szexualitas.hu logo
Regisztráció | Belépés
főoldal cikkek fórum szavazó kereső
FÓRUM

Merevedési zavarok


Új hozzászólás

válasz | 2006-04-10 | 12:50
Igen érdekes dolog, de nem mondanám hogy egyedi. Azért nem írtam, hogy érdekes probléma, mert ez akkor lenne igazán promléma, ha azt csinálsz belőle. Ugyanis még merev állapotban is rugalmas a pénisz bizonyos fokig továbbá a punci is rugalmas, szóval nem kell parázni. Javítani komoly műtét nélkül nem valószinű hogy lehet rajta, de legfőkképen nem is valószinű, hogy szükséges. Magát az alakját a dohányzás, illetve az étkezés nem igazán befolyásolja, azok inkább magát a keménységét illetve állóképességét tudják befolyásolni, az alakja az inkább öröklött dolog (kábé mint pl. az elálló fülek.) Általában a kor előrehaladtával magának a (merev) pénisznek a tessttel bezárt szöge változik (egyre lejjebb) de maga a formája, alakja nem igazán. Ha nagyon nyugtalanít a dolog, akkor keress fel egy urológust hátha van valami kevésbé radikális megoldása rá, de ha tulajdonképpen nem zavar (a látványon kívül) és a partnert sem, akkor nem kell sem alakítani rajta, sem egyáltán aggódni.
válasz | 2006-04-10 | 12:22
Sziasztok,

Egy kérdéssel szertnék hozzátok fordulni, ami számomra igen fontos lenne. A lényeg hogy az, hogy az izgalmi állapotba kerülök, természetesen a péniszem megmerevedik, de nem egyenes. olyan alakot vesz fel, mint egy kifli. A makkom pedig majdnem a föld felé néz, szóval van benne egy erőteljes lefelé tartó görbület. Én még szűz vagyok, és szeretnék érdeklődni, hogy ez akadályozna e a közösülésben? Egyáltalán hogyan lehet ezen javítani? Azt hallottam a dohányzás abbahagyása, meg egészséges kajálás, mozgás segít rajta, de igazából valami kézzelfoghatóbb ötlet kellene. Nagyon köszönöm előre is a válaszaitokat.
 
válasz | 2006-04-09 | 19:00
csáó
én voltam ilyen problémával orvosnál és azt mondta hogy ez nem szervi eredetű.az a lényeg hogy lazán kell venni a dolgot és nem stresszelni.BE COOL
 
válasz | 2006-04-08 | 22:39
Szevasztok...Lenne egy problémám. Három hónapja vagyunk együtt a kedvesemmel, és már többször is szeretkeztünk. Múltkor is ez lett volna a program, és egy ideig nem is volt semmi baj, kétszer elment, aztán egyszer csak elkezdett lankadni a szerszámom...Egyszerűen el sem tudom képzelni mi lehet az oka, egészséges vagyok, nem hiszem, hogy testi oka lenne. Olvastam a topikot és láttam hasonló problémákat, de nekem ez nem az első alkalom volt, és eddig nem volt semmi gond. Nem tudom mi lehet a gond..lehet, hogy fáradt vagyok mostanában vagy esetleg valami más lehet az oka? Akinek van valami ötlete, pls írja meg! Előre is köszi...
 
válasz | 2006-04-07 | 12:03
Valaki volt már orvosnál ilyen problémával?
 
válasz | 2006-04-07 | 08:38
Elődzör is javaslom, hogy olvasd végig ezt a fórumot, mert eddig is rengeteg hasznos kérdés és válasz is felmerült ebben a témában, a Te problémádhoz kísértetiesen hasonlók is. Néhány dolgot mindenképpen érdemes végiggondolni:
1. Nem történt (történik) ezidő alatt valami stresszes, nyomasztó stb. dolog veled az elmúlt időkben, ami pszichésen kiválthatja ezt a reakciót?
2. Bocs, hogy így rákérdezek, de a kedvesed elég ügyes? Úgy értem, hogy pontosan tudja, hogy Te mit és hogyan szeretsz? Arra gondolok, hogy sok lány túlságosan gyengéden áll hozzá az orális szexhez, ami az akció kezdetén jó, de azért be kell(ene) fokozatosan indulnia, hogy a merevedésed fenntartsa illetve hogy elélvezz. Szóval elég inger fejt ki rád?
A problémád nem hinném hogy szervi eredetű, így ilyeneket tudok elképzeli. Esetleg túlságosan megerőlteted magadat az utóbbi időben (akár szexuálisan is), így könnyebben fáradsz el?
válasz | 2006-04-06 | 22:34
sziasztok
kb. 3 hete van merevedési problémám. Nem tudom hova tenni. Előjátéknál merevedés van de ha utánna a kedvesem el kezd kényeztetni egy idő után vége. Elötte minden jó volt. Mitől lehet ez? Totál tönkre tesz. előre is köszönöm a tanácsokat ill. a hozzászólásokat.
 
válasz | 2006-04-06 | 11:15
Nekem finoman szólva placebónak tűnik ez a gyűrű dolog... Ergo menne az a nélkül is, mert a hatást végül is nem a cerkán éri el, hanem az agyban... És bizony, az esetek nagy többségében a merevedési gondokkal küzdőket nem a cerkájuknál kell gyógyítani, hanem a pszichében (az előbbi urológiai probléma, jóval ritkább).

Egy kis szakirodalom erről:

[link=http://www.freeweb.hu/potencia/index.html#B]Szexuális problémákról részletesen[/link]
 
Hehe...
Okos, de még mennyire!
válasz | 2006-03-30 | 19:24
A hozzászólást a forgalmazó kérésére töröltük!
 
válasz | 2006-03-28 | 21:31
Sziasztok!
én ezt már próbáltam hogy kb három hétig nem volt hüvelyi behatolás,de nem lett jobb a helyzet.Egyszerűen nem találok rá magyarázatot:(lehet hogy elkéne mennem orvoshoz
 
válasz | 2006-03-28 | 13:35
SziasztoK!!Tényleg ez hatásos,mert először nekem se ment,de aztán viccesen fogtam fel és csak kényeztettük egymást!!És most már nem is parázom csak elviccelődön egy kicsit!!És be is vált annyira,hogy most már 2-3 meneteket is lazába levágok:D:D!!Úgyhogy no para!Csak meg kell ismerni a párotokat!:D
válasz | 2006-03-27 | 21:14
szisztok! huhh kipróbálom az egyik olyan módszert miszerint egy hónapig mindent szabad kivéve a hüvelyi behatolást...és tényleg bevált nálam. mert így lényegtelen h lesz-e merevedés vagy nem mert ott a nyelvünk is meg kezünk is szóval így nincs kényszer a férfin. és teljes mértékben bevállt, mivel nem gondolok arra h állnia kéne a cerkának...és pont ekkor áll fel :D szóval végre sikerült megtanulni h kézzel és szájjal való ingerlésre az orgazmusig megtudom tartani probléma nélkül. már nagyon várom h leteljen az egy-másfél hónap...és magabiztosabb is vagyok azóta. szóval én aztmondom aki az első szexuális élményére készül az előtte pár hónapig csak próbálja meg sex nélkül a "sex"-et(hüvelyi behatolás nélkül)...én nem bántam meg eddig;)
válasz | 2006-03-27 | 20:32
Az amerikai barátodnak 65 évesen szüksége van a gyűrűre, ez még rendben van, de neked már 26 évesen....
Őszintén sajnállak...
válasz | 2006-03-27 | 00:07
Üdvözlök Mindenkit!
kb 2 hónapja vesztettem el a szüzességemet.kb az első 5-6 alkalommal nem volt semmi gáz,de volt egyszer töbszőr csináltuk egymás után és megadta magát a ceruza,és azóta nem úgy áll ahogy régen.Ha sikrül is megfelelően bekeményíteni akkor se bírom sokáig tartani.Nem vagyok egy stresszes srác úgyhogy nem hiszem hogy e miatt lenne.Szerencsére a barátnőm nagyon megértő de tudom hogy zavarja a dolog.mit tegyek?mennyek el orvoshoz?tanácsot szeretnék mert kétségbe vagyok esve.légyszi segítsetek!
Segítségeteket előre is köszönöm
 
válasz | 2006-03-23 | 19:06
Sziasztok!
Aki úgy érzi a POTENCIÁJÁN van mit erősíteni olvasson figyelmesen.
Mindezidáig csak olvastam, ezeket az oldalakat és nem kértem segítséget senkitől.
Szégyenérzetem volt attól, hogy annak ellenére hogy szervileg egészséges vagyok, mégsem volt a potenciám biztonságos bástya.
Fordultam potencianövelő gyógyszerekhez, de nem akartam egy életen át használni, meg anyagilag se fedezhető.
Egy idős amerikai barátom egy pár kanadai bioenergetikai péniszgyűrüt hozott haza és azt mondta ha neki 65 évesen segített, velem csodát tesz. Hosszabb és minőségibb sexet igért ha rendszeresen használom, és a korai magömlést szabályozni is tudom. Igaza volt.
Egyszer kell csak pénzt "kidobni" érte és folyamatosan használ. Ami külön öröm, hogy már nálunk is megjelent a biomagnetikával foglalkozóknak, már nem "csodaszernek tűnő" találmány. Még olcsóbb is mint Kanadában bár itt is 35 ropi. A működése le van írva a honlapjukon, de biomágnes terápia a lényege. A péniszemre kell húzni délelőttönként, és egy akupontot stimulál. 3 hét és nem hittem el...
Nőtt a mérete folyamatosan és napról napra hoszabban bírtam a szeretkezést a barátnőm nem kis örömére, valamint sokkal gyakrabban! Mostanában csak hetente 1-2 alkalommal "töltök". Ha valakinek ezzel segíteni tudok, írjon bátran az mroy@citromail.hu ra vagy nézze meg a bioxring.hu honlapot, ott rendelni is lehet belőle. Nekem ez a 21. század találmánya, nem kell viagrára költeni.
 
válasz | 2006-03-21 | 15:35
te mondtad :DD
válasz | 2006-03-21 | 03:36
Hát az nálam, fúúú hiba mentes volt, nem is izgultam, nem volt semmi gond.
Hazudok.
válasz | 2006-03-20 | 21:12
Senkinek nem megy az első csak úgy, aki meg azt mondja, hogy fúú, hiba mentes volt nem is izgultam nem volt smemi gond, sztem hazudik :).

Én pl eléggé izgultam, olyannyirra, h amikor eljött az idő, egymás után több óvszert nem tudtam rendesen feltenni annyira izgultam, pedig rengeteget gyakoroltam előtte :D
válasz | 2006-03-20 | 19:57
Nah remélem igazatok lesz...mondjuk ez nagyrészt akkor rajtam múlik. Tisztasor: ha nem lazulok el teljesen akkor nem lesz vigyázállás...hameg sikerül az ellazulás teljesen akkor siker van. Nincs itt semmi gond...csak kicsit nehéz a kezdés..:D irigylem azokat akiknek rögtön elsőre minden flottul ment...:( Bár megnyugtató h ez is elég gyakori dolog!
válasz | 2006-03-20 | 18:16
Akor biztos, hogy a hirtelen jövő stressz és izgalom miatt van. Azért kérdeztem, mert ha akkor is akkor ott biológiai oka van, de szerencsére nem :). PRóbálj ellazulni, ne várd, hogy történjen valami és ne úgy állj hozzá, hogy "jaj, most lehet, hogy meg fog történni".

az jó ha a barátnőd segíteni próbál, mert úgy könnyebebn el fogsz lazulni ha ő is segít benne. Ha úgy van arra i smegkérheted, hogy próbáljon egy kicsit orálisan kényeztetni. Akkor kizárt dolog, hogy ne álljon fel és meg is fogsz nyugodni, hogy nincs semmi baj és valahol a félelem nagy részét kiölöd vele és legközelebb nem fogsz emiatt aggódni.

Az önkielégítés megvonása ebben az esetben azért jó, mert akkor a megvonás jobban beindítja a hormonaidat :)
válasz | 2006-03-20 | 18:09
Tudod az a gáz...hogy pont ez a baj! lekerül a gyatya és ha akkor épp nem áll fel...akkor én nem veszem természetesnek hanem elkezdek parázni h basszus állj már fel gyerünk most kell és tutira semmi sem lesz...! Szal tökre az van amit mondasz. Amúgy természetesen hogyne állna fel máskor...:D Van méghogy sima csókolózáskor is kileng a műszer...épp ezért nem értettem h mi a lófrancért nem akkor áll amikor én akarom..:( :D Na szóval kösz a bíztatást...bnőm megértő még az a szerencse! Egy angyal és segíteni próbál ahogy csak tud...amióta megbeszéltem vele. Amúgy adika tanácsára visszatérve...a rejszmatyizást tényleg jó ha elhagyja az ember? Elég gyakran csináltam...szal ebben is lehet vmi szal ezentúl visszafogom magamat...és remélem meglesz a kellő siker és gyönyör!:D Kösz a tippeket.
válasz | 2006-03-20 | 18:03
Kösz a tippet...az a baj..hogy mostmár szinte "önmegfigyelem magamat", hogy mikor van és nincs merevedés...:D :( De azért kösz a tippet! Remélem hamar legyűröm magamban ezt a streszt!
válasz | 2006-03-20 | 00:38
Szia!

Máskor van merevedésed? Pl ha pornófilmet nézel stb. Ha igen, akkor csak annyi a probléma, hogy túlságossan parázol és tudatalatt attól tartasz, hogy mindjárt sor kerül a szexre és nem tudsz teljesíteni és emiatt fokozódik benned a feszültség.
Azt meg már kitárgyaltuk, hogy ha minnél jobban győzködöd magad, hogy "állj már fel, állj már fel" akkor tuti, hogy nem fog felállni :)

Amit adika mondott az beválhat, vond meg magadtól az önkielígítést egy ideig és annyira be leszel már gerjedve, hogy hihetetlen :) Csak ezzel vigyázni kell, mert ha sokáig húzod, annál jobban ki leszel éhezve és előfordulhat, hogy ha oda kerül a sor nagyon hamar elsülsz.
válasz | 2006-03-19 | 18:34
Szia!!Szerintem ezen ne parázz én is igy voltam!Kicsit szar az eleje ,de elég hamar beleélvezel majd a dolgokba!
nekem az is sokat segitett h elfeljtettem a hokizást:D:D!!ÉS próbáld meg élvezni a dolgot!!Sok sikert!!U.I vagy próbálj becsipni egy kicsit!!:)
válasz | 2006-03-16 | 17:07
Csáósztok! nagyon nagy problémám van. 16 éves vagyok és kb 2hónapja jártunk a bnőmmel...addig semmi! De utána mikor ő is 16 lett, egyiknap lekerült mindenhonnan a ruha másnap meg szeretkeztünk volna. Egyik nap se volt kellő merevedésem. Nagyon parázok h vmi szervi ok, ill. ha lelki is...mi itt a megoldás? Igaz sokmindentől paráztam...de nem értem mi ennek a biológiája. Mikor lekerül a ruha...akkor sose áll a cerka. Mitől van ez? És mi a megoldás? hasonló tapasztalat? Azóta elteltnem egséz két hét...de nem próbáélkoztunk még újra. Kösz a választ előre is!
 
válasz | 2006-03-09 | 23:06
Oké :) Köszi, szal nem tok tenni ellene semit, csak lazuljak el, és magától megoldódik?
válasz | 2006-03-09 | 22:48
Nem értettelek félre, nálam is az elején okés volt a dolog csak ahogy írtad aztán nekem is lelankadt. Úgyhogy kis idő eltelik és nem lesz semmi gáz szerintem.
válasz | 2006-03-08 | 22:03
Szia, ez normális, eltelik egy kis idő és már újra mehet minden :) Amúgy Viktor188: Szerintem félreértettél kicsit, mert nekem az elején is áll, és elkezdjük magát a sexet és akkor telik el kb 10-15-perc és sex közben lankad le :(
válasz | 2006-03-08 | 21:23
Szerintetek ha szeretkezés közben eljutok a csucsra de ovszerrel és mire leveszem+másikat akarok feltenni a következő menethez arra mindig lelankad.Ez normális?Vagy mennyi az a normális idő amennyit szertkezés közben várni kell?
 
válasz | 2006-03-08 | 20:26
Szia! Valószínűleg tudom a kérdésedre a választ, mivel ugyanebbe a cipőbe jártam. 1 hónapja járok a bnőmmel és úgy gondoltuk itt az ideje a sexnek. Csakhogy itt jött a probláma nálam is. Amikor odakerült volna a sor, a cerka már nem állt :-) Ez kb. 2 hétig tartott és most már minden rendben van. Nem éreztem én sem, hogy ideges lennék, de tudat alatt biztos valami ilyesmi volt. Úgyhogy csak azt tudom tanácsolni, hogy türelem...
válasz | 2006-03-07 | 15:46
Köszi, és a másikra?
 
jobb oldalt - adatok módosítása. a kisebbik gondodra ott a válasz ;)
válasz | 2006-03-06 | 21:14
Vki másnak nincs ötlete?
 
válasz | 2006-03-06 | 20:59
Nekünk szerencsére nincs olyan problémánk hogy keveset vagyunk együütt :)
 
válasz | 2006-03-06 | 20:38
Az én esetemben inkább csak nagyon idegesít, ami alatt azt értem, hogy nagyon kevés alkalmunk marad kettőnkre, és még ilyenkor is ilyen "problémák".:)
Lol - persze abban a pillanatban nem ezt mondtam.:DD
válasz | 2006-03-06 | 20:21
Hát ez az! És már kezd kicsit gáz lenni ... És nem tudom mit tehetnék :(
 
válasz | 2006-03-06 | 20:18
Miután elkezdtétek? Huhh..., hát akkor jelen pillanatban nem tudok túl sok okosat mondani...
Sztem fizikai okai nem sűrűn lehetnek..., mármint..., szal érted.
Hát nem tudom.
Nekünk ezidáig azért nem jött össze, mert vmi megmagyarázhatatlan erő által közvetítette hang állandóan azt mondogatta: "Állj fel, állj fel!" - aztán mégse :DDD - és már WÁÁÁ! - mert nem tudom, hogyan elhallgattatni, de dolgozunk rajta!:))
válasz | 2006-03-06 | 20:13
Miután lefeküdtünk, és elkezdjük, de érzem hogy nem vagyok ideges, mert ez a legelején is probléma volt, amikor orálisan csinálltuk hogy ideges voltam, de szerencsére azzal már nincs problém, és érzem hogy most se vagyok az. Van más ötlet?
 
válasz | 2006-03-06 | 20:02
Mi után történik a konyulás? Miután mondjuk lekerül a ruha és nekilátnátok? Lefeküdtetek már?
Ha az elsőre igen a válasz, a másodikra meg nem, akkor az idegesség.
És csak egy megoldás van rá, a türelem.:)
Üdv
válasz | 2006-03-06 | 19:57
És a fontosabb kérdésemre tudna vki válaszolni? :)
 
válasz | 2006-03-06 | 19:49
Regelj újra.
válasz | 2006-03-06 | 19:39
Sziasztok, légyszi válaszoljatok, miért van az hogy elkezdjük a bnőmmel, és az elején minden megy normálisan, de eltelik olyan 15-20-perc és teljesen elmúlik a merevedés? ui.: Meglehet válltoztatni vhol hogy nem nő vagyok? előre is köszi válaszotok
 
válasz | 2006-03-01 | 15:04
Köszi a segítséget. Esetleg nemi betegség is okozhat ilyet? (pl: tripper)
 
válasz | 2006-03-01 | 08:58
A merevedést sokminden befolyásolhatja és a legfőbb "ellenség" a stressz.
Ha mostanában sok a vizsga, új környezet, új elvárások, stb. akkor ez is számottevő lehet a potenciában.
Az nem számít, hogy mennyi párkapcsolatod volt eddig. Próbálkozzatok azzal, hogy egy hétig nem vagytok együtt, aztán hétvégén játszotok valami erotikusat...
válasz | 2006-02-28 | 22:48
Sziasztok! A segítségetekre lenne szükségem. Kb. már egy hete csak olyan 40-50% merevedésem van. Még a barátnőmmel se tudok így együtt lenni. Teljesen kivagyok ilyen még soha nem volt velem, nincs valami tippetek, hogy mitől lehet? Ha ez számít valamit 18 éves vagyok és több párkapcsolatom is volt már. Előre is köszi minden helpet. Viktor
 
válasz | 2006-02-25 | 23:53
jah és még1 tipp... farmernadrág! Abba nem látszik annyira, ha kicsit megigazítod.
válasz | 2006-02-25 | 23:49
Inkább örülj neki, hogy bármikor teljesítőképes vagy :) Sokan ölni tudnának ezért.
Igaz, sok olyan helyzet van, amikor nem éppen kellemes a szitu. Tudom, én is voltam így. Vegyük a strandot: a haverok elkezdik, gyere menjünk ki a vízből, elég volt. Én meg nem, még "úszok egy hosszt", holott azért nem mentem, mert állt a szerszám :). Elég kellemetlen volt, mert az égnek nem akar elmúlni és csak áztam a vízben tök egyedül és nem mertem kimenni.

A reggeli merevedés az nem baj, az mindenkinél így van.
Én a következőket tanácsolom neked: kicsit több önkielígtés (pl napi 2, amíg nincs nő, hogy te érzed), ha esetleg érzed, hogy kezd felállni a szerszám tereld el a gondolataidat (pl gondolj a kutyádra vagy valami olyasmire, amibe nem tudsz erotikus elemeket elképzelni, vagy nem fordulhatnak benne elő olyan elemek amik eszedbe juttatják a szexet, csajokat). aztán fókuszálj rá és egy fél perc alatt meg is oldódott. Ezt a képet vagy gondolatot neked kell kitalálni, kitapasztalni. Próbáld ki és amelyik a legjobban bejön és a leggyorsabban hat azt raktározd el az agyadba ilyen helyetekre :). Nekem ez jött be.

Potenciacsökkentőket nem ajánlok semmiképp (de nem is tudok róla, hogy lenne)! Azzal csak rontanál a helyzeten és amikor kéne akkor meg nem fog menni.
válasz | 2006-02-25 | 22:20
Dkacsa [FF] (19) azóta nem lehet lelőni a cerkát:P
Hát épp ez van velem is a franc essen bele. Néha már úgy érzem hogy ott van az agyam. De ez nem meglepő ugyanis egész életemben 1 szer volt sexuális kapcsolatom. Azóta csak gyülik a feszültség. És ez eléggé látszik is rajtam. Kéna valami potenciacsökkentő szer. De mi? Vagy egyáltalán mit csináljak? Sajnos az a kegyetlen igazság hogy egy csaj sem jut eszembe akinek kellenék:(
Kudarc kudarc után..... Nem tudok rendesen odafigyelni a kötelességeimre. Legutóbb pl suliban voltam. Órán felszólított a tanárnő hogy áljak fel és feleljek. Fel álltam... és a szerszám is állt. Eléggé látszott... röhögött az egész osztály:)
Naponta vagy 10 erekcióm van.. csak úgy jön a semmiből. Mindenhol elkap mint a hígfosás:D buszon Suliba...Othon..Reggel mikor felkelek...Egy szó annyi mint száz.. kéne valami megoldás erre a kínos szitura mert mostmár nagyon zavaró!! Lehet hogy poénos.. de aki vigyorog rajtam.. képzelje magát a helyembe... lehet hogy akkor már nem olyan vicces ez!!
 
válasz | 2006-02-25 | 22:09
Félreértettél, :) Úgyértettem hogy utánna is megy miután elkezdtük magát a dolgot, csak eltelik olyan 10-20-perc, és akkor mintha elvágták volna az egészet. Eléggé ismerem a testét, meg ő is az enyémet, meg is bízok benne, és szeretjük is egymást, szal nemtudom ... :( Ezek után tudna vki vmi tanácsot adni?
 
válasz | 2006-02-25 | 19:44
Hi! eleinte velem is ovltak iylen problémák:) föleg ha szüz vagy akkor fordulnak elö ilyen gondok h amig a szerszámmal játszik minden rendben van de amikor odakerülne a sro bepánikolsz meg nem tudsz mit csinálni csak a cerka megy összefele.. :) szerintem el kell telnie egy kis idönek amig megismeritek egymás testét és megbizol a nöben, én pl atto lfostam h mi lezs ha nem lesz jo v közbe nem áll fel aztán mien ciki meg stb... :)) ezzel ne foglalkozzál tovább ismerd ki jobban a barátnödet és ez siekrülni fog csak el kell telnie egy kis idönek amig megismeritek egymást és utána már nem fogsz ezen gondolkozni.. nálam 3-4 honap volt, azota meg nem lehet lelöni a cerkát :P
válasz | 2006-02-23 | 21:53
Hogyan tudom módosítani a profilom? Mert véletlen nő-t választottam ki :)
 
válasz | 2006-02-23 | 21:52
Sziasztok, nekem az lenne a problémám, hogy nemrég vesztettem el, már többször is próbáltuk azóta a bnőmmel, de egyszer sem tudtam befejezni, szóval megy minden rendesen, de eltelik egy kis idő, és lekonyul, és akkor vége, mitől lehet ez szerintetek? És mit tudnák csinállni ellene?
 
válasz | 2006-02-23 | 17:30
Hát Olvastam itt pár hozzászólást, és látom nem buta emberek járnak ide szóval nekem is van egy nagy problémám ami már eléggé idegesít! Nincs barátnőm már vagy 2 éve, bár igaz már kezdem megszokni és kezdek beletörődni a dologban. Ahogy a jó öreg papám mondja.... ez már más idő.. régen máshogy volt. A rohanó élet és a fiatalok hozzáálása csak nehezít mindent.
Merevedési zavarok nincsenek... de van egy másik problémám. Ha nem akar felállni esetleg segíthet a Viagra vagy valami ajzószer. Nekem pont az ellentét kéne. Szükségem lenne valami potenciacsökkentő szerre. Így végre jobban odatundák figyelni a dolgaimra, és intenzívebben végezhetném a kötelességeimet. Nem lenék minden nap idegroncs és nem gyötörném magam. Aztán ha találnák valakit, abba hagynám.
Van ilyen szer? És ha igen... okozhat valamiféle zavart? Pl ha abba hagyom a szedését akkor impotencia lép fel vagy ilyesmi. Jó lenne most már valami megoldást találni!!
 
válasz | 2006-02-22 | 18:47
Sziasztok!!Nagyon köszönöm nektek a segítséget!!Most már minen rendben van velem!!Sikerült lenyugodnom és szeretkeznem a barátnőmmel!!Nagyon jó volt!!azóta minden sinen van!!köszke nektek!!
 
válasz | 2006-02-14 | 14:55
Szia!:)

Dettó! Ezt már csak arra írom, aki járt hasonló sűcipőben.:D
Na velem is eppen ez történt múl héten. Én is hulla szerelmes vagyok, és hát rá is került volna a sor, amiről már persze előzőleg beszélgettünk.
Na ugye itt jön a dolog, hogy spontán legyen, ne tervezze az ember. Nem is terveztük, de azért vhogy mégiscsak ott volt tudat alatt, hogy benne van a pakliban. Szal annyi minden járt a fejemben ezzel kapcsolatban, hogy az már fáj, és nem tudtam az agyam kikapcsolni. Szal nem volt hancúr, illetve félig.:P
Azt hiszem pár alkalom, amikor tudjátok, hogy ahogy jön, úgy csattan, és menni fog minden mint a karikacsapás.
/Mivel nekem nincs szükségem viagrára, köszönöm szépen!:P:)))) - de a végén annyit röhögtünk, szal vmire ez is jó volt:D/
válasz | 2006-02-14 | 12:04
Köszi a tanácsot Tündeboszi!

Sokat gondolkodtam én is a dolgon, hogy vajon mitől lehetett és erre juttottam hogyvalószínű hogy felment az adrtenalin bennem! megfogadom a tanácsod megpróbálom kikapcsolni magam és felfedezni a párom zeg-zugait:)

jó ez a fórum! tetszik, hogy mindenki segíteni akar mindenkinek és, hogy a sajtá tapasztalatokat hallotakat megosztják az érintetekkel!
válasz | 2006-02-13 | 19:53
Lehet kapni a gyógyszertárba spermaölő kupot! Bnőd felhelyezi kb fél órával előtte és nem kell óvszer!
Kicsit macerás lehet, döntsétek el, h megéri-e.
válasz | 2006-02-13 | 18:48
szió!!!Hát lehet ,de naon nehéz a nőre gonolni ilyenkor mer csak az jár az eszemben h ÚrIsten csak ne h lelankadjon:(:(!!és ilyenkor piff be is következik,de megpróbálom!!köszke
 
válasz | 2006-02-13 | 18:37
Szerintem a teljesítési kényszeredből fakad a dolog. Mert arra koncentrálsz hogy most sem fog sikerülni, és akkor elhagy a csaj. Az igazság az hogy ezen a viagra sem segít, úgyhogy azt felejtsd el, meg amúgyis túl fiatal vagy hozzá, szerintem a doki kiis röhögne, enyhén. Na mindegy. Jó tanács, (tudom nő vagyok, meg minden, de tudom it beszélek) Ne az aktusra koncentrálj, hanem a nőre, a testére az illatára, az ízére, mintha egy kis világ lenne amit te éppen felfedezel, az egyik kedves barátom szerint ez mindig működik , amúgy ő már 65 éves. Tehát ne az aktus legyen a fontos, hanem a nő.
válasz | 2006-02-13 | 18:28
Figyu próbáltad már h nem nyúltál magadhoz 3-4 napig?Lehet h bejön!!:D:D Egyébként nekem se naon megy:(!! De hát ha!!
 
válasz | 2006-02-13 | 11:20
És még valami mielőtt elfelejteném! ugye rátérün ka sexre bemondja az unalmast! de ő megpróbállja orálisan felturbózni olyankor meg mintha fájna olyan érzést tapasztalok!
 
válasz | 2006-02-13 | 11:17
Sziasztok!
Egy olyan problémával fordulnék hozzátok ahhoz elssorba aki átélt már ilyet, hogy isten megáldott ilyen jó kis hatékony örömszerző szerszámmal de mihelyt rákerülne a sor az aktusra közvetlen előtte kicsi barátom bemondja az unalmast! ez 2szer fordult elő vélem! mondjuk ezek lettek volna az első alkalmak is! az első csaj mondjuk nem is érdekelt nagyon! de most olyan szinten szerelmes vagyok meg kivánom is a párom hogy nem igsaz! amikor konkrétan nem térünk rá a sexre hanem csak csókolózás meg egy kis petting akkor mocorog a kcisike! de mihelyt rátérünk begörcsölök vagy fene tudja befuccsol! nem tudom mitől lehet mert orálisan már elégített ki ő is engem én is őt! Azon gondolkodtam lehet iratnom kéne viagrát doktor urunkal! Elnézést hogy néha viccesre veszem a dolgot csak valahogy így jobban esik mintha nagyon komolyan fognám fel pedig ez nem egyszerű dolog az biztos

ebbe kérném tanácsotokat valyon mit tegyek hogy végre jó legyen minden!

előre is köszönöm!
 
válasz | 2006-02-13 | 10:30
Tudjátok mi erre a legjobb megoldás ? szerintem egy aranyos, kedves, és megértő barátnő ! Főleg a kezdőkre vonatkozik :) Én megmondom nektek, kurvára stresszeltem néha, és jah volt hogy a virslikém beoffolt, de mostanában sikerül annyira ellazulni és csak arra figyelni hogy mindkettőnknek jó legyen hogy wááh :) Nah, szal így tökjókat szeretkezünk.
 
válasz | 2006-02-12 | 22:29
szerintetek erre a gondra mi a legjobb orvosság??előre is köszi!!
 
válasz | 2006-02-12 | 22:17
sziasztok!!Hát ja én is nagynak hittem magam aztán barátnőmmel csináltuk nagyba aztán szép lassan nekem is megadta magát a játékos!!egy jó tipp 4-5 napig nincs kézimunka!!!havernak bevállt!!! jó megosztani veletek ezt mer én is naon szarul érzem magam
 
válasz | 2006-02-10 | 14:42
butterfly!
Nekem is volt hasonló problémám!
Nállam az volt hogy tulságosan is csak a barátnőmre koncentráltam!hogy neki minden jó legyen! és közbe nekem konyulás lett! aztán nehezen de sikerült visszaegyenesiteni!
Ha nem muszály ne nyujtsátok el annyira az előjátékot! mikor áll és a csajnak is jó kezdj bele! ja és ne görcsölj! Ne gondolj arra hogy mi lesz ha most se sikerül...! sok sikert!
 
válasz | 2006-02-10 | 14:04
Sziasztok, hát jahm.. Én is szívok a merevedéssel.. :) Nekem effektive az óvszerrel van problémám, anélkül minden kőkemény és fitt, de gumiban.. Próbáltam kb. mindenfélét, a Durex Elite az ami még súrolja lentről az elmegy kategoriát. Mondjuk én szedek olyan gyógyszert is ami okozhat merevedési zavart, ( epherdin tartalmú ) vááá, szóval nagyon szar az egész. Hála istennek a csajxim teljesen toleráns, megérti a helyzetet :) várjuk hogy elkezdje Ő a tabit szedni, én meg a epherdinről leálljak.. De erre a köztes időszakra is keresem a megoldást, nemtudtok esetleg olyan készítményt amit tényleg érdemes kipróbálni, és 1picit jobb teljesítményt lehet vele ? Előre is köszi.
 
válasz | 2006-02-05 | 09:38
Sziasztok! Sajnos én is a klub tagja lettem, számomra teljesen hihetetlen ez a z egész dolog.
Nemrég megismerkedtem a számomra tökéletes nővel. Annyira vártam az együttlétet és amikor megtörtént, semmi nem történt... Másokkal előtte soha semmi probléma nem volt. Ettől féltem a legkevésbé ebben az új kapcsolatban. Hasonló a problémám az előttem szólókéhoz, még csak kétszer történt meg, de nagyon félek attól, hogy még többször megfog. Csak elakartam mondani valakinek, hátha attól jobban fogom érezni magam egy kicsit. Kösz a figyelmet
 
válasz | 2006-01-26 | 21:42
sziasztok...Sullyos problemaval fordulok hozzatok es kerlek segitsetek...Nemtom altalabann embereknem mi hogy vagy de nalam ugyvelem problema van...most 17 eves vagyok es a baratnommel kb 1 oras petting utan a szerszam nem all ugy ahogy kellene sot abszolut leall...az elso fel orabann minden OKs all ahogy az kell de ugy tovabb haladva lasan leall pedig a baratnom mindent megtesz hogy ne tortenjen meg...nemtudom ez normalis vagy baj lehet ezzel
PLSSSSSSSSSSSSSSSSSSss segitsetek mert kicsit ilyeszto a dolog

elore is koszi
by BUTTERFLY
 
válasz | 2006-01-25 | 11:20
..kell védekezni, ha gyógyszer, ha gumi, persze, ha nem akartok gyereket..
viszont ha aktus közben keresi a ffi az nem a legjobb, hiszen az a pár mp is elég ahoz, hogy merevedési probléma lépjen fel, hiszen írtátok is, nem minden esetben sikerül felhelyezni. ez a nőknek sem jó, hiszen az aktust félbe kell hagyni. viszont, már az elején a gumival indítani .. hát, nem a legszerencsésebb, főképpen, ha a nő nem szereti az ízét :-)
 
válasz | 2006-01-21 | 19:54
Köszi, hogy te is foglalkozol az üggyel :) Egy ideje már jobb a helyzet... egy fokkal. Csak volt már olyan is, hogy azt hittük, most végre átlépjük azt a bizonyos határt, és be tudja fejezni. Sőt, bizonyos értelemben át is léptük. Mert hogy inkább álljt parancsolt magának, mint rendesen befejezze. Szóval nem a célban állt meg, hanem előtte. Aztán hirtelen visszaesünk oda, ahol voltunk... szerencsére az is haladás, hogy az "ahol voltunk" szakasz nem hetekig tart, hanem egy napig pl.
Én nem haragudnék rá, ha magának megcsinálná, csak az a nagy helyzet, hogy amióta ez a felállás, azóta ha lassan is, de javulgat a helyzet. Az elején még nem nagyon mutatkozott változás, akkor írtam ide is. A maszti témában meg persze mindig van egy olyan pont, hogy nem bírja tovább, és megteszi :)))) Ez érthető. :)
Lehet, hogy tablettát kéne írassak magamnak, mert ő attól fél, hogy nem tud időben kiszállni.
válasz | 2006-01-17 | 02:43
1, na igen, nekem is most volt eloszor ilyen gondom 17 ev alatt, s 3x 1 heten belul. (noha az is igaz hogy lehet tulhasznaltam a ketyeret, napi 5-6 alkalom 40-90perces meneteket vagtunk le-talalkozunk 2havonta 1x 10 napra, megertheto) De ami a lenyeg hogy a baratnom nagyon aranyos volt, kacagott hogy na mi van, 30 ev s bedoglott?? viszont 3 ora mulva mar mukodik. Imadom, annyira draga baratnom van.
2, ovszer: az indiai baratom adott egy ovszert kolcson, hat alig birtam rahuzni...akkor meg annyira szoros hogy a meret rovasara megy, ugyhogy maradtunk a pill-nel. az bejott, 100%. Elfelejteni nem lehet, a mobilon az ebresztot kapcoljatok be lanyok, s tutira nem marad ki
válasz | 2006-01-08 | 22:58
Nos két témára szeretnék reagálni:
1. Az óvszertéma: úgy gondolom, hogy a nőknek is sokkal nagyobb toleranciával kellene viseltetni a férfiak iránt. Én fogamzásgátlót szedek, mert egyrészről nem megy rá a barátom péniszére az óvszer, csak ha ráküszködi, másrészt szeretem ha érez úgy ahogy van. Tehát én el sem tudnám képzelni hogy óvszerezzek folyamatosan, meg nem is várnám el, csak az első "beavatós" hónapban voltunk együtt óvszerrel, meg akkor mikor elfelejtettem bevenni egy tabit és utána újra kellett kezdeni az egészet :D na az szar volt, de most nem fejtem ki :D
2. Minden férfinál előfordul szerintem a merevedési zavar. A nőkön múlik hogy tudják kezelni a problémát, mert a férfiak hatalmas kudarcként élik meg és valóban csak rettegnek a következő együttléttől hogy ismét kudarcot vallanak. Nálunk is előfordult, de megnyugtattam, hogy imádom és semmi baj nincs abból hogy nem tudott most örömet okozni úgymond, mert szeretem, sőt jobban szeretem, mert legalább ő sem tökéletes (egyébként nála is összedőlt a világ):D De komolyan, nem kell tökéletes, a hibáival együtt szeretem. Ha bíztok a barátnőtökben, az meg megértő is, szerintem nem lesz sokáig gond a merevedéssel.
Ennyi a véleményem tök röviden :D
 
válasz | 2006-01-08 | 16:38
Gumiproblémára 1 kis játék:
Kérjétek meg bnőiteket, h szájjal szerelje fel szerszámaitokat óvszerrel:) Mókás dolog:DDD
 
válasz | 2006-01-08 | 12:37
Hát mindenekelőtt nem kellene parázni. Mert az agyad blokkol és képtelen vagy teljesíteni. Próbálj nem arra gondolni, hogy most neked teljesíteni kell, különben jajj neked. Nem, ez nem így van. Nyújtsd el az előjátékot, hogy te is bemelegedj, és kérd meg őt is, hogy kényeztessen sokáig. Ne próbálj neki megfelelni, ez nem erről szól, ugyanis ha szeret, elfogad. Amúgy az első alkalom ritkán sikerül egyből, nem kell elkeseredni, a legjobb ha spontán jön az egész. Nem árt egy icipici alkohol, mert az levetkőzi a gátlásokat. De csak kis mennyiségben, mert ha sokat iszol, pont az ellenkezője sikerül...
Próbálj arra gondolni, hogy mekkorát élveztek most együtt és nem arra, hogy jajjmilesz, ha most nem áll fel. Éld át a pillanat varázsát és felejts el arra a pillanatra minden ártó gondolatot!
válasz | 2006-01-08 | 12:31
helo mindenki
van egy problémám. nekem is az első alkalmamről van szó ami nem sikerült. a barátnőmmel akartam de annak ellenére hogy pusztán az érintésétől fel szokott állni nem volt semmi amikor oda kerültünk. egyszerűen nem állt fel. iszonyatosan rosszul érzem magam emiatt és mikor egyszer a kocsiban orálisan akart , akkor se ment mert akkor meg az járt az eszemben hogy az előző alkalommal
béna voltam. szeretem de most még rosszabbul érzem magam, ráadásul folyton arról beszél hogy mennyire várja hogy kielégítsem. most ne értse félre senki ő nem mániákus ,meg szeret is szerintem de attól félek hogy ezt talán ő majd nem bírja sokáig. nagyon jó lenne ha valaki tudna valami ötletet adni hogy mit csináljak.
 
válasz | 2006-01-07 | 16:25
Szia Dom!

Nem te vagy az egetlen aki viszolyog az óvszertől, ne aggódj. Valamelyest később megszokja az ember. Én sem szeretem a mai napig sem. Mindenkinél más segít túljutni ezen. Jó gondolat, hogy próbálja a barátnőd feladni rád. Próbálj nem izgulni! Talán az ő érintése segít feledtetni az ellenérzésedet. Beszélj vele erről, ha rendes csaj meg fogja érteni.
Ha ezt nem tartod kivitelezhetőnek, (ez most hülyén fog hangozni, de hátha segít) próbájl meg egyszer-kétszer Óvszerben masztizni, hogy megszokd. Ennyi ötletem van hátha segít. Ja.. és ne keseredj el.
Nekem se ment elsőre...
Csak egy megértő barátnő kell!
Amíg én tudom csak rendesen felhúzni a gumit, addig nem kerül semmilyen előjátékba :)
válasz | 2006-01-02 | 21:22
Hali. Nekem az a problemam hogy az elso alkalmam fustbe ment, az ovszerfelhuzos resznel. Nem volt erekciom es hiaba probaltam, nem ment. Na mar most, ha magamhoz nyultam volna az nem jott volna ki jol. Vagy talan legkozelebb kerjem meg a baratnom hogy segitsen. Vagy mi? Help Me!
 
válasz | 2005-12-17 | 09:22
Hát ezt a kijelentés én is támogatom!!!!!!!!
Az a legrosszabb mikor már arra vágytok mindketten, hogy végre bentlegyen és érezzétek egymást, erre jön az, hogy "na akkor bontsuk ki és húzzuk fel". Kicsit visszveti az élvezeteket, igaz bele lehet kicsit szőni a felhúzást az előjátkba is!

üdv.
kiccsávó
Na EZÉRT gyűlölöm már a gumit... Úgy belerondít egy szenvedélyesnek induló szeretkezésbe...
válasz | 2005-12-16 | 11:17
A lényeg lemaradt, hogy szerintem egy ideig ne a behatolás legyen a középpontban, így nincs teljesítménykényszer, próbáljatok ki és élvezzetek minden más formát, aztán szerintem magától megoldódik.
 
válasz | 2005-12-16 | 10:05
Szerintem ne erőltessétek hogy a barátod magának ne csinálja, mert azt írtad, hogy azzal régen nem volt gondja. Lehet a szex része is, így ő is azt éli meg hogy képes kielégülni a közeledben és nem érzi hogy csődöt mond a fériassága. ha előtted szégyelli, akkor egyedül, fő hogy minél többször átélje hogy ő képes és ezt te elfogadod, sőt örülsz neki, ha neki jó. Ha ki tud elégíteni a kezével , szájával az is csodálatos érzés és lehet hogy magabiztosabb, bátrabb lesz tőle. Persze ez viszont is igaz. Lényeg hogy csináljátok úgy ahogy ő szeretné, és ne higgyétek hogy a be-ki be-ki nélkül másodrangú az együttlétetek.
válasz | 2005-12-16 | 10:02
Hali!

Hát ezzel én is voltam így valamilyen szinten! Nekem hála istennek nem volt ilyen drasztikus a dolog, de sokszor mikor ovszert használtunk akkor ez a dolog nálam is előfordult. Mire felkerült a védelem addigra lankadtak a kedéjek, de mikor megtörtén a behatolás utána már megemberelte magát és tette a "dolgát".
Nem tudom de szerintem itt jön be az ugynevezett teljesítménykényszer, amikor úgy érzed, hogy most nagyon kéne teljesítened, de nem megy a kényszerézés miatt! Valamikor hallottam valam ilyesmiről is!
Igaz én inkább a gumin kívűli védekezési módokat favorizálom! De kizárólag egy már tartósabb SZERELEM alapú kapcsolatban, mert az egyestés kalandoknál nem lehet tudni, hogy az adott pillanatnyi pár milyen "ékességekkel" dicsekedhet!
Kicsit megint eltértem a topiktól!!! Bocs! :-(

üdv.
kiccsávó
válasz | 2005-12-16 | 09:05
Ketten vagyunk ugyanezzel a kerdessel... udv. a klubban:-) Megvan a merevedes aztan mikor elhelyezkedunk a peniszem nyugovora ter. Eleve az elojatek vegen nincs meg a 100%os merevseg, csak 80-90%, de vegul helyre lehet hozni a dolgot egy kis "van kalapja-nincs kalapja" jatekkal:). A problema csak az hogy 10 masodperc inaktivitas eleg ahhoz, hogy ez elettol is elvegye a kedvem a dolog, vagyis mire pozicioba kerulunk mar nincs semmi.
Masik dolog a gumi... megvan a merevedes kezembe veszem a kis tasakot es vege a vilagnak.
21 evesen ide jutottam vazze...
válasz | 2005-12-04 | 19:19
A problémám ugyan ez, csak épp a szenvedő oldalról. Akár te lehetnél a csajom is :-D...
Szal az a gond hogy amíg nem kell "bizonyítani" addíg többé kevésbé normális erekcióm van. Ahogy pedig előtérbe kerül a lényeg, piff, kínszenvedés. Utána meg a kudarcérzet. Egyszerűen ha az ember nagyon akarja, akkor nem megy. Sokat gondolkodtam ezen, és ha olyan olvassa, aki átesett ugyanilyen gondokon korábban, megírhatná nekem hogy megoldódik e magától vagy komoly gondról van e szó. Sose gondoltam volna hogy velem ilyen előfordul. Ez pont olyan mint ha elütne egy autó... Sose gondolná az ember, de utána már az útra sem mer lépni. És a kudarcérzet csak újabb stresszt okoz, görcsölök, besülök. Ugyanakkor nem is szeretném lerövidíteni az előjátékot, mert ugye amit nem melegítünk elő, az hideg marad... Nem szeretnék neki több csalódást okozni. Ezért kérem aki tud valamit erről, valami pontosat, élményt vagy ilyesmit, az írjon! Köszönném!
 
válasz | 2005-11-27 | 10:45
Jéééé, te erdélyi vagy? Én is félig! :)))))
válasz | 2005-11-27 | 10:36
7 hónap... 3 hónapja tudom, hogy egyszer hazudott. Máskor sosem tett és azóta sem tesz ilyet. De köszönöm... bízom benne, hogy meg fog ez oldódni.
válasz | 2005-11-26 | 20:38
Sajnos nem ismerem a barátodat. Ha már négy hónapja együtt vagytok akkor ismerheted már annyira, hogy rágyere mikor mond igazat. Elképzelhető, hogy még mindig aggasztja valami amit nem mondott el. Próbáld meggyőzni, hogy beszéljen róla, hiszen mindkettőtök érdeke megtalálni a "gyógyszert", különben rámehet a kapcsolatotok is akár...
válasz | 2005-11-26 | 15:07
Köszönöm a válaszod. Elég sokat beszélgetünk. Sajnos csak négy hónap után mondta el, hogy hazudott, amikor azt állította, volt már szexuális kapcsolata. Rögtön kellett volna, csak szégyellte bevallani, mivel ő az idősebb, és cikinek gondolta. De nem haragudtam rá, végül is ebben a világban érthető. Szerintem ez az egyik probléma, a másik, ahogy Te is mondtad, hogy "meg akarja mutatni, hogy mennyire férfi és emiatt stresszel be és pont az ellenkezője sikerül." Legutóbb megpróbáltam valamit... egy kis erotikus játékot, amit Te is javasoltál... beindulni beindult, odáig is eljutottunk, de utána valamiért nem tartott ki... ez után se (meg ahogy eddig se). Annyira tüneményes srác, annyira lazán tud viselkedni, ha másról van szó, és erről is már annyit beszéltünk. Lehet, hogy van még valami a gondolataiban, amit nem mond el?

kis v
válasz | 2005-11-21 | 19:42
Érdekes probléma ez, nőknél talán gyakrabban fordul elő. Az, hogy így viselkedik, minden bizonnyal pszihikai alapú. Nagyon jó, hogy türelmes vagy és segíteni akarsz, de ehhez ő is kell. Vagyis nagyon komolyan el kell beszélgetni vele. Mert lehet, hogy valami bántja. Ha más nem akkor az, hogy nagyon meg akar felelni neked, meg akarja mutatni, hogy mennyire férfi és emiatt stresszel be és pont az ellenkezője sikerül.
Nézzetek közösen pornót, attól a legtöbb férfi beindul, próbálkozzatok erotikus játékokkal és használjátok a fantáziátokat...
Mindenekelőtt azonban egy őszinte beszélgetés, hogy tudd mi is a probléma...
válasz | 2005-11-21 | 15:32
Sziasztok!

7 hónapja vagyunk együtt a párommal. Neki én voltam az első, és akkor kicsit zavarban volt... én nem is akartam erőltetni, bár nem tudtam, hogy ő még nem volt nővel... ő viszont nagyon szerette volna, de fura élményként maradt meg neki.
Sajnos elég ritkán jön össze a dolog, ha megkíván, már nem merem sokáig húzni, mert félek, hogy nem tart ki. Ez így nekem se jó, mert alig van előjáték, és az is stresszes. Ha így összejön is, ő nem jut el az orgazmusig (egyetlen egyszer sikerült). Ha egyedül van, neki sikerül, bár egy ideje megállapodtunk, hogy ilyet nem csinálunk, mert hátha ezzel segítjük azt, hogy együtt jobb legyen. Nem működik, nem tudom, mit csináljak, nagyon szeretem őt. Ő attól fél, hogy emiatt el fogom hagyni, de ez nem igaz. Kitartok mellette, és annyira szeretnék segíteni, nem is magam miatt, mert már nem érdekel az, hogy nekem milyen, de látom, hogy neki ez mekkora stresszt és bánatot okoz. Orvoshoz nem akar menni, mert szégyelli.
Valaki segítsen!

Köszönet: kis v
 
válasz | 2005-11-15 | 10:47
Ha a nőkkel kapcsoaltban segítségre van szükségetek, látogassatok el ide:

http://www.csajozasitanacsok.hu/?pid=3619

Nagyon olcsón rendelhetők, eléggé elismert könyvek valamint Ferromon perfümök.
 
válasz | 2005-11-13 | 02:55
sztem meg ugy érti hogy gyorsan feláll a farka. Mert az ingerküszöb az azt jelenti vagy nem ?!?!?!
válasz | 2005-11-12 | 16:50
Kérlek, ne irogass már ilyen stílusban!
válasz | 2005-11-12 | 16:49
Hamar elmész amikor maszturbálsz?
ez 14 évesen még nem gáz..
válasz | 2005-11-12 | 16:06
Szerintem arra érti, hogy nagyon kis ingerléssel tűzbe jön...
De ez nem tudom miért baj?
Uhh...Mit jelenthet ez a kérdés?
Új hozzászólás


« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 »

Cikkajánló

Potenciazavarok

Az elszorításos technika

Fórum

Anális szex
2018-11-11 - 18:40

Maszturbálás
2018-11-09 - 00:13

Beszélgetünk
2018-11-08 - 23:52

Szüzesség elvesztése
2018-10-13 - 06:40

Biszexualitás
2018-10-02 - 12:08

Mit változtatnál a szexualitas.hu-n?
2018-09-16 - 23:08

Láb, harisnya és tűsarok
2018-08-05 - 07:47

Pornográfia
2018-07-12 - 11:38

Merevedési zavarok
2018-05-10 - 10:17

Segédeszközök
2018-04-22 - 17:20

Korai magömlés
2018-04-22 - 17:17

Prosztata masszázs, prosztata orgazmus
2018-04-05 - 19:29

Szex a terhesség alatt és után
2018-02-15 - 16:18

Erotikus játékok
2018-02-04 - 10:53

Szexuális nevelés
2018-01-23 - 22:17

Orális szex
2017-12-19 - 22:38

Barátság extrákkal
2017-02-08 - 14:54

A méret a lényeg?
2016-10-10 - 16:32

Hűtlenség, megcsalás
2016-08-05 - 18:22

Idézetek
2016-02-27 - 09:58

Nemi betegségek
2016-02-16 - 12:54

Női orgazmus
2016-01-02 - 12:04

A terhesség első jelei
2015-09-14 - 22:41

Nők szexuális problémái
2015-03-12 - 14:06

Könyv, zene, film, TV
2015-01-15 - 21:49

Homoszexualitás
2014-03-10 - 21:49

Szakítás
2013-12-30 - 01:18

Abortusz
2013-12-30 - 00:35

Szerelem, párkapcsolat
2013-08-22 - 09:53

Szex különleges helyeken
2013-07-30 - 12:37

Fogamzásgátlás
2013-04-13 - 15:22

Menstruáció
2013-01-06 - 18:25

Intimtorna
2012-10-18 - 10:41