szexualitas.hu logo
Regisztráció | Belépés
főoldal cikkek fórum szavazó kereső
FÓRUM

Szerelem, párkapcsolat


Új hozzászólás

válasz | 2009-01-08 | 12:33
az alap az hogy tudjuk a lánykáról hogy ellehet szeretni.. és ha kicsit is..de képes 2pasit futtatni egyszerre..

ez az alap..na én pl innentől ejteném a libust úgy ahogy van...

lehet hogy most imád téged..de láthatod hogy ha kis megingás..unalom üti fel a fejét..már félreléphet..

most hogy csak csók..meg stb..kinek-mi a megcsalás???

a lényeg hogy elszerethető..

persze lehet hogy megváltozik..stb..de én azért fullra komoly kapcsit.. és ilyen belezúgás..életem tervezése vele dolgokat hanyagolnám..

ui.: ha tudatában voltál hogy foglalt.. akkor meg meg is érdemelnéd hogy jól megcsaljon téged..hol a pasi becsület? foglalt csajra nem hajtunk..szoval megérdemelnéd...

én páromnak is mindig mondtam.. hogy ha úgy adódik..mondja meg és zárjuk le..de ilyen megcsalogatósdi.........
ha a pasi áldozat..mert nem tudta hogy foglalt..akkor oks..
a lány a kurva...de ha tudta... akkor simán megverettetném:))))
nekem 30 ropit megérne hogy eltörjék a lábát ;))))))))))
válasz | 2009-01-08 | 12:24
A csók is megcsalás...mással töltötte el a kellemes perceket, nem a barátjával.
"Ez a bizonytalanság kurva szar."--> ezellen nem sokat tehetsz
válasz | 2009-01-08 | 12:13
Csak csók volt amikor volt barátja.
Az a gond hogy totál szeretem és ha elhagyna vki másért akkor ....

Amugy a csajnak az volt az első barátja és majdnem két évik voltak eggyütt.

Ez a bizonytalanság kurva szar.
válasz | 2009-01-08 | 12:05
Na igen, ez egy érdekes szituáció, hiszen az előző barátját veled csalta meg és te meg is szerezted tőle. Mi a biztosíték,h veled nem fogja ezt megtenni? Semmi...
válasz | 2009-01-08 | 11:59
Sziasztok!

A jelenlegi barátnőmet egy masik fiútól kellett elvennem.Miközben még járt a pasijával velem smarolt szex az nem volt akkor.Miattam szakitott a barátjával.Én örülök neki hogy most velem van és totál belé zugtam de az az igazszság hogy nem bizok benne.
Szerintetek engem is megcsalhat?a volt barátjával nem csináltak semmit elvoltak egymás mellett ezért hagyta ott nekem ezt mondta.
Rossz volt a kapcsolatuk.Csak az az igaszság hogy én vele akarom leélni az életem de ez a bizonytalanságtól totál kikészülők.Szerintetek mit csináljak beszéljek róla neki erről?De akkor meg azt hiszi hogy nem bizok benne(ami igaz egy kicsit).
Szerintetek számithatók rá hogy majd engem is lecserél?
 
válasz | 2009-01-08 | 10:46
Megmondom őszintén, hogy mind nagyon jól esik, hogy segítetek. És, Hercegnő, az az igazság, hogy tudom, úgy látszik, hogy mennyire jó egyfelől nekem, mert mennyit tudok együtt lenni vele, akit szeretek. Ez így is van, ugyanakkor állandóan hadakozok a környezetemmel, mert minél többet vagyunk együtt, annál inkább "kiszekálják belőlem a lelket"..., és hiába tudom észérvekkel, hogy nem úgy van, de éppen paradox módon amiatt, hogy egyre többet vagyunk együtt..., már sokszor olyan érzésem van, mégis mintha szexuálisan lennék kihasználva..., persze mondhatná valaki, hogy akkor fogjam fel én is úgy, hogy kihasználom a párom. Csak az valahol az egészben a rossz, hogy Hercegnő-nek igaza van valószínű, ha saját kis lakásban éldegélnék a lányommal, akkor kerek-perec már megmondtam volna, hogy választhat: Maradjon itt velem, vagy induljon máshová..., így viszont rá lehet "fogni" valahol a dologra, hogy, hát az anyukám miatt nem tud velem lenni..., de igazából benne van a pakliban az is, hogy nem adná azért fel a családját. Én meg sokszor már annyira dühös vagyok, hogy néha komolyan elgondolkozok, hogy "randizok" az otthoni asszonnyal..., és kiderítem, hogy igazából egyáltalán olyan-e a kép, mint, amit én tudok. Egy biztos, a hazugságot nem tűrném el, és akkor rögtön lépnék.
Bár, az is igaz, hogy Újévkor, ahogy itt főzöcskéztünk együtt, nem úgy néz ki, mintha nem értenénk meg egymást nagyon jól... Csak valahol ez már úgy jön le, mint, ha valami "kettős élet" lenne, ...., amit otthon nyilván az asszony is lát, hiszen ő sem "hülye"...
Egyébként még tegyétek hozzá, hogy az exanyósom is beledumál az életembe, mert adott a lakásba, amiben most élünk..., ő meg buzgón asszisztál ahhoz, hogy "nehogy ide költözzön valaki"... A volt férjem meg kajánul szemléli az egész eseményt...
A legjobb hasonlat az, hogy úgy érzem magam, mint valami "marionett-bábu"..., mindenkinek eleget akarok tenni, a végén pedig én fogok lemerülni teljesen.
válasz | 2009-01-08 | 10:33
Valahol azt hiszem, hogy igazad van. Most például szó szerint szenvedek, egyrészt az otthoni őrült nagy vita után az anyámmal. És akkor rádöbbenek, hogy hol van a férfi..., tényleg csak "éjszaka kellek", valószínű, hogy nem így van, de igazából úgy érzem, hogy talán nem tehetem meg ebben a helyzetben azt a luxust lehet, mégsem, hogy várjak..., mire...
És sokszor már irtó nagy bosszúságot érzek, hogy annyit van velem ez a férfi, de amikor ott kell legyen valaki, hogy igazából helyrerakjon valakit, aki eszméletlen sok bánatot okoz nekem nap, mint nap, akkor végül is nincs itt. És, lehet, hogy nem azért, mert nem szeret...., hanem egyszerűen azért, mert ő sem tud lépni. Persze mindig ott van a kérdés, hogy lehet, hogy igazából nem is akar.
Persze az is igaz, hogy Őt is joggal bánthatja az, hogy az én családomtól megkapta egyesektől, hogy "biztos csak azért van velem, mert a lakásra fáj a foga"...., szóval ez volt a dolog lényege. Ő meg közölte, hogy ő nem érdekből van valakivel..., és abszolút nem érdekli a lakás, és tiszteletben tartja, hogy én nem vagyok független, és igaz, hogy én mondtam, hogy inkább ne gyere ekkor, meg akkor napközben, mert akkor meg azért hallom itthon a szövegelést. Szóval, lehet, hogy én alakítottam ki rosszul a "körülményeket", most pedig "belefulladok" abba, amit én hoztam létre.
Most úgy néz ki, mintha én egy tutyi-mutyi ember lennék, pedig állandóan kiállok az igazamért, csak úgy látszik, hogy szélmalomharcot vívok.
Pedig tényleg "szorítok" magamnak, hogy ne a "Halott cápa dédelgetése" effektus legyen az egészből.
válasz | 2009-01-08 | 10:26
Boombaba...éppen azért nem értem gyöngykagylót, mert szerintem is sokkal jobb helyzetben van, mint én, és mégis szenved...mit nem adnék azért, ha minden héten egyszer (nem is minden héten többször!) együtt alhatnék a szerelmemmel...szerintem ő nem a kapcsolatukat szenvedi meg, hanem épp az anyját...ha ő nem lenne jelen a mindennapjaiban, akkor sztem semmi baja nem lenne, sőt, a szerelme se menne el reggelente, hanem főzhetnének együtt, satöbbi...amire gyöngykagyló vágyik...
Ami a pasit illeti, sztem szereti őt, csak nem elég erős ahhoz, hogy feladja a (már annak nem is nevezhető) kényelmét...és véleményem szt. meg símán odaköltözne, ha a házsártos anya nem lenne képben.
De ezt gyöngykagylónak is elmondtam már.
Ami meg téged illet, itt kibeszélheted magadból a fájdalmadat, csalódásodat, szerelmedet...és igen, valószínűleg a hsz-d már kicsit magadról is szólt. Mi itt szívesen meghallgatunk, tudod.
Ami meg engem illet...nagyon szeretjük egymást a pasimmal...csak neki fel kell dolgoznia magában a koromat meg a két gyerekemet...így is azt mondta mit szólnának az enyémek, ha egy fiatal pasival állítanék be...hát az enyémek nem szólnának semmit, mert tudnak róla, és azt is tudják, hogy mi a szitu...nagyon rendesek és megértőek. Neki nincs mitől tartania. MOndjuk nekem kellemetlenebb lenne, hogy az anyukája csak 10 évvel idősebb nálam...de elmondása szt. jó fej, és biztosan jól kijönnénk egymással...legalább tegeződhetnénk:):)
válasz | 2009-01-08 | 09:45
Nem szeretnék ilyen "ellendrukker"-nek látszani. A kettőtök helyzete azért nem azonos, mer Gyöngy szenved. Bár az Ő helyzete azért sokkal jobbnak tűnik a Tiédnél de mégis biztos hogy Ő sokkal rosszabul érzi magát benne.

A "körülmények" .....ó hányszor hallottam ezt az utóbbi 3-4 hónapban .... ez kibúvó. Ráfogjuk a félelmünket, a tehetetlenségünket. Ezzel leplezzük bizonytalanságunkat.

Miért ne élhetne a jelennek? Persze hogy élhet csak kérdés hogy hogyan érzi magát ebben a jelenben. Amit így konzervál. És sztem ez a lényeg. Egy stagnáló helyzetben várni a csodára.

Borzasztó hasonlat, de egy elhalt testrészt is jobb levágni, mint életed végéig cipelni. Akkor persze iszonyú a kín (magam épp egy ilyen helzetben vagyok :) ) de ha nem teszed meg elveszted a lehetőségét egy igazán szuper dolognak. Amihez persze még így is nagy szerencsére van szükség, de legalább a lehetőség megvan.

De talán már nem is róllatok beszélek.......nem biztosan nem....
válasz | 2009-01-07 | 18:39
Köszi a sok választ és véleményt. Jól esett!
Gondolkodok, töprengek, továbblépek... Lassacskán.
 
válasz | 2009-01-07 | 15:31
Szia!

Köszi, amiket írtál, és hihetetlenül jól látod a helyzetemet. Amiket pontokba foglaltál, azok gyakorlatilag úgy igazak, ahogy leírtad. Egyébként nincs testvérem, és én is pontosan úgy látom, hogy ezért okoz annyira gondot az anyámnak, hogy "elengedjen", és igazából valóban elveszve érzi magát, ha nem tudná önmagát "definiálni anyaként" - ahogy Te is írod.
És az is biztos, hogy annak idején egyszerűen nem merte megtenni /de, lehet, hogy nem is akarta/, azt, amit én megtettem. Most pedig - az életét végig nézve -, rájött arra, hogy szüksége lett volna akkor /és most is/ a szeretetre, hogy tulajdonképpen mit mulasztott el. Egyébként jól látod -, amit a többiek is, kik tanácsot adtak -, hogy egyszerűen imádja az "érzelmi zsarolást" játszani, és előadni a "hálátlan vagyok" lemezt...
Valóban, sokszor úgy érzem, hogy egyfelől féltékeny is, már csak azért is, mert ő idős korára kimondottan vékony /kórosan vékony/, míg én nőies nőként az elmulasztott fiatalságára emlékeztetem /ezt nem csak én mondom, hanem ismeretségi körben is/. És sajnos /bár nem vagyok kompetens benne/, van egy olyan érzésem, hogy mentálisan elég komoly probléma ez nála, ez a beteges gyűlölködés, verbális agresszió, örök kötözködés, elégedetlenkedés mindennel.
Igen, valóban az anyagi helyzetem egyedül, ami miatt meg kell gondolnom, hogy hogyan lépek, de valamilyen megoldást találni kell, az biztos.
válasz | 2009-01-07 | 15:10
no ez is igaz..sok nőnek nem jön be ha már-már foylton nyomulnak neki.. nem értenek a célzásból.. örökre leírhatják magukat...
senkinek sem jó ha érzi hogy futnak nagyon utána.. könnyne elszálhat magától akkor...
válasz | 2009-01-07 | 15:08
ez amolyan plátói..vágyodó szerelem..nekem is volt ilyenem általánosban ;)))
késöbb aztán ésszel mindig figyeltem kinek jövök én is be...
de pl tom hogy belém is belevolt zugva gimiben nem is 1 lány.. még a szallagavató táncot is megkérdezte.. meg jöhet-e velünk lógni..
és hidd el lekoptatni sem könnyű senkit sem úgy hogy ne sértsd meg nagyon..

az a baj..hogy te neki már elejétől fogva nem voltál vonzó mint férfi..van ez így..én is hiába vok sportos..jövök be a nők nagyjának..valaki pont mástipusra bukik..mármint külsőleg..
és a külső fontos..én nem hiszek abban hogy ha megismer.. barátod lészen..belédszeret... szeretni fogja a belsődet.. de nem volt ott a szikra amikor meglátott.. és a vágy..szenvedély fontos 1 kapcsiban..sztem legalábbis...

de megpróbáltad ügyesen még1x..ekkor már 1értelműen megmondta nem vagy az esete.. most lehet szépítgetni hogy az életvitelembe nem illesz be..bla-bla.. a lényeg hogy partnerként nem jösz nála számításba.... ez van.. lépj minnél hamarabb túl rajta.. mert ez csak időpocsékolás...

de ha úgy jobban fekszik.. neki lehet nem is kell most komoly kapcsi..mert bulizni..élni akar.. és abba röpik férnek bele..nekem is volt ilyen korszakom... ezért sem lehet hibáztatni...

haladj tovább az úton..sportolj..öltözz elegánsabban.. és jönni fognak a lányok is... és tán..ha lát valakivel..féltékeny lészen és feléled benne valami..bár kétlem ezt...

eleve nem szerencsés amúgy munkatárssal..oszttársal kezdeni.. mert ha ne adj isten vége lészen.. ott fog ülni folyton előtted...
válasz | 2009-01-07 | 14:59
simán elképzelhető ez így...
nem kel liziben a legrosszabbat feltételezni..
semmi..senki sme éghet foylton 1000fokon...
kis morcizások..lehanyatlások mnidig vannak..
ha tényleg folyton együtt voltatok..törvényszerű volt 1 kis kiégés.. mert túlégettétek magatokat...

és biznoy simán lehet hogy ha valaki azt érzi hogyakiért eddig megőrült..most meg csak egyszerüen hiányzik.. kicsitelkezd kételkedni adologban..

nincs veszve semmi..cska az kell hogy kicsit lehiggadjatok és kevesebbet talizzatok..de én a rnegeteg telót..stb-t is hanyaoglnám..hogy amikor nem taliztok..az is kicsit szünjön..mert így nem tudja ténylegesen átérezni hogy milyen amikor nagyon hiányzol... és kell ez az érzés..hogy újra visszahevüljön....
válasz | 2009-01-07 | 14:36
Szia!


Szerintem a legcsodálatosabb kapcsolatban is érezhetik úgy a pár tagjai, hogy szükségük van egy kis egyedüllétre, egy kicsit több magánszférára, nyugalomra a pörgések után. Meg, írod is, hogy elég zsúfolt az életetek, egyikőtök tanul, a másikőtök dolgozik, tulajdonképpen kissé túlhajszoltak vagytok, és bármennyire nagy is a szerelem, a fáradtság rányomhatja a bélyegét egy kapcsolat történéseire szerintem. Mi a párommal gyakorlatilag 80%-ban késő este tudunk találkozni - amiért meg is kapjuk a környezetünk egy részétől a negatív sztereotípiákat rendesen -, és akár hogy is gondolkozunk, ha tekintettel vagyunk azokra akikkel egyébként mindkét részről együtt élünk, akkor ez az idő marad nekünk. És bizony sokszor rájövök én is, hogy néha az "ingerült" periódusaimat egyszerűen az okozza, hogy fáradt vagyok, kialvatlan esetleg, meg, hogy alkalmazkodnom kell folyamatosan másokhoz.
Szóval, attól még, hogy a két fél szereti egymást, attól még akár élettanilag is egyszerűen lehetnek fáradtak, nyűgösek.
Én is voltam hasonló képpen, mikor "mintha időt kértem volna" a páromtól, és közben rájöttem, hogy nem arról volt szó, hogy kevésbé szerettem volna, egyszerűen szükségem volt egy kicsit csak magamban lennem, nyugalmat szerettem volna, azt akartam, hogy csak /már, amennyire lehetséges/ magam legyek a gondolataimmal, pihenjek, kicsit jobban foglalkozzak a saját kedvenc időtöltéseimmel. A párom például azt mondta, hogy fogjam fel a mi kapcsolatunkat úgy, hogy mondjuk este mindketten későig dolgozunk, és emiatt tudunk később találkozni. Persze ez nálunk egy kicsit bonyolultabb ennél, de azt tisztelnem kell a másikban, hogy látom, hogy egyre több időt akar velem tölteni, mert, amikor "gondolkodási időt kértem", magam akartam lenni /mondjuk nem sok napról volt szó/, akkor is tiszteletben tartotta azt..., persze ilyenkor fontos az, hogy kifejezzük a másiknak, hogy szeretjük, és nem arról van szó, hogy nincs szükségünk rá.
És valahol az igaz, hogy a "lángoló", legszenvedélyesebb időszakok után minden kapcsolatban vannak egyszerűen nyugodtabb időszakok. Az étkezésben is van, hogy egyik nap, mondjuk csak könnyű ételre vágysz, a másik nap pedig mondjuk valami laktató, nehéz ételt ennél. Ha elfogadod, hogy ez nem a "vég", hanem szükségszerű "feltöltődés" a másiknak, akkor nem fog problémát okozni a kapcsolatotokban! Nem véletlen, hogy nagyon sok jól működő kapcsolatban a pár két tagja bizonyos időre kicsit elvonul, vagy lehetőségük van néha kicsit külön is élni... Mindenkinek van magánszférája, és az a kapcsolat, ahol nem vesszük észre, mikor van erre a másiknak szüksége..., és nem hagyunk neki szabad mozgásteret, az egy idő után szerintem "halálra van ítélve".
Szerintem egyik férfi, de a nők sem szeretik, ha a párjuk mintha "megfojtaná" a ragaszkodásával.
Arról nem beszélve, hogy az ilyen kisebb "szünetek"-et követően egy olyan kapcsolatban, ahol érzelmileg, lelkileg érintettek a felek, jobban fellángol újra a szenvedély, pluszt kap a kapcsolat, mind a két fél feltöltődik lelkileg, testileg /lehet, hogy egyszerűen csak pihen/, és jobban érzékeli újra a másikat, jobban értékeli. Alapvetően szerintem minden ember szereti a változatosságot, a monotónia én szerintem megöli a kapcsolatokat.
válasz | 2009-01-07 | 14:14
Egyébként, az biztos, hogy senkire nyilván rákényszeríteni nem szabad és nem is érdemes semmit sem, mert annak semmi, de semmi értelme nem lenne. És, bár, szeretném, én is - mint Te is - - ahogy írod, "hozzám jönne haza", de, ha az élet úgy fogja hozni, hogy "csak eddig, és ne tovább", akkor lehetséges, hogy azt is el fogom fogadni. Azon kívül szerintem minden kapcsolatban el fog jönni az az idő, amikor majd egyértelműen kiderül, hogy a pár két tagja közül, ki mit akar igazából. Sürgetni egyáltalán nem is akarom a páromat, igazából soha sem akartam, és, ha belegondolok, azok a kérdések, amiket egyáltalán néha fel is teszek neki, hogy mi lesz majd később, a környezetem "nyomására" is történnek.
Tudom, hogy már valahogy megfogalmaztam, de most sem tudom másként, minden kapcsolatnál tudni kell azt, hogy ne képzeljek többet sem bele, mint ami, de kevesebbel se érjem majd be, mint amit a párom, vagy a kapcsolat esetleg nyújtani tudna. Tényleg meg kell találni az "arany középutat", ahol én is boldog vagyok és a párom is.
Amit meg mondasz, Hercegnő, hogy valahol fáj az nekünk, hogy nem tudnak teljesen felvállalni bennünket, mert valahol nyilván minden nő azt szeretné - a szíve mélyén: az a racionalitás. A másik pedig az érzelmek szintje szerintem. És el kell tudni dönteni egy nőnek, hogy a racionális gondolkodás híve lesz-e, és esetleg egyszer belemegy egy olyan kapcsolatba, ahol igazából nem is szereti a másikat testestül-lelkestül, szívvel-lélekkel -, de lehet, hogy az a férfi - mert van lehetősége - elfogadja őt mindennel együtt - és jobban fel tudja vállalni, vagy az érzelmeire hallgat, és a szíve szerint dönt, amellett a férfi mellett, akitől eddig a legnagyobb boldogságot kapta. Szerintem mindenkinek ezt szíve joga eldönteni. Nekem már sokan tanácsolták, hogy hallgassak inkább a szívemre, és aszerint döntsek, amit ott legbelül érzek..., mert, ha másként döntök, valószínű, hogy állandóan bánni fogom később. Szóval, a szívem mélyén valami azt mondja /lehet, hogy közhelyesen hangzik/, hogy ne adjam fel, és legyek türelmes, kitartó...
válasz | 2009-01-07 | 13:13
Hú, én rengeteg hasonló esetet láttam a munkahelyemen, és sosem lett jó vége annak, ha a visszautasítást nem fogadta a hapsi méltósággal (magyarán:tovább próbálkozott, reménykedett, célozgatott).
Lehet, hogy csak ő kell, de próbáld meg elfoglalni magad valamivel-szerintem ha már tudatában vagy, hogy rögeszméddé vált a lány, akkor pont azért fogsz tudni könnyen változtatni rajta, mert magadra is figyelsz-befelé.
/A munkatársak pletykái sem elhanyagolható befolyásoló tényezők-mert gondolom, mint mindenhol-nálatok is vannak ilyen sz#rkeverők, akik azt élvezik, ha más szenved..../
Fogd kicsit vissza magad, hátha pont azzal nősz a szemében, hogy nem viselkedsz úgy, ahogyan a legtöbb pasi tenné hasonló esetben.
válasz | 2009-01-07 | 12:51
Sziasztok!
Bocs, ha megakasztom az előző gondolatmenetet, de nagyon magam alatt vagyok és gondoltam, hogy "arc nélkül" szívesen megbeszélném másokkal - ha már a környezetemben nem tudom.

Röviden és tömören annyi a szitu, hogy a munkahelyemre tavaly jött egy lány, akibe beleszerettem - de visszautasított.
Erre már jöhetne mások válasza: "Keress másikat!" (Tudom, hogy én is azonnal ezt válaszolnám, habozás nélkül valakinek. ;) ).

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Mi, fiatalabb kollégák valahogy összeverődtünk a munkahelyen és egész jó csapat alakult ki. Vele is nagyon jó barátok lettünk. Mivel egész életemben eddig úgy jöttek össze a kapcsolataim, hogy először barátok voltunk, gondoltam így alakítom most is.

Rólam tudni kell, hogy szeretem a társaságot, de vannak napok, amikor jól esik otthon ülni és olvasni, filmet nézni stb. Ellenben a lány mindig pörög. Folyton megy valahova - tulajdonképpen ez a mozgalmas életvitele az, amivel felhívta magára a figyelmemet. Elhívtam randira, kiállításra, volt kirándulni stb. Szóval beleadtam mindent. Megváltozott az öltözködésem, sportolni kezdtem - hátha észrevesz "olyan téren" is.

A probléma a barátsággal volt: nem tudtam eldönteni, hogy mi az, amit pozitív visszajelzésnek vehetek, és mi az, amit nem. Ráadásul közben volt is egy gyors kapcsolata (emiatt is a padlón voltam egy darabig), amiből láttam, hogy ő valahogy ezekre van kalibrálva.

Most szilveszterkor is mesélte, hogy kivel kavart. Ekkor határoztam egy komolyabb lépést: a szülinapján hatalmas virágcsokorral jelentem meg az ajtajában, aztán (néhány pohár után) elmondtam neki, hogy mit is érzek. Ő persze most nyilvánvalóan tudomásomra hozta, hogy nem vagyok az esete, de ha az is lennék, akkor az életvitelét nem hiszi, hogy el tudnám viselni.

Azóta is együtt dolgozunk - persze mindenki úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, de tudjuk, hogy ettől nem lesz már minden az igazi. Kikerülni nem tudom, mert vannak közös feladataink, barátaink stb. Az az igazság, hogy kicsit rögeszmémmé vált a lány - de még mindig reménykedek (nem tudom, hogy minek).

Tulajdonképpen csak a véleményetekre lennék kíváncsi. Elfelejteni nem tudom (hiszen ott van az orrom előtt) - főleg nem azonnal. Más lányt nem hiszem, hogy most szeretni tudnék (ez a "nekem csakis ő kell" állapot... :S ), vagy csakis Őt keresném benne...

Előre is köszi.
 
válasz | 2009-01-07 | 12:38
Fene tudja. Nekem az a megérzésem, hogy az (is) okozta abizontalanságot, hog az első pillanattól fogva úgy éreztük, hogy nekünk közös az életünk. Szabadságvágy, félelem az ismeretlentől. Igazából én is végiggondoltam ezeket, csak aztén elhallgattattam a kétkető érzéseket, mert arra gondoltam, hogy mennyi adtunk már eddig is egymsnak, és hogy mit jelent a mésik jelenléte. Az Ő kétségeit is ez altatta el.

Meg egy kicsit túlságosan is felfújtam. (Nekem sajnos nincs olyan ismerősöm, akivel meg tudnám osztani ezeket a problémáimat, és emiatt lehet, hogy sokkal érzékenyebb is vagyok mindenre)
válasz | 2009-01-07 | 12:33
Igen, éppen ezen gondolkozok -, hogy tulajdonképpen miért is ne élhetnénk a jelennek, hiszen a jelenből lesz a jövő..., és valamilyen jövő biztos lesz, bármilyenné is alakul. Tényleg, meg kell tudni élni a jelent, hiszen, aki nem tudja megélni igazából a jelent, az nem is él igazán.
A másik, hogy igaza van Hercegnő-nek, tudnom kell mérlegelni, hogy mi a fontosabb..., egyedül, vagy kompromisszumokkal egy kapcsolatban..., de amíg ennyire szeretek, ennyire így érzek, nem is akarom megtenni azt a lépést, hogy elküldjem, aki iránt annyira mélyen érzek.
válasz | 2009-01-07 | 12:23
Hát nem tudom...hogy lehet, hogy ezidáig szárnyalt a kapcsolatotok, most meg egyszeriben nem is tudja? Most azt várjátok hogy elmúljon teljesen? Mitől múlt el, vagy mitől múlna el?
válasz | 2009-01-07 | 12:11
Gyakran beszélgetünk MSN-en. Karácsony után hétvégn náluk voltam, aztán akkor írta, hogy "szeretlek is meg nem is". Akkor írta, hogy most is szeret, de most nem annyira, mint korábban. (Tudni kell, hogy egészen eddig a pontig hihetetlen magasságokba repült a kapcsolatunk. Biztos ismered: szereted, imádod, rajongsz érte, és még sokkal tovább)
Aztán beszélgettünk, és sikerült megbeszélni a dolgot. A konklúziója az lett, hogy bár nem teljesen, de elmúlt. Ahhoz, hogy teljesen elmúljon, idő kell, pár hét. Most tartunk a második hét közepén.

Mi a véleményed erről? Egészséges ez? Vagy nem ártana egy "szerviz" a kapcsolatunkban? Felnyitni a motorháztetőt, megnézni, hogy minden megy-e rendesen, és csak olajat kell cserélni, meg feltölteni fagyállóval?
válasz | 2009-01-07 | 11:39
Nem is jó, sztem ha állandóan egymáson lógtok...hol vannak a barátok, haverok, tesók, szülők? Olvasás, sportolás, satöbbi. Persze hogy akit szeretsz együtt akarsz lenni vele sülve főve, de kell adni egymásnak egy lélegzetnyi szabit egy kapcsolatban. És igenis, kell hogy hiányozzon egy kicsit a másik!

Mi volt az a bizonytalanság amiről beszélsz?
válasz | 2009-01-07 | 11:33
Oké, ezzel megnyugtattál.

Más kérdés: Mitől érezhet bizonytalanságot? Jól megkavartam a dolgot, mert volt egy előzménye, hogy úgy érezte, hogy elbizonytalanodott egy kicsit. Akkor megbeszéltük, hogy mit érez, és a vége az lett, hogy eltűnt a bizonytalansága. (Oké, azért nem egyik napról a másikra)

Ismerve a páromat, a következő folyamatot tudom elképzelni:
- egy csomót együtt voltunk, és hirtelen úgy érezte, hogy kell egy kicsit egyedül
- emiatt elbizonytalanodott, és ez volt az első dolog, ami tudatosult benne. (Most akkor nem is szeretem, ha egyedül akarok lenni?)
- Megbeszéltük a dolgokat, és bár egy minimális, szinte kötelező bizonytalansága még van (Hátha...?), a kapcsolat újra stabil
- De azért egy kicsit találkozzunk kevesebbet, hogy élhessek, és hiányozz nekem!

Ez így valószínű?
válasz | 2009-01-07 | 11:19
Sztem mindenkinek szüksége van egy kis magánéletre még egy kapcsolaton belül is. Lehet, hogy épp ez hiányzik neki, és ezért mondta hogy talizzatok ritkábban. Szerintem teljesen logikus, nem hinném hogy nagy bajban lenne a kapcsitok.
válasz | 2009-01-07 | 11:17
Miért ne élhetne a jelennek? 37 éves, nem tartozik senkinek elszámolni, szüksége van arra, hogy szeressék, szüksége van a szexre. Ha kiteszi a szűrét a szerelmének, mindketten szenvedni fognak. Persze túl lehet élni, de egyhamar biztosan nem fog kelleni neki senki, mert ezt a férfit szereti. Ha el tudja fogadni a jelenlegi állapotot, akkor ok. Ha viszont emiatt szenved, akkor kell mérlegre tenni, melyik a nagyobb szenvedés: ha elküldi azt a pasit akit szeret, azért, mert nem vállalja fel őt teljes egészében, vagy pedig az, ha így él továbbra is.
És (mivel én is szeretői státuszban vagyok) tudom, mit jelent szenvedni egy ffi hiánya miatt, tudom, mit jelent az, ha nem bújhatok a hóna alá, amikor csak szükségem lenne rá, tudom, mit jelent az, hogy egyedül feküdni nap mint nap, és tudom mit jelent a vágy, hogy a szeretett férfival töltsem minden szabad percemet. De tudom, hogy nem szabad semmit elkapkodni, nem szabad senkit döntésre kényszeríteni (ha kényszeríted, a végeredmény csak rossz lehet), nem szabad senkire semmit ráerőszakolni. Meg kell várni azt, hogy ő maga döntse el, mit szeretne, és soha egyetlen percig se érezze hogy ráerőszakoltuk magunkat. Persze hogy szeretném, ha vele lehetnék minden nap, ha hozzám jönne haza (bevallom, én is szenvedek olykor), de tudtam, mit vállaltam, és örülök minden pillanatnak, amit vele tölthetek, és élvezem az együttlétek okozta boldogságot, és ebből táplálkozom később. Persze amikor ez kezd kifogyni, akkor jön a rettentő hiányérzet...És azt mondom, örüljünk a jelennek, mert nem minden hozzánk hasonló korú embernek adatik meg, hogy szerelmes lehet...és bármi lesz is a kapcsolatból, örökké szép emlékként fog megmaradni bennünk. Persze egyetlen hátulütője van...az, hogy emellett a szerelem mellett elvesszük magunktól a lehetőséget egy újabb kapcsolat kialakítására, amelyben esetleg felvállalnak bennünket szőröstül-bőröstül, gyerekestül, rigolyástul...
Hát na.
válasz | 2009-01-07 | 11:12
a lényeg hogy most sokat nem udsz tenni.. mert ha mégiscska "nyomulsz" utána..akkor az nem jól rakódik le..
tartsd tiszteletben.. lehet tényleg cska kis önállóságra van szüksége..de nem hivogatna ha ténylegesen el akarna feledni....

(vagy csak magát akarja megnyugtatni hogy még jól esik hlalani a hangodat...de ez gonosz feltételezés... de tény a lányok jó szinészek tudnak lenni...)

a lényeg...türelem..

lehet hoy csak belemagyarázol dolgokat..
de sajjjna lehet hogy megijedt a hirtleen felnövéstől..és az ilyen komoly kapcsitól.. és vissza akar váltani és még kicsit diák lenni.. diákszerelemmel... sokan megrémülnek ha túl sokat vannak mássla.. mint akik az esküvő előtt lépnek meg..vay pl nem tom ki dobta be az összeköltözést..stb.. na ettől is megrémülhet 1l ány.. aki még élni akar..akár veled is..cska kicsit szabadon..

én pl imádok párommal lenni..de kell szabadság sztem mindnekinek... pl bulizni sem mindig megyünk el..stb..
válasz | 2009-01-07 | 11:04
Javarészt igazad van. Hozzátartozik azonban az igazásghoz, hogy mindketten érettebbek vagyunk szellemileg az áltagosnál. Az összeköltözésről már volt közöttünk szó, de egyelőre még korai lenne.

Ugyanakkor meg minden másfél két órában megcsörget, hogy "hé, gondolok ám rád!", este pedig felhív, és ragaszkodik a jó-éjt sms-hez is.

Ha arra kíváncsi, hogy hiányzom-e neki... "Hiányzol, és nem akarlak elhagyni, de most jó egy kicsit egyedül." Ezt is lehet kétféleképpen magyarázni. Utánajártam egy rakás fórumon a dolognak, és volt megnyugtató és nyugtalanító tapasztalat is.

Mindenesetre úgy vélem, hogy a dolog magyarázata kicsit az, hogy tényleg fiatalok vagyunk. Ez a "Diákszerelmes" dolog. A rokonságban viszont sok példa van arra, hogy fiatalon találkoznak (Tesója: 13-14 éves koruk óta vannak együtt a nejével, és két szép gyerekük van), és boldog kapcsolatban élnek.

Az apró jelek bizakodásra adnak okot, a jelen helyzet viszont türelemre int.
válasz | 2009-01-07 | 10:57
Köszönöm, hogy írtál. És igazából mindenki, aki eddig is írt, nagyon sokat segített, és megerősít abban, hogy jól látok nagyon sok dolgot, amiben élek. A Te véleményedben "megfogott" az, hogy Ti sem tudjátok teljesen felvállalni egymást a kapcsolatodban, szóval tudod, hogy milyen érzés az, hogy szeretnél mindig azzal lenni, akit szeretsz, de egy kicsit mindig bújkálás is egy ilyen kapcsolat. És igen, engem azért az bánt, hogy én a párom tulajdonképpen felvállaltam a környezetem előtt, ő viszont - joggal - nem tud. És ez érthető is, addig, amíg nem tud külön költözni valahová - akár a saját telkén épít, akár hozzánk költözik..., az utóbbi elég bonyolult lenne, a hülye körülményeim miatt. És, ha szeretem, akkor nyilván nem akarom kitenni annak, hogy otthon még a nő nyíltan felvegye a repertoárjába, hogy a kapcsolatunk miatt is "....-sa". Bár, nyilván nem vak, és úgyis tudja, hogy a férfi, aki a gyerekei apja valaki mással van, de, hát, ha érdekelné még, mint férfi, akkor nyilván nem tűrné el, hogy állandóan mással legyen. Ahogy a párom mondta, nyilván a gyerekeken segíteni kell /még a nagyobbaknak is vannak olyan problémáik, ahol segítségre van szükség/. Egyébként meg egyszer egy-két perc erejéig találkoztam az asszonnyal..., köszöntünk egymásnak..., utána azt mondta a párom, hogy a nő meg sem kérdezte, hogy én ki vagyok..., bár szerintem érezhetett valamit.
És mostanában számtalanszor emlegeti a nő, hogy: "Menjen a párom a barátnőjéhez, "Menj, oda, ahol szívesen látnak!" - Szó szerint ilyeneket..., hozzám meg még nem jöhet, mert az anyám garantáltan elüldözné..., és egyszerűen úgy érzem, hogy teljesen tönkre tenné a kapcsolatunkat az állandó vita, amit a párom itthon látna... És, nyilván az otthoni viták után - jogosan - ő is nyugalomra vágyna.
És egyébként nagyon igazad van, hogy sokkal jobb lenne a világ, ha az emberek inkább örülnének a másik boldogságának, nem tényleg megpróbálnák minden áron újra "földhöz ragadtan" látni az illetőt.
Anyukámnak pedig, állítólag nem volt olyan lehetősége, amit "nem használt ki", legalábbis azt mondja..., de valahol van egy olyan érzésem, hogy lehetett volna lehetőség..., csak állítólag "miattam" nem tette meg. Mondták is már nekem, hogy az anyámat az bántja igazából, hogy annak idején nem tehette meg azt, amit én most megtehetek, mivel ma azért más az értékrend, mint mondjuk 20, 30 évvel ezelőtt.
Egyébként "szorítok" Neked, hogy a Te kapcsolatod is valahogy majd egyszer "normalizálódjék", ha majd lehetőség van rá.
válasz | 2009-01-07 | 10:45
üdv..

hát ezt igazából ti érzitek.. mert ti vagytok benne..

de én 2 dologra tudok asszociálni..

1- az tényleg az sajjna hogy kezd a szerelem kihülni.. és megakarja nézni hogy hiányzol-é neki ha kevesebbet lát.. és ha nem..akkor véget vet ennek..

nem törvényszerű..de rengetegszer hűlni kezd a kapcsolat..de ha máshogy is összeilletek..nem kell szétmenni..
hogy mikor kezd? változó..volt kapcsim ahol 3.év 3hónap után szakítottunk..de volt ahol 1év után.. kert elmúltak az érzelmek.. és huszonévesen szerelem nélkül nincs értelme kapcsinak sztem.. most meg 2éve lobog... szoval ez megjósolhatatlan..

2...ő 19éves..nem tom hány kapcsija volt előtted..de ő még diák..szoval haverok..barátok mérvadóak a számára..és mint írtad.. a suli+meló mellett minden időt együtt töltötök..
mint 1 házasságban.. összeköltözésben...háááááááát...
én még ennyi idős fejjel nem lennék erre hajlandó párommal.szeretem..mennyei vele... de kell nekem az önállóság..haverokkal talizni..csak magamban lenni..magammal törődni..
heti 2-3-4napnál többet nem is akarnék vele lenni..meg nem is tudnék rendszeresen..

most félre nem érteni..nyáron..nyaraláskor..néha-néha mennyei 1-2hetet folyton együtt lenni..
de folyamatosan? én erre még nem lennék kész..de szerencsére párom sem akarja még így..neki is van önálló élete..barátai.. családja..stb... és ő 21éves..ebből kiindulva 19évesen meg pláne fontosak a barátok.. a magánélete.. a kis csajozós talik..

persze ez jellemfüggő.. hisz vannak akik 18évesen lángolva szerelem és összeköltöznek és stb..

de ő még diák.. nem akar ilyen komoly.. összeköltözéses szintű kapcsit tán.. szeret téged.. de nem akar folyton veled lenni..

én azt javaslom tartsd tiszteletben.. és kicsit találkozzatok ritkábban.. ez nem szünet..csak visszaáltok a normális..diákszerlemes talis időszakra..
fontos az is hogy ne hivogasd jelentkezzél amikor nem vagytok együtt.. akkor tényleg külön legyetek..stb..

legalábbis én így látom.. volt olyan párom nekem is aki nem tudott ellenni.. és folyton velem volt..de engem idővel megfolytott a szeretetével és nálam eloltotta a lángot vele...
válasz | 2009-01-07 | 09:08
szija.
ezen a helyzeten addig nem fogsz tudni változtatni, amíg az anyáddal élsz.
1. szülő-gyerek kapcsolat,szerepek. édesanyád csak anyaszerepben van. sem nő, sem feleség szerepben. nélküled magát nem tudja definiálni. az a nagy helyzet. azért támad téged, mert félti a saját szerepét, ami egyben ő maga lenne. a leválás nálatok nem történt meg. otthon élsz. ha elmennél otthonról, őneki nem maradna semmi, mert hozzád képest tudja csak magát meghatározni. ez elég komoly mentális zavart eredményezhet, és nálatok már meg is van ez. egy egészséges gyerek szülő kapcsolat esetén a leválás is gondot okoz. főleg ott, ahol egyedüli gyerek van, ott általában nem szokott sikerülni a leválás. nem tudom, hogy neked van-e testvéred.
a szülőknek meg kell újra tanulniuk a gyerekeik, gyerekük nélkül definiálni önmagukat. vagyis újra meg kell találniuk a gyerekvállalás előtti szerepeket, egyensúlyokat. ez nem könnyű olyan sok év után. azért is éreznek űrt a szülők sokáig, miután kiröppen a gyerek.egyszerűen nem tudnak mit kezdeni magukkal, hiába ott van még sok más szerep(feleség, dolgozó ember, nő, szerető,barátnő). anyukádnak nem hinném, hogy bármilyen más szerpei lennének, amit felhasználhata ahhoz, hogy meg tudja magát határozni. ez a baj. ő anya.nem tud más szerepet. nincs más szerepe. és emiatt bánt téged.
a szülő örökre szülő marad.nagymamám is emlékszem anyukámnak mindig az anyukája volt, és anyukám is mindig az anyukám lesz.az ő szemében meg örökre gyerek. elvégre a gyereke vagyok.másképp nehezen tudna rámnézni:)de a leválás akkor is megtörténik, csak néha lesznek visszatérő dolgok, visszaesés a régi szerepbe(vegyél sálat, ettél eleget?, zsebkendő legyen nálad stb stb.)
2. anyukád féltékeny, irigy a boldogságodra, mert ezt te magad írtad le, ő annak idején nem mert a válása után új kapcsolatot kezdeményezni. valójában magára haragszik, de mivel terád vetíti ki az életét, ezért rajtad csattan az ostor. de lényegében önmagát bántja(te egy tükör vagy az ő életéhez), mert azt juttatod az eszébe, hogy ő nem mert pasizni elvált nőként, mert ő hallgatott a társadalmi kritikára, mások véleményére, hogy akkor ő egy könnyűvérű nő lenne. azt juttatod eszébe, hogy ő bezzeg nem mert az lenni, aki.megfosztotta magát a boldogságtól, hogy mások véleményét előbbre vette, mint amit az érzései súgtak volna.emiatt érzelmileg bántalmaz, zsarol(lek_rváz meg bezzeg ő milyen szent volt stb stb, amiket felhoz ellened)ezek mind a kétségbeesés, irigység, elkeseredettség, félelem hangjai részéről. paradox, de így próbál téged megtartani. nem elüldözni akarna,csak ugye ez fordítva hat, működik.
3. ezek ellen nem tudsz semmit tenni.max orvos tudna segíteni anyukádon.
4. ez a helyzet addig marad így, amíg együtt éltek.
ez nem csupán generációs probléma, hanem anyukád komoly lelkibajokkal él együtt.
5. a párkapcsolatodról mindenki elmondta a véleményét.én is csak azt tudnám ismételgetni, amit tengerszem, hercegnő és ancsa írtak. bízz magadban, a kapcsolatodban, párodban. kitartás.
ha anyukád megint csesztetne, mondd meg neki, hogy te nem félsz boldog lenni, ne sajnálja tőled. ne fosszon meg téged ettől, ha saját magát megfosztotta ettől.gondolom erre majd az jön, h hálátlan vagy, hogy ő nem tett ki ilyen dolognak, aminek kiteszed a gyereked. de ez már érzelmi zsarolás.szóval ne hidd el, mert nincs igaza. csak rád akarja kenni azt, hogy a társadalmi normáktól nem tudott elszakadni, merészen cselekedni.
ne hagyd magad.ha provokál, akkor se foglalkozz vele.

te nem tudnál esetleg albérletbe menni? vagy annyira nem állsz jól anyagilag gondolom,mert akkor már biztos elköltöztél volna.
remélem pároddal mielőbb együtt fogtok tudni élni.
válasz | 2009-01-07 | 08:54
Hello,

A véleményetekre vagyok kíváncsi!

Egy - legalábbis eddig - nagoyn jól működő kapcsolatban élek. Történt azonban, hogy a barátnőm úgy érezte, hogy most egy kicsit kevesebbet kellene találkoznunk. Bár legszívesebben minden percben vele lennék, elfogadom a döntését, és tulajdonképpen jó ötletnek is tartom.

Több mint egy éve tart a kapcsolat, és nagyon sokat találkoztunk, szinte mindennap. A problémát az okozza, hogy ő még suliba jár és kóteros (kor: 19), én meg dolgozom (kor: 21), így öt órától nyolcig tudunk rendszerint találkozni. Emiatt szinte teljesen elveszett a "magánéletünk", mert kilenc óra, mire hazaérünk, és utána már nincs semmihez kedve az embernek.

...szeret. Ezt biztosan érzem, hogy szeret, hiszen amikor beszélgetünk, vagy találkozunk, akkor millió apró jelét adja ennek. Úgy érzem, hogy megtaláltam a nagy Ő-t, és nem akarom elveszíteni.

Szerintetek mi lehet a háttérben? Vagy a statisztikában megjósolt "lángoló szerelem" időszaka ér lassan véget, hogy átadja a helyét valami sokkal erősebbnek, és ez zavarta össze? Nekem van igazam, és a szabadság hiányzik nekünk? Noha úgy érzem, hogy jó úton járunk, félek, mert még nem tlaálkoztam ilyen helyzettel, és nem tudom, hogy mi a magyarázata. Van valakinek tapasztalata erről, vagy hasonló helyzetről?

Olyanok tapasztalatiara vagyok kíváncsi, akik legalább egy, másfél év után találkoztak ilyen, vagy ehhez hasonló helyzettel.
 
válasz | 2009-01-07 | 06:59
Gyöngykagyló!

Sok tapasztalatom nincs, de ha megengeded elmondom véleményem..
Szerintem mindenkinek joga van a boldognak lenni, és éppen elég nagy baj, hogy felnőttként az emberek mennyire irigyek arra aki boldog. Azt hiszem a hippi mozgalom jelszava volt a "szeretkezz, ne háborúzz" és szerintem ez még a mai napig megállja a helyét. A világ másképp működne ha az emberek inkább örülnének a másik boldogságának, örömének, sikerének, és nem irigykedve néznék, fúrnák, és mindent megtennének hogy "újra a földön járjon" az illető.
A gyerek a legfontosabb, de azt mondod a lányod is kedveli, úgyhogy akkor a következő a te boldogságod! Ha szeretnél vele lenni, hát tedd - a körülményekhez képest. Én - ugyan más okból - de nem lehetek mindig barátommal, és tudom mennyire hiányzik ha nincs velem, vagy mellettem van, de mégcsak meg sem érinthetjük egymást, mert nem tudjuk felvállalni egymást a külvilágban.
Az anyukádat illetően, valóban egyetlen megoldásnak az idősek otthona tűnik... bár nekem sem sok bátorságom lenne otthonba dugni azt, akit szeretek, de mérlegelve a dolgokat lehet előbb-utóbb mégis rászánnám magam... mert ha hónapokig, évekig így megy, és miatta nem vagyok boldog, akkor csak múlik felettem/feletted az idő, és "lemaradsz a jóról", a jelenben kell boldognak lenni. Ha évek múlva visszanézel, ne érezd azt, hogy kihagytál egy lehetőséget a boldogságra, elfecsérelted az életed... (anyukádnak nem volt ilyen lehetősége, amit nem használt ki, és most emiatt bánt, hogy akkor te se tedd?)
Remélem azért tudtam egy picit segíteni...
 
válasz | 2009-01-07 | 00:35
Amit írsz, azzal teljesen egyetértek. De, ha belegondolok, a volt férjem esetében kb. másfél év /még annyi sem volt/, miután elhatároztuk, hogy összeházasodunk, és kiderült, hogy összeköltözve totális tévedés voltunk. Sem gondolkodásban, sem temperamentumban nem egyeztünk. És szexuális értelemben meg totálisan nem - egy csőd voltunk, mint később kiderült. Hiába volt jövőképünk, nem sikerült. Lehet, hogy ezért is nem akarom ezt a kapcsolatot olyan szinten elkapkodni, mert tudat alatt attól félek, hogy mondjuk az összeköltözés hosszú távon megöli a szenvedélyt? A másik, hogy bár ezt nem gondoltam volna soha sem, de most azt látom, hogy, ha egy férfi és egy nő szexuális értelemben teljesen összhangban van, ezen kívül intellektuális értelemben is jó beszélgető-partnerek, hasonló az érdeklődési körük is, jól érzik magukat egymás társaságában..., akkor az hatalmas alap..., persze, hogy fontos a jövőkép..., de most nem arról van szó, hogy mondjuk 3-4-5 éve vagyunk így együtt..., mert azt tényleg valószínűleg már nem bírnánk /egyikünk sem/. Másfél évről van szó még..., és, ha én nem akarok neki hinni, bizalmatlankodok, akkor egyszerűen elveszem az esélyét annak is, hogy kiderüljön, hogy mi lehet ebből a kapcsolatból valójában... pont a bizalmatlanságommal ölöm meg akkor a kapcsolatot. És, ha másért nem, hát az emlékekért is érdemes élni, igen..., arra fogok visszaemlékezni akkor később, ha nem is tudunk esetleg soha együtt élni..., hogy csodálatos volt, és legalább megtudtam, hogy milyen az igazi szex és szerelem..., és akkor már érdemes volt élnem..., anélkül nem is volnék igazi nő, legalább éreztem egyszer az életben, hogy valójában igazi nő vagyok... Legalább el tudom mondani majd a lányomnak, hogy milyen az igazi szerelem. Ez van. Még akkor is, ha pont egy olyan férfiban találtam meg, aki lehet, hogy sosem lehet az enyém, csak ideig-óráig. Szóval lehet, hogy szimpla, ahogy mondod..., de, hogy sekélyes lenne, az biztos, hogy nem...
Tudod, mi a szimpla, és sekélyes, ha egy férfi és egy nő már totál érzelem-mentesen, gyűlölködve, elidegenedve élnek egymás mellett. A párom 53 éves, én 37, ennek ellenére abszolút nem érdekel a köztünk lévő korkülönbség, sokkal nagyobb tiszteletet és szenvedélyt érzek mellette, mint egy fiatalabb férfi mellett. Ezt persze nem bántásként mondom. Szerintem a szenvedély és a szeretni tudás nem korfüggő, egyáltalán nem!
válasz | 2009-01-07 | 00:18
Hát, ez nem volt valami nagyon szép "jó éjt mese". Minden esetre majd meglátjuk, hogy "tudunk-e előrehaladni"... Legfeljebb kis lépésekkel fogunk haladni..., nagyon kicsikkel....
Vagy pedig egyszerűen megpróbálom úgy felfogni ezt az egészet, amiben vagyok, hogy csodálatos együtt, és, ha megelégszek ennyivel, akkor jó, ha pedig nem..., akkor majd együtt eldöntjük, hogy meddig, és mikor ne tovább már. De, amíg azt érzem, hogy egy ilyen döntés neki is legalább olyan szörnyű lenne, mint nekem, addig nem fogom tudni megtenni soha ezt a lépést... Hiszen volt számtalan olyan dolog amit megtett értem már, mialatt együtt voltunk..., ha segítségre volt szükségem, mindig - kivétel nélkül - mellettem állt, nem keresett kibúvókat soha. Majd lesz valahogy ezután is.
válasz | 2009-01-07 | 00:13
És sajnos nem tudok eggyetérteni az előttem szólókkal abban, hogy örülj annak ami van, és tegyél a holnapra. Perspektíva, jövő nélkül nem lehet élni. Az annyira szimpla. Annyira sekélyes.
A multat lerakni az sokkal érthetőbb. Indokoltabb lehet. Még előre is vihet. De jövőkép nélkül.....
válasz | 2009-01-07 | 00:10
ok! Rövid :)

"-A szerelem olyan mint a cápa. Ha nem tud előrehaladni akkor megfullad. Meghal."

Hát ez a világ legrövidebb tanmeséje. Lehet hogy inkább hasonlatnak kéne mondani? :))
válasz | 2009-01-06 | 23:56
Nem, nem ismerem konkrétan ezt a tanmesét. De értem, hogy mire célzol. Mit gondolsz, miért vannak bennem kételyek. De, tudod, hányféle módon rákérdeztem már, és mondtam is a páromnak, hogy: nyíltan kimondhatja, hogy csak szex ez a kapcsolat, akkor sem fogok megsértődni..., és akkor sem, ha nyíltan kimondja, hogy soha nem lesz ebből a helyzetből úgy sem több... ,megértem..., meg, hogy egyetlen egyet nem tűrök el, hogy: "hülyének nézzenek". Mindenre az volt a válasz, hogy,nem erről van szó, de egyelőre ilyenek a körülményei, és szeretne rajta változtatni, de nem tud.
Igen, a legszörnyűbb az egészben az, hogy,ha igazán szeret egy férfi, akkor neki is rossz hallgatni azt, ha a nő, akit szeret, aki iránt érez valamit... bizonytalankodik, ha, meg nem érezne mondjuk semmit, akkor én "bosszankodok", hogy érzelmileg többet invesztálok egy kapcsolatba, mint amennyit bármikor is kapok. Bár, ha belegondolok, a párom joggal félhet inkább attól,mint a pár évvel ezelőtti kapcsolatában -, hogy én is azt hiszem /mint az a nő/, hogy az élettársa és közte van esetleg néha valami, és a végén nem bírom tovább, és keresek valaki mást, aki esetleg egzisztenciálisan többet tud nyújtani, és állandó társ tudna lenni... És, ha belegondolok, hogy szeretem, és látom azt, és érzem, hogy több ez annál, mint mondjuk pusztán szex, az biztos..., és arra kell gondolnom, hogy lehet, hogy egyszer én mondom ki a végszót..., és lehet, hogy hibázok egy hatalmas nagyot..., és sajnos nagyon is el tudom most képzelni, hogy ennyire gyöngéd és egyben szenvedélyes férfit, akivel ennyire egy hullámhosszon vagyok úgy érzem szexuálisan és érzelmileg is, ezen kívül bármiről tudunk együtt beszélgetni..., nem egykönnyen találok az életben..., lehet, hogy nagyobb biztonságot nyújtót igen, de ennyire ösztönösen rám ható, ennyire szenvedélyes férfit soha, ezt pedig én érzem..., és lehet, hogy egyszer majd meg kell tennem..., éppen azért,mert, lehet, hogy akar, de nem tud változtatni a körülményein /anyagiak/.
Ettől függetlenül, ha gondolod, nyugodtan leírhatod a tanmesét, persze.
válasz | 2009-01-06 | 23:43
Teljesen jól látod, sajnos az anyám nem akarja bennem tisztelni a felnőtt nőt, még az anyát sem. Pedig számtalan jelét adom, és finoman, vagy keményebb eszközökkel a tudtára akarom adni, hogy gondolja már át,hogy - ugyan élettanilag az anyám -, de ennek ellenére én már egy felnőtt nő vagyok. Abszolút nem vagyok egy beletörődő, "halvérű" ember, az élet semmilyen területén! És nagyon jól látod, hogy az igazi szeretetben "Nem nyomorítják meg az utódok felnőtt életét."
Az anyám meg úgy tűnik fokozottan szeretne hatalmat gyakorolni és meg is tartani felettem, különösen talán azért, mert ő is elvált annak idején. Arról nem is beszélve, hogy azzal példálózik, hogy annak idején ő ezt meg azt nem tett meg,... amit én megteszek. Legfinomabban is közölve, annyit mondtam neki, hogy az az ő döntése volt, ez meg az én döntésem, az én életem.
Ennek ellenére beleszólást akar. És igen, hatalmat akar, mert ebben éli ki magát. Tudod, hányszor próbált már éket verni a kapcsolatunkba, hányszor becsmérelte a páromat már. A párommal szemben meg nem mer ellentmondani..., jól elbeszélget vele. Igazából két arca van: az egyiket a külvilág felé tartogatja, a másikat meg énvelem szemben meri csak eljátszani. A külvilág felé aranyos, kedves, mézes-mázos, irányomban pedig a tömény gyűlölet, a vulgáris szavak... Olyan érzésem van, hogy tudat alatt valamiért gyűlöl az anyám..., talán azért, mert igazából a szíve mélyén az apámra emlékeztetek, akit talán ő soha nem szeretett, talán még gyűlölt is... Ez persze csak egy okfejtés. Már régen túl vagyok azon, hogy azt akarjam, hogy az anyám szeressen, már régen nem érdekel.
És végre van egyáltalán egy férfi, aki megérti azt is, hogy min megyek keresztül az anyámmal kapcsolatban. És egyáltalán még kitart. Egyszer nyíltan azt mondta, hogy azokat a körülményeket, amiben én élek egy olyan férfi, aki pusztán szexet akarna, nem bírna elviselni... és paradox módon mégis jórészt este, meg bujkálva tudunk találkozni..., ahogy a párom mondta, én mindenkire tekintettel vagyok, de rám ki van tekintettel,hogy én mit szeretnék, mit akarok. És ő, mint apa is látja az anyámmal való kapcsolatom /hiszen már 20-21 éves gyerekei vannak/, és azt mondja,hogy soha nem érti ezt az uralkodó típusú szülőt. Igazából úgy érzem sokszor, hogy a párom jobban ismeri már, hogy mire gondolok, mit élek át, mint én..., jó, ez lehet,hogy egy kicsit túlzás..., de nagyon egy hullámhosszon van velem sok szempontból.
válasz | 2009-01-06 | 23:28
Elhiszem, hogy nem értesz sok mindent. Igazából még én sem értek mindent. Próbálom a kapcsolatom "megfejteni", és igazából arra jutok, hogy érzelmileg biztosan jelentek a páromnak "valamit", ez egészen biztos, ennek számtalan jelét adta, szavakban és tettekben is. Az meg, hogy nem feltétlen szeretne az anyámmal egy fedél alatt élni, azt megértem /mert én sem.../, na ez hülyén hangzott... Viccen kívül. Mikor beszélgettünk a párommal a régi kapcsolatáról... nem én kérdeztem, hanem ő mondta el magától..., akkor mondta, hogy tulajdonképpen neki soha nem kellett alkalmazkodnia "anyóshoz", vagy "apóshoz", mert másik városban laktak... Szóval, úgy látom, hogy valahogy idegenkedik /joggal/ attól, hogy egy másik generáció bele szólhatna az életébe - illetve - a mienkbe, és általam ismeri az anyámat, hiszen nap, mint nap szembesül azzal, hogy mennyire kiakaszt az anyám. Meg is van a véleménye erről... A másik, hogy nem adok sok időt annak a férfinak, aki hozzánk költözve, tartósan "megmaradna", még a páromnak sem, pedig az ő tűrőképessége elég nagy..., bizonyította ezt már a kapcsolatunk során számtalanszor.
Annyit mondott, hogy tiszteletben tartja, hogy hozzám nem jöhet /tartósan/, meg lehet, hogy nem látja még bennem sem azt az erőt, hogy esetleg mégis meglépjen ezt a döntést, hogy állandóan együtt legyünk?
Ami meg az élettársát illeti /már több, mint 8 éve nincsenek együtt/, a nő már ennyi ideje "kidobta az ágyból", és ez alatt az idő alatt volt a páromnak egy rövidebb kapcsolata egy nővel /ahol viszont a nő megcsalta/. Az eredmény az lett, hogy vissza kellett mennie az élettársához, mivel máshová nem tudott menni. Most gyakorlatilag az a helyzet, hogy a nő "otthon" megkérdezte /már hónapokkal ezelőtt/, hogy hová jár ő éjszakánként. Erre azt válaszolta, hogy ő független, és senkinek sem tartozik számadással. Szóval a nőt abszolút nem érdekli a szex, nyíltan kimondta már évekkel ezelőtt, hogy kész, vége, "lehúzta a rolót".
Párom viszont egyértelműen nagyon szereti a gyerekeit. Ami az éjszakákat illeti, - ha lehetőség volt rá - a kislányom a másik mamánál volt mondjuk, akkor gyakorlatilag minden éjszakát nálam töltött a párom. Szerinted ezt elviselné egy olyan nő, aki érzelmileg érintett lenne még valahol..., gondolom, nem.
Az én anyám viszont kijelentette, hogy hozzánk nem költözik senki... A párom meg tiszteletben tartja úgy látom a döntésemet, hogy nem tudom végül is én sem együttélés szintjén felvállalni. Bár az utóbbi időben egyre többször próbálok - ha csak pár órára is - közös "otthoni" programokat is belevinni a kapcsolatba /főzés, együtt reggelizés stb./
válasz | 2009-01-06 | 23:23
Csak nehogy rágyere hogy egy "halott cápát dédelgetünk". Ha ismered a tanmesét, (Woody Allen) akkor tudod mire gondolok. (annak igazán örülnék) Ha nem és mondjuk érdekel, (azért egy közepest ez is megér) akkor szivesen leírom neked :) (nem hosszú)
válasz | 2009-01-06 | 23:18
Az "anya" is meg a "gyerek" is egy-egy szerep. Ha a felnőtt gyerekével "anya" szerepből beszél valaki, (vegyél sálat!) akkor ott a leválással komoly gondok vannak. Onnan lessz az ember felnőtt mikor már két egyenrangú "ember" ő, és az anyja. És a "vegyél sálat!"-ból mondjuk -"Hideg van kint." -lessz.

Nem szabad valakit "öreg" koráig gyerek szerepben tartani! Sztem ez a szülő felelőssége inkább, de nem csak az övé.

A tisztelet,a szeretet az elkötelezettség nem feltétlenül asszimetrikus két ember között. Márpedig a szülő-gyerek viszony csak az lehet. A szülő mindíg őrzi hatalmát a gyereke felett. Beleszólást akar. Örök konfliktus. Soha nem múlik el, amíg a "leválás" nem történik meg. Persze meg lehet a kapcsolatot szakítani ilyen esetben is, de nem hiszem hogy ez lenne az üdvözítő.

Az állatvilágban az anya élete árán is megvédi a fészket, almot odut mittomén mit. De mihelyt a kölykök ivarérettek lesznek még akár el is űzik őket. Ez az igazi "leválás". Fölneveltelek, megóvtalak amíg szükséged volt rá, megtanítottam mindent ami a túléléshez kell. Most menj! Boldogulj! Élj!
Nem nyomorítják meg az utódok felnőtt életét. Ez a természet. Ez lenne a természetes.
válasz | 2009-01-06 | 22:55
Hát, a partnerkapcsolatomat illetően ezen gondolkozok én is, hogy igazából mire várunk. Most pillanatnyilag úgy gondolom, hogy talán éppen ennek vetek véget, nem akarok azon gondolkozni, hogy mi lesz ebből a kapcsolatból /nyilván nem azért, mert nem érdekel/, próbálok inkább a jelenre koncentrálni, a pillanatra, amit megélünk mi ketten. Jó, végül is, anyagilag jobbra fordulásra azért nyilván várunk - arra én személy szerint kapcsolattól függetlenül is számítok, és próbálok is tenni érte. A másik, hogy nem kell jogilag elválnia a páromnak, mert soha sem vette el a nőt, hanem az élettársa. Elköltözni mondjuk másik városba egész biztos nem szeretne, mert ide kötik a gyerekei, azt már kivettem a szavaiból, hogy, ha sikerülne külön telekre költöznie, akkor is szeretne - jogosan - állandó kapcsolatban lenni a gyerekeivel. És nincs is jogom követelni tőle mást - nekem is van egy kislányom, tőlem sem várhatná el senki, hogy szoruljon háttérbe bármilyen formában is a saját lányom, bárki férfi kedvéért. Egyébként azt látom, hogy minél inkább azon "agyalok", hogy mi lesz majd, annál inkább elrontom a kapcsolatban a jelent, vagy legalábbis jól megbonyolítom. Minden szép és jó volt addig, míg nem "akartam" egészen ezt a férfit... Csak rá kell jönnöm, hogy mikor már mind a két félnek egy kapcsolatban vannak gyerekei, akkor már soha sem olyan egyszerű, mint, mikor mondjuk huszonévesen például két független ember kerül össze. Ilyenkor már nagyon sok a puszta szerelmen és vonzalmon kívül álló ok van, amit
figyelembe kell venni, mindkét oldalról.
válasz | 2009-01-06 | 20:54
Miért ne sikerülne? A leválás és az érzelmi zsarolás két különböző dolog.
Az öregek hajlamosak sokszor sajnáltatni magukat, főleg ha a saját életük sem volt boldog, a gyerekeikből és unokáikból akarnak nyerni egy kis életkedvet. Nagyon nehéz egy gyereknek ezzel szembesülni. Attól még hogy valaki 85 vagy 65 éves, a szülő-gyerek viszony megmarad. Az anyád szült meg és nevelt fel, valószínűleg nem felejti el, milyen volt felnevelni téged, a gyerekeként tekint rád életed végéig. Ez nem leválás kérdése. Csak a megfelelő távolságot kell megteremteni, és sikerülni fog-sztem.
válasz | 2009-01-06 | 20:46
Konfliktusok, viták mindenhol vannak.. Akad belőlük több-kevesebb minden családban (szerintem). Néha - hatásos érvkészlettel - sikerül a magunk igazát bizonygatva felnyitni partnerünk szemét a helyes meglátásra, néha azonban nem. Én ilyenkor mindig azt csinálom - ha olyan emberrel találkozok, akivel nem látom értelmét eszmecserét folytatni, mert csak a maga igazát fújja úgyis -, h hagyom hagy mondja amíg kedve tartja, egyszer úgyis abbahagyja. Itt is valami ilyesmit kellene tenni - ha formálhatok véleményt ovis fejjel -, h ha ott van a kislány főleg, akkor nem kellene vitákba belefolyni, hanem csak egyszerűen otthagyni anyut és bezárkózni egy szobába.
A másik amit igazából nem értek, vagy lehet nem ovlastam el mindent. Mire vártok ebben a helyzetben? Anyagilag jobbra fordulásra vagy mire? Nem lenne célszerűbb gyorsan elválni párodnak és elköltözni innen jó messzire?
válasz | 2009-01-06 | 19:47
Férfi szemmel. A lányod miatt szerintem nem kell aggódnod. Tudja ő hogy mi a dörgés. Az anyukád kirohanásai nem róllad, hanem rólla mondanak el sokat. A lányodnak pontos képe van róllad is, meg a nagyiról is. "Nem az a lényeg persze -Mit mondanak? Hanem hogy KI?" Sztem nem is kellene odaállnod csatázni a mutterral, mert lehet ezzel jobban ártasz magadnak a lányod viszonylatában.

Viszont amit nem értek. Az ember miért hezitál? Nem akar az anyuddal egy fedél alatt lakni? A mostani asszony tudja hogy hol telnek az éjszakái? Ha tudja hogyan tűri? Miért? Heti 2-3 éjszaka itt 3-4 ott? A gyerekek miatt? (de azt írtad azok már nagyok) Vagy nem értem. Nekem úgy tűnik, ha akarna élhetne veled is. (lehet félreértettem valamit? sajnos nem vagyok túl okos)

A 85 éves anya simán rászól a 65 éves lányára hogy vegyen sálat mielőtt kimegy a nyugdíjért a postáshoz. Valszinű nem sikerült a "leválás". Sztem most már nem is fog :(
válasz | 2009-01-06 | 15:54
Szeret téged, vedd már észre!:)
Mit szóljak én...hisz nekem csak hetente-két hetente jut a szerelmemből egy kicsi...és akkor is boldog vagyok, és örülök, hogy van nekem:)
válasz | 2009-01-06 | 14:56
Igazad van, Hercegnő, végül is, ha azt nézzük "miért is nyavalygok", hiszen este már lassan többet vagyunk együtt a párommal, mint amennyit nem... Ugyanakkor ez a kapcsolat - mondtam is régen a páromnak hogy, "Olyan, mint a Hold, este jön, reggel megy..."
válasz | 2009-01-06 | 14:55
Hát ezzel saját tapasztalatból is, nagyon egyet kell értsek.
válasz | 2009-01-06 | 14:50
A lányommal már megbeszéltünk jó pár dolgot. Egyszer olyan megható is volt a lányomtól, mikor mondta régebben, hogy: "Akkor anya, ha ti összevesztek ketten, akkor az nem lenne jó,mert szomorú lennél!" Ez a mondata olyan megható volt a lányomnak, azóta sem felejtettem el...
Az meg, hogy az anyám érzelmileg zsarol, önmagában még nem lenne olyan szörnyű, a legbántóbbak a verbálisan ocsmány szavai..., amitől azért jogosan meg szeretnék kímélni egy 9 éves kislányt. Ami meg a szerelemről, párkapcsolatról szóló dolgokat illeti szeretném valóban a lányommal kissé komolyabban - nyilván az ő szintjén - még megbeszélni a dolgokat.
A párom meg már mondjuk sokszor mondta, hogy ne adjuk fel, ha már egyszer így megtaláltuk egymást... /Azt hiszem, szó szerint így mondta.../
Bizonyos dolgok, meg hál Istennek, már rég leperegnek rólam..., de egyelőre még mindig "van új a Nap alatt" az anyám repertoárjában..., és persze engem sem kell félteni, rendesen megmondom én is a véleményemet..., csak, hát igazából mindenki nyugalomra vágyik..., nem az állandó vitákra. És ezek a viták rengeteg energiát vesznek ki az emberből..., amitől nyilván előfordul, hogy kedvetlenné, elkeseredetté válik néha.
válasz | 2009-01-06 | 14:48
Nem is tudom, miért rémül meg mindenki az idősek otthonától! Épp az ilyen lehetetlen helyzetek megoldására hozták létre ezeket, az öregek is és a fiatalok is jobban érzik magukat! Szerintem ez lenne az egyetlen járható út gyöngykagyló helyzetében!!!
válasz | 2009-01-06 | 14:46
Szerintem a gyereknek is helyén van a szíve meg az esze. Pontosan tudja, hogy ebben a történetben ki a zsaroló, más vérét elszívó és ki az, aki alaptalanul szenved. Érzi ő, csak szegény tenni nem sokat tud. :S
válasz | 2009-01-06 | 14:42
Gondolj bele milyen lehet egy gyereknek, ha az anyját állandóan boldogtalannak látja. Neked kell változtatnod a szemléleteden, élvezni azt a kis örömet (bár nekem jutna belőle ennyi!-írígy kutya vagyok, tudom) amit a pasiddal töltött idő ad neked!
válasz | 2009-01-06 | 14:38
Gondolom ez megint csak az anyád kreációja lehetett, ne is hallgass rá.
Figyelj. A 9 éves lány már elég nagy ahhoz, hogy elmagyarázz neki dolgokat az életről, a párkapcsolatról, a boldogságról. Az sem lenne túl nagy baj, ha az anyukádat egy kicsit szenilisnek állítanád be előtte (nem veszítesz vele az égvilágon semmit), és megmondod a lányodnak, hogy ebből kifolyólag amit a mama mond neki, egyik fülén be, a másikon meg ki. És igenis beszélj arról, hogy szereted azt a férfit, és ő is szeret téged, és ha ő is szeretné, akkor kérjétek közösen hogy lakjon veletek, és a mamának is mondjátok meg együtt,satöbbi satöbbi. A lányod nincs miért hogy elítéljen, hisz nincs is előtte igazi családkép, ezért neki az a normális, amit a szerettei tesznek. És igenis állj ki magadért az anyáddal szemben (az ő boldogsága már elúszott ugyan, de ne hagyd hogy épp emiatt a tiedet is tönkretegye), és bizony a szerelmedet is meg kéne kérdezned, mi a terve, hiszen egyértelműen nem mondott semmit. Ha nem lesztek egy pár, akkor te döntsd el, kell-e neked így is, ha meg szeretne titeket, akkor költözzön oda. Hidd el sok lúd disznót győz alapon az anyádnak is le fog törni a szarva és ne hagyd hogy zsaroljon érzelmileg, mert semmi értelme. Addig viselkedik így,. amíg látja hogy erősebb, de ha a sarkadra állsz, és azt mondod neked jó így ahogy van, mondjon rád amit csak akar, nem fog bántani mert látja hogy lepereg rólad.
válasz | 2009-01-06 | 14:37
Köszi Nektek, Hercegnő, és Tengerszem!

Az az igazság, hogy nap, mint nap abból áll, hogy kiállok saját magamért és természetesen a kislányomért. Csak az a borzasztóan fárasztó, hogy ezért, hogy a saját nőiességemért, egyéniségemért stb. küzdök, azért már nap, mint nap ordítozás van..., sajnos a normális érvelés, beszélgetés sokszor már nem működik, és sajnálom a kislányom, hogy vitákat kell hallania. Csak sajnos az elkerülés sem működik már sokszor az anyámmal kapcsolatban, sem a hallgatás, mert akkor addig provokál, amíg biztos újra vita nem lesz.
Egyébként érdekes, hogy a párom, ugyanezeket mondja /jó, nem szó szerint, mint Ti, meg sokan, akik tanácsokat adtak nekem.../, hogy ne foglalkozzak vele, meg, hogy igazából tudat alatt az anyám irígyli a boldogságomat..., ami valahol röhej, mert, ha legalább egy "beton" biztos kapcsolat lenne..., persze, az is igaz, hogy mi teljesen biztos...?
Minden esetre, ma megint rájöttem sajnos - elég sokszor már, hogy megint bíztam valakiben, akiben viszont úgy tűnik, tényleg nem kellett volna. Az biztos, hogy, ha nem lennék, ilyen hülye jó lelkű sokakkal, akkor már nem itt tartanék.
 
válasz | 2009-01-06 | 14:31
Persze hogy senki nem mondhatja ki, de mégis úgy viselkedsz, mint aki ezt érzi a szíve mélyén. Ha nem így érzed, akkor ne is így viselkedjen, ne ennek megfelelően. Egyébként meg ha én ilyen viselkedést tapasztalnék a saját anyám részéről, nagyon de nagyon visszaszólnék neki. Mégis mit képzel?? Ha így viselkedik, egyedól fog maradni és akkor maximum magát csesztetheti.
válasz | 2009-01-06 | 14:28
Szia!

Ezt senki sem mondta ki - és mondhatja ki -, hogy nincs jogom boldognak lenni, ez igaz. Csak, azt látom, hogy erkölcsileg is lejáratnak a saját lányom előtt - bár, mondta egy ismerősöm, hogy pontosan ez fog történni, és a végén vagy én, vagy a párom nem fogja tovább bírni. Ez sajnos egy ördögi kör, a párom valószínű látja rajtam, hogy bizonytalan vagyok, és elképzelhető, hogy ezért nem mer komolyabban lépni..., sokszor célozgat rá, hogy akar,meg jövőre, elhihetem, hogy kész lesz egy kis valami a telkén, ahová néha legalább "elbújhatunk"..., de, hát az egész annyira utópisztikus...
Most igazából, ami nálam "kiverte a biztosítékot" az egy régi jó ismerősöm "ocsmány" viselkedése, amit mondjuk az anyámtól tudtam meg - habár sajnos azt is el lehet képzelni, hogy az anyám finoman kifejezve "nem mondott igazat". Minden esetre nemsokára szó szerint szakemberrel fogok beszélni az anyámról, mert úgy érzem, hogy a magatartása túlmegy azon a határon, amit a szó szoros értelmében "normálisnak" lehet tartani. És, az a legszörnyűbb, hogy én bármennyire is kiállok a páromért - akkor is kiálltam, mikor az anyám mindenképpen ócsárolta -, azt nem tudom még megakadályozni, hogy ne járasson le a lányom előtt erkölcsileg - ezt is mondták persze már, hogy majd megpróbál az anyám bűntudatot kelteni..., hogy mit szól a lányom... stb. Érdekes,a lányomnak nagyon szimpatikus a párom..., számtalan jelét adta már ennek..., az anyám pedig kirekesztettnek érzi magát.
És, bár, nagyon sokan biztos "tutyi-mutyinak" gondolnak, de amennyi "..."-on már átestem én is az életem során, az sokszor úgy érzem 3 embernek is sok lett volna. Persze valószínű, hogy mint már sokszor, most is talpra állok, és kezdem újra..., akár párral, akár pár nélkül.
válasz | 2009-01-06 | 14:22
Egyetértek Hercegnővel maximálisan és én is itt vagyok, hogy lelket öntsek beléd. :) Már alapvetően az, hogy egyáltalán élsz, boldog vagy, érzel, egészséges vagy az egy csoda, ezek sem véletlenül vannak. Annak, hogy mindennek tetejébe még van egy férfi, akivel ilyen jól megvagytok, szeretitek egymást az még egy újabb ajándék az élettől. Van egy kislányod, akit szerethetsz. Kérlek ne a negatívumokat keresd. Ugyanazzal az energiával, amivel azt kutatod folyton, hogy mi a nem jó, azzal elkezdhetnéd a jókat felderíteni az életedben, mert bizony sok olyasmi van az életedben, ami sok embernek nem adatott meg és maximum csak vágyakozik rá. Sejtettem, hogy valami olyasmi áll a háttérben, hogy nem mered elhinni, hogy boldog lehetsz, de igenis az lehetsz és igenis jogod van minderre. A te dolgod már csak az lenne, hogy elfogadd. Tudom, az se könnyű feladat. De már nagyon közel vagy hozzá. annak, hogy most miért élsz úgy, ahogy, is megvan a maga értelme. Meg fogod szépen tanítani anyukádat arra, hogy te tőle függetlenül is boldogan tudsz élni és ő el fogja fogadni, vagy ha nem, azért ő fog szenvedni és ő fogja tovább csinálni magának a szenvedést. Minden ember a saját életéért felelős. Ha te boldog vagy, akkor a környezetednek is triplán juttatod ezt a jó érzést vissza és nagyon megéri. Inkább megéri, mint állandóan tépelődni, nem leélni, hanem "lefélni" egy életet. Aki téged szeret, az boldognak akar látni. Aki a saját ki komplexusait akarja beléd látni, mint például anyád, annak ne engedd. Úgyhogy ne agyalj ezen, mert nem érdemes. Vagy engeded, hogy külső körülmények irányítsák az életed, vagy leállsz ezzel az állandó filózással és mindent bele alapon elkezdesz élni. De szerintem ne az anyád életét éld, hanem a sajátodat. Ha mindenáron nehézségeket akarsz keresni, megteheted, talán fogsz is találni, de aztán életed vége felé fogsz rádöbbenni, hogy biztos így érte meg?? Te diktálod a szabályokat, mások pedig elfogadhatják vagy ha nem, akkor leléphetnek. Ne biztosíts ekkora mozgásteret anyádnak, hanem próbálj meg legalább néha kiállni magadért, a kislányodért, a szerelmedért, hogy lássa, eddig nem mehet el veled.
válasz | 2009-01-06 | 14:09
Ha most az anyukád lennék, jól elfenekelnélek, tudod??? Hogy lehet ilyet mondani hogy jogod van-e boldognak lenni??? Micsoda badarság ez! Figyelj. Ha valaki átélt sok sz*rt, én átéltem. És most többé-kevésbé boldog vagyok. Boldog, mert van egy férfi, akit imádok, akivel nagyon jól érzem magam, és mindezt vissza is kapom. Nem vagyok az, mert nem lehet teljesen az enyém. De ha megnézem, mit kapok többet ebben a kapcsolatban? A tudat, hogy szeretnek, hogy fontos vagyok, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, többet ér bárminél...és bizony sokra értékelem azt a picit, amit e kapcsolat nyújthat nekem...persze szeretői mivoltunkban gyakran megkérdőjeleződik a megéri-nem éri ...de ezt már sztem símán eldöntöttük két évvel vagy másfél évvel ezelőtt, amikor felvállaltunk egy ffit úgy ahogy az van. Persze innentől kezdve még mindig ki lehet lépni, ha nem jó, nem szól ez holtomiglan-holtodiglan, de ha már ennyi ideig velem akart maradni, miért ne hinném el neki, hogy szeret? Miért ne értékelném a sután leadott apró jeleket tőle, melyben a maga módján próbálja kifejezésre juttatni az érzéseit?
Nálad gyöngykagyló az anyád az életed megrontója, bocsi, de ez tény, és ha nem akarsz tovább szenvedni, ne a szerelmedet dobd el, hanem az anyádtól válj meg rövidtávon. Egyetlen anyának sincs joga tönkretenni a lánya boldogságát.
Persze még mindig értékelni lehet a szerelmi viszonyt, amiben vagyunk, de sztem a kettőnek nem szabadna összefolyni.
válasz | 2009-01-06 | 13:45
Hát, most úgy érzem, hogy lehet, hogy nem tudom átélni maximálisan a boldogságot, sőt, nem, hogy maximálisan nem, de sehogy sem. És, már - a mai napon történtek után - már azt sem tudom, hogy jogom van-e megélni a boldogságot. A legkönnyebbnek látszik a párom elküldeni, - az anyámtól /bármennyire szeretnék, nem tudok megválni/, és egy csomó rajtunk kívül álló dolog van úgyis, amin nem tudok változtatni, és lassan elfogy az erőm változtatni. A párom úgy sem fogja sokáig elviselni a pesszimizmusom, én meg látom, hogy együtt semmire sem megyünk..., úgyis, annyiszor mondtam már neki, hogy keressen magának egy független nőt, aki jól is áll anyagilag, és akkor tud majd kezdeni valamit..., mert ez az egész szélmalomharc tulajdonképpen...
válasz | 2009-01-06 | 10:08
Most már legyél vele kicsit keményebb... túlságosan feladtad magad neki, lehet, hogy ez volt a baj. Azért legyen valamiféle férfiméltóságod. mert szereted, azért nem kell gyengének lenni előtte. Ha mindenáron akar tőled valamit, akkor úgyis keresni fog.
válasz | 2009-01-06 | 01:21
Nemvolt lelki nyugalmam így lehet még ha akart is volna valamit,mostmár még azt se fogja akarni,mert állandóan kerestem,ő meg kerülgetett.Telefonban azt mondta h már nem akar semmit,de ha érez valamit akkor még ő se gondolta komolyan szerintem.
válasz | 2009-01-06 | 01:12
Csak lehet már elszúrtam :(
válasz | 2009-01-05 | 21:27
Nekem az az érzésem, hogy az a lány érez biztos irántad valamit, nem hiszem, hogy bármilyen érzelem nélkül így viselkedne veled, ahogy viselkedik. Vannak viszont emberek, akik sokkal nehezebben dolgozzák fel szerintem a veszteségeiket, fájdalmaikat /mondjuk talán én is ilyen vagyok/, lehet, hogy a barátnőd még nem tette túl teljesen magát egy régi kudarcán. És azért a legtöbb nő nem szokott csak "úgy céltalanul szeretkezgetni", ehhez a legtöbb nőnek érzelmekre is szükség van, nem is kevésre. Azt mondod, hogy a szüleinek is szimpatikus vagy..., és tulajdonképpen jól megvagytok együtt. Persze értem /nagyon is/, hogy Te a nagy szerelmet látod a lányban, és attól félsz, hogy neki meg nem Te vagy az igazi, de azért lehetséges, hogy többet érez irántad, mint, ahogy mutatja. Azért a "nem", vagy "igen" variációkat, hogy kész tények elé állítod, lehet, hogy még nem kellene megpróbálnod, talán legyél még türelmes hozzá, és lehet, hogy megnyílik, és elmondja, hogy igazából mi bántja. Szerintem.
válasz | 2009-01-05 | 18:59
Nos azt hiszem az ilyen problémát csak egy féle képpen lehet megoldani,kimondani hogy NEM,és várni hogy az illető visszajön-e,ha igen nyert ügy ha nem sose kellettem.
válasz | 2009-01-05 | 18:08
Igazad van. Mintha "ugrásra készen várnék" arra, hogy mikor derül valami ki a páromról, hogy mikor jövök rá mondjuk, hogy hazudik stb. Pedig ez tényleg hülyeség, különösen, ha valaki nem szolgált erre rá. És elég sok dolgot elengedtem már az életemben azért, mert nem mertem teljesen bízni..., szóval nem kellene eltolni. És valóban, el kell hinni, hogy a boldogság egyáltalán létezik, és, hogy valóban szerethető az ember...
válasz | 2009-01-05 | 17:54
De ha belegondolsz, a házasságod se véletlenül történt meg... közhely, de ezek tényleg azért kellenek az ember életébe, hogy később tudjon arányosítani és értékelni. Rajtad múlik a kapcsolatod, te formálod a gondolataiddal. Ha nem mered elhinni, hogy ekkora boldogság létezhet és jogod van hozzá és megéled, akkor jönni fognak ezek a pesszimista gondolatok. Úgyhogy azt erősítsd magadban, hogy ami most veled történik, az jó, hogy megtörténik. Nem azért vagyunk az életben, meg a kapcsolatainkban, mert valaki ki akar tolni velünk, nem így kell hozzáállni. Hanem el kell hinni és tudni, érezni kell, hogy ez most a miénk és akkor követünk el bűnt, ha nem vagyunk képesek átélni maximálisan.
válasz | 2009-01-05 | 17:50
Pedig, akármilyen hihetetlen, soha sem voltam olyan valaki aki az érzelmi életben az "előnyöket és hátrányokat" mérlegeli - ahogy Írod - csak egy elrontott házasság után - meg, amilyen elrontott kapcsolata volt a gyerekkori barátnőmnek is, csupa rossz példát láttam magam előtt. Addig volt a legjobb, amíg nem kezdtem el gondolkozni a kapcsolatunkról. Persze, ez nem azt jelenti, hogy "ész nélkül" vetettem bele magam. És nagyon igaz valóban az, hogy az emberek nem nagyon tudnak mit kezdeni mások boldogságával, tényleg. Az anyám rá az élő példa. Olyan arccal járkál le-fel, mikor a legboldogabb vagyok, hogy az
már.... nála, egyenesen kóros. Nem tudom, miért jó az egyeseknek, ha inkább boldogtalanok az emberek. És, valóban a párom is azt mondja, hogy miért érdekel az engem, hogy ki mit gondol, hogy ezek sztereotípiák, hogy azt gondolják az emberek, amit gondolni szeretnének, meg, hogy ő miért jár ide hozzám..., valóban csak kettőnkre tartozik..., és ő is pont ezt mondta,hogy egyeseket bánt mások boldogsága, - általában érdekes módon leginkább azokat, akik éppen magányosak - /jó, ez nem mindig törvényszerű/. A másik, hogy az, hogy a párom mit szeretne, egy jó darabig különösebben nem is érdekelt..., csak sodródtam az érzelmekkel. És a problémák akkor kezdődtek, amikor azon kezdtem agyalni, hogy "uralni szeretném" /nem szó szerint/ Őt, és még többet szerettem volna belőle. És valóban, az én lelkiismeretem tiszta..., ahogy Írod, azt meg a páromnak már kezdetben elmondtam, hogy mit várok tőle..., a többi az Ő lelkiismeretére van bízva, hogy igaz-e vagy sem. Szóval, általában azt mondja a párom, hogy el kellene már felejtenem ezt a fajta pesszimista gondolkodásmódot, és akkor lehet, hogy tényleg "haladnánk" is valamerre. Ebben tényleg van valami!
válasz | 2009-01-05 | 17:20
Hidd el, bőven elég ha te tudod és érzed mi van kettőtök közt. És amikor jönnek a másmilyen gondolataid, erősítsd azt magadban, hogy ez már nem a saját gondolatod, hanem a környezeted nyomása rajtad. De az már csak rajtad múlik, mennyire idomulsz ehhez, a negatív dolgokhoz. Ha mélyen magadba nézel, tudod mi van kettőtök közt és az számít, amit ott érzel. A társadalom egyszerű alapon működik: elkezdi utálni azokat, akik boldogak. Vedd észre, mindenki együttérez azzal, aki szomorú, de aki boldog, azzal alig tudnak valamit kezdeni. És ahogy így észrevettem, ez leszivárog teljesen a mikrokörnyezetig is. Ott is érezteti hatását. Ezért azt mondom, ne engedd meg, hogy ez a fajta nyomás uralja az életedet és még több kételkedő gondolatot ültessen el beléd. A pasid fejével se gondolkodj, mivel nem te éled az ő életét. A te lelkiismereted legyen tiszta ezzel kapcsolatban, építsd le az elvárásokat amik felé irányulnak és nem lesz gond. A szerelemért, az érzésért szeresd őt. A többi az ő dolga. Mivel nagyon nem tudod befolyásolni sem őt, sem az életét, ezért jobb nem azon filózni, hogy ő vajon hogyan éli meg és milyen érdekei vannak veled. Viszont ha azzal vagy együtt, akivel lenned kell, aki mellett a helyed van, akkor a bizalom százszorosan növekedni fog még köztetek. Azt próbáld meg elfejteni, hogy előnyöket és hátrányokat mérlegelsz a kapcsolatotokban, ez az érzelmi életben nem így megy.
válasz | 2009-01-05 | 17:08
Igen, a gyerekkori barátnőm /általános második óta vagyunk barátnők/ is azt mondja, hogy még mindig ráérek akkor bánkódni ha mondjuk tényleg bebizonyosodik, hogy nem sikerül valahol a kapcsolatunk, vagy mondjuk nem mondott nekem igazat, de ő is azt mondta, hogy ezzel a bizalmatlansággal, ahogy néha viselkedek a párom iránt, benne is egyszer bizonytalanságot fogok okozni. A párom is azt mondja, hogy örüljünk a jelennek, meg, hogy együtt vagyunk.
És, ha belegondolok, tudom, hogy közhely, de "egyszer élünk", legalább lesz mire emlékeznem 80 éves koromban..., ez is egy szempont... A másik, hogy olyat még úgy sem éreztem soha sem, hogy egyszerűen csak elnézek egy férfit mondjuk főzés közben..., szóval úgy bármilyen cselekvés közben, és elönt valamilyen megfoghatatlan gyengédség, és szeretet, amit nem lehet tényleg szavakba önteni. Ő is egyszer azt mondta, mikor rákérdeztem, hogy mit néz: "Hogy, csak gyönyörködöm benned.." - mondta.
Szóval, tényleg, addig agyalok, amíg tönkre teszem még a jót is ebben a kapcsolatban. Majd, lesz, ahogy lesz.
válasz | 2009-01-05 | 16:59
Gyöngykagyló, szerintem nyugodtan hallgathatsz az ösztöneidre és a megérzéseidre ezzel a férfival kapcsolatban. Ha azok jók és nincs megalkuvás a kapcsolatotokban érzelmileg, akkor az összes többi már csak a külvilág által sugallt belemagyarázás. Kockázat nélkül nincs élet. Semmi sem garantálja, hogy ennek a kapcsolatnak jó vége lesz. Most jó-ez a lényeg. Müller Péter is írja a szeretetkönyvben, hogy az igazi szeretet és szerelem világrendeket tud romba dönteni. Úgyhogy ha tényleg közötök van egymáshoz, akkor a jövőben nem lesz előttetek akadály. Ha viszont mégsem, akkor tanulni fogsz belőle és örülni, hogy megélhetted. Viszont ha most agyalsz és most félsz, akkor a jelen örömét is széjjelzúzod, azt pedig nem kéne. Ha mégis vége lenne, akkor egy tapasztalattal több, amit nem kell megbánni, nem kell gyötrődni, csak levonni belőle tanulságot.
válasz | 2009-01-05 | 16:48
Ez azért lehet, mert én is valahogy ambivalensen élem meg a saját érzéseimet. Éppen talán amiatt a patthelyzet miatt, amiben vagyok. Sokszor már magam is úgy érzem, hogy "harcban állok saját magammal", az énem egyik fele azt mondja, hogy adjam fel, a másik pedig, hogy ne tegyek tönkre egy alapjában véve - a problémáktól függetlenül - csodálatosan működő szerelmet.
Egyszer nekem azt tanácsolták, hogy soha, semmilyen kapcsolatba ne képzeljek többet, mint ami, de viszont kevesebbet se gondoljak róla. Mert mind a két módon elronthatom a kapcsolatot! Azt látom, hogy soha, semmiben még nem mondott nekem olyat a párom, ami ne lett volna igaz. Viszont hatalmas erő kell egy nőtől, ahhoz, hogy elfogadja, hogy akit szeret, tulajdonképpen csak részben lehet az övé. És óriási bizalom, ami nehéz, különösen, ha a nő környezete /tisztelet a kivételnek/ is ellene van sokszor a kapcsolatnak. Ugyanakkor, ha belegondolok, még soha, egyetlen férfi mellett sem éreztem magam annyira biztonságban, és boldogságban, mint mikor vele vagyok. És mégis mindig el kell újra és újra engednem. Egyébként a párom is pont azt mondja, hogy muszáj nekem mindig kételkedni, meg, hogy nem tudok megbízni egy férfiban, a korábbi rossz tapasztalataim miatt. Szóval, úgy érzem, hogy ő nagyon jól ismer engem, talán jobban is, mint én saját magam.
válasz | 2009-01-05 | 16:37
Nem tudod, hogy szenved-e?Az is lehet, hogy írtó kellemes neki? Azért nem mindegy.

Talán ezekre a kérdésekre kéne megkeresni a választ, mert kulcsfontosságúak ebben a kérdésben...akkor tulajdonképpen úgy érzed, nem is vagy tisztában az ő érzéseivel?
Olyan, mintha ketté választanád azt, mit mond és valójában mit érez.
válasz | 2009-01-05 | 14:34
Tegnap este is beszélgettünk a párommal, és valahogy mindig úgy érzem, hogy "körbe-körbe" járjuk csak a függetlenedési témát. Nagyon sokféleképpen megkérdeztem már a páromtól, hogy egyáltalán milyen kapcsolatnak képzeli ezt az egészet. Sokszor mondtam már neki,hogy egyre ügyeljen, de nagyon, hogy hülyének ne nézzen, mert azt nem bírom már végképp elviselni. Meg mondtam, hogy akkor tulajdonképpen az élettársa végül is egy "okos" nő, mert tulajdonképpen szépen elnézi, hogy ő gyakorlatilag már többet van velem /legalábbis este/, mint otthon..., szinte már második otthona a mi lakásunk. És mondtam, hogy akkor köztük egyfajta "nyílt kapcsolat" ez, és ki lett mondva, hogy akkor mindenki mehet másfelé? Azt mondta erre a párom, hogy nem erről van szó. A nőt kb. 2000 óta nem érdekli a szex, lehúzta a rolót, azt mondta, nincs szüksége többé férfira. Mikor azt mondom, hogy csak szex, látom, hogy totál kiakad, és mondja, hogy értsem már meg, hogy ezt csak én akarom belesulykolni. A másik, hogy a partnerkapcsolattól függetlenül is nyilván nem az anyámmal kellene élnem, csak, hogy a lakás, amiben élünk a kislányommal, meg az anyámmal, gyakorlatilag jogilag mindenkié, a kislányomé is egy részben. Egyébként hitelt meg nem kapnék, mert pillanatnyilag a minibálbér alatti a jövedelmem, a párom meg évtizedeken keresztül szabadúszó volt, marketing területen..., úgy, hogy most ő sem lenne alighanem hitelképes. És, ha belegondolok, a páromnak inkább van oka attól félni, hogy egyszer találok egy olyan férfit, aki egzisztenciálisan is meg tud valamicskét adni, és, ahogyan már mások is mondták, - fel tud vállalni a kislányommal együtt. És igazából lehet, hogy tudat alatt attól fél, hogy velem is úgy jár, mint kb. 7 évvel ezelőtt egy rövidebb kapcsolatában, ahol a nő megcsalta egy fiatalabb férfival..., elképzelhető, hogy attól fél, hogy ugyanúgy járhat, és nem akarja otthon az élettársa előtt nyíltan "kiteríteni a kártyákat", mert fél, hogy ugyanúgy jár, és megint csak veszíteni fog, ha kiderülnek a dolgok..., így is balhé balhé hátán van otthon náluk.
Ez azért mind a két részről patthelyzet, mert, mivel szeretem, nem akarok neki még több problémát okozni, ugyanakkor én is látom, hogy így meg én szenvedek..., hogy ő szenved-e, nem tudom..., de lehet, hogy irtó kellemes így neki.
válasz | 2009-01-05 | 13:48
Ha szeret (és amiket leirtál azokból az derül ki) akkor nem lehet neki így jó, kényelmes, mivel tudja, hogy szenvedsz...
Ő nem tud külön költözni a feleségétől? Az albérletnek tényleg nincs semmi értelme, de van amikor nincs más megoldás, nem akarok túrkálni a pénztárcátokban, de esetleg beszélgessetek arról, hogy ki mennyit tud hozzátenni mondjuk egy közös lakáshoz, vagy önerőhöz és közösen hitelt felvenni, mindent meg lehet oldani,..anyud meg maradjon abban a lakásban ahol ti laktok.. egyedül..!! (ami miatt ne legyen bűntudatod, minden "gyerek" kirepül..37 évesen meg pláne el kell repülni..jó meszire.és a szülő elfogadja, egy idő után..csak rá kell hagyni és nem szabad hagyni hogy zsaroljon...)
válasz | 2009-01-05 | 13:17
Igen, ez a több-generációs együttélés egyáltalán nem tesz jót a párkapcsolatoknak. Legalábbis a mienknél nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni egy másik generációt. A párom nem igazán érinti - mondjuk közvetve - az anyám viselkedése. Én vagyok igazából az, aki közvetlenül érintve van benne, rajtam csapódik le az anyám feszültsége. Persze - ahogy Te is írod - egyáltalán nem jó az sem, ha közvetve jut a páromnak a feszültségemből, ami az anyám miatt van. Egyébként annyit mondott a párom, hogy albérletbe semmi pénzért nem menne, mert azt kidobott pénznek tartja.
Sokszor azt gondolom, hogy nem kellene tovább agyalnom azon, hogy mit nyújt ez a kapcsolat nekem. El kellene fogadnom ezt, ami van, és az "eddig, és ne tovább" elvvel kellene együtt élnem tovább. Viszont itt bejön a képbe az, hogy a párom számtalanszor mondta, hogy neki ez nem kaland, neki ez annál sokkal több... Végül is érzem, hogy szeret, csak valahol ez valóban "kényelmes" neki így.
válasz | 2009-01-04 | 23:12
Nehéz lehet Neked,de az biztos,hogy amíg az édesanyád él (már bocsánat,tisztelem az időseket!) addig nem lesz tőle nyugtod. Hisz ha változtat is a véleményén,az ideig-óráig tart csak. A megoldást biztos Te is tudod,az lenne,ha külön tudnál költözni tőle. Idősek otthonába gondolom nem akarod beküldeni,elköltözni meg nincs lehetőséged. Pedig a kettő közül valamelyik jelentené a kiutat ebből a nehéz helyzetből. Amúgy nem vagyok kegyetlen,és dolgoztam idősek otthonában,szeretem az időseket,és tudom milyen nehéz némelyikük természete. sajnos van,mikor csak egy ilyen helyre való beköltözéssel oldható meg egy-egy ilyen helyzet,nem ez az első amit látok. Szóval szerintem amíg együtt éltek édesanyáddal,addig ez a helyzet nem fog változni. Próbálj valamit sportolni esetleg,vagy menj el futni,hogy a feszültség ne a párodon csapódjon le,hanem kiűzd a testedből. Már késő van,de még holnap biztos lesznek gondolataim,amiket leírok majd,ha nem bánod.
Sok erőt kívánok Neked! Hátha holnap frissen más is ír valamit,és hátha közösen kiötlünk valami megoldást :)
válasz | 2009-01-04 | 22:39
Köszönöm Mindenkinek, aki az Üzenőfal-on írt nekem ma. Nagyon sokat segített. Bár megváltoztatni nem tudom a dolgokat, azért átgondolok egyet-mást. Ha valakinek van valamilyen "ötlete" az előző két hozzászólásommal kapcsolatban, nagyon szívesen venném, ha válaszolna.
Dönteni nyilván nem dönthet senki helyettem, az én életem, nekem kell eldöntenem, hogy mit változtatok, vagy mit nem változtatok rajta... Csak kíváncsi vagyok a véleményetekre...
Köszönöm:
Gyöngykagyló
 
válasz | 2009-01-04 | 16:42
Igazából még annyit, hogy tud-e Valaki tanácsot adni, hogyan lehetne áthidalni ezeket a "generációs problémákat", amik az én esetemben vannak... nyilván a párkapcsolati része a dolognak sem egyszerű, és bennem is vannak sajnos kételyek..., éppen a párom is azt mondja, hogy azoknak a sztereotípiáknak hiszek, ami szerint, azért, mert nem tud /anyagi okok miatt/ külön költözni otthonról, azért még van is köztük valami..., és azt mondja, hogy akkor miért lenne amikor csak tud velem lenni, ha az élettársa és közte lenne még valami /már 8 éve nincs köztük szexuális kapcsolat/, és ezen kívül az emberi kommunikáció is minimális..., annyi, amennyi a bevásárlás stb. megbeszéléséhez szükséges.
Az én anyukámmal kapcsolatos dologhoz még annyit tennék hozzá, hogy több jó ismerősöm mondta, hogy az anyám mindent meg fog tenni azért, hogy szétmarja bármilyen kapcsolatom..., mert tudat alatt attól fél, hogy egyedül marad... És többen mondták már, hogy majd megpróbál bennem bűntudatot kelteni, meg a kislányommal "apellálni"..., sokszor úgy érzem, hogy "kezd bejönni a papírforma", amit többen mondtak már nekem..., és úgy érzem, hogy egyszer nem fogom totább bírni..., és ennek a párkapcsolatom látja kárát... szóval örlődök, hogy lehet, egyszerűbb lenne, ha nem lenne senkim, másrészt viszont szerelmes vagyok, és mikor már csak meghallom a párom hangját is, biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem...
 
válasz | 2009-01-04 | 16:18
Szóval, a problémám az, - ami miatt már lassan "harcban állok önmagammal", az az, hogy van egy másfél éves kapcsolatom, amiben - úgy néz ki, hogy végre megtaláltam önmagam, mint nőt, igazából most érzem egész életem során először /beleértve egy elrontott házasságot is/, hogy "igazán nő vagyok". Tulajdonképpen most látom először azt, hogy valahogy van férfi és nő között valamilyen plusz, olyan szenvedély, amit tényleg csak "biokémiai vonzerő"-ként tudnék jellemezni, és ezt már én a legelső csókolózásunkkor éreztem a párommal..., azóta egyszerűen úgy tudnám jellemezni az egész helyzetet, hogy a szenvedély mindinkább csak elmélyült..., egyszerűen úgy érzem, hogy részem van az "igazán jó szexben" /persze ez mindenkinek relatív.../, és valahogy úgy érzem, hogy a szex és az érzelmek szinte sokszor mintha "megfoghatóak" lennének. Ugyanakkor a helyzetem az, hogy egyikünk sem teljesen független.
A "képlet" így írható le: Adva van egy elvált nő /jogilag is abszolút/ + a kislányom + egy férfi /aki nem teljesen független, mert van egy élettársa és 4 közös gyerekük, köztük nagykorúak is/+ egy nagymama /az én anyukám/.
Gyakorlatilag sokáig bujkálva tudtunk találkozni, mert ismertem az anyukám természetét..., arról nem beszélve, hogy a kislányom sem akartam kitenni először egy ideig, hogy az édesapja után új férfi van az életemben. Pedig igazán nem mondhatja senki, hogy ne vártam volna a válásom után /kb. 6 évet/, arról nem beszélve, hogy a volt férjem miatt máig a béka feneke alatt van sokszor az önbizalmam, lelkileg annyira megalázott a házasságunk alatt is, és azt követően is. A lakás, amelyben élünk jogilag gyakorlatilag mindenkié /és az exanyósomék is adtak bele, igaz csak egy negyedrészt, de ennek fejében jogot formálnak, hogy beleszóljanak a magánéletembe is... holott ehhez nyilván semmi joguk. Az anyám nagyon nehezen tudta /és tudja/ megemészteni, hogy nekem egyáltalán szükségem van valakire a lányomon és rajta /az anyámon/ kívül. És azzal példálózik az anyám, hogy bezzeg ő a válása után nem tette ki ilyennek a lányát /vagyis engem/, hogy ezt lássa egy gyerek..., meg, hogy egy gyereknek az "apja az Isten"..., és, hogy ilyen-olyan "kurva vagyok"... Gyakorlatilag, többen mondták már, hogy, ha alkalmazkodunk nyilván az anyukámhoz és a lányomhoz, akkor majdhogynem csak az éjszaka marad, mikor tudunk találkozni.
Az anyám ordenáré módon beszél velem sokszor /voltam már "éjszakai kurva", éjjeli pillangó" is..., elnézést, hogy ilyen vulgáris vagyok, de a többi kifejezést már le sem írom, mert nyomdafestéket nem tűrő! Az érdekes az egészben az, hogy időközben már a párom megismerkedett a kislányommal is, és többször beszélgettek már az anyámmal együtt. kedveli A mostani Szilvesztert követő napokban például meglepően jól elbeszélgetett az anyám a párommal. Ennek ellenére most megint ugyanott tartunk, ahol hónapokkal ezelőtt..., az anyám hangulata - már nem újdonság - sokszor órák alatt megváltozik..., és megbeszélni vele érdemben nem lehet a problémákat. A kislányom kedveli a páromat, sőt nagyon szimpatikus neki... nyíltan mondta is, sőt az anyám is azt mondta, hogy szimpatikus neki..., ennek ellenére nem tudja megemészteni az anyám, hogy a párom még nyíltan nem tud felvállalni engem mindenki előtt..., és ez nyilván engem is bánt..., de az élettörténetét a páromnak nyílván én ismerem..., amit meg elmondtam az anyámnak, azt is kár volt, mert sajnos visszaél vele.
A párom azt mondja, hogy szeret, és igazából sokszor mondja is, és érződik abban, ahogy viselkedik velem, hogy ragaszkodik hozzám, és azt mondja, hogy igazából neki a gyengédség a legfontosabb, a szex neki anélkül, meg érzelmek nélkül semmit sem ér..., és igazából náluk az élettársánál ugyanaz van, mint nálunk az anyámmal -macska-egér harc. Valahol mindketten egyfajta vígaszt is jelentünk szerintem egymás számára, ugyanakkor emellett a szex is csodálatos együtt...., ezt a párom nyíltan mondta is, hogy nagyon jó velem, és, hogy végre van valaki, aki egyáltalán megérti, és egy jó szót szól hozzá. Elég sokat vagyunk együtt, átlag egy héten háromszor-négyszer itt alszik nálam, amiben tud segít, állandóan kedveskedik nekem, és szerintem bántja, hogy nem tud többet megadni nekem. Sokszor szinte "tapinthatóak" /tudom, hogy ez hülyén hangzik/ az érzelmek, és a szenvedély részéről, ugyanakkor mindig bennem van a bizonytalanság..., és sokszor "odavágom" neki, hogy "csak szex", a párom pedig újra és újra elmondja, hogy ezt már szinte én "sulykolom" bele, és akkor minek lenne velem, ha nem jelentenék neki semmit. Most a Szilveszter utáni napon a saját édesanyám előtt is mondtam, hogy mennyire szeretem..., ami elég nagy szó! Ennek ellenére ma megint ott tartunk, hogy az anyám szövegel, hogy "ennyit, meg annyit találkozunk", és gyakorlatilag úgy kezel engem, mint egy gyereket... sokan mondták már, hogy egyértelműen uralkodni akar az elvált lánya felett..., ezen kívül sajnos nem bírja elviselni szerintem azt sem, hogy felette már sajnos elmúltak ezek az évek..., és ezt egyértelműen érezteti is.
A viták általában a párom és köztem úgy 90%-ban áttételesen az anyám miatt vannak, holott tudom, hogy nem szabadna felvennem a hülyeségeit..., a párom is mondta már..., de ennek ellenére nehéz elviselni a folyamatos bántást, megaláztatásokat, sokszor a saját kislányom előtt sem fékezi magát. Én meg lassan ott tartok, hogy nem találok kiutat ebből az irdatlan helyzetből, és sokszor azt érzem, hogy már nincs is szükségem senkire, csak nyugalmam legyen. Hát ennyi egyelőre a történetem.
 
válasz | 2009-01-03 | 01:06
Ha meg azt várom ő keressen,amit nagyon nehéz hogy megálljak,keres,de ritkán kérdi meg hogy vagyok,inkább menne valahova vagy nemtudom,szüleivel jól egyezek,szeretnek,legalábbis edig úgy látom,az igaz h ha valaki csalodik annak ido kell hogy ujra bizzon,sztem sokan nem lennének a helyemben,úgy vagyok h 2be vagyok osztva,mintha 2 emberből állnék,az egyik felem vígasztalja a másikat.Persze tudom hogy még sok hal úszkál a vízben,de nekem ő kell,bármi áron,csak persze az ára érje is meg.Javaslatokat megköszönném.
válasz | 2009-01-03 | 01:01
Ez valahogy úgy jön ki hogy se velem se nélkülem,de mégis inkább velem mint nélkülem.
válasz | 2009-01-03 | 01:00
De nemtud mondani se nem-et se igen-t.Akkor csak kell érezzen valamit,csak fél kimondani azt,én legalábbis így látom mint remélő emberke.Sokszor visszasírja a multat,ami bisztos nemjó,sztem ez lehet az egyik főbb oka ennek.Régebb mondta nekem h fél újra szeretni,és hát mindenki azt mondja várjak és adjak időt,időt mire?3 hónap után csak kell tudja 1 ember mit akar,nemde?Különben is nem fekszel le valakivel 7napbol 7-et,és nem síma sex volt,hanem szeretkezés,és azt is elmondta h velem teljesen más a szeretkezés mint a többi voltjaival,jó értelemben,tehát ha itt megfelelünk,és sokat együtt vagyunk,akkor csak kell,hogy érezzen valamit.Egyszer akaratlanul megbántottam és sírt,ha nem akarna semmit akkor nem sírna nem?Az pedig elég szomorú lenne ha csak a szamár szerepet tölteném be,arra nem is merek gondolni,az nagyon fájna,így remélni tudom azt hogy zavaros a gondolkodása.Sokszor meglepjük egymást,meg minden,én már tényleg nem értem mit tegyek h jó legyen :( A remény ide nem elég,ide valami más kell,amit lehet valaki eltudna mondani,előre is köszi.
válasz | 2009-01-02 | 22:18
háát..nehéz eset..
elméletileg lehetne az hogy most lett vége komoly kapcsijainak..és semmiképpen sem akarja kimondani újra hogy akkor nagy járás..szerelem..stb...
bár nem tudom ti mióta jártok...

de a másik eset is lehetséges..hogy te amolyan pótlék vagy.. és mint komoly partnert nem vesz számításba.. és amíg nem találja meg az új adoniszát addig jól el van veled..de aztán koc...
válasz | 2009-01-02 | 16:34
Igen gondolkoztam ezen... De könyörgöm, erre az a megoldás, hogy ovodásként viselkedik? Ezzel esetleg azt éri el, hogy már barátként se, hanem csak egy szánalmas kisfiúként fogok rá tekinteni...
válasz | 2009-01-02 | 15:37
S mi van akkor ha mondjuk akar valamit mégis én meg lefujom,aztán meg az én lelkemen szárad :-(
válasz | 2009-01-02 | 15:05
lehet... próbáld ki, ha nemet mondasz, akkor kiderülhet, hogy tényleg akar-e ő is téged.
de nem szeretek szerelmi ügyekben tanácsot adni, mert én úgy hiszem, hogy két ember kapcsolatát egy harmadik soha nem értheti meg igazán.
válasz | 2009-01-02 | 15:01
Ha én nem vagyok kitartó akkor senki,csak az a sz.r az egészben, hogy én várok honapokat,talán évet és a végén odavágja nekem nemkellek.Vettem neki akkora csokor virágot,hogy más nem kap olyat a lagziján,szeretem,kimutatom neki,és ő lássa,mondom is,tudja hogy bármiben számithat rám.Az is igaz hogy mindent megkap tőlem,ebből kifojólag értékelés helyett lehet hogy csak kihasznál,de nem úgy ismerem.Talán ott rontom el,hogy soha nem mondok NEM-et?
válasz | 2009-01-02 | 14:51
Nekem az az érzésem, hogy a barátod az zavarja a legjobban, hogy a szó szoros értelmében "barátból" férfiként akar szerepelni melletted..., és szerintem ez az érzés neki is új még. Őt is valahol zavarja, hogy rád nőként akar tekinteni, és hogy "nőként" kezd tekinteni rád. Nem igazán tud mit kezdeni szerintem ő sem a saját vágyaival irántad, és nehezen dolgozza fel, azt, hogy nőként "megkívánt". Te meg azért vagy dühös rá, mert a pusztán barátságban eltelt 2 év sokkal többet jelentett neked, mint ez az új érzés, ahogy Ő tekint rád. Nem nagyon tudja feldolgozni, hogy akar téged, mert ezzel egyidőben tisztában van ő is azzal, hogy a szimpla barátságnak vége. Meg kellene mondanod neki, hogy érdekel-e ő téged, mint férfi, vagy "csak" a régi barátságot szeretnéd újra..., és azt a segítséget, amit neked régen 2 éven keresztül adott. Lehet, hogy be fogja vallani, hogy ő már nőként tud csak rád nézni...
Az az igazság, hogy éppen ezért nem hiszek én férfi és nő barátságában, mert előbb-utóbb felszínre kerülnek a rejtett vágyak a másik iránt. Tapasztalatból tudom..., a gimnáziumi években volt egy nagy szerelmem egy osztálytársam iránt.., én férfiként tekintettem rá, ő viszont csak egy barátot látott bennem..., aki segít neki a magyar irodalom házi fogalmazások megírásában - nehéz helyzet volt. Szerintem meg kell kérdezned tőle, hogy mit szeretne tőled! Lehet, hogy a rejtett vágyai irányodban okozzák a durva megnyilvánulásait.
válasz | 2009-01-02 | 14:49
valami oka csak van, hogy nem tudja...
bizonyára fél az újjabb csalódástól... légy kitartó, ha te szereted.
válasz | 2009-01-02 | 14:29
Nos,senki nem tud mondani nekem kicsi vigasztalót? :-)
válasz | 2009-01-02 | 13:14
simán lehetnek ilyen vérzései.. mert oks hogy 1x átszakad..de még tágulgatnia és hozzászoknia kell..elvégre még újdonságok ezek neki ott alant.. és ti is egyre hevesebbek lesztek..stb..stb..

és simán lemehet ennyiszer.. volt olyan partnerem aki sürübben ment el..bár az már kicsit zavaró volt mert a folyamatos élvezésével élvezhetelten volt szinte az aktus.. de a lényeg hogy elmehet ennyiszer.. bár lehet hogy ezek csak kicsik voltak.. ésm jad 1x élvez 1 akkorát hogy utána percekig csak piheg és.....
vannak akik sok-sok kicsit élnek át..de vnanak akik meg 1 gigát..váltakozó...
válasz | 2009-01-02 | 12:51
Igazán nincs mit. Csak légy vele őszinte. Lehet hogy a barátság még helyrehozható :) Szorítok.
válasz | 2009-01-02 | 12:47
Igazad van... Hát megpróbálom, ha nem megy akkor tényleg megy a "kukába"... Köszönöm a segítséget :)
válasz | 2009-01-02 | 12:45
Lehet egyértelműen kellene. Mondd meg hogy beszélni akarsz vele,és hallgasson végig. És mondd el neki őszintén mit érzel.
válasz | 2009-01-02 | 12:43
Hát így konkrétan nem. De sokat célozgatott rá hogy igen, ő a hülye, és szeretné azt a 2 évet folytatni, csak felejtsük el azt a másfél hónapot. De ezt olyan sokszor elmondja, és mégis mindig ugyan azt csinálja utána...
válasz | 2009-01-02 | 12:40
Beszéltél már vele erről?
válasz | 2009-01-02 | 12:36
Igen, mindenki ezt mondja, és tudom ezt kéne tennem, csak az a baj hogy azelőtt volt 2 év barátság, és nagyon sokat segített mindenben. Bármit elmondhattam neki... Aztán nem tudom hogy jött ,meg kinek az ötlet hogy mi járjunk, de ez b.ta el az egészet... :( De tudom, hogy hagynom kéne, meg gyűlölöm is de mégsem tudom elfelejteni, és nem azért amit a járásunk alatt adott, mert az semmi :D hanem az a két év... Amiatt fáj a szívem istenigazából. Mert még egy olyan mint ő, nincs. Persze vannak barátnőim meg barátok, de iylen téren őt senki sem tudja pótolni.
És azt nem értem, ezt mért csinálja, ezt az egyszer jófej, aztán meg ... és ez megy október óta. Komolyan nem értem! De talán ő sem magát.
válasz | 2009-01-02 | 12:15
Nem érdemes foglalkozni vele. Egyszer velem is azért szakított a párom,mert nem voltam hajlandó még lefeküdni vele,ráadásul meg is csalt. Igaz,fiatalabb voltam mint te,de a szitu ugyanez volt. Nem fájt utána a szívem :) Aki arra képtelen hogy tiszteljen annyira hogy nem a saját kielégülését tartsa előnyben,hanem hogy ha még nem akarsz szexet akkor ne legyen,akkor nem is érdemel meg. Vagy szakított volna időben...mindenesetre sokkal jobbat találsz hidd el.
válasz | 2009-01-02 | 12:01
hagyd a francba...
Új hozzászólás


« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 »

Cikkajánló

Szodoma százhúsz napja

Mi volt a legmeghatározóbb könyvélményed a szexualitásról?

Fórum

Anális szex
2018-11-11 - 18:40

Maszturbálás
2018-11-09 - 00:13

Beszélgetünk
2018-11-08 - 23:52

Szüzesség elvesztése
2018-10-13 - 06:40

Biszexualitás
2018-10-02 - 12:08

Mit változtatnál a szexualitas.hu-n?
2018-09-16 - 23:08

Láb, harisnya és tűsarok
2018-08-05 - 07:47

Pornográfia
2018-07-12 - 11:38

Merevedési zavarok
2018-05-10 - 10:17

Segédeszközök
2018-04-22 - 17:20

Korai magömlés
2018-04-22 - 17:17

Prosztata masszázs, prosztata orgazmus
2018-04-05 - 19:29

Szex a terhesség alatt és után
2018-02-15 - 16:18

Erotikus játékok
2018-02-04 - 10:53

Szexuális nevelés
2018-01-23 - 22:17

Orális szex
2017-12-19 - 22:38

Barátság extrákkal
2017-02-08 - 14:54

A méret a lényeg?
2016-10-10 - 16:32

Hűtlenség, megcsalás
2016-08-05 - 18:22

Idézetek
2016-02-27 - 09:58

Nemi betegségek
2016-02-16 - 12:54

Női orgazmus
2016-01-02 - 12:04

A terhesség első jelei
2015-09-14 - 22:41

Nők szexuális problémái
2015-03-12 - 14:06

Könyv, zene, film, TV
2015-01-15 - 21:49

Homoszexualitás
2014-03-10 - 21:49

Szakítás
2013-12-30 - 01:18

Abortusz
2013-12-30 - 00:35

Szerelem, párkapcsolat
2013-08-22 - 09:53

Szex különleges helyeken
2013-07-30 - 12:37

Fogamzásgátlás
2013-04-13 - 15:22

Menstruáció
2013-01-06 - 18:25

Intimtorna
2012-10-18 - 10:41