Beszélgetünk

Új hozzászólás Linkek Fórum témák Regisztráció



aleksandrnikolaevich [FF] (48) moderálás | válasz | 2012-08-09 | 12:56:31
Én is nem egyszer mondtam már szamárságokat az embereknek az utcán, néha önkéntelenül is. Már csak ezért is képtelen vagyok az ismerkedésre, mert a bennem megfogalmazódó gondolatokat sosem sikerül úgy szóra váltanom, ahogyan azt gondolom, és csak egy szánalmas, hebegő elmebeteg lesz belőlem. Szociális helyzetekben gyakran annyira meg vagyok illetődve, hogy azt sem tudom, mi merre hány méter.

Viszont ennél sokkal komolyabb autisztikus tulajdonságaim is vannak.

Például szeretek zenehallgatás közben előre-hátra hajlongva "meditálni" úgymond és közben mindenféle elképzelt világokba projektálni magam. Főleg a különböző filmzenéket kedvelem erre a célra, mint amik pl. a Mátrix című film alatt is hallhatók.

Valamint kb. 5-6 éves koromtól kezdve egy másik különös szokást is felvettem, miszerint föl-alá szaladgáltam a lakásban, gyakran órákon keresztül és ritmikus gimnasztikára emlékeztető táncokat csináltam, miközben egy csavarhúzóra kötött kötelet lebegtettem magam körül. A sportág képviselői is használnak egy ilyen eszközt, de én annak idején házilag készített megoldásokkal voltam kénytelen pótolni a kellék hiányát. Aztán úgy 11-12 éves korom környékén leszoktam erről, de a csavarhúzóra kötött szalagokat még most, 43 évesen is gyakran pörgetem, hogy nyugtatólag hasson.

De ha nem volnék ennyire lerobbanva a 43 éves életkorom és az öregedéssel együtt járó eltunyulás miatt, akkor újrakezdeném az ugrálást és a táncolást.

És ez csak két példa a különböző furcsaságaim közül.

Hogyan találjon tehát párra egy olyan férfi, aki nemcsak hogy nem egy férfiszépség (noha nálam jóval csúnyább férfiakat is látok párkapcsolatban), a jelleme sem elég férfias, hanem egyfajta keverék a férfi és a női között, ráadásul még ilyen ijesztő, autista tulajdonságai is vannak?
[145539] +kedvencekhez előzmény: [145537]RS

Link:

TÉMAKÖRÖK
SZAVAZÓ
Ki fizessen az első randin?
Nemed:
Férfi
Fele-fele arányban
FRISS KOMMENTEK
FÓRUM
» Erotikus játékok
» Biszexualitás
» Korai magömlés
» Láb, harisnya és tűsarok
» Beszélgetünk
» Segédeszközök
» Mit változtatnál a szexualitas.hu-n?
» Anális szex
» Prosztata masszázs, prosztata orgazmus
» Merevedési zavarok
» Barátság extrákkal
» Szüzesség elvesztése
» Maszturbálás
» Orális szex
» A méret a lényeg?
» Szex a terhesség alatt és után
» Hűtlenség, megcsalás
» Idézetek
» Nemi betegségek
» Női orgazmus
» A terhesség első jelei
» Nők szexuális problémái
» Könyv, zene, film, TV
» Homoszexualitás
» Szakítás
» Abortusz
» Pornográfia
» Szerelem, párkapcsolat
» Szex különleges helyeken
» Fogamzásgátlás
» Menstruáció
» Intimtorna
 


RSS cikkek