szexualitas.hu logo
Regisztráció | Belépés
főoldal cikkek fórum szavazó kereső

Anthico

Adatlap

Képek

Hozzászólások

Kommentek

válasz | 2012-11-14 | 20:01
Ha ő vette le, és úgy vette le, h került a kezére, ujjaira, akkor utána az ujjazással bizony juthatott beléd. Ilyet nem szabad csinálni, kezet kell mosni jó alaposan!!!!!!!
20 perc ide vagy oda, annyi idő alatt még bőven életképesek.
válasz | 2012-11-05 | 20:10
Ez egy teljesen kényelmes válasz. Lesepri magáról a felelősséget arra hivatkozva, hogy ő ezen úgyse tud változtatni, ez benne van, ez nem az ő hibája.

Apukám mondja sokszor -és teljesen igaza van-, hogy egy férfi sokkal később fogja felrúgni a biztos családi hátteret egy szerető kedvéért, mint egy nő. És én is ezt látom, hogy a nők képesek teljesen "meghülyülni" egy másik pasitól, eldobva a családot maguktól, könnyedén elválni. A férfit ebből sokkal nehezebb kimozdítani, még ha érzelmi szál is van a dologban.

Az én véleményem az, hogy nem bugyuta hárítások mögé kell bújni, hanem felvállalni, hogy bizony valami miatt történt meg az a félrelépés.
válasz | 2012-11-02 | 16:45
Szia!

Én nem olvastam semmi kritikát, nem is mások véleményére hallgatok és nem ez alapján választok könyvet. Sokan lehúzták sok fórumon, de én ajánlani tudom. A sötét ötben árnyalata viszont sokkal jobban tetszett. Hónap végén pedig jön a 3. kötet, nagyon várom. :)
válasz | 2012-07-27 | 13:29
Kedves aleksandrnikolaevich!

Kicsit visszaolvasgattam, mennyire is ragaszkodik a szüzességéhez, mennyire óvja és mennyire elítéli a normális szexuális életet élő embereket. Bocsánat, nem is elítéli, hanem unalmasnak, szürkének, vagy éppen a szexet hajszolónak titulálja őket.

Korábban írta, hogy papírja van arról, hogy elmebeteg. Szerintem ez egy fontos tényező, és ez magyarázat mindenre is. Mármint arra, miért ennyire központi téma a szüzesség fontossága, bárminemű szexualitás elkerülése, és a szexet "normálisan" megélő emberek kerülése, "lenézése". Innentől kezdve szerintem ez egy meddő vita is. Senki nem fogja meggyőzni arról, hogy milyen jó a szex, bármit is írhat. Sőt, ha a szex élményeiről olvasna valakitől, úgyis csak azt látná bele, hogy az illetőt teljes mértékben a szex befolyásolja, az mozgatja, és csak azért írja azt, amit.

Ezzel a gondolatával pedig egyenesen nem értek egyet:
"Hiszen az ember mindig arra vágyik a legjobban, amit a leginkább gyűlöl is egyben. "
Én pl nem szeretem a gombát, nem is vágyok rá. De ha szexnél akarunk maradni, akkor nem szeretem az animált, és nem is kell lekötöznöm magam, hogy kibírjam nélküle.

Én inkább azt gondolom, hogy nagyon is szeretné a szexet, a szeretkezést, igenis érdekli a téma, ezért is foglalkozik ennyit ezzel, ezért is írogat ide, ezért olvas szexuális témájú oldalakat/fórumokat. Azért is nyúl magához, mert a vágy is megvan, különben nem is önkielégítene. Valami a múltban okozhatott valami hatalmas nagy blokkot, amiért ezt a természetes és élvezetes "folyamatot" ennyire el akarja kerülni..úgy, hogy bizony közben vágyik rá. Vagy az elmebetegség következménye, hogy az agyában ennyire rossz helyen van 1-2 dolog.
válasz | 2012-06-19 | 11:04
Te azt, h szűz vagy, úton-útfélen hangoztatod, h ez fog mindenkinek eszébe jutni a halálod után? Gondolom, nem írod ki magadra és nem mindenkivel osztod ezt meg állandóan, akkor meg honnan is gondolnák ezt?

Én a helyedben felkeresnék egy szakembert, egy jó szakembert, aki ki tudná hámozni, miért is vélekedsz így a szexről, mi az oka és hogyan lehetne ezen segíteni. Nem a szexre akarlak rábeszélni, félre ne értsd, de az, h ilyen határozottan és ilyen rettegve tagadod meg magadtól a testi gyönyört, itt biztosan van valami a háttérben....amin lehet, h tudnának segíteni.
válasz | 2012-05-28 | 11:18
A kellemetlen remegést valószínűleg a csikló erősebb izgatása válthatja ki. Ki lehetne próbálni, hogy gyengébben izgasson vagy pl közvetlen a környékét. Ha elmúlik a kellemetlen remegés, akkor kedvedre élvezhedhetsz :)
Bár az is sokat segít, hogy te hogyan csinálod magadnak. Onnan is lehet látni, hogy mennyire szereted a közvetlen és/vagy erősebb izgatást.

Van egy olyan érzésem, hogy a zsibbadás is a kellemetlen izomgörcsök következménye. Tehát ha sikerül eljutni oda, hogy ne legyenek kellemetlen rángások, akkor szerintem nem lesz zsibbadás sem :)
válasz | 2012-05-28 | 10:22
A partnereidnek segítettél, mostani párodat szoktál segíteni? Mármint gondolok arra, hogy esetleg a fejét mozgatva tudod változtatni az izgatás helyét, erősségét, szóban jelezhetsz neki, hogy pl ez most túl erős vagy kicsit arrébb folytassa. Vagy ki lehet találni valami jelzési rendszert, ha zavarban lennél.
Ez mondjuk számomra nem derült ki, hogy most teljesen rájuk hagyod vagy te is aktívan részt veszel, segítesz nekik. Mert az is lehet, hogy te maszti során máshogyan, máshol, másmilyen erősséggel élvezed a kényeztetést. Ez nem is arról szól, hogy most mibe szoktál bele, hanem egyszerűen mások vagyunk. vannak nők, akik szeretik az erősebb ingereket, ha a csikló közvetlenül van erősebben ingerelve, mások ezt kimondottan kellemetlennek, sőt akár zavarónak is találhatják. Ezt neked kell tudnod, melyik vagy és ha éppen nem úgy csinálja a párod, akkor ezzel is segíthetsz neki.

Az általad írt remegés kellemes remegés, vagy inkább kellemetlen? Mert kiválthatja a csikló közvetlen ingerlése is. Mint írtam, akadnak olyanok, akiknek ez tetszik, izgatja őket, másokat pontosan hogy akadályoz a gyönyör elérésében. Én kimondottan zavarónak találom, mikor a csikló közvetlen ingerlése miatt kezd el remegni a lábam, hasam. Kizökkent, megzavar....

Mi lenne, ha megmutatnád a párodnak, te hogyan is szereted? Masztizz előtte, ő láthatja, milyen "sebességet használsz", mennyire erősen izgatod magad vagy éppen hol (közvetlen csikló vagy csak körülötte), mikor gyorsítasz, stb. Vagy pl az ő ujjait is bevetheted, így nemcsak látná, de érezné is, amit aztán könnyebben vinne át orális szexbe is. A lényeg, hogy lássa és/vagy érezze, neked hogyan jó, mi az, amivel eljutsz a csúcsra.
válasz | 2012-05-16 | 20:35
A gyógyszer antibiotikum volt, mert arra tudom, hogy az képes befolyásolni a ciklust. A "sima" gyógyszerrel kapcsolatban fogalmam sincs.
Ha pedig napi kb 2 liter citromos teát ittál, az is tolhatja, sőt, fájdalmasabbá is teheti a megjövetelét. Én is többször jártam úgy, hogy mielőtt megjött, előtte 1 héttel voltam kb beteg, megittam a napi 2,5 liternyi, jó citromos teát és mikor meg kellett volna jönnie, csak görcsölt és napokig így ment, és el is tolódott.

A ciklus számítása pedig roppant egyszerű. Amikor megjön, az a ciklus első napja. Ha tehát jan. 13-án jött meg neked, és utána febr. 9-én (ami a következő ciklus első napja), akkor az a ciklusod jan. 13-tól febr. 8-ig tartott. Ez pedig 27 nap.
A követező 31 napos volt aztán 32 a legutóbbi, a mostani pedig már 35 napnál tart.
Igaz, nem nagyon tűnik rendszerezettnek, na de ha nem szed egy nő foggátlót, akkor eleve lehet 1-2 nap eltérés, no meg egyéb körülmények (stressz, vizsga, költözés, felvételi, családi problémák, stb...) is befolyásolják.

Ciklushoz segítség:
http://www2.hu-berlin.de/sexology/ECU1/Cyclus2.gif
válasz | 2012-05-16 | 13:22
Írtad, hogy beteg voltál. Ittál bármi citromosat? Pl.: teát? És/vagy vettél be antibiotikumot? Ezek közül mindkettő képes tolni a ciklust.

Az viszont nem derül ki, hány napos a ciklusod, mert az, hogy előző hónapban 12-én jött meg, nem határolja ezt be. A hónapok is ugye hol 30, hol 31, olykor 28 naposak, így pl a februári menzesz után a márciusit érezhetjük késlekedőnek, miközben szegény tényleg csak a megszokott pl 30 napra akarna megjönni, de naptár szerint az már +2 nap lenne. Szóval a ciklusod kezdetét, hosszát kéne nézni, nem a naptárt.

Derékfájás lehet pl felfázás tünete is, de akkor gyakori és fájdalmas vizeléssel is párosulna. Viszont lehet tünete nőgyógyászati problémának is. De ha a derékfájás "része" a menzesz megkezdésének, akkor nem mondtam semmit :)

A hüvelyi folyás természetes dolog, de persze ez függ az állagától, mennyiségétől, színétől, szagától. Ha pl sok távozik, vagy az sűrűbb, darabos, kellemetlen szagú vagy barnásabb, na az már nem egy egészséges folyás. Tehát az, hogy van folyásod, ismét nem nagyon határolja be, hogy most normális, vagy kóros.

A védekezésetekhez csak annyit, hogy nem szabadna kockáztatni. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem újkeletű próbálkozás volt, mert akkor talán jobban aggódtál volna és az eset után beírtál volna vagy mentél volna eseményutániért. Nem érdemes kockáztatni, egy esetleges baleset elég komoly testi és lelki megpróbáltatások elé állítja a nőt (ha ugye nem tervezi).
válasz | 2012-05-15 | 10:54
Szia!

Az exed kimondta, hogy azért nem olyan jó a kapcsolatotok, mint régen, mert sokat féltékenykedtél, hisztiztél? Vagy csak annyit válaszolt, hogy nem érzi ugyanolyannak?
Az írásodból nem derül ki ez, pedig nagyon fontos. Ugyanis lehet, hogy nem is ez -csak- a baj. Lehet más is a háttérben, de ugye ez csak beszélgetések során derült volna ki.

"Nekem erről az a véleményem, hogy egy kapcsolatban adódnak problémák, nem mindig jó. De túl lehet jutni mindenen, ha mindkét fél akarja, csak le kell ülni és megbeszélni a dolgokat."

Ez így van. Egy igazi kapcsolat így működik, vagyis ha mindkét fél számára fontos a másik. Elég kurta magyarázat az a szakításra, hogy már nem olyan, mint volt és lehet, hogy sosem lesz az, így vessünk véget neki.
Amikor először érezte azt, hogy nem olyan jó, akkor miért nem szólt? Miért hagyta rá? Miért várta meg, hogy ez odáig nőjje ki magát, hogy a kapcsolatnak is véget vessen, mert már semmi értelmes jövőt nem tudott annak elképzelni? Ezek szerintem fontosak...
Bár ha a kapcsolat alatt is többször hangot adott annak, hogy neki nyomasztó ez a sok féltékenykedés, hogy kapcsolatgyilkos a sok hiszti, akkor egészen más a helyzet. Ebben az esetben ugyanaz a kérdésem, mint fentebb, hogy ha ezeket te tudtad, miért nem változtattál, miért nem ügyködtél azon, hogy ne érezze ilyen rosszul magát? Miért akkor kell észbe kapni, mikor már elveszíted?

...de az is fontos, hogy ha kapnátok még egy esélyt, összejönnétek, képes lennél másmilyen lenni? Változnál? Nem féltékenykednél? Vagy ugyanúgy benned volna a tüske, a gyanakvás, a hiszti, csak éppen megpróbálnád elnyomni? Vagy teljes egészében képes lennél elfogadni magad, őt, a szerelmét, a kapcsolatotokat és képes lennél maradéktalanul megbízni benne? Nemcsak ennek a látszatját nyújtani, mélyen belül pedig fortyogni, HANEM TÉNYLEG másképp állni a kapcsolathoz, magadhoz?

Csernusnak volt egy nagyon jó meglátása, amivel én teljesen egyetértek. Egyfajta ősi bizalomról beszélt, ami egy kapcsolattal születik. Ez egy mély bizalom, ami ha megrendül, sosem lesz az igazi már. Ha egy kapcsolat eleve nem bizalomra épül, akkor ott nincs is mit visszanyerni, mert sosem volt meg. Gondolok itt arra, ha állandó a féltékenykedés, gyanakvás, kérdezősködés, elszámoltatás egyik vagy mindkét fél részéről. Ha ez a kezdetektől megvan, akkor én (!!!!) elképzelhetetlennek tartom, hogy egy 2. vagy 3. nekirugaszkodásra gyökeresen megváltozna minden.
De abban is egyetértek, hogy ha egy olyan kapcsolatot veszünk, ahol ez a mély bizalmi fonál valamikor elvékonyodott vagy elszakadt, az sosem lesz már olyan , mint régen. Lehet ez egy félrelépés, egy csalódás, egy szakítás...véleményem szerint sosem lesz olyan szoros kötelék és bizalom a 2 ember között. Mondhatnak bármit, a tüske megmarad, és visszafoghatjuk magunkat ideig-óráig, elnyomjuk magunkban, de a tüske akkor is megmarad...
válasz | 2012-03-27 | 13:54
Ha elmúlik a vérzés, csináljatok egy tesztet reggel első vizeletből.
..és utána pedig védekezzetek rendesen...
válasz | 2012-03-02 | 13:45
...és természetesen még egy nő az elmúlt pár napból, akivel ismét példálozhatsz. :P
Nem mondom, h ezek kamuk, csak nagyon de nagyon érdekesek és furcsák. Más életében nem kerül kapcsolatba a méretkérdéssel, de nálad ezek napi szinten előjönnek...és természetesen mindig te szívod meg és természetesen a témát se te hozod fel soha senkinél, minden nő/férfi ontja neked magából a véleményt.
válasz | 2012-03-02 | 13:43
Hohohóóó....már nemcsak a haver van benne per pill ilyenben, hanem pont nálad is bejött egy olyan nőismerős, akivel eddig sosem jött fel még a szex sem témaként, de most viszont a méretkérdést kiveséztétek...természetesen nem te hoztad fel, természetesen ő mondta és mondta, és természetesen pontosan a te világnézeted erősítik ezek. Micsoda véletlenek?! :P
válasz | 2012-03-02 | 11:57
Természetes, h ilyesmik veled és a környezetedben sorozatosan történnek, minden hétre jut valami. :P Mindig előkerül valaki ismerős, aki pontosan ezeken megy át...mily' furcsa ez?! :P

Azt, h így kihalt ez a téma, meg tudom érteni. Egyrészt a többi sem pörög, de ha még be is írna valaki, úgyis csuklóból reagálnál, h rosszul gondolja (már ha a te nézeteddel nem egyezik a véleménye) vagy h majd meglátja, mikor kidobják vagy csak szánalomból vannak úgyis vele.
Ha pedig valaki véleményt kérne a méretére, boldogan törnéd le teljesen, vennéd el minden önbizalmát, mert te olyan nagyon tapasztalt rókaként annyi mindent megéltél, annyiszor ejtettek pofára a méreted miatt (nem mellesleg ez még mindig 1 nőt jelent a való, hús-vér világból az esetedben).
válasz | 2012-02-10 | 17:22
Őszintén mit lehet arra mondani, mikor az ember TISZTÁBAN van a dolgokkal, tudja, minek mi a következménye, mégis tojik az egészre és aztán sír-rí, ha beüt a baj a saját nemtörődömsége, felelőtlensége miatt?
válasz | 2012-02-10 | 13:04
Te tetted fel azt a kérdést, h nekem volt-e dolgom kisebbel és h élveztem-e. Én erre a kérdésre feleltem, h igen és igen.

No meg megannyiszor hozzátettem már, h az élvezetet nagyon sok minden befolyásolja. Pl szexuális izgalom foka, az intim izmok edzettsége. Az a nem helyes, haa egy nő a nem kielégítő szexuális élményt teljes egészében a férfira hárítja, h márpedig mindenért ő a hibás, mert neki X cm. Ennél összetettebb az élvezet és az orgazmus is :)
válasz | 2012-02-10 | 10:45
Nem érted a lényeget, és nem először... Na de nem baj, majd talán egyszer :)
válasz | 2012-02-09 | 20:56
Aniét bírálnám? Talán egy megjegyzésem volt, amit annak lehet venni, az az, h ha semmiben (de tényleg semmiben) nem lendültek előre az elmúlt közös min 4 évük alatt, akkor ott valami tényleg nem stimmel a változtatás iránt támasztott igényben, kitartásban.

Nem mellesleg szerintem ez közel sem egyenlő azzal, mintha egy férfinek azt írnám, h "te nem vagy férfi" vagy egy nőnek azt, h "hagyd a fenébe a pasidat, halott ügy" vagy csak úgy általánosságban, h "a méret az alfa és az omega és ne akarjatok semmit kezdeni x cm-nél kisebbel".
válasz | 2012-02-09 | 19:56
A vélemény egy dolog. De az, h a saját véleményed alapján mások szexuális életét leírd, vagy azt mond, h hagyják a francba, halott ügy és h szinte a nő szájába rágod, h neki biztosan kevés lesz az a méret...na ez a nagyon nem mindegy.
válasz | 2012-02-09 | 19:31
Elhisszük, h SZÁMODRA katasztrófa lenne, h NEKED nem tetszik és h TE kirúgod azt, akinek ekkora van, de azért fogadd már el, h nem mindenki látja úgy, ahogy te.
Az írásaid a saját élményeidből meríted, mégis általánosságban írsz, azt tanácsolod, h adják fel, h ne akarjanak semmit kezdeni egy SZÁMODRA nem tetsző mérettel.
Elhiszem, h nálad ez ennyire központi kérdés, az élet nagy meghatározója, de ne akard rányomni másokra is a te véleményedet. Ez az, ami nagyon sokaknak szúrja a szemét. Azzal semmi gond, ha naponta beírod, h SZÁMODRA nem férfi az, akinek 11 cm-es hímvesszője van, de az már tényleg nem semmi, h ezeket "tanácsként" írod olyannak, aki érdeklődik, kérdez.
válasz | 2012-02-09 | 15:19
Tavaly szeptemberben még ugyanazokról a problémákról írtál és ha bekövetkezett volna valami változás, azt biztosan akkor elújságoltad volna, vagy most, h ezekről írtam pár kérdést, büszkén vágtad volna rá, h tévedek, mert ez és az már összejött, változott, sikerült. Ezek nem arra utalnak, h lendültetek volna bármit is előre. De javíts ki, ha tévedek. Csak az írásaidból, reakcióidból következtetek erre, meg abból, h ha évekig tartó problémát küzd le egy ember/pár, akkor valószínűleg a sikereket is megosztja abban a közösségben (ezen a fórumon), ahova annyi kérdést, panaszt írt az évek folyamán.

"nincs szükségem rá, hogy vki emlékeztessen rá, ill. vizsgálgassam a szex. életemet, ahhoz hogy vmiről véleményt alkothassak."
Ez is arra utal, h a helyzet nem igen változott...de lehet, rosszul következtetek.

De ha pl időközben párod levetkőzte a furcsa hozzáállást a nedvekhez, orálhoz; ha sikerült elérni, h az izgalmi állapot csúcsaira juss a vágyakozástól; ha már átéltél bármilyen módon (egyedül vagy pároddal) orgazmust; ha párod azóta kitartó munkával megszüntette a korai magömlését, akkor gratula! :)
válasz | 2012-02-09 | 12:23
..és természetesen nem tartozol elszámolással. Azt is írhattam volna, h tedd fel magadban a lenti kérdéseket. Nem kell leírni a válaszokat, csak magadban gondold végig, h 4 éve mi volt a helyzet, milyen problémák és hiányosságok merültek fel, és ezek közül melyik oldódott meg, melyiken tudtatok látványosan, érezhetően javítani. Egy kis számvetés sosem rossz, és csak azt mondom, h a 4 év nagyon sok idő, ennyi idő alatt annyi mindent el lehet érni, ha minkét fél teljes erőbedobással dolgozik rajta.
válasz | 2012-02-09 | 12:18
"és egyáltalán nem értem, ezért mért kell 4 év eddigi dolgait fölhánytorgatni. "

Ha támadásnak veszed, h rákérdeztem, mit lendült előre a szexuális életetek az elmúlt 4 évben, akkor sajnálom. Arra próbáltam rávilágítani, h van jó pár probléma, amin ennyi idő alatt bőven lehetett volna változtatni, javítani. És ha belegondolsz te is, meglátod, h a négy év rengeteg lehetőség.
Ez nem támadás, nem felhánytorgatás, csak egy kis összegzés, h honnan hova jutottatok el, ki min dolgozott, mennyi energiát fektetett bele. Te elveted a pszicho ötleteit, párod nem is javított a korai magömlésén...és ez csak 2 dolog, ami hirtelen eszembe jut.
Szerintem érdemes feltenned magadban a lenti 5 kérdést, h mit válaszoltál volna rájuk 4 éve és mit válaszolsz most. Van lényegi változás, mert az írásaid alapján egyik pontban sem igen történt előrelépés.
válasz | 2012-02-09 | 10:08
Ani, most nem a másikra kéne mutogatni. Megemlítette, de te rögtön kaptál az alkalmon, és tovább is vitted a méret-orgazmus vonalat. Ki is öntötted a mély fájdalmadat, h biztos itt van a kutya elásva és örültél, h ismét párod lehet a bűnbak a te boldogtalanságodért. Ezért ti KETTEN vagytok felelősek.

Tudod, mi érdekelne engem veled kapcsolatban? Mi változott veled, párod és közted az elmúlt 4 évben (huh, ez marha sok idő)?

1: érezted valaha azt a fokú vágyat, bizsergést, "beleborzongást", amit ember érezhet, mikor totálisan kívánja a másikat?

2: párod változtatott már a korai magömlésén? (ennyi idő alatt min 5x le lehet küzdeni)

3: sikerült már önmagad felfedezned a tested egymagadban? (erogén zónák, izgalmi és orgazmus közeli állapot elérése)

4: párod már nem fejezi ki a nemtetszését pl a nedvekkel kapcsolatban?

5: még mindig irigységgel viszonyulsz a férfiakhoz és párodhoz, mert nekik van orgazmusuk?

Négy év nagyon hosszú idő, és ha ennyi idő alatt sem változott semmi a kezdeti állapothoz képest (nemcsak az orgazmusra gondolok, hanem a fenti 5 pontra), akkor azt egyszerűen nem tudom máshogy elképzelni, mint hogy nem is dolgoztok rajta nagyon rajta.
Pszichológushoz járni már fél siker, de az ott hallott tanácsokat alkalmazni is kell. Hallgatni azokat egy dolog, de átvinni a gyakorlatba és kitartóan gyakorolni másik. Emlékszem, a meditációt is kis idő után kidobtad az ablakon, mert azt hülyeségnek tartottad. Pedig rendkívül hasznos módszer. Vajon hány ilyen tanács van, amire ugyanígy legyintettél vagy pár próbálkozás után hagytad a fenébe?
válasz | 2012-02-08 | 14:55
"Voltál már kis péniszű pasival, ha igen, más volt az érzés mint a nagyobb péniszűével? (mondjuk hagyjuk ki, hogy orgazmus volt-e vagy sem."

Erről már sokat írtam A méret a lényeg? topikban is. Igen, voltam, nem is 1 férfival, és igen, átlag alattiak voltak. És én nagyon élveztem. És most lehet jönni azzal, h "ok, te szerencsés vagy, de nekem nem elég". De hozzáteszem, én régebben nagyon odafigyeltem a "lenti" tornára, sőt csak a "torna" alkalmával majdnem orgazmus közeli állapotba kerültem. Tehát lehet,h én is húztam volna a számat, ha nem foglalkoztam volna magammal, h nem érzem. Ezt már sose fogom megtudni. Ja és a legfontosabb, én csak akkor szeretkeztem, mikor tényleg úgy kívántam a másikat, h szinte beleborzongtam...azaz ha nem forrt a levegő köztünk, ha nem voltam már teljesen nedves a gondolattól, h vele lehetek, akkor ott aztán semmi nem is történt.
válasz | 2012-02-08 | 12:10
Szerintem is itt van a kutya elásva Ani esetében.
Még saját magában, magának se tudott örömet okozni sosem, sőt, az erre való igénynek a teljes hiánya is utalhat valamire.
Az, h jött egy férfi, akivel szintén nem éli át a gyönyört, valahol várható volt és nagyon nagy ostobaság ezt a komoly, régóta tartó problémát csak a férfi méretére fogni.
válasz | 2012-02-08 | 10:14
Ezt már szerintem elég sokszor leírtam: egyetlen egy személyes példával tudsz előhozakodni csak.
Nem volt több személyes tapasztalatod, ahol a méreted miatt bárminemű megkülönböztetésben lett volna részed. Egyetlen egy nő miatt hangoztatod itt már hónapok óta, h szerinted te semmit sem érsz és ezáltal az összes átlagos mérettel rendelkező férfi sem ér semmit. Ha párkapcsolatban él, akkor vagy hazudik a barátnő/feleség, de minimum előbb-utóbb ki lesz dobva, ne is akarjon elég lenni, stb....
EGY NŐ miatt irtod mások önbizalmát...szép...

Az, h a neten ki mit ír, az nem tapasztalat. Ott lehet hazudni, nagyzolni, egy nick mögé bújva az ember bármit írhat...és ne kezeljük már alaptörvényként, h x és y a cyber világban mit ír erről és arról. A való életben, hús-vér nővel szerzett tapasztalat a lényeg, nem a virtuális világ.
válasz | 2012-02-07 | 19:58
Amit írtam, azt értheted a nyári szabadságra is. A stressz nagyon alattomos, és az sem ritka, h akkor okoz gondot, zavar be, mikor az embernek köze sincs ahhoz, ami kiváltja, ami okozza.
válasz | 2012-02-07 | 19:41
Általánosságban említette a párkapocslati problémákat, amik eddig felmerültek nálad. vagyis amikre azt mondtad, h méret miatt lettél dobva vagy esélyt sem kaptál.
Ha hasonlóan adod elő magad a lányoknál vagy kb olyan tisztelettel, mint ahogy itt írsz róluk, akkor valahol meg is értem, h valami "szúrós" (és bunkó) szöveggel próbálnak minél távolabb kerülni tőled...mint pl h nekik kicsi vagy.
válasz | 2012-02-07 | 17:59
"Ha a szabadnapos időszakokban is fennállt ez a probléma, akkor nem a munkahelyi stressz az oka! "

A munkahelyi stressz nemcsak hétköznap 8-17 óráig hat ki az emberre. Ugyanúgy érezheti a hatását hétvégén vagy este, ez nem időszakfüggő. Aki nem jól kezeli és csak nyeli a feszültséget, annál ez gyűlik és gyűlik és gyűrűdzik. Érdemes vagy munkahelyet váltani vagy megtalálni valami módszert, amivel levezethető a stressz (pl.: sport, jóga, tai chi agykontroll, autogén tréning, meditáció, stb...), és ezt rendszeresen beiktatni a mindennapokba.
válasz | 2012-02-07 | 17:54
Gondolom, az említett lány nem is sejti, milyen hangnemben is írkálsz és elődeiről.
Ne sértődj meg, de eddigi hsz-eid stílusa és tartalma alapján körvonalazódott már bennem, h nem feltétlen kéne a méretedre koncentrálni a párkapcsolati problémáiddal kapcsolatban.
válasz | 2012-02-07 | 17:52
"szüleim már kiskoromba felvilágosítottak elég rendesen :)"

Mégsem jutott el minden fontos info a megértésig. Ha pedig most megúszod, ugyanígy lesznek alkalma, mikor ehhez a "nemvédekezési módszerhez" fogsz nyúlni. Ha érettnek érzed magad a szexhez, akkor viselkedj is úgy és védekezz. A legkönnyebb része bebújni egy fiú ágyába, a védekezéshez már ész kell...
Az, h egy pillanatban nem érzel nedvességet a férfi részéről, semmit nem bizonyít. Ha beléd hatol, lehet, h pont akkor jön ki egy kicsi. Erre nem lehet alapozni, ez kiszámíthatatlan.

No meg számoljunk egy picit...ha x napon együtt vagytok és x+7. napon aggódsz, mert 3 napja késik, azaz x+4. nap óta, akkor annak köze sincs a megszakításos szexhez. Kb 10 nap telik el, mire beágyazódik a petesejt, és a legérzékenyebb tesz is ez után 3 nappal képes legelőször kimutatni bármit is. Ezek spec tesztek, nem mindegyik ilyen érzékeny és ha a szex utáni 2 hétben csinálod meg, valszeg semmit sem fog abból még megmutatni.
válasz | 2012-02-07 | 17:44
Valóban nemcsak a szűkösségen múlik....de ez változtatható.
Nem hiába ajánlják az intim izomzat karbantartását, edzett izmok esetén vérbővebb állapotra képes a hüvely is, ezáltal pedig sokkalta érzékenyebb lesz a nő. Ezen is lehet változtatni.Továbbá a szexuális izgalom állapota sem utolsó szempont, ami ugye partnerfüggő erősen.
válasz | 2012-01-02 | 14:05
Úgy néz ki, hogy semmi sem ment át abból, amit írtam. Egy szóval nem tértem ki a méretre, ne költs bele ilyesmiket....és olyat se, hogy idősebb nővel kéne kezdenie. Továbbá azt se mondtam, hogy tapasztaltnak kéne mindkettőjüknek vagy legalább az egyiküknek lenni. Nem tudom, honnan vetted ezeket, de , kérlek, ne költsd bele a mondandómba.

A hsz-em lényege az volt, hogy tapasztalgassanak egymással. Ismerjék meg egymás testét, egymás erogén zónáit, fedezzék fel az egymással átélt gyönyört. Ezek nélkül egymásnak esni és rögtön a behatolást fontolgatni az első intim együttlétnél, nem igen fogja meghozni a várt eredményt.
Ide is sokszor írt olyan, aki kereste a választ a nem kielégítő, de még nem is élvezetes szexre, miközben kiderült, hogy nem is fedezték fel egymás testét, csak elővette a pasi a f*rkát és benyomta a csajba....és csodálkozott az ide író, hogy ez miért nem elég ahhoz az élvezethez, amire ő vágyik.
válasz | 2012-01-02 | 11:56
Gondol a védekezésre, ennyi. Ennél többet semmit nem tud a szexualitásról. Szeretné, h jó legyen a barátnőjének is,d e mindezt úgy teszi, h eddig nem is igen foglalkoztak egymás testével. Hogy akarna örömet szerezni, ha azt sem ismeri, mi és hogyan jó a lánynak? Ez sötétben való tapogatózás, ami nagy ritkán eredményez élvezetes első együttlétet. Mindent azonnal akar, egy lépéssel lépjenek tovább, de az a legjobb legyen...ez nem így megy.
Ahogy SiHing Hou is írta, először érdemes lenne pettingelni. ismerkedni egymás testével, felfedezni azt, megtanulni, mi esik jól a másiknak, hogyan fokozhatja az élvezetet, stb. Minden bevezető, intim ismerkedés nélkül belevágni a szexbe úgy, h egyáltalán nem ismerik a másik testét, nos, érdekes vállalkozás.
válasz | 2011-12-23 | 12:31
És nem azt mondtam, h a méretét röhögöd ki bárkinek, hanem h röhögsz az általa állítottakon, azt röhögöd ki, amit mond. Egy szóval sem mondtam, h méreten nevetnél, hanem a szavain, mert alapvetően nem vagy képes elhinni. Egyből jössz azzal, h "na a nőt is meg kéne kérdezni, mert biztosan ő nem élvezi annyira" blablabla.
Ha valaki megcáfol, az vagy nem úgy van, vagy ferdít, vagy csak szerinte lehet úgy férfiként, vagy nem szép nőről van szó, és még sorolhatnám. Minden cáfolatra ráhúzol valamit, ami miatt már el sem fogadod, mint cáfolatot. Ezért mondtam, h teljesen felesleges neked bármit írni, mert mindent kifordítasz úgy, h a saját igazadhoz tudj visszakanyarodni.
válasz | 2011-12-23 | 12:28
Azért durva, h egyetlen egy nő negatív véleménye így befolyásolta az egész "világnézetedet".

Az a baj, h ha eleve úgy állsz hozzá egy kapcsolathoz, h annak ígyis-úgyis vége lesz, mert neked márpedig kicsi van és vagy meg fognak csalni vagy el fognak hagyni...így is lesz. Amíg így állsz hozzá mindenhez, ez meg fogja bélyegezni a kapcsolataidat...mert mi jövője lehet annak, amihez eleve úgy állsz hozzá, h nemsoká vége lesz, át leszel verve, ha pedig dicsérnek, akkor is max nem akarnak megbántani -szerinted-, és alapból kegyes hazugságnak könyveled el.
Ez látszik, érződik egy kapcsolatban, még ha nem is mondod ki, de úgyse fogsz hinni a lánynak, ha dicsér, folyton azon fogsz kattogni, vajon most fog-e kidobni vagy 2 hét múlva vagy h vajon azért ilyen boldog, mert már megcsalt-e egy nagyobb mérettel rendelkező férfival vagy ha tényleg valami miatt nem tud mondjuk időt szánni egy találkozóra, rögtön az fog leperegni a fejedben, h ez a méreted miatt lehet, semmi más miatt, stb... Így nem lehet kapcsolatban élni, kapcsolatot létesíteni, beleadni magad teljesen, érzelmi kötődést kialakítani, fogadni.
válasz | 2011-12-23 | 12:13
"AMómikor ide beírja egy pasi "cáfolatként" hogy neki 13 centi és olyan eszméletlen jókat szeretkezik vele, meg minden nő elégedett vele, és boldog életet él, te ezt elhiszed? Ugyan már... :D "

Akkor ez mi lenne?
Tényleg őszintén kívánom, h egyszer rendeződjön ez a nagy gubanc a fejedben és ne mérgezd meg a saját életed. :)
Kellemes Ünnepeket! :)
válasz | 2011-12-23 | 12:04
Az, h te ezen röhögsz, azt mutatja, h totálisan képtelen vagy változtatni a bebetonozott nézeteiden. A te képzeletedben ilyennek semmi esélye, ilyen nem létezhet, el sem gondolkozol azon, h lehet ilyenre példa, automatikusan kiröhögöd, lehülyézed, stb. Képtelen vagy elfogadni, mert ha ilyet hallasz meg, egyből jön az agyadból egy riasztás, h ez nem életszerű, ez lehetetlen.
Ez nem azt az embert véleményezi, aki a 13 cm-es méretével élvezetes szexuális életet él.
válasz | 2011-12-23 | 11:59
Erről beszélek...felesleges bármit is írni neked. :)
1 konkrét tapasztalatod volt a való életből, 1 nő miatt születtek meg ezek a fejedben és befolyásolják a szexuális és párkapcsolati életedet.
Régebben is írtam, h kívánom, h sikerüljön ezen továbblendülnöd...új dimenziók nyílnának meg előtted :)
válasz | 2011-12-23 | 11:31
Ez a te igazságod...a te fejedben megszületett igazság. De ha szereted, nyugodtan hangoztasd, írd be a fórumba hetente.
Írhat bárki bármit, nem hiszel senkinek, senki sem befolyásolhatja a véleményedet...lehet az nő, aki érintettként véleményezi a témát, lehet az férfi jóval nagyobb tapasztalattal vagy éppenséggel nem több tapasztalattal, de a tiédtől eltérő véleménnyel.
Ezért mondtam, h szerintem 2 év múlva is még ugyanitt fogsz tartani, ugyanazokat a gondolatokat fogod ismételni...még akkor is , ha addig rendre meg is fogják cáfolni nők és férfiak.
válasz | 2011-12-23 | 10:45
Még valami:
Az írásaidból nekem az jön le, h számodra ez a prosztataizgatás úgy néz ki, h a nő felcsatol valamit és azzal megd*gja a férfit. Lehet, h én látom rosszul, de az, h a meleg pasik szexuális aktusával és a p*ncival hozod összefüggésbe, csak erre tudok gondolni.
A pornókban valóban szinte csak ezt az egy felállást látni, na de azért máshogy is meg lehet oldani.
válasz | 2011-12-23 | 10:41
RS, annyira látszik, h benned ez az egész a homoszexualitást juttatja az eszedbe. Nem kell mindenkinek szeretnie. Nem kötelező, h kifogásokat keress, te miért ódzkodsz tőle. Ne próbáld ki, ne csináld, ha ennyire nagy az ellenállás benned, senki sem kényszerít. :)
Igaz, nem vagyok férfi, nem tudom, h érzésre milyen a külső és belső prosztataingerlés, de az biztos, h a kinti izgatásra is vannak már speciálisan erre eszközök és az úgy elért orgazmus sem a megszokott.
Apropó....a nők anális orgazmusát se tartod természetesnek? Mert elvileg az sem arra lett kitalálva, viszont érzésben teljesen más, nagyon más.
válasz | 2011-12-23 | 10:27
"Attól, hogy másfelé kacsingattam, mindig is úgy éreztem, hogy ő életem párja, vele tudom elképzelni napjaimat. "

Ez a két gondolat egy kissé üti egymást. Ő az életed párja, miközben nem tudtál megbízni benne (lásd régi hsz-eid, mikor titokban nyomoztál utána), hazudsz is neki (mivel megcsaltad, pasikat kerestél neten). Nuku bizalom, nuku őszinteség, az ilyen kapcsolatot lehet húzni ideig-óráig, de max az évek repülnek el az ember mellett.
Amikor megcsaltad, akkor vagy te nem akartad őt bevonni a problémák megoldásába (mert ugye ha minden jól működik, akkor nem köt ki más ágyában az ember) vagy akartad, de ő nem volt partner. Egyikben te lépted meg a "könnyebb" utat (máshol kerestél megoldást), másikban pedig ő mutatta meg azt, h nem igazán akarja, nem töri magát, h rendbe jöjjön bármi is. Akármelyik is volt, vagy mindkettő...akkor vagy egyikőtök, vagy mindkettőtök zárta ki magát/másikat a kapcsolat "fejlődéséből". Erre alapozni egy életet, egy családot....szerintem nagyon rossz döntés, de mindenki maga dönt a saját életéről. És persze mindehhez hozzátársul az is, h már a kapcsolat is eleve bizalmatlanságra épült...hát...
válasz | 2011-12-22 | 22:28
Prosztatát lehet kívülről is kellően izgatni, de ha belülről történik az izgatás, az miért is jelentené, h a férfinak p*nája lesz? Ezt honnan szedted?

Sokadjára írom le, h nőknél is többféle orgazmus létezik. Eltérő hosszúságú, intenzitású. Ahogy te félsz a prosztataorgazmustól, úgy a nőknek is rettegniük kéne a különféle orgazmusoktól.

Tisztán látszik, h te ezt b*zisnak fogod fel (lásd: p*ncija lesz a pasinak), h csak egyféle kép él a fejedben (nő dildoval vagy vibrátorral megd*gja a pasit, miközben nemcsak ennyi a választék)..és annyira süt a soraidból, h számodra teljesen idegen, félsz tőle, és keresed azokat az indokokat, amikkel magyarázhatod, miért is veszélyes ez (egészségre és a férfi nemiségére is nézve).
Ha ennyi előítélet él benned, nem kell kipróbálnod, ennyi :)
válasz | 2011-12-22 | 09:24
A te nézeteid szerint a nők is simán beráncigálhatnának más nőket az ágyukba, mert hát ők mégiscsak jobban tudnak nyalni, hiszen nők. Azért ez nem így működik. Egy hetero férfi sem fog vágyni egy f*rokra a fenekébe csak azért, mert szereti a prosztata izgatását. Ezt nem érdemes összemosni.

Amúgy olyan veszélyeket írtál le, ami nemcsak a prosztataorgazmusnál jöhetnek elő. Amiket leírtál, ezek igazándiból "az átlagos szex" veszélyei is lehetnek, ha már ennyire ragaszkodunk a kockázatokhoz. Eltérőek vagyunk, más mélységben élvezzük, érezzük az orgazmust...ha itt vagy ott izgatnak minket. Ennyi erővel nem is szabad szeretkezni, mert ki tudja, mikor lesz valami bajunk.
válasz | 2011-12-21 | 21:06
Nyugodt lehetsz, egy hetero férfi nem keres férfi partnert az anális örömökhöz. Főleg nem fog csak azért férfit keresni, h vajon igazival milyen érzés lehet. Aki igazira vágyik, az f*rokra vágyik, az nem hetero. Az általad leírtakkal az ember saját magának is hazudik, és megmagyarázza, miért is nincs benne semmi másabb hajlam...miközben nincs is így.

Amit pedig leírtál, mint orgazmusélményt, az nem egyedülálló. Nők is és mint látod, a férfiak is eltérő vagy kombinált izgatási móddal, eltérő "erősséggel és mélységgel" képesek elélvezni. A mesélő ájulás közeli állapotot ír le, na de ez nem ritkaság. Ahogy SiHing Hou is írta, nő és férfi is képes ilyeneket -sőt még ilyenebbeket is- produkálni :)
válasz | 2011-12-21 | 10:52
"Sőt még olyant is olvastam, hogy egyesek már férfival is ki akarják próbálni, mert annyira bejött nekik. :)"

Azért egy dolgot ne feledjünk. Ha egy férfi másik férfival akar lenni, ott azért már minimum biszexualitásról van szó. Egy hetero férfi nem fog elkezdeni keresgélni egy férfit, h vele is kipróbálja, csak mert a barátnőjével élvezte. Ehhez kell már bi hajlam.
Egyszerűsítve: attól, mert egy férfi élvezi az anális örömöket, nem fog egyből a homo felálláson kattogni az agya :P
válasz | 2011-12-21 | 10:48
A nagy köröm nemcsak análisan okozhat gondot.
Egy komoly szívproblémás férfinak pedig egy szimpla orgazmus is veszélyes lehet.

Ha valaki van olyan ostoba, h műkörmökkel esik neki ujjaznia párját (legyen szó hüvelyről vagy popsiról)...azért ennyi sütnivalója tán van az embereknek :)
Nagyon a végletekre fókuszálsz rá: cm-es műköröm, szívprobléma miatti halál.

Akinek nem tetszik, nem akarja kipróbálni, ne tegye. Aki kíváncsi, aki szereti, az pedig valószínűleg tisztában van bizonyos dolgokkal :)
válasz | 2011-12-20 | 13:21
Javítás: ütős helyett "ütöd"-et akartam írni.
válasz | 2011-12-20 | 13:20
3 nappal a beágyazódás után! Érdemes részletesen elolvasni a leírást!
A beágyazódáshoz kb 10 nap szükséges, ahhoz adj 3 napot és rögtön megvan a kb-ra 14 nap.

"és nem mesterséges hormonokkal akarom tömni magam, nem kell félreérteni :D hanem elmegyek a saját nőgyógyászomhoz és megvizsgáltatom magam, valamint feliratom vele a gyógyszert, hogy újból elkezdhessem"
Egyik mondatoddal ütős a másikat. Nem akarsz mesterséges hormont, csak a tablettát szedni...khhmmm :)
válasz | 2011-12-20 | 09:48
:)
Ebben biztos vagy? És abban is, h párod a csúf és gonosz, aki ezt és azt várja el, míg te olyan ártatlan vagy, mint a frissen leesett hó? :P Mert az írásodból ez jött le..ő a gonosz, aki át akar formálni, te pedig a szerencsétlen, aki eddig ezeket tűrte...brühühü:P
válasz | 2011-12-20 | 09:45
10 nap telt el, a teszt semmit sem mutatna ki, se az első, se a második. Túl kevés idő telt még el, így természetes, h negatív lesz az eredmény.
A hormonrendszeredet pedig szerintem rendbe kéne tenni, nem az a megoldás, h mesterséges hormonokkal tömöd magad, h akkor legalább a nem igazi menstruációd szabályosan jön meg...de te tudod. Ha ennyire elveszett a hormonháztartásod a tabletta nélkül, az szerintem nagyon nem jó.
válasz | 2011-12-19 | 21:32
Eseményutánit vettél be a baleset után? Mert ha nem, akkor minden esélyed megvan arra, h teherbe ess. Hiszen kiszakadt, beléd jutott és semmi más módon nem kerültél a baj elébe.
Amit tudsz tenni: az eset után 2-3 héttel csinálsz tesztet. Mivel eltérő érzékenységűek vannak, ezért fontos az eltelt idő. Érzékenynél 2 hét kb, nem érzékenynél plusz pár nap.
válasz | 2011-12-19 | 21:28
Talán megtudta, h neten keresgéltél pasikat, és meg is csaltad már több mint 1 évvel ezelőtt? :P
Ezt azért nagyon szépen kihagytad a történetből. :P
válasz | 2011-11-26 | 09:56
"NEKED nem számít, neked szex az is ha egy 7cm-es ujjnyi farokkal kerülsz össze. "

Vicces, ahogy kiforgatod a szavaimat. De valahol természetes reakció a túlzás és "támadás", ha az nem a te elképzelt világodba illeszkedik bele.

Tudod, én azokat sajnálom, akik majd összekerülnek veled, azokat, akik a soraid olvasva elbizonytalanodnak. :(
Az, h saját magadat döngölöd a földbe, az egyéni döntés. Te olyan mélyen beleragadtál ebbe, h teljes mértékben ez fogja meghatározni a szexuális életedet.

De persze tudom, h magadtól nem fogod megváltoztatni a véleményed, azaz még 2013 szeptemberében is ugyanezeket fogod ideírogatni ugyanilyen vehemenciával. Azért kívánom, h egyszer sikerüljön ebből kimásznod. Sok sikert hozzá!
válasz | 2011-11-26 | 09:46
..és ezt mondod úgy, h még életedben nem voltál pszichológusnál, még soha nem volt közöd egyhez sem (azért gondolom ezt, mert ilyen mérhetetlen módon lenézed őket)...
Tudod, a filmek nem mindig a valóságot mutatják, azok alapján valamiről véleményt nyilvánítani nem feltétlen okos dolog. :) Nem is az, h nem okos, egyszerűen nem valós.
válasz | 2011-11-26 | 09:33
Pontosan ezek miatt írtam azt, h nem lenne hülyeség felkeresni egy szakembert. Csak jóindulatból mondom. :)
Amíg így látod a világot, addig sose lesz egy egészséges, boldog párkapcsolatod. Ezt borítékolhatod. Mindig faggatni fogod a partnered, h nem vagy-e neki kicsi, jó-e neki vagy ha mégsem, akkor magadban már megírtad a forgatókönyvet: csak elviseli a méreted, de előbb-utóbb el fog hagyni vagy meg fog csalni. Ilyen hozzáállással nem lehet párkapcsolatban élni, vagyis lehet, de ez egyik fél számára sem jó. Ezért is javasoltam a szakembert. Amíg ezeket gondolod, nem lesz sikered a nőknél, ami szintén a mostani véleményedet fogja erősíteni...és beindul az ördögi kör.

A te életed, a te döntéseid, ha te jobb szeretsz neten faggatni idegen nőket a méretekről, tedd azt. De másokra is rossz hatással vagy, ha 2000x férfiként ilyen jelzőkkel becsmérled a férfitársaidat, a méretüket, a teljesítményüket és a barátnőjüket. Jobb esetben nem veszik figyelembe, mármint akinek egészséges önbizalma van, az nem fog elbizonytalanodni a hozzászólásaidon, de nem mindenkinek ilyen "masszív" az önbizalma és ha már valakiben felébred valami bizonytalanság, azzal már TE vagy rá rossz hatással.
válasz | 2011-11-26 | 09:16
1: nem db, hanem fő vagyok, mivel ember lennék, nem tárgy
2: te a saját igazad keresed, ignorálod azt a véleményt, ami nem illik bele a nézetedbe, csak azokat veszed figyelembe, amik téged igazolnak
3: a te méretmániád már az én szememben igencsak súlyos, h ilyen szinten megnyomorítod a saját önbecsülésedet, h ilyen szinten megmérgezed a saját (és így majd a partnereid) szexuális életedet és h minden vágyad az, h a megspórolt pénzedet egy jócskán méretes hímvesszővé operálásba fektesd (fittyet hányva minden komoly kockázatnak)
válasz | 2011-11-26 | 09:11
Köszönjük ezt az "értékes" hozzászólást! :)
Van egyéb szakma, amit még lenézel? (ha már így belejötttél a f*kázásba, hajrá....) :)
válasz | 2011-11-26 | 08:47
Tudok egy olcsóbb megoldást: felkeresni egy szakembert (szex.pszichológust). Neked segítségre és nem pénisznövelésre lenne szükséged.
válasz | 2011-11-19 | 11:29
Nem hittem volna, h ezt a leegyszerűsített hsz-emet se leszel képes értelmezni.
A hímvessző mérhető, igen, mérhető.
A szex minősége nem cm-ekben mérhető. NINCS olyan, h egy férfinek X cm-es f*rka van és vele a szex biztosan jó is lesz. A szex, az élvezet, az orgazmus összetettebb, sok minden kell hozzá, sok minden befolyásolja. Ezért nem lehet azt mondani, h egy X cm biztosan jó, azzal a szex élvezetes lesz, mert a hímvesszőhöz tartozik egy férfi is (akármilyen meglepő).

Ha erre is valami olyat reagálsz, h a f*rok mérhető és h a te mércédben van ilyen és olyan férfi, akkor feladom. :)
válasz | 2011-11-19 | 09:40
1: nem hozzád intéztem a hsz-t :)
2: SZÁMODRA számít (megint ellőttél egy hatalmas általánosítást) :)
3: a szex nem számok halmaza, nem cm-ekben mérhető az élvezet. A szex és az élvezet összetett és pontosan ez benne a szép, mert nem lehet azt mondani, h te kedves vagy, és 18 cm-ed van, akkor tuti, h boldogok leszünk.
válasz | 2011-11-18 | 19:53
Úgy írsz, mintha azt se tudnád, milyen igazán szeretni a másikat.
Számodra egy kapcsolat pipák összessége vagy éppen egy értékrendszerben elért pontszám, és szerinted ha a nő talál egy olyan férfit, aki több pipával rendelkezik vagy 1 tizedesjeggyel nagyobb pontszámot ér el, akkor egyből ő a nyerő, a befutó, és az aktuálist automatikusan dobja is. Sajnálatos, h így látod az embereket, a kapcsolatokat, mert ezzel teljes mértékig kizárod az érzelmeket.
Márpedig ha szeretünk valakit, akkor nincs olyan, aki pontosan ugyanolyan vagy éppen ici-piciben térne el a párunktól. Ilyen nincs, mert annyira különbözőek vagyunk, nem lehet csak egy ponton eltérni egy másik embertől, és nem is ez a döntő.
Teljesen el vagy tévedve, h szerinted egy nő talál egy normális pasit, minden tök jó vele, szerelmesek, de ha összefut egy másik normális pasival, akinek 2 cm-rel nagyobb a mérete, akkor egyből le fogja pattintani a meglévő partnerét. Egyrészt ez nem életszerű, mert fentebb írtam, h nincs ilyen, h 100-ből 99 tulajdonságban megegyeznek, de a 100-ban eltérnek...ilyen nincs. Másrészt pedig ha egy nő szeret egy férfit, és tényleg minden klappol, akkor nem fogja kidobni azért, mert van egy másik férfi, akinek nagyobb.
Most itt érzelmekről beszélek, nem halott, látszatkapcsolatokról. Ha szeretünk valakit, akkor úgy az egész lénye miatt/által szeretjük, mert ő az, aki kihozza azokat belőlünk, és nincs olyan, h mindent pontosan ugyanúgy "váltson ki" egy nőből egy másik férfi.

Olyantól rettegsz, ami teljesen életszerűtlen, h majd a leendő barátnőd talál egy ugyanolyan férfit, mint te, aki ugyanezeket az érzéseket váltja ki majd belőle, pontosan ugyanolyan személyiség lesz mint te, csak nagyobb mérettel fog rendelkezni és ezért ott is fog hagyni.
válasz | 2011-11-18 | 19:09
Ezzel a hozzáállással ne is legyen kapcsolatod, mert mindenki vágyik mondjuk egy családi házra, több pénzre. Mindenkinek vannak vágyai, amiket jelenleg nem birtokol.
Ez iszonyat h*lye hozzáállás, de tessék. A te dolgod, a te döntésed, ha nem akarsz normális kapcsolatot és ennyire beleragadsz ebbe a méret dologba (tök feleslegesen).
válasz | 2011-11-18 | 15:42
Ha megfigyelted, a mai hsz-ek egyike sem neked szólt, tehát nem egészen jött össze a kis szórakozásod :)
Szimplán folytatódott a már jó sok hónapja tartó műsor:

horsedick elmélkedése, miszerint a nők közül senkinek se kell az átlagos se, azaz magát húzza le folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre

zserbo írásai arról, h a szex számokban fejezhető csak ki pontosan, és ha egy férfi nem rendelkezik akkora mérettel, mint ami az ő kedvence, az nem férfi, és kullogjon el a francba
válasz | 2011-11-18 | 13:23
"Veled valami nagyon nincs rendben, de ehhez a farkadank nem sok köze van. "

Ezt mondom én is már egy ideje. Sőt, már én is ajánlottam neki szakembert, de teljesen mindegy, ki mit ír neki, csak mondja a magáét. Azzal még nincs is semmi baj, h a saját önbizalmát a béka s*gge alá csökkenti, és saját maga alatt vágja a fát...a gond azt, h ezt az agymenést más férfiak is olvassák és lehet, h egy ilyen elferdült világkép miatt fog csökkenni az ő önbizalmuk is alaptalanul. :/
válasz | 2011-11-16 | 08:23
"Kevés az a 17 és abból még komoly mínuszok is lejönnek... Egyedül a kutya vagy ha a csaj hason fekszik ami hasznosítható, esetleg igen misszionáriusban ha a vállamra dobom a lábát. "

Továbbra is azt mondom, h ha átlagossal bőven van még póz, amiben kicsúszkálás nélkül lehet élvezkedni. Sőt, átlagon alulival is ennél több póz jön össze...
Nagyon kisarkosítod, mintha az átlag is szinte 1-2 pózra lenne elég, közben ez nagyon nem igaz. Ha ezt tapasztaltad, akkor valamit nem jól csináltál :)
válasz | 2011-11-15 | 20:45
Átlagos hátránya (szerinted!!!):
"meg "mindenkinek ilyen van :D " "

Ezt most teljesen komolyan mondod? Bár biztosan, hiszen tőled megszokhattuk ezt az iszonyatosan kifordított világképet.

"sok pozícióra még ez is alkalmatlan, kicsúszkál"

Az átlagos? Hacsak nem összegubancolt pózban akar szeretkezni a pár, nincs ilyen probléma. Ha pedig a bevált, alap, elterjedt pózokat (pl.: misszionárius különféle változatokban, lovaglás ilyen-olyan irányból térdelve/guggolva, hátulról térdelve/hasalva, vagy amikor a nő fekszik/ül fel székre/asztalra/valahova) nézzük, semmilyen ilyen probléma nem merül fel. De nemcsak a legelterjedtebb pozitúráknál nem lesz semmi gond, vannak enyhén kacifántosak, ahol szintén közelében se jár a kicsúszkálásnak. A fenti zárójelezett pozitúrákhoz annyit, h még az átlag alattival is simán, gond és csúszkálás nélkül kivitelezhetők.
Azt mondtad, h neked átlagos van, tehát a magad tapasztalata alapján írod, h szinte minden póz nehézkes...hát, akkor valamit nagyon de nagyon rosszul csináltál, ha semmi póz nem jött össze (bocsi).


Nagy méret hátránya (szerinted!!!):
"szinte minden pózra alkalmas és nincs vele macera csak oda kell figyelni"

Ez a két megállapítás üti is egymást. Nincs vele macera, de oda kell figyelni. Az, ha figyelni kell, kontrollálni a mozgást, a behatolás mélységét, irányát, azt már nevezhetjük "macerának". Ezek kizárják az önfeledtséget, persze vannak pózok, amik jó pár cm-t lecsípnek, így ott mindenféle odafigyelés nélkül lehet huncutkodni, de a mélyebb behatolós pózoknál a nők IGENCSAK nagy %-a nem fog tudni pl önfeledten, fájdalommentesen teljesen beleülve lovagolni, de az is biztos, h a felhúzott lábas misszionáriusnál is akadhatnak problémák.

..és ehhez kapcsolódik ez a gondolatod is:
"egy-két nőnek valóban fáj ha nem figyelsz eléggé"


Néha komolyan az az érzésem, mintha nem is lenne szexuális tapasztalatod. Olyanról állítasz általános igazságokat, amik totálisan nincsenek úgy. Vagy olyanokat írsz a nők szükségleteiről, és arról, h mi kell nekik vagy h mi okoz nekik örömet, amik azt tükrözik, h vagy teljesen nem vagy képben a női nemet illetően vagy mintha nem is lenne tapasztalatod. Utóbbi elvileg kizárható, de az előbbi sem jobb.
válasz | 2011-11-15 | 13:48
Horsedick, ha neked teljesen megfelel, h a saját téves elképzeléseid miatt fosztod meg magad a komoly párkapcsolattól, az élvezetes együttlétektől, akkor nincs ezzel semmi gond. A te életed :)
De ha valaha akarsz valami(komolya)t majd egy nőtől, akkor ahhoz először a fejedben kell csinálni egy HATALMAS nagytakarítást.
válasz | 2011-11-14 | 16:32
Te iszonyatosan el vagy tévedve azt illetően, hogy mit élveznek a nők, mik fontos "alapkövei" a nő élvezetének, mi okoz nekik örömet és mivel lehet még ezeket fokozni! :O
A múltkor írtad, hogy te a kapcsolataidban mindenben odafigyeltél a partnereidre, rád nem lehet panasz a technikát illetően, stb. De az előző mondatoddal pontosan ennek az ellenkezőjét állítod. Vagyis ilyet csak az mond, aki közel sem ismeri a női testet, a női élvezetet. :O
válasz | 2011-11-14 | 14:35
Írhatsz bármit, semmiben nem fogja megváltoztatni a "bebetonozott" véleményét.
Ő elkönyvelte, h aki megelégszik az átlaggal, az biztosan azért teszi, mert nincs lehetősége válogatni, és mert nincs lehetősége válogatni, biztosan nem rendelkezik túl dekoratív, tetszetős külsővel.
válasz | 2011-11-14 | 14:31
Horsedick, csak annyit mondok, h sajnálom, h ennyire tévesen látod a világot, a nőket, a párkapcsolatokat.
Saját magadnak keseríted meg az életed, saját magad mérgezed meg ezekkel a gondolatokkal (=kitalációkkal). Olyan, de olyan megingathatatlanul és erősen ragaszkodsz ezekhez a (tév)képzetekhez, h teljesen megfosztod magad mindentől.

Eleve leírod a nőket, eleve úgy nézel rájuk, mint akik méret szerint címkézik a férfiakat, eleve úgy kezdenél bele egy kapcsolatba, h te úgysem lennél elég, előbb-utóbb úgyis elhagynak/kidobnak/megcsalnak, h csak sajnálat miatt lenne veled egy nő huzamosabb ideig. Láthatod, h ameddig ezeket gondolod, addig valóban esélyed sincs normális párkapcsolatra, szexuális életre. Pontosan te magadnak csinálod a problémát, keseríted meg az életed.
Nem szoktam ilyet mondani, de az én véleményem az, h nem lenne h*lyeség felkeresni egy szakembert, mert ezek a borús, totálisan negatív és reményvesztett gondolatok nehogy mélyebbre taszítsanak.
válasz | 2011-11-14 | 14:25
Tudod, szörnyű olvasni, h te nem kapcsolatokról, nem férfiakról beszélsz, hanem f*rkakról. Neked semmi más nem számít, nincs számodra olyan, h összkép, h partner, h társ, számodra csak a f*rok létezik.
Ebből a hsz-ednek is mi a lényege: a nő ér keveset, ha nem dobja ki a 14 cm-es mérettel rendelkező társát. A te nézetedben a nő sajnálatra méltó, szerinted ő adta lentebb a mércét vagy éppenséggel nincs elég önbizalma, ezért szerinted megelégszik azzal, ami van.
Ez a hozzáállás tényleg szörnyű és ezt most minden rosszindulat nélkül mondom. Nem lehetünk egyformák, tudom, de azért kívánom, h egyszer az életben tapasztald meg a szerelmet, a boldogságot, a feltétel nélküli szeretetet, a kitartást és odaadást. Nem mondom, h kevesebb vagy ezzel a hozzáállással, csak éppen rengeteg gyönyörű, és egyben (szexuális) élvezetes élményről is maradsz le.
válasz | 2011-10-27 | 22:05
De még előtte marokszámra tömik magukba a különféle szereket, amik segítenek merevedést produkálni.
válasz | 2011-10-27 | 21:00
...idővel pedig már nem az lesz a baj, h cm-eket veszít, hanem h egyáltalán nem fog felállni az egyre romló vérkeringés miatt.
válasz | 2011-10-27 | 19:26
A sok hülyeség, amivel tele van a net, a férfi magazinok, így tiporja a földbe a férfiak önbizalmát. Nem is volt rossz tapasztalatod, csak ezt hallod, látod, olvasod, elkezdesz idegeskedni, ami miatt nem mersz szexuális kapcsolatot létesíteni és szépen lassan el is szigeteled magad a nőktől.
Csak úgy tudsz ezen túllépni, ha nem ez fogja meghatározni az önbizalmad, a szexuális életed. Zárd ki az életedből az ilyen jellegű befolyásolást és felejtsd el, h valaha ilyeneket olvastál, hallottál, láttál :)
válasz | 2011-10-24 | 20:23
"De, ez tényleg nem az a nagyon kellemes orgazmus, kicsit olyan "kényszeredett", talán olyan, mintha az ember valahol "feszegetné a határokat" (ami persze azért néha nem is baj...)."

Igen, igen. Kicsit olyan, mintha már szinte inkább kellemetlen lenne az élmény, mint élvezetes. Ezért is szeretem a csiklóizgatásnál a gyengébb, közvetlen vagy erősebb, közvetett ingerlést. Lehet, h úgy több idő kell, de nem rondít bele az élménybe semmi izomrángás, görcsérzés :)
válasz | 2011-10-24 | 15:27
Nem lehet, h köze van a csiklóizgatáshoz? Én magamon vettem észre, h ha nagyon közvetlenül és erősen ingerlem ott magam, deréktől lefelé az izmaim elkezdenek rángatózni. Persze ez a fajta izgatás nem kellemes, túlságosan erőteljes, az izomrángások miatt is, ezért nem gyakori. Egyszer-kétszer kipróbáltam, h ezt folytatva, miben lesz másabb az orgazmus és sikerült orgazmust elérnem, de a combjaimban úgy éreztem, mintha előtte áramot vezettek volna bele (zsibongott, kellemetlen érzés volt, mint egy erős görcsölés után)...persze ezt az előtte levő folyamatos izomrángásoknak köszönhettem.
Nem lehet, h nálad is valami hasonló zavarhat be esetleg?
válasz | 2011-10-23 | 11:34
"Az eddigi partnereimnél azt vettem észre hogy zavarja őket..talán azért mert úgy érzik nem ők elégítenek ki..de ezt én nem így érzem..volt aki megjegyezte hogy ezt azért csinálom mert önző vagyok és csak magamra gondolok a szexbe."

Erre azt első reakcióm az volt, h "heh?". Magadra gondolsz azért, mert neked így élvezetesebb, és csinálod? A partnered nem akarta, h neked is maximálisan jó legyen? Akinek ez piszkálja a csőrét, sőt még megjegyzést is tesz rá, az pontosan magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

"Hogy kommunikáljam ezt mondjuk a párom felé?"

Gondolom, párodnak fontos, h te is élvezd az együttlétet. Ha pedig neked ehhez az szükséges, h közben simogasd magad, nem bírom elképzelni, mi kivetnivalót találna ebben. Az természetes, h sokkal jobb, ha te magad simogatod, nem pedig a párod. Hiszen te érzed, abban a pillanatban hol és hogyan jó. Ettől függetlenül megmutathatod neki, és idővel szerintem ő is rá fog érezni. A férfi is képes felismerni, h a nő éppen hol is tart, akkor milyen ingerek esnek neki a legjobban, stb. Tehát ez nem feltétlen kell hogy a te "feladatod" maradjon. Ha ő akar izgatni téged közben, gyakorlással rájöhet mikor hogyan, hol és milyen erősen izgasson. :)
válasz | 2011-10-22 | 15:47
Nekem eleve nem volt semmi problémám, ami miatt elkezdtem volna. Egészséges életmódra váltottam, és ezt is bevontam. Anyagcserémen éreztem nagyon a hatását, de alapvetően nem volt semmivel se gondom, h bármi kimagasló változást tapasztaljak.
Azt viszont megfigyeltem, h ha itthon csinálom, sokkal jobban bele tudok mélyedni, érzem azt a "melegséget", ami a gyakorlatok során "vándorol" ide-oda. Edzésen talán a sok ember miatt vagy h figyelni is kell, h mikor haladunk tovább, talán ezek vonják el annyira a figyelmem, h nem tudom úgy igazán átadni magam a gyakorlatoknak.
válasz | 2011-10-22 | 15:15
Az általad tanulni vágyott módszerek nem olyanok, amik otthon könyvből elsajátíthatók, vagy akár olvasott szöveg alapján gyakorolhatók. Többet árthatnak, mint használhatnak... Nem tudom, hol nézelődtél, de itt nálunk korántsem drágák, igaz én taichival egyetemben tanulom a chi kungot is. Még most (több mint 1 év elteltével) is vannak olyan mozdulatok, amiket kijavítanak. Ezt látnia kell a mesternek, ezt nem lehet leírni, de még videok alapján se lehet elsajátítani. A légzés, a testtartás, a keresztcsont helyzete, a pontos állás, a testsúly megfelelő eloszlatása, fejtartás, nyelv , annyi minden fontos...állásnál, de a mozdulatsoroknál még jobban oda kell figyelni. Gyakorolni, gyakorolni, és ehhez egy tanító kell, aki figyel, aki magyaráz, aki kijavít és aki válaszol, ha kérdésed van.
válasz | 2011-10-21 | 21:51
"Orgazmus után kb. olyan érzés mintha a talpamat izgatnám."

Az előző hsz-ed alapján azt hittem, h az orgazmus utáni érzékenység miatt nem tudod folytatni, de ezek szerint az a problémád, h kissé érzéketlenné válsz? Mintha nem gerjednél be?
Nem lehet az, h a szervezeted kielégül és csak akkor fogod megint érezni a bizsergést, ha kellően fel leszel izgulva?
Javíts ki, ha tévednék, de a szavaidból nekem az jött le, h izgatod magad, elélvezel és ha utána akarod folytatni, olyan mintha nagyon semmit se csinálnál..nem érzed a bizsergést. Nem lehet, h ilyenkor az izgalmi állapotod teljesen alább hagy? Lehet, h nem izgatnod kéne magad utána, hanem olyasmit csinálni, ami ismét felizgat. Pl.: erotikus film, pornó, iromány,...
Mármint sokkal hatásosabb tud lenni egy kis fantáziálás vagy egy film, minthogy rögtön a csiklónak ess ismét. :)
válasz | 2011-10-21 | 14:10
Több réteg kerüljön alá. :) Póló simán átázik, az vékony. Mondjuk a duplába hajtott törülköző se mindig 100%-os, de kiindulásnak már jó vastagság :)
válasz | 2011-10-20 | 19:38
Az edzett, karbantartott izomzat igenis rendkívül sokban befolyásolhatja a nők szexuális élményeit. Elég csak abba belegondolni, h így mennyire felpezsdült az ottani vérkeringés és bizony ennek igencsak sok köze van az izgalmi állapothoz és az érzékenységhez...aminek pedig az orgazmuskészséghez is :)
válasz | 2011-10-20 | 19:36
Tapasztalatból mondom, h fél óra alatt kész a haj (sampon 2x adagban, balzsam, öblítés, szárítás). :)
Bocsi az offért!
válasz | 2011-10-20 | 19:34
Nem nevezem magam tanárnőnek, az neked szokásod :)
Hol oktattalak ki? Az kioktatás, h felhívom a figyelmedet, h olyan dolgokat magyaráztál bele az írásomba, ami ott sincs? :)

A munkáddal kapcsolatban egy dologban tévedtem, a kuncsaftok számával kapcsolatban, amire privátban is felhívtad a figyelmem. A többi igaz, nem kell ezt szépíteni. Szexuális szolgáltatás pénzért, prostitúció. Ezzel foglalkozol, ne támadj vissza arra, aki ezt így kerek-perec kimondja.
válasz | 2011-10-20 | 18:00
Kezdem azt hinni, h ezen a fórumon ragályosan terjed a szövegnemértés kórja :)
Hol írtam ÉN azt bárhol, h 1 órát nem vagyunk együtt?
Jó dolog a fantázia, némely esetben hasznos, főleg a szexet illetően, de figyeljünk oda, h kitalált dolgokat ne olvassunk már bele mások hozzászólásaiba! Ez egy jó tanács ;)

Amiket írtam:
"Aki munkaként is szexel, annak könnyebb több időt minderre fordítani :P"
"Ha a szexszel töltött órák számát akarjuk hasonlítgatni, egyértelműen egy hivatásos prostituált fog vezetni, ehhez kétség sem fér. "
Sehol az egy óra, csupán egy logikus következtetés, h aki prostituált, az többet szexel, mint egy nem prostituált, hiszen neki ez a munkája. Míg más a munkával tölti idejét, ő az idő alatt is szexel. Szimpla matek :)

Ha pedig Gyöngykagyló által írt sorokra szeretnél reagálni, ne engem jelölj meg előzményként. Ez is egy jó tanács! Vagyis inkább hasznos, és egyértelmű opció :)
válasz | 2011-10-18 | 15:43
tehát azért, mert mi a hivatásunkból adódóan nem szexelünk munkaszerűen napi 5-6-7 (csak a hasamra ütöttem) órát, akkor nincs is kiteljesedve a szexuális életünk.
Én a szexuális életre kicsit privátabb módon tekintek, ha lehet ezt így megfogalmazni. Én a partneremmel/Párommal élem csak azt meg, nem napi 3-4-akárhány kuncsafttal. Az én nézetemben a 2 között ég és föld a különbség. Ha a szexszel töltött órák számát akarjuk hasonlítgatni, egyértelműen egy hivatásos prostituált fog vezetni, ehhez kétség sem fér.

Viszont Gyöngykagylóval értek egyet abban, h a szex nem számok, számolgatások, mérések összessége. Vagyis nálam megbomolna az egész hangulat, ha az órát kéne nézni, h most meglegyen a napi 30 perc gyakorlás vagy éppen a 50 orgazmus közeli állapot. Attól, mert valaki nem számol a fejében vagy nem nézegeti az órát 5 percenként, h időben hol is tartanak, még nem jelenti, h nem teljesedett volna ki a szexuális élete. Ha te ezt ennek függvényében nézed, no komment.
De érdekes, h egyetlen egy mondatomból szűrted le ezt a messzemenő következtetést:
"Aki munkaként is szexel, annak könnyebb több időt minderre fordítani :P"
-->
"Nagyon sajnálom, hogy a nemi életetek nem tud kiteljesedni. "

Kíváncsi lennék a levezetés logikájára :)
válasz | 2011-10-17 | 22:10
"Persze, minden foglalkozás függő is..."
Itt van a kutya elásva. Aki munkaként is szexel, annak könnyebb több időt minderre fordítani :P
válasz | 2011-10-14 | 20:54
Maga a szituáció izgató, az egész. Én nőként imádom, de ugyanígy felizgat, ha a testem más tájain érezhetem Párom élvezetét.
válasz | 2011-10-12 | 18:14
Az ilyen viselkedés célja, h megalázza a férfit. A nő azt várja, h lássa azt, ez mennyire megbántja a férfit. Ha tehát a férfi erre dühösen reagál, azzal pont azt érte el a nő, amit szeretett volna. Ha viszont arra sem méltatja, h bármi bántót vágjon a nő fejéhez, attól felforrna az agyvize, az biztos.
Az ilyen nőtől a lehetőségekhez mérten érdemes minél hamarabb búcsút venni, sok szerencsét kívánni a nagyf*rkú, bunkó exéhez, ha neki ez kell :)
válasz | 2011-10-12 | 13:18
"Az alatt meg sajnalom, nem jo. "

NEKED nem jó, nem általánosságban nem jó.
És érdekes álláspont, h mert a 15-ösöket leokézod, egyből mehet az az alattiaknak a durva kiosztás (nem férfi, ne is akarjon szexelni, stb).
Ismét csak annyit mondok, h grat! :)
válasz | 2011-10-12 | 13:14
Ezt is nagyon jól tudja mindenki... :)

Ott a férjed, ő átment minden "vizsgán", és aggódnod sem kell, h a fiadnak nem lesz a te mércéddel nézve megfelelő. Kipipálva minden f*rokmérettel kapcsolatos célod. :)
És mégis élvezeted leled abban, h beletaposs a te kívánalmaiddal nem rendelkező férfiak önbecsülésébe....és mindezt több mint 1000 hsz-en keresztül. Grat! :)
válasz | 2011-10-12 | 13:04
Ezt nagyon jól tudjuk. :) Számodra az nem is emberi lény és szerinted jobban tenné, ha nem is erőlködne a nőknél.
Tudjuk, tudjuk, mert megragadsz minden alkalmat, h hangoztasd, mennyire is tartod ezeket a férfiakat. :) Egészségedre!
válasz | 2011-10-12 | 12:50
Ez a normális hozzáállás. :)
Azokért a nőkért egyáltalán nem kár, nem is kell siránkozni miattuk, menjenek csak. És az tényleg badarság, h a megfelelő méret itt min 18 cm-nél kezdődik, ez már enyhén vicces kategória. Főleg, h jócskán az átlag fölötti. A poén, h ezt pont egy férfi szajkózza itt folyamatosan :P

...és no komment arra a megjegyzésre, h bizonyos mérettel rendelkező férfit nem is kéne férfinek tekinteni és jobban tenné, ha nem is foglalkozna nőkkel...na aki így gondolkozik, az -a te szavaidat használva- szintén roppant kiváló egyéniség.
válasz | 2011-10-05 | 09:00
Azért nem tudod kihagyni, h még egyet ne rúgj bele másokba...gratulálok!
Igazán büszke lehetsz magadra, mert ők ne csajozzanak...

Még ezen az oldalon ki lett mondva, h ők nem is számítanak férfinak, most pedig, h ne is fecséreljék az idejüket a csajozásra. Te nem felnyitni akarod más férfiak szemét, hanem módszeresen beléjük rúgni, az önbizalmukat rombolni. Gratulálni tudok csak ehhez! Csak így tovább!
válasz | 2011-10-01 | 13:20
Számold már össze, itt jelenleg hány aktív, női fórumos van. Abból az 1-2 nagy arány, ha már mindenáron ezzel akarsz jönni. :)
Mert aki csak olvassa, az nem fogja beírni a véleményét.
...de most jöhet a szokásos, h szextárskeresőn meg ilyen chaten is azt írták, hooooooogy....
válasz | 2011-10-01 | 12:26
"És nem felnyársalni akarom őket hanem normálisan kielégíteni és örömet szerezni."
20+ cm-essel :D
A te fejedben nagy kuszaság van, amíg azt nem teszed rendbe, felesleges is nőkről ábrándozni (ez az én véleményem).
válasz | 2011-10-01 | 08:43
Még hihető is lenne, ha tényleg te tapasztaltad volna, h mondjuk a te méreted 10 nőből 9-nek nem felelt meg (bár én ebben az esetben is elgondolkoznék erősen, h nem-e máshol hibádzik a dolog). De neked 1 nő mondta ezt, aki nem mellesleg egy kissé t*hó is volt. Erre alapozol, meg holmi netes faggatózásokra :D
Amúgy az utóbbi időben nem is a véleményed írod le, hanem az áhított méretekről áradozol, h mekkorára növelnéd meg (hogy felnyársalhasd a nőket :D). :))))
válasz | 2011-09-28 | 15:57
2 nagyon alap pózt említettem, ahol semmit nem ront a combon vagy fenéken levő zsírréteg :)
Természetes, h ha olyan pózról van szó, ahol nem szemtől szemben találkozik a két ember ágyéka, veszíthetnek centiket, na de azért van jó pár -eléggé alap- póz, ahol ilyesmi miatt nem kell aggódni :)
válasz | 2011-09-28 | 15:54
Azért elég durván túlzol :D
Nem olyan ritkák azok a pózok, ahol senki zsírrétege nem kavar be. Pl.: lovaglás, ahol teljesen bele lehet ülni vagy felhúzott lábbal misszionárius, ahol szintén teljes egészében kihasználható a méret.
És azért durva lenne, ha a nőknél 1-2-3 cm-es zsírréteg borítaná átlagosan a hüvely bemenete környékét :D
válasz | 2011-09-28 | 15:37
Szerinted 5 cm elveszik ilyen simán? :D Most komolyan??? :D
válasz | 2011-09-28 | 15:31
Tessék végiggondolni: ha egy nő ilyennel masztizik, azt fogni is kell. Ráfogni, megfogni, esetleg megmarkolni, h kedvére tudja majd mozgatni magában. Ha pont akkorát venne egy nő, amekkora beleillik, azt elég nehézkes lenne kényelmesen mozgatni ráfogás híjján, mert amikor bent lenne, max a végét tudná nyomni, majd kihúzva tudna ráfogni.
válasz | 2011-09-28 | 15:21
Még igen....mert most még jól elvagytok (Horsedick szavaival élve), de ez nem lesz mindig így, ergo vagy érdek miatt marad veled vagy el fog hagyni :D
válasz | 2011-09-28 | 15:15
"pedig ha tényleg ilyen lenne a világ, mint aminek így beállítod, hogy esélytelen lenne 20 centi alatt nőt fogni, akkor kb nekem is, Sihing Hounak is és még lehetne sorolni, hogy kiknek nem lenne és nem is lett volna soha senkije, érdekes ezen elgondolkodni nem?"

:))) Horsedick gondolatmenetéből kiindulva azok max szánalomkapcsok lehetnek, semmi több...vagy éppen még nem érett meg eléggé a nő arra, h félrek*rjon. :D
válasz | 2011-09-28 | 15:13
Tehát van a való életből 1 h*lye p*csa ex és 1-2 lány barátnő, valamint a cyber világból kitudja hány írott vélemény kitudja kiktől, akik valamit mondanak kényük-kedvük szerint.
Tehát EGY nő volt, aki ennek hangot adott veled kapcsolatban, 1-2-vel beszéltél, de ők nem veled kapcsolatban mondták, a többi pedig neten íródott. Ez se túl jó kiindulási alapnak, már bocs :D
Ha azt mondanád, h 15-ből 12 nő mondott ilyesmit azután, h ágyba bújtatok, az már lehetne kiindulási alap...szerintem :)
válasz | 2011-09-28 | 14:59
Erre komolyan nem lehet mit mondani. Hidd ezt, ha ennyire jól esik, taposd magad a földbe, ha ennyire ehhez ragaszkodsz, csak ne ránts magaddal minden férfi(önbizalmá)t.
Magadat leírod, megfosztod magad attól, h boldog légy, h legyen egy normális, komoly, érzelmeken alapuló kapcsolatod. Másokra ne akard rányomni ezt! :)
válasz | 2011-09-28 | 14:49
"1 nő dobott ki ÉS folyamatosan azt hajtogatta előző pasijának milyen jó volt a nagy farka és visszakívánkozik hozzá"

Hehe...kifogsz egy ilyen h*lye p*csát, és ezzel le is írod magad :D Eleve milyen bunkóság erről beszélni?! :D A csajról no komment...ezért kiindulási alapnak se túl megfelelő :D

A többi pedig írott vélemény névtelenül szextárskeresőn. Bocsi, de a múltkor még ott tartottál, h ott kérted ki a nők véleményét...most már hozzácsaptad, h élőben is beszélgettél nőkkel ilyenekről és élőben is faggattad őket? Ez kicsit már úgy hat, h rádobsz még egy lapáttal, h még hihetőbb legyen.(bocsi)
válasz | 2011-09-28 | 14:30
Pontosan ugyanezt akartam én is írni, ugyanígy bemásolni :D De megelőztél :)

"esküszöm, ez jobb, mint a kabaré..., jobbakat tudok nevetni rajta... "
Könnyed szórakozás:)
válasz | 2011-09-28 | 14:26
Horsedick, olyan erősen hiszel ezekben, h senki más nem tud ebből kimozdítani. Akár nő írja az ellenkezőjét...
Ezzel pedig saját magad fosztod meg a boldogságtól, de te tudod...mindenki maga dönt...

"Mert érzelmek ide vagy oda, azt senki sem állíthatja hogy akármilyen is a szeretet-szerelem nem a szexen múlik a kapcsolat, mert azon múlik."
Számodra ez a legfontosabb és a méret. Elfogadjuk, mert látjuk, h milyen szinten befolyásolják ezek az életed, hozzáállásod, véleményed a nőkről.
válasz | 2011-09-28 | 09:37
Horsedick, a soraidból nekem az jön le, h számodra nem léteznek a mély érzések, mint a szerelem, szeretet, hűség, tisztelet, bizalom. Vagy valami módon te elég ferdén értelmezed ezt. Mármint szerinted az adott szituációban levő nő, ha teljes mértékig szerette a férjét, boldog kapcsolatban éltek, ennek ellenére mégis gond nélkül ráült más férfi f*rkára.

Te semmilyen szinten nem vagy képes megbízni a nőkben. Felszínes luvnyának nézel minket, és két csoportra osztasz minket: akinek már mindene a méret ÉS akinek a méret lesz a lényeg.
Amíg így gondolkozol és amíg elhiszed a saját téves általánosításaidat (pl.: átlagos mellett nem lehet tartós kapcsot létesíteni, ha mégis vele van a nő, akkor max szánalom miatt), addig NEM ÉRDEMES kapcsolatot keresned. Addig képtelen leszel megbízni egy nőben is, és a bizalom a kapcsolat alapja. Tehát te eleve előítélettel állsz hozzá a nőkhöz, eleve leírod őket, eleve nem nézed ki belőlük a komoly érzéseket. Nagyon eltorzultan látod a nőket és a kapcsolatok világát. Azt hiszed, h szerinted a nők ilyen felszínes, érzelemmentes luvnyák (vagy ha még nem azok, úgyis azok lesznek) és ilyen hozzáállással nem lesz normális barátnőd, kapcsolatod.
válasz | 2011-09-27 | 22:41
Egyet elárulok: ha egy nő szereti a párját, ha élvezi a szexet vele, akkor nincs az a barátnő, az a h*lyeség, ami miatt ő most szétteszi a lábát egy másik férfinak is.
válasz | 2011-09-27 | 15:36
De tudod, mit? Legyen igazad! Hidd azt, h a világot, a kapcsolatokat, a döntéseket a centiméterek irányítják, h a világ ekörül forog és minden egyenesen arányos a méretekkel. :)

Annyira megrögzötten méretmániás vagy, h bármi más indok, ok elképzelhetetlen számodra, és teljesen felesleges bármit is írni neked, mert vagy visszavezeted a cm-ekre vagy nem is érted meg (lásd múltkori).
válasz | 2011-09-27 | 15:32
Az totál elképzelhetetlen , h azért k*rt félre, mert eleve nem is volt már meg az a nagy kötődés köztük? Biztosan én vagyok túl csöpögős, meg nyálas, h feltételezem,h egy komoly érzelmeken, hűségen alapuló kapcsolatba nem férnek bele az ilyen szerinted pici ballépések, mint h aláfeküdjön a nő egy másik férfinek.
Gyöngykagyló is írta, h valszeg volt ott a háttérben valami, ami miatt nem is állt olyan messze a nőtől a félrelépés gondolata.
válasz | 2011-09-27 | 15:11
Ha szeretek valakit teljes szívemből, nem szervezek meg egy félrelépést egy nagyobb mérettel rendelkező pasival. Mert nem lehet spontaneitásról beszélni, ha a barátnők hatására ráveti magát egy férfire. Akár véletlen, akár szándékos, én elítélem a megcsalást. Akár szerette a férjét, akár nem...de szerintem inkább az utóbbi érvényes...ha szeretünk valakit, nem tervezgetjük, h keresünk egy nagyobb f*rkú férfit, h kipróbálhassuk :D Bár a mai világban már kihalóban a tisztelet és hűség, szóval...
válasz | 2011-09-27 | 15:01
Persze, rajzoljunk glóriát is a feje köré. Az említett nő szegényke véletlen hibázott, véletlen pont azután, h a barátnők kiröhögték a férje méretét és buzdították, h cuppanjon már rá más férfi (nagyobb) f*rkára is....és rácuppant...áááhh, nem, dehogy, ő aztán tényleg egy angyalka lehetett, egy ártatlan angyalka, egy rossz szót sem érdemel, aki csak a körülmények áldozata lett. :)))) Most komolyan??? :D Az ilyen nőért egyáltalán nem kár, menjen csak :)
válasz | 2011-09-27 | 14:10
Fogadd el, h egy méretfóbiás pasi mindent nálad jobban tud és érez. A nők számára nyitott könyvek és amit mond, amit hisz, azt az egész női társadalomra ráhúzhatja. Akire éppen nem igaz, arra majd úgyis az lesz, mert mindenki csak centiméterekben képes gondolkodni, mérlegelni az együttlétetek. Ez az igazság, el kell fogadnunk!
Jahajj, ugyan mááááááááááááááár, ez már tényleg beteges :D
válasz | 2011-09-27 | 14:06
Hehe..inkább nem véleményezném azt a nőt, akik az idióta barátnőkre hallgatva megcsalja a férjét. Ott közel sem volt szerelem, mert ha az lett volna, annyit mondott volna ebben az esetben, h "nem érdekel, ki mit mond, én szeretem és élvezem a szexet és a kedvetekért nem fogok ráülni egy másik férfi f*rkára". Már bocsánat, de egy szerelmes nőnek, aki szereti a férjét, így kéne reagálnia. Akit meg a barátnők rávehetnek arra, h széttegye a lábát egy nagyobb f*rkúnak poén meg kipróbálás kedvéért, arról inkább nem mondok semmit :D Agyatlan kategória :D
válasz | 2011-09-18 | 21:59
Ez lemaradt:

Természetesen nem vagyunk egyformák...ha a férjed is partner ebben, őt is ennyire foglalkoztatja, érdekli, élvezi a méricskélést, akkor nincs semmi probléma. Két ember hasonló hozzáállással, igényekkel, érdeklődéssel, szexuális kultúrával egymásra talált.
válasz | 2011-09-18 | 21:55
:) Vicces, mennyire elkanyarodsz néha :)

Úgy rémlik, a múltkor írtad, h azért 15 perc szigorúan nálatok a szex, mert napi szinten nem értek rá többre. Pedig elég sok időtök lenne pluszban vagy hosszabban szexelni, ha te sem férfiakat faggatnál a méretükről fórumokon .
Mellesleg gondolom érzed a különbséget aközött, h valaki pornót néz és aközött, h fórumon az ottani férfiak f*rkáról készült képek után kuncsorog vagy ha az nem sikerül, akkor akár hetekig kitartóan erőlködik, h legalább a nickhez társíthasson egy cm-es méretet. Múltkor is nem tudom, ki küldött neked képet, most Gige mérete érdekel, de nagyon...múltkor meg mindenáron a Párom méretét akartad megtudni.

Nekem egyszerűen fura, h ennyi időd van ezeket nézni, keresni, elkérni, miközben a férjedre szigorúan 15 percet vagy hajlandó szánni.
válasz | 2011-09-18 | 20:02
Ismét arra jutok, h feladom az álláspontunk magyarázását. Esélytelen, h eljusson hozzád belőle bármi lényeges.
Szép estét és jó méricskélést!
válasz | 2011-09-18 | 19:55
Pontokba szedem a könnyebb megértés miatt:

1: tessék megnézni néha az előzményként megjelölt hsz-t
2: valamiért csak nem akarod megérteni az olvasottakat, de megpróbálom ismét:
Ott van a 2 egymást kívánó ember, mire a nő elhajol, előkap egy centit, h mindenképp számszerűsítse már a látványt, mert pontos méret nélkül nem olyan az élmény, ez kell a kategorizálás miatt, h osztályozzuk az előttünk levő férfit abban a helyzetben, mikor már arra vágyik, h egymásnak essünk...
Egyetértek Gigével, h ez roppant lohasztó lehet. Egyrészt hogy ott és akkor a nő ezt mindenképp meg akarja ejteni, másrészt, h a férfi méretének számszerűsítése nélkül nem lenne olyan az élmény...tényleg mint a vásárló ló esete.
válasz | 2011-09-18 | 19:30
Valahogy nem jött át neked a lényeg.
Nem arról volt szó, h a mérleg láttán lelohad a férfi, hanem hogy a nőt inkább az ő f*rkának méricskélése, a méretének meghatározása hozza lázba, köti le, minthogy vele foglalkozzon.
Ott van előtte egy felizgult férfi, egy hímvessző és ez az egész a nőben a méricskélés iránti vágyat éleszti fel..khmm....Ott és akkor mi a fenét számít a pontos méret? A nő látja, nem? Ha annyira méretmániás, látja, h oké vagy nem. Ha meg nem méretmániás, akkor nem foglalkozik ilyesmivel abban a szituációban.
De most komolyan...ott van a férfi, vágyik a nőre, de annak elő kell kapni egy centit, h lemérje. :D
válasz | 2011-09-13 | 15:24
Ez teljesen elképzelhető, hiszen sok minden befolyásolja, változtathatja az ízét. Például a cigi olyannyira ront az ízén, h nekem anno a gyomrom felfordult tőle. :S
válasz | 2011-09-13 | 15:15
Az íze lehet kellemetlen, ezt sok minden befolyásolja (elfogyasztott étel, stressz, dohányzás, fertőzés, stb.).
De kérdés, h most neki nem esik jól az íze, kellemetlen VAGY csak szimplán fura.
válasz | 2011-09-13 | 15:11
Azért egészen más eset a női nedv kérdése. Azt a férfi élvezi a f*rkán, felizgatja, élvezi érezni, ahogy csúszik, ahogy egyre nedvesebb a nő. Ezt párhuzamba állítani egy kapaszkodóval a buszon, amit muszáj megfogni, ha állva akarunk maradni...nos, ég és föld szerintem :)
válasz | 2011-09-13 | 14:00
"szóval nem szabad erőltetni ugyebár a szexben semmit...."

Ez így van. Régen rossz az, ha valaki olyat enged, ami neki nem okoz örömet. Mindezt csak azért, mert a partner elvárja, kéri vagy esetleg a kapcsolat megtartása miatt megy bele. Akármelyikről is van szó, mindegyik rossz. Eleve milyen a másik, h olyat vár el, amiről tudja, h a partnerének nem tetszik, nem izgatja fel, nem élvezi. Ezt úgy hívják, h önzőség. De a másik is ugyanolyan hibás, hiszen nem mondja rá a nemet, inkább megengedi/megteszi. Ha pedig mégis ellenáll és emiatt meginog a kapcsolat, azért nem is kár.

A te esetedben -ha jól emlékszem- Párod viszolyog a nedvektől. Furcsa, h behatol, de ha másmilyen kontaktusba kell kerülnie vele, akkor már fújog és kerüli. Szóval fura ez, h szívesen ártja bele, de ha már a testén máshova jutna a nedvességből, az már taszítaná. Főleg azért, mert én még nem találkoztam oylan férfivel, aki nem szerette volna belefúrni az arcát a partner lábai közé és nyalni-falni a p*nciját.

Azt viszont tényleg el kell fogadni, ha valaki valamit nem élvez, nem csinál szívesen. Abból semmi jó nem sül ki hosszútávon. Az más kategória, ha valaki kapásból leír valamit az ágyban úgy, h még sose volt benne része, próba szinten sem.

Visszatérve a férjedhez: őt mi zavarja ebben? Az állaga? Az íze? A szituáció, h a lábad között van a feje? Hogy ott nyal, ahol a f*rka szokott járni?
válasz | 2011-09-12 | 08:20
Hát tényleg fura számolgatni, ki mit adott, mit kérhet cserébe és állandóan figyelni, nehogy nagyon elbillenjen a mérleg. Mint valami üzlet: te ennyit adsz, én annyit adok és akkor egálban leszünk :S
válasz | 2011-09-11 | 22:11
Enged? Ez engedés? Ez egy kiváltság, amit a férfi kap? Ez egy engedmény? Ez olyasmi, amit a nő megenged, megtesz a férfi kedvéért?
El nem bírnám képzelni így a szexuális együttléteket. Mármint azt, ahol nem a kölcsönös örömszerzés a cél. Ha valamit nem élvezünk, a másikért teszünk csak meg, az nem kölcsönös. Ha pedig valamit elvárunk, ami a másiknak nem tetszik, nem leli benne örömét, de mi akkor is kérjük tőle, az nem kölcsönös. Ha már nem a két ember öröme a cél, ott elbillen a mérleg és akkor már valóban jogosak a benned kavargó érzések, mi szerint a nő többet enged. Hiszen a saját példádból indulsz ki, így érthető, h nem tudod elképzelni, h ezt más nők élvezhetik, kívánhatják, örömöket lelhetik benne.
válasz | 2011-09-11 | 21:09
"Nehogy mar a nok nyeljek a spermat idonkent"

Elég sok mindent munkának fogsz fel a szexben. Rengeteg izgalom és élvezet rejlik benne, csak nálad ez valahogy kimaradt. Nálad az orál is munka, főleg ha neked csinálják. Megvan egy fix idő, amíg nyelsz egyet és engeded, de hidegen hagy. Ha jól emlékszem, megvan nálatok a havi, szükséges anál-adag is, amíg te szenvedsz, kínlódsz, a férjed meg kiéli eme vágyát. És most itt a spermanyelés, amit szintén a férfi fejéhez vághatsz, h te bezzeg ezt rendszeresen megteszed, ezért el is várhatsz ezt vagy azt.
A ti szexuális életetek tele van elvárásokkal, muszájokkal, önzőséggel (anál), mindent kiporciózol, mivel szinte semmi mást nem szeretsz, nem élvezel, csak a férjed farkát magadban, de azt is szigorúan maximum 15 percig, mert utána már unod.
válasz | 2011-09-11 | 17:25
"ott motoszkálna az a gondolat, hogy most egy ló vagyok, akinek meg kell nézni a fogát?"
Ez az!
Meg eleve olyan fura az egész. Minek ilyen fontos a méret? Nem is tudom, h mi történne akkor, ha nem tudná szex előtt lemérni, de mégis fergetegeset szexelnének...majd a végén csak lecentizi és kiderül, h a kedvenc méretén kívül esik. Gondolom, egyből le is írná az egész együttlétet, hiszen ha ezt tudja, nem is feküdtek volna le.
Áhhh...olyan kacifántos ez. Ha élvezzük a szexet, kívánjuk a Párunkat, mi a fenéért létfontosságú, h most 13 vagy 17 cm-es hímvesszője van-e? Bár tényleg az lehet, amit te mondtál, h a számadat maga izgatólag hat...nem az élmény a fontos, a meghatározó, hanem a számadat :)
válasz | 2011-09-11 | 17:09
Nekem semmit, ezért is nem bizonygatom az igazam, ezért is nem fogom letámadni Páromat egy szabócentivel a te kíváncsiságod kielégítése miatt :)
válasz | 2011-09-11 | 16:59
Mindenbe belemagyarázod a méretet :)
Ha a Női orgazmus téma lenne aktív, oda írnék pár gondolatot. Ha a Szerelem, párkapcsolat topik, oda kapcsolódnék be. Most és egy ideje ez a topik (neked köszönhetően) igen pörgős, így nem fogok olyanhoz hozzászólni, ami 2 éve leült téma :)
válasz | 2011-09-11 | 16:58
Nem hiszed el, h nem mérte meg soha. Te, egy ismeretlen, méretmániás nőként mondod azt, h nem hiszed el, biztosan nincs így. Hát, tedd ezt :)
válasz | 2011-09-11 | 16:55
Ahan, onnan indultunk ki, h Párom hazudik, most meg már ott tartunk, h te nagyon tudod, h engem ez mégis érdekel.
Na, mi a folytatás? Hova tudod még csűrni-csavarni a fantáziaképzeted? :)
válasz | 2011-09-11 | 16:43
Jaj, elképzeltem :)))))
Ott a nő és a férfi és a petting helyett előkap egy szabócentit a férfi, lassan elkezdi magához illeszteni, majd kimondja az összeget, a csaj erre olyan nedves lesz, h rámászik :D
válasz | 2011-09-11 | 16:37
Hihetetlen, hogy valaki nem képes felfogni, hogy a kedvéért nem fog ilyesmit megtenni olyas valaki, akit nem érdekli mindez :)
válasz | 2011-09-11 | 16:36
Ok, te kedvedre méricskéld a férjedét, a ti dolgotok. Kérlek, hagyd meg azt a lehetőséget is, h mások szexuális életét nem ez befolyásolja vagy hogy nem motoszkál bennük a kíváncsiság ezzel kapcsolatban.
válasz | 2011-09-11 | 16:27
"De, ha lemérném is, csak akkor tenném, ha ő mondaná, egyébként megalázónak érezném méregetni"
Valahol én is így érzem. Olyan lenne, mintha valami vásáron lennénk, ahol a portékát lemérik. Legalábbis számomra. Úgy hatna, mintha valamiért ez fontos lenne, vagy h megbizonyosodjak valami felől. Bármelyik is lenne, egyik se jönne ki jól...egyiknél azt sugallnám, h a méret alapján véleményezném, másiknál meg az Ő szavahihetőségét kérdőjelezném meg.

"Mert értelmetlen lenne, ha két embert (férfit) nem lehet egy lapon (egy könyvben sem) említeni, az nem a péniszméretük miatt van."
Ez a lényeg!!!!!! :)
válasz | 2011-09-11 | 16:24
"Te Anthico es mi tortenne ha egyszer megmerned?
Leesne a tozsde?"

Tudod, mi a vicces? Hogy nem fogadod el, h nem érdekel a mérete és hogy Ő sem mérte meg még magának. Azért pedzegeted azt, h mérjem le, h te megnyugodhass, h megtudd a méretet. Téged érdekel a Párom mérete és az, h mindenáron megcáfold azt, h Ő sosem mérte. Miattad, a te kedvedért nem fogom megtenni, bocsi :)
válasz | 2011-09-11 | 16:22
Rendben van, nem hiszed...és? :) Ez min változtat? :)
Mi ettől ugyanúgy nem mérjük le, ugyanúgy nem fogjuk kitárgyalni X és Y hímvesszőjének méretét (nem is tudom az összes exem méretét, az ismerősökét pedig még úgyse).
válasz | 2011-09-11 | 16:13
"Voltam már a a mostani Pároménál nagyobb péniszű férfival, és nyomába sem ért szexuálisan, nem az érdekel, kinek mi van "odalenn", hanem kinek mi van a fejében, milyen érzelmes, milyen a szexhez való viszonya, mekkora a libidója, mennyire szenvedélyes. "

Ez a lényeg szerintem is. Lehet önző, bunkó a szexben egy 12 cm-rel vagy egy 20 cm-rel rendelkező férfi is. Nem a méret határozza meg, h a férfi hogyan viszonyul a nőhöz, mit ad neki, mennyire fontos a nő gyönyöre, mit is "ért" szeretkezés alatt, stb. Ezek emberfüggők, nem méretfüggők.
válasz | 2011-09-11 | 16:07
"HA nem erdekel, honnan tudod hogy nem merte?"
Onnan, h szoktunk a szexről, szexualitásról beszélni és arról, amik itt a fórumon is folynak. :D És jó párszor mondta már, h Ő aztán sose mérte...és én elhiszem (akármilyen furcsa is).

"HA szobakerul a meret, nem az ovet targyaljatok? "
Én szoktam olvasgatni, orvosi dolgokról, szexuális dolgokról, csillagászati dolgokról, ezoterikus dolgokról, keleti filozófiákról, keleti gyógyító technikákról és még sok dologról, ami érdekel. És mi meg szoktuk tárgyalni azt, amiről olvasunk. A méret téme legtöbbször ezzel a fórummal kapcsolatban jön fel, h itt egyesek életét a cm-ek irányítják. Az Övét felesleges tárgyalni: nem tudom mennyi, nem érdekel mennyi, így imádom Páromat, ahogy van...

"Ha nem, miert targyalod mas farkak meretet? "
Lehet, h nálatok szokás a Józsi vagy Feri farkának méretéről beszélni, nálunk nem (bocs). Nem egyes emberek centimétereiről szoktunk értekezni, hanem magát a kérdéskört boncolgatjuk, ki hogyan vélekedik, kinél milyen meghatározó, mennyire lusták a nők, stb.

"HA egyaltalan nem targyalod mas farkak meg az o meretet honnan tudod, hogy nem emrte?? "
Ismétlem, a témát szoktuk boncolgatni és az nem abból áll, h " te, nekem az egyik exemé 18 cm volt, a másiké meg 15, Neked mennyi van?" Ismétlem, a témáról beszélgetünk, miket olvasunk ezzel kapcsolatban, mi a közvélemény, ki mire hajt, mit vár el.
válasz | 2011-09-11 | 15:38
Előre közlöm, h pontokra szedem a könnyű megértés céljából (mint régebben láttuk, ezzel gondok vannak):

1: totálisan hidegen hagy, h egy méretfóbiás nő mit hisz el és mit nem a kapcsolatommal, Párommal kapcsolatban
2: nem áll szándékomban bizonygatni az igazam ( ez az első pontból következik )
3: alapvetően nem érdekel a Párom mérete, nem ez alapján véleményezném a szexet vagy Őt és nem változtatna semmin
4: soha nem érdekelt senki mérete. volt aki csak úgy megmondta -kérdezés nélkül-, másét azóta se tudom, de nem oszt, nem szoroz ( ez a 3. ponttal van kapcsolatban )
válasz | 2011-09-11 | 08:52
Abban az esetben egyértelműen el kéne gondolkoznod, h mehetne-e ez így tovább vagy sem nálatok :D Mert hát ha kiderül, h mégis 3 cm-rel kisebb, az már "durva", sőt válóok :DDDDD

De akkor ezek szerint már 2 férfi él a Földön, aki nem mérte/méri/méreti magát: Párod és Párom :)
válasz | 2011-09-08 | 20:33
Még mindig meglepő, h számodra tényleg egy pénisz a férfi. Bármilyen is a pénisz, azt nem kapcsolod az emberhez, a férfihez. Mintha nem a férfi lelki és /vagy testi változásaitól függne a merevedés milyensége. Nem, a hímvessző az egy teljesen különálló szerv, amihez mellékesen kapcsolódik egy emberi lény is, de annak lényegi beleszólása nincs a hímvessző működésébe.
válasz | 2011-09-06 | 13:22
Látod, mire rá nem jössz itt? Legalább időben észbe kaptál :D
Én se mértem soha Páromét és nem is azért, mert szemmértékre belőttem, h X cm és ez nekem jó is lesz. Amit te is írtál, én is a férfit látom a másikban, nem egy bábot, ami a hímvesszőt "tartja" :D
válasz | 2011-09-06 | 12:46
Teljesen komolyan mondod, h még mindig képtelen vagy felfogni azt, amit írtam? Ennél egyszerűbben már lehetetlenség leírni. Még részekre is szedtem, h ne egyszerre terheljelek le a 3 mondattal.
Be kell látnom, h felesleges tovább ütögetnem neked a bill-t, mert képtelen vagy megérteni az olvasottakat.
válasz | 2011-09-06 | 12:29
Még egyszerűbben próbálom leírni, hátha végre felfogod (amit erősen kétlek ennyi próbálkozás után).

HA egy nőnek problémája van az orgazmuskészségével PÁRKAPCSOLATON KÍVÜL,
HA egy nő nem kíván örömet szerezni magának,
AKKOR ott benne van valami probléma, gát, blokk, bármi.

Idáig sikerült felfogni? Tehát ha ilyen eset áll fent, MEG KELL KERESNI a probléma gyökerét, okát, mert addig nem fog megoldódni a probléma.

Idáig is eljutottál?
Rakd össze akkor most: nőnek alapvetően, egyedülállóként is gondjai vannak a masztival, orgazmussal, akkor azt egy férfi nayg valószínűséggel akármekkora mérettel is áll elé, nem fogja megoldani.

Remélem, h így végigkövetve végre sikerül felfogni. Ha nem akkor, arra tudok gondolni,h direkt csinálod...de ha nem, akkor tényleg (nem rosszindulatból), de nem megy a szövegértés.
válasz | 2011-09-06 | 12:21
Zserbo, neked tényleg súlyos gondjaid vannak az olvasott szöveg megértésével. És ezt most mindenféle rossz indulat vagy bántó szándék nélkül mondom.
válasz | 2011-09-06 | 12:14
Ha egy nőnek orgazmusproblémája van MAGÁBAN IS, akkor egy férfi jöhet akármekkorával, ha a nővel van bibi (gátlás, blokk, lelki sérülés, bármi), akkor fejre is állhat a férfi, a bibi ugyanúgy meglesz.
A kedvedért még egyszerűbben: ha egy nő nem kívánja az orgazmust, nem kívánja, h magához nyúljon, és ha mégis, de nem sikerül soha elélveznie, akkor párkapcsolatban se számítson sikerre, amíg nem fedezi fel, h mi a hiba benne.
Érted? Ha ebből is az jön le, amit előbb is írtál, akkor sajnálom, de a szövegértéssel gondok vannak. :)
válasz | 2011-09-06 | 11:58
"akinek nem tetszik egy meret az szar. "
Zserbo, őszintén sajnállak, tényleg. Mintha a lényeg nem akarnak eljutni a pici agyadba. És ezt még fokozod is :D
válasz | 2011-09-06 | 11:54
Ha ennyit hámoztál ki a hsz-einkből, akkor sajnállak. Próbáld meg értelmezni megint..ha megint ez jön le lényegként, akkor még egyszer...hátha sikerül :)
válasz | 2011-09-06 | 11:34
Nem erre próbáltam utalni, hanem arra, h ha valaki magának se képes örömet szerezni, akkor nem kell csodálkozni, ha férfival se megy. Magunkat úgy kényeztetjük, ahogy a legjobban esik, hiszen azonnal tudunk reagálni az ingerekre. De ha így is elkerül a gyönyör vagy a vágy a gyönyörre, akkor ha betoppan egy férfi a nő életébe, esélyes, h a blokk/gát, ami miatt saját magának se képes elérni az orgazmust, ugyanúgy meg fog maradni a partnerrel. Nem törvényszerű, de ha a nőben van valami "bibi", akkor esélyes,h egy 20 cm-es hímvessző se lesz képes a mennyekbe repíteni.
válasz | 2011-09-06 | 11:21
Tudom, iszonyat nehéz elfogadni, h más nem hajítja ki a pasikat a méretük alapján, de néha napján próbálkozz meg ezzel, jó? :)
Te honnan tudod, ki mit szeret? Ani mondott valaha is rossz szót a férje méretére? te akarod mindenáron bemagyarázni, h az ő alap orgazmusproblémájáért ez a felelős. Komolyan betegesen ragaszkodsz a méretmániádhoz, mindenkire rá akarod olvasni :)
válasz | 2011-09-06 | 10:58
A nő orgazmusa minden téren a férfi méretétől függ?
Szóval ha egy nő magának se képes örömet szerezni, akkor is a férfi a hibás? Vagy ha 27 éves koráig ingert sem érez arra, h magához nyúljon, az is a férfi méretéhez köthető? Ugyan már! Most van egy partnere, akinek ekkora, de ha a te méretmániádat nézzük, akkor minden egyéb módon élveznie kéne pl a masztizást, de Ani esetében ez sincs meg.
Néha már-már ijesztő, h mindent a méretből eredeztetsz vagy mindent ara vezetsz vissza. :)
válasz | 2011-09-05 | 22:52
Te a mennyiség függvényében határoztad meg a jó szexet. Azaz ha nagy van, sokat szexelhet és ezért jó is lesz az ágyban. Erre kérdeztem rá, h tényleg komolyan gondolod-e, mert az, h valaki naponta szexel, az nem garantálja, h jó szexuális partner is válik belőle.
válasz | 2011-09-05 | 18:41
Horsedick vonta ezt a párhuzamot a méret és a szex gyakorisága között.
válasz | 2011-09-05 | 18:41
"És mivel csapatsportot űzök, a zuhanyzóban és az öltözőben is láttam, amit látnom kellett, és persze álltam a beszólásokat és a poénokat is. "

Nem merev állapotban nem tudod, h mekkorára is nő vérbő állapotban. Van olyan hímvessző, ami sokszorosára, másik pedig sokkal kisebb mértékben, szinte "csak" bekeményedik. A tusolóban látott hímvesszőkhöz ezért felesleges hasonlítgatnia az embernek magát.
válasz | 2011-09-05 | 18:31
"És erre írtam amit írtam. Ha nagyobb az önbizalma többet-jobban csajozik, máshogy áll a dolgokhoz - több szexben lesz része - nagyobb lesz a gyakorlata - mérettől függetlenül is jobb lesz az ágyban... "

Ezt tényleg komolyan gondoltad? Tehát nagy van neki, ezért többet szexel és ezért jobb lesz az ágyban? :O Szóval a méret miatti önbizalom és a szex mennyiségének függvénye, h valaki mennyire jó az ágyban?
válasz | 2011-09-05 | 17:03
"érzésre is feltételezhetően jobb"
Ha elhanyagolja a nő magát, akkor bizony jobb és idővel egyre nagyobbakat fog keresni.

"a pasinak is jobb, az önbizalmán is növel"
Csak mert mindenhol azt olvassa egy férfi, h MÉRET! MÉRET! MÉRET!...ezért csökken a férfiak önbizalma. Tehát nem a méret ad pluszt, hanem a méretmánia miatti fóbia csökkenti az önbizalmat, amit aztán valahogy fel kell a férfinek tornáznia.

Az vicces párhuzam,h ha méretes, akkor jobb lesz a szex, mert sokat akar szexelni. Egyáltalán nem méretfüggő, ki mennyire aktív.

"ha nagy nem kell teljesen kihasználni "
Ez így van, de be is zavarhat. Ahogy a kisebb méret miatt meghiúsulhatnak bizonyos pózok, ugyanez érvényes akkor is, ha pár cm-rel nagyobbal rendelkezik a férfi, mint amit a nő be tud fogadni. Nem lehet teljesen beleülni, önfeledten lovagolni, vagy a férfinek vagy a nőnek vagy mindkettőjüknek kell némi kontroll, h nehogy összejöjjön egy mélyebb döfés...ami iszonyat fájdalmas és még 1 nap után is érezheti a nő. De persze van sok póz, ahol eleve elveszik pár cm, és így le is van tudva a pár cm-ek miatti aggodalom.
válasz | 2011-09-05 | 14:43
Szerintem (!!!!!!) könnyelmű kijelentés a szexológustól, h egy ilyen beavatkozás majd megoldja a problémát és át fogja élni a nő az orgazmust. Lehet, én értem félre, de ez "csak" érzékenyebbé teszi a G-pontot. Ergo könnyebben lesz ingerelhető. De saját magamon is azt tapasztaltam, h még a legérzékenyebb helyen való izgatás is úgymond hatástalan, ha pl nem vagyok ott teljesen. Mármint ha nem hangolódok rá teljesen az élvezetre.

Az orgazmus agyi vonatkozását is arra szokták érteni, h maga az örömérzet összetett. Nem feltétlen az a probléma, h a nő nem kap ingert, mert elég sok olyat olvastam, h élvezik-élvezik, de nem tudnak átlendülni azon a holtponton. Tehát ezekben az esetekben sem az a gond, h érzéketlenek lennének.
De persze nem mindig orgazmushiányos nőnél van erről szó. Biztosan van olyan, aki nem jut elég ingerhez, bár ezt nagyon nehéz elképzelni. Az én nézetemben ez azt jelenti, h ott lent az idegvégződések mindegyike hibádzik..márpedig nemcsak egy pontba koncentrálódnak.

Én is nagyon veszélyesnek tartom az ilyesmi beavatkozást, ahol szúrkálnak, feltöltenek és ki tudja, h az most tényleg felszívódik-e teljesen vagy valamit hátrahagy, vagy h nem-e bekavar az érzékelésbe a későbbiekben.

Nem vagyok szakember, nem vagyok orvos, de ez a megoldás is csak testi vonatkozásban segíti az orgazmust. Akiben van valami blokk, az ezzel nem oldódik meg...nem tudom elképzelni, h a lelki gát által akadályozott orgazmus miért következne be attól, h érzékenyebb lesz a nő.
válasz | 2011-08-16 | 14:27
Bántottak már meg elég csúnyán egy 2,5 éves kapcsolatban. Legszívesebben levertem volna az illetőt, de mégse úgy álltam hozzá utána se, h minden férfi ilyen. Kifogtam, megjártam, tanultam belőle, fájt, aztán még jobban fájt a zaklatása, de nagyon sokat tanultam belőle. Ha nem így történt volna, akkor nem ugyanúgy folytatódott volna az életem és akkor valószínűleg nem lennék most ennyire boldog.

Továbbra is azt mondom, h az már tényleg gusztustalan, ha valakit a testi adottsága miatt dobnak. Az ott nem szerelem és legalább kiderül. Lehet, h addig a másik már teljesen bele van habarodva, de akkor is jobb, mintha összeházasodva 5-10 év múlva jönne rá ezekre.
De akkor is fenntartom azt is, amit Gige is írt, h ilyet a másik fejéhez vágni a legegyszerűbb. Erre nem tud mit reagálni, nem tud rajta változtatni, és a férfiaknál a mérettel kapcsolatos megjegyzés még kellően "nagyot is szúr".
válasz | 2011-08-16 | 13:43
Aki bántásból olyat vág a partnere fejéhez, amiben valamely testrészét negatívan véleményezi, az egy p*raszt (bocsi). Ezen változtatni az ember nem tud (műtéteket most hagyjuk) és ezzel bántani a másikat, ehhez tényleg a legaljának kell lennie és erősen megkérdőjelezném, h valaha szerette-e az illetőt. Az ilyen emberért nem is kár, hiszen egy felszínes b*nkó. Ha valaki szeretünk, akkor úgy szeretjük, ahogy van. Azzal az égési folttal, azzal a sok anyajeggyel, azzal a műtéti heggel, azzal a mellmérettel, azzal a mellszőrzettel, stb.

Nekem van amúgy egy elképzelésem. Az említett exed biztosan nem a szeretkezések utáni összebújások alkalmával emlegette az ő nagy farkú exét és áradozott, h vele mennyivel jobb volt a szex. Valszeg ez veszekedés közben hangzott el, amihez ugye 2 ember kell. Nem hiszem, h ő kiabált veled, míg te kedvesen, tiszteletteljesen hallgattad. Tehát valószínűleg volt egy konfliktus, amihez ugye 2 ember kell, és valószínűleg te is mondtál bántó dolgokat, ha ez is szóba került. Ez persze csak feltételezés, de más szövegkörnyezetben nehezen képzelem el, h egy nő a párjának elemezze az exe méretét és a vele való szexet.
válasz | 2011-08-16 | 12:16
Egy javaslat: értelmesebb réteggel ismerkedj. És itt nem arra gondolok, h érett vagy ultraképzett. Akármit mondasz, kiderül egy emberről beszélgetések alatt is, mire mennyire nyitott, milyen felfogású..még ha nem is szex a téma. Ezekre érdemes figyelni, mert igenis kiszűrhető :)
válasz | 2011-08-16 | 12:03
A szexuális kultúra és a ribancság nem függ össze. Lehet valaki 3 diplomás, vezető beosztású értelmes nő teljesen kezdetleges szexuális kultúrával is.
Én se azt mondtam, h ribanc lenne az, aki a méretre megy, egyszerűen picit beszűkült látókörű, nem nyitott, nem vonzza a fejlődés. Aki már picit beleássa magát a témába, utánaolvasgat, akaratlanul is vágyni fog arra, h jobb és jobb legyen és fel is fogja fogni, h ez nem a méreten fog múlni.
válasz | 2011-08-16 | 11:58
Majd ha normálisabb közegben is kérdezősködsz, akkor már lenne valami normális mintád, de míg szextárskeresőkön, erotikus chatoldalakon kérdezed azokat a nőket, akik -gondolom- (fél)meztelen képekkel pózolnak és f*rkat (nem férfit) keresnek a lábuk közé, addig elég egyoldalú lesz a dolog. :D
válasz | 2011-08-16 | 11:46
Szóval ha valaki azt állítja a neten, h a méret a lényeg, az el van fogadva, az ok, de ha valaki ugyanúgy leírja, h nem a méret a lényeg, már egyből kombinálsz, h miért is mondhatja ezt, mert szerinted csak úgy nem mondaná senki, biztosan van valami célja, szándéka, mert magától ilyet nem mondana. :)
Vicces vagy tényleg :)
válasz | 2011-08-16 | 11:37
Beszélgettél nőkkel, akár fórumon, akár chatben. Nem tapasztaltad velük, csak írtak valamit. Aki azt állítja, h a méret a lényeg, az ok, aki szintén a neten leírja, h nem a méret a lényeg, az -szerinted- biztos csak úgy mondja. Érted ebben a furcsaságot? Ha én azt állítom a neten, egy fórumon, h nem a méret a lényeg, jössz a különféle indokokkal, miért is mondom ezt, de ha egy chaten egy nő kiböki, h a méret a lényeg, egyből megy a strigula a képzeletbeli listádba. Ugyanabban a közegben olvasva a két véleményt nem ugyanúgy kezeled.

De továbbra is érdekel, h tényleg mennyi az annyi, amikor is tényleg te saját magad tapasztaltad a bőrödön, h a méreted miatt dobtak (vagy csak ezt vágták hozzád). Ez a szám szerintem erősen 1, nem?
válasz | 2011-08-16 | 11:27
Még ha a nő el is meséli, h éppen a többi pasinak mekkora a mérete, akikkel éppen ismerkedik, akkor is furcsa. Ha valaki egy férfinek ezt írja, h "te, lesz egy találkozóm a Sanyival, akivel szintén régóta chatelek, és tudod, neki 20 cm-es farka van" és a férfinek nem esik le, milyen nő is mondana ilyet és h az ilyet érdemes messzire elkerülni, az tényleg magát okolhatja, ha le lesz valamiért pattintva.
válasz | 2011-08-16 | 11:23
Megkérdezhetem, h hány nővel volt szexuális kapcsolatod? Mert ugye csak az számít tapasztalatnak. Az összes többi, amiről írsz, azok csak leírt vélemények (mikor elvileg közvéleménykutattál).
válasz | 2011-08-16 | 11:21
Egy nő megbántott, megalázott. Egy nő, akibe beleszerettél. És emiatt az egy nő miatt menjen a sunyiba az összes nő?
Ennyi erővel szinte mindenki gyűlölhetné az ellenkező nem képviselőit, mert mindenkit bántottak már meg valahogy valamikor.
válasz | 2011-08-16 | 11:19
Szóval a célod, h minél több olyan férfinek rombold le az önbizalmát, akiknek a méretük nem haladja meg a 18 cm-t? Minél több férfit ábrándíts ki és vedd el a kedvét attól, h teljes értékűnek érezze magát és ezáltal minél frusztráltabbak legyenek?
Mindezt persze a saját tapasztalataidra alkalmazva.
válasz | 2011-08-16 | 11:15
És véletlenül se gondolod, h ebben te is hibás vagy? Te állsz össze olyannal, aki előtted áradozik az exével átélt szexről (és te hagyod), aki olyannyira bunkó, h a mérettel bánt meg téged (akár hamisan), aki méret alapján szelektál.
Az ember maga dönti el, h kiket enged be az életébe.
válasz | 2011-08-16 | 10:43
Ezt sose vitattam. Csak arra próbálok rávilágítani, h ha valami balul sül el egy (alakuló) kapcsolatban, rögtön megtalálod a választ: a nem megfelelő méreted.
válasz | 2011-08-16 | 10:41
"de amikor minden tapasztalatom az hogy igenis nagy farok nélkül 0 vagy fórumokon úgyse tudnak meggyőzni, sorry..."

Akkor miért írsz ide? Csak kiírod magadból, h a te tapasztalataid alapján milyen bunkó és felszínes nők léteznek? Ennyi? A véleményekre, reagálásokra csak hederintesz, mert neten bárki bármit mondhat? Így sok értelme van....
válasz | 2011-08-16 | 10:39
Én ilyesmit sose kaptam meg senkitől. Úgy gondolom, h ha valaki ennyire bunkó, az hamarabb kiderül és inkább nem is kezdek vele. Szerintem aki ilyen szinten képes megbántani valakit vagy ilyeneket hozzávágni, az már hamarabb megmutatja a jeleit. Szóval valahol az ember saját hibája, ha ilyenbe szalad bele, és így bántják meg.

"Amikor randikat beszélsz meg valakivel akiről már mindent tudsz, ismered pár hónapja, majd a randi előtti nap azt írja hogy egy nagy mellű bombázóval megy inkább randizni de legközelebb ha lesz rád is ideje tudtok találkozni, jó kedved lesz?"
Ha ilyenben lenne részem, még hálát is adnék, h még a tali előtt fény derült erre. Megszakítanám a kapcsolatot az illetővel, ennyi. Nem rohannék falnak, mivel sikerült egy bunkót kifognom, de még időben kiderült.
válasz | 2011-08-16 | 10:26
"Szerzek barátnőt nem jó vele a szex illetve ő nem élvezi, netán ezt elmondja nekem, azt mondom edzé oda lent mert ki vagy tágulva megsértődik mert "én vagyok a kicsi". "

Erről beszélek! Ne állj le akárkivel. Ha valaki ezt személyes sértésnek veszi vagy visszatámad, azzal minek foglalkozol. Természetesen nem úgy kell tálalni, h "tág vagy lent, tornáztasd már magad!", mert az egyértelműen konfliktust szül, de ha felveti a férfi a párjának, h sokkal élvezetesebbé is tudnák tenni az együttléteket, ha mindketten foglalkoznának magukkal ott lent is, nem hiszem, h rögtön hozzádvágna egy tányért. A tálalás nagyon fontos, nem sértegetni kell és utasítani, hanem egy lehetőséget felkínálni úgy, h őt is érdekelje a dolog.

Nem aszerint kell szelektálni, h egy nő edzi-e magát vagy sem (jaj, ne sarkosítsd már ki ennyire!). Nem ilyen nőkre kell specializálódni, hanem olyanokra, akik fogékonyak is lehetnek rá, akiket érdekelhet, akik a jobb élményért igenis belefognak, mert szeretnék minél jobban kiaknázni a lehetőségeket. Ezt próbáltam az előző hsz-ben ecsetelni.
válasz | 2011-08-16 | 10:11
Sajnálom, h ilyen tapasztalatokat szereztél, de fenntartom, h vagy nagyon rossz nőket fogtál ki vagy nagyon rossz helyen keresgéltél.
Én azt veszem észre, h az egész szexualitásodat a méret kérdés határozza meg. Te magad szűkíted le erre a dolgot, saját magad fosztod meg a lehetőségektől, szinte lekorlátozod magad. A nőket faggatod a méretigényeikről, önigazolást keresel, h miért kell lemondanod a szexkapcsokról, egy éjszakásokról. Ha egyszer kikapcsolna a "méretközpontod" az agyadban, lehet, h rájönnél, h más miatt nem sikerülnek a kapcsolataid vagy éppen elkezdhetnéd igazán élvezni a szexet a cm-eket és elvárásokat mellőzve.
válasz | 2011-08-16 | 10:06
"De azért amikor azt hallgatom hogy a volt pasijának milyen jó nagy farka volt, meg élete legjobb együttléte volt vele mert hatalmas volt stb stb az azért elgondolkoztató. "

Milyen nő az olyan, aki a párjának arról áradozik, h az exével milyen volt a szex? Vagy nagyon bunkó vagy ezzel próbált utalni valamire vagy "egyszerűbbnek" látta ezt kihangsúlyozni, h ez maradjon meg benned. Akármelyik is igaz, ha szeretek valakit, ha együtt vagyok valakivel nem szokás áradozni más méretéről, mással átélt élményekről.

"Szét kell nézni egy női portálon, vagy összeülni barátnőkkel ismerősökkel és úgy, pasik nélkül elbeszélgetni a dologról."
Tudod, nagyon nem akarod meglátni a valóságot.
Igen, vannak nők, akik elhiszik azokat az ostobaságokat, amiket az "okos" női magazinokban olvasnak. Néha én is bele-belekukkantok, h szórakozzak egy sort, milyen eszement baromságokat tudnak kitalálni, összehordani, de a nők viszik, mint a cukrot.
A másik ok, amiért ezt állítják sokan az az, h egyre érzéketlenebbek, egyre tágabbak. Ez nem olyasmi, ami nem megy végbe vagy meg lehet állítani anélkül, h tennénk érte. Ez egy folyamat, ami már a 20-on éves korosztályt is igencsak érinti. Kevésbé érzi, élvezi már az átlagost is. Igen, azt is tudom, h sok nő nem is hallott még az ottani izmokról vagy ha igen, csak mosolyog, ha erről hall. Ahogy az egészségesebb életmód, rendszeres mozgás is eléggé távol áll a mai emberek nagy részétől, úgy természetesen az sem lesz gyakori jelenség, h egy nő/férfi igenis karbantartja magát ott lent is. Ez van. Viszont aki eléggé nyitott és értelmes, az felfogja, milyen előnyökkel jár, ha nem hanyagolja el, rájön, mennyi mindentől óvhatja meg a szervezetét...na ilyen nőket érdemes keresni.
válasz | 2011-08-16 | 09:12
Javítás:
vagy csak te nem akarod meglátni a valóságot, h "téged mindig lepattintanak a nagyobb méretért". (itt arra gondolok, h mást el sem tudsz képzelni, csak ezt)
válasz | 2011-08-16 | 09:10
"Márpedig ezt tényleg mindenki tudja, csak dugáshoz nagy kell... "
Egy ici-picit el vagy tévedve. Nem kéne ráolvasni a saját elképzeléseidet az embertársadalom minden egyes tagjára.

"Mellesleg a téma-kérdésben olyan nőknek hiszek akikben megjárt már jó pár méretes is és van összehasonlítási alapjuk. Na azok közül egy sem állítja hogy nem a méret a lényeg... ;)"
Ha valaki viszonyítási alappal mondja, h nem a méret a lényeg, azt valahogy kihagyod, az úgy nem illik a te általad kitalált képbe.


Én a helyedben elgondolkoznék. Mindenben a méret dolgot látod. Nem tudom, h ennyire felszínes nőket sikerül folyton kifognod (amihez nagy "szerencse" kell) vagy csak te nem akarod meglátni a valóságot, h téged mindig lepattintanak a nagyobb méretért. Van egy olyan érzésem, h ezt a magyarázatot tudod elfogadni, másban nem is keresed a hibát. Érdekesmód átlagos mérettel rendelkező férfiak sokasága éli boldogan párkapcsolatát, de téged valamiért pont emiatt penderítenek ki. Vagy nagyon de nagyon szerencsétlen vagy, h ilyeneket fogsz ki, vagy nagyon de nagyon rossz helyen keresgélsz vagy teljesen más az ok.
Egy kapcsolat két emberen áll. Az egy dolog, h te azt állítod, mindent megtettél az exedért, de ez csak az egyik oldal. Lehet, h ha ő is megszólalhatna, akkor kiderülne, h pl túl féltékeny voltál vagy éppen állandó jelleggel felhoztad valamilyen formában a méret témát vagy mondjuk nem nagyon voltatok közös nevezőn az életcélokat tekintve. A lényeg, h nem feltétlen csak az húzódik meg a háttérben, amire te gondolsz. Lehet, h igen, de lehet, h nem.

A mostani nőről annyit, h számomra roppant fura, h te tudod azoknak a férfiaknak a méretét, akikkel ismerkedett melletted. Lehet, h manapság úgy dívik, h kerek-perec megmondom, h X-szel és Y-nal is ismerkedek és nekik 18 és 22 cm-es farkuk van, de ezt nagyon elképzelhetetlennek tartom. Bár biztosan én vagyok konzervatív, h nem kürtölöm szanaszét, h most az exeknek, barátoknak, Páromnak mekkora is van.

A lényeg az, h én a helyedben picit magamba néznék, mert lehet, h megbújik ott még pár másik ok is, ami miatt nem sikerülnek a kapcsolataid és a randijaid. Ha valakinél is sorozatos, ott nem biztos, h az összes nőben keresendő a hiba, hanem inkább benne. Vagy lehet, h tényleg ennyire peches vagy, h állandóan ilyen felszínes nőket fogsz ki.
válasz | 2011-07-27 | 13:28
Foglald el magad, találj hobbyt, ne hagyd, h ennyit kattogjon az agyad feleslegesen. Ezzel sokszor azt éri el az ember, h sokkal komolyabbnak ítél meg egy helyzetet, sok minden rosszat beleképzel, továbbszövi.
Menj el sportolni, találj valami elfoglaltságot, ami örömet okoz :)
válasz | 2011-07-27 | 12:34
Ezt ugye te sem gondoltad teljesen komolyan?! Azt mondják neked, h a párod olyanokba szeret bele,akik megcsalják és ezért te is arra gondolsz, h ha eszerint cselekednél, akkor beléd szeretne. Elég nyakatekert és roppant ostoba" elgondolás szerintem (!!!).
Most szemét vagy vele? Szerintem nem. Kezd beléd szeretni? Ahogy leírtad, igen.
Rossz tapasztalatai vannak, kinek nincsenek???? Mellesleg mindig kettőn áll a vásár. Te csak az egyik oldal történetét hallottad, ami nem biztos, h teljesen lefedi a valóságot. Nem mondom, h hazudik párod, de lehet, h valamit pont ő nem vett észre, valamivel anno pont ő nem foglalkozott, figyelmen kívül hagyott, stb...aminek a következménye lett az elhidegülés, megcsalás. Ehhez két ember kell, de persze van olyan eset, mikor az egyik fél mindent megtesz, próbál rájönni, mi a gond, próbál segítséget kérni a párjától, meg akarja oldani a dolgokat, de a másik bezárkózik vagy éppen kizárja az életéből.

Kicsit nagyon elkanyarodtam...
Én azt mondom, h ne másokra hagyatkozz, hogyan viselkedj. Te olyan vagy amilyen. Pont emiatt van veled a párod, nem? A jövőt pedig senki sem láthatja előre. Történnek váratlan események, amik próbára tehetik a kapcsolatokat. Egyeseket megedz, jobban összetartanak, mások pedig másnál keresik a megoldást. Nem garantálhatja az ember, h sose lesznek problémák, de amíg látja, h őszinte vagy, h mindent megbeszélsz vele és a problémákat nem az ő kirekesztésével akarod megoldani, addig szerintem ő is biztos lehet abban, h nem okozol neki fájdalmat...hiszen ez a jele annak, h fontosak vagytok egymásnak.
válasz | 2011-07-27 | 10:15
Kérdezd meg, h miért retteg ettől ennyire? Fél, h így sérülhet idővel a sok rossz tapasztalat miatt? (ha jól emlékszem, valami ilyesmit írtál)
Fél, h ugyanaz fog bekövetkezni, ami eddig, azaz megnyílt , majd fájdalmat okoztak neki?
válasz | 2011-07-27 | 10:13
Javaslom, olvasd végig az elmúlt kb 4 évnyi hsz-eit. Meg fogsz lepődni, de rögtön meg fog változni a véleményed :)
válasz | 2011-07-26 | 23:00
A férfi részéről is ostobaság hajtani azért, h az ex "eredményeit" elérje a mostani partnerrel és a nő részéről is ostobaság próbálni ezeknek megfelelni. Mindkét félnek fel kell fognia, h nincs két egyforma nő. Ha ezt tudatosítják, egyből nem lesz célorientált verseny a szex és nem is lesz csalódás, mert "csak" 2 orgazmust élt át a nő.
válasz | 2011-07-26 | 15:41
"Hurrá! Kipipálva!"
Ez továbbra is úgy hat, mintha teljesítendő célállomásokat tűztél volna ki a szexben, mint valami "verseny" :S

"Tudom, hogy hülye vagyok, hogy ilyeneket veszek alapul!! Nekem bőven elég a két orgazmus!! "
Azt se feledd, h akadnak megjátszós nők és nagyot mondó férfiak is. És ha ici-pici ezekből megvan mindkét fél részéről, na akkor jönnek azok a sztorik, élmények, amikre mindenki irigykedik, és próbálja elérni ő is ugyanazokat. Ezzel nem azt mondom, h párod lódít vagy az exe játszotta volna meg magát, de benne van a pakliban. Ezért is nem kell mások élményeit alapul venni, te te vagy, mindenki másképp reagál erre-arra.
válasz | 2011-07-26 | 13:52
Mindig ugyanazt a hibát követed el: a saját élményeidet akarod általánosítani.

"A guggolo pozicio irto faraszto.
En nem tudom ki a francnak kenyelmes vagy jut eszebe igy szexelni. "

Azért, mert NEKED nem kényelmes egy pozíció vagy NÁLAD ez akadályozza az orgazmust vagy SZÁMODRA fárasztó, nem feltétlen gondolja mindenki így.
Kicsit úgy hat, mintha enyhén "hülyének" titulálnád azokat a párokat, akik pl az említett pozíciót választják (magadból kiindulva).

Fogadd el, h más emberek számára igencsak izgalmas lehet 1-1 újabb póz, és mert NEKED az nem tetszik/tetszene, mások élvezetüket lelhetik benne. Ezért nem kéne egyből azzal jönni, h "ez a póz ugyan ki a fenének jutna már eszébe?!" és hasonló megjegyzésekkel.

Mivel tudom, h erre azt fogod reagálni, h neked igenis az nem jó és nem élvezel el benne és elfáradsz, blablabla...megpróbálom még egyszer érthetően leírni:
Nem azzal van a baj, h neked valami nem jön be, hanem, h ezt általánosítani próbálod. Ha neked nem jön be, szerinted másnak se fog és ezért a te nézetedben "ostoba" az, aki ilyen pózzal próbálkozik.
válasz | 2011-07-26 | 09:30
A párodnak akarsz megfelelni és hozni az általa említett normát? A 4-5 orgazmust? Mert ha te "csak" kétszer élvezel el, az kevés?
Felejtsd el az exeket, ne azokat vedd alapul, ne hasonlítgasd magad hozzájuk...csak megkeseríti a szexuális életedet. Nem minden nő egyforma, és na ess abba a hibába, h a saját 2 gyönyörödet se tartod más elégnek, kielégítőnek csak azért, mert volt egy ex, aki 4-5x élvezett.

"Főleg, hogy ha az első akkora, hogy "magömlésem" is van! "
Itt tényleges "magömlésre" kell gondolni, vagy csak nagyon de nagyon benedvesedsz? Mert ha az előbbi, akkor annak eleve köze lehet a G-pontodhoz.
válasz | 2011-07-26 | 09:25
Tudjuk, h nálatok 2 pozíció létezik, de mások mondjuk szeretnek több mindent kipróbálni. És valamelyik éppen fárasztó? Na és :)
A hsz-em lényege az volt, h lovaglóból is több variáció létezik és ostobaság rámondani, h "azzal bizony neked nem hüvelyi orgazmusod van", mert ezt te nem tudhatod.
válasz | 2011-07-25 | 21:57
Ezzel én sem értek egyet. És azért szerintem egy szexualitás és orgazmus terén tapasztalt nő el tudja dönteni, h az adott inger, orgazmus most csiklóhoz köthető vagy sem. Lovagolni is lehet úgy, h semmi inger ne érje a csiklót. Pl.: hátra dőlve vagy nem térdelve, hanem guggolva a férfi felett.
válasz | 2011-07-25 | 16:52
"Nekem a VÁGY teljes hiánya tűnik ki a szavakból ( a maszturbáció hiánya, a testi vágy hiánya... "

Ezzel egyetértek. Tényleg úgy néz ki, mintha a szexualitás vágy egyáltalán nem lenne (lett volna az eddigi) az élete része.
De ha ilyen téren rendben is lenne, akkor is fennáll az esélye annak, h a teste tiltakozna az együttlét ellen.
válasz | 2011-07-25 | 16:49
A másikért megtenni dolgokat nem azt jelenti, h totálisan magunkra erőszakoljuk a másik igényeit. Kiállni a másik mellett, elköltözni egy másik városba vele, mert ő ott kapott munkát vagy ilyesmi dolgok egészen más kategóriába tartoznak, mint a te eseted...szerintem. Te egy az egyben félretetted a saját vágyaidat, és behódoltál neki. Félretetted azt, h te nem akarod még őt, engedtél neki és már a szexnél tartotok.
Nekem az is furcsa, h ő bánt meg és te pedálozol azért, h megtartsd? :S
válasz | 2011-07-25 | 16:43
Gondolj bele, h egy olyan emberrel fekszik össze rendszeresen, aki ilyen szinten megbántotta. Lehet, h legyint rá, de az is lehet, h mélyen legbelül ez egy hatalmas törés, amire a teste így reagál, azzal, h nem izgul fel, nem kívánja azt, aki ilyet tett vele. Mondhatja, h megbocsát, és szereti, de a tudatalattink képes furcsaságokat művelni.
válasz | 2011-07-25 | 16:41
Féltékenykedik, majd bevallja, h fogadás volt az egész "összejövetel", majd jön a szex, ahol szintén nem igen egyeznek az igényeitek, de ezt figyelmen kívül hagyjátok, belemész a szexbe úgy, h még nagyon nem lett volna itt az ideje. :S
Azért elég sok sebből vérzik ez a kapcsolat :S

Az orgazmus kérdésre visszatérve: apró dolgok is bezavarhatnak, az olyan "komolyabb" dolgokról ne is beszéljünk, ahol kiderül, h poénból, fogadásból jönnek össze egy nővel. Azért ez elég mély nyomott tud hagyni :S
válasz | 2011-07-25 | 16:33
">Egyet komolyan nem ertek,hogy az eggyutletek utan miert faj odalent,vajon orvoshoz kellene forduljak evel?:(("

Mert nem akarod, mert nem izgulsz fel (kellően).

"be valta azt hogy eleinte csak fogadott a haverjevel es csak azert volt velem"

És ezek után vele maradtál? Eleve milyen dolog, h ezért jön össze valakivel? Én minimum képen töröltem volna őt és a haverjait és hagytam volna a fenébe. Jelen helyzetben bizalomról se lehet már beszélni. Csodás alapok egy kapcsolatnak.
válasz | 2011-07-25 | 16:23
Nem érted a lényeget. Nem vághatod a fejéhez, hiszen te belementél. Te hagytad, h meggyőzzön, h igenis itt az idő, h megfogd neki vagy h lefekhess vele.
A lényeg, h mindketten megértsétek, h a számodra ez az egész nagyon fel lett gyorsítva, nem hagyta, h te magad juss el oda, h kívánd, h megérintsd, h kényeztesd, sürgette az eseményeket, mert a kényeztetést meg se várta, egyből átléptetek a szexre.

A kérdés, h vágysz rá? Kívánod, h megérintsen, h simogasson, h kényeztessen? Ha nincs veled, érzed azt a bizonyos "bizsergést", vágyakozol utána? Ha vele vagy, képes elérni azt, h levetkőzd a gátlásaidat és h minden porcikáddal arra vágyj, h még többet kapj? A leírásaid alapján ezt kétlem, de javíts ki, ha tévednék. Maga a sürgetés is kiválthatott benned egy nagy gátlást...de az is lehet, h szimplán még nem kívánod az egész testiséget, csak belementél.
válasz | 2011-07-25 | 16:15
"a baratomnak is 4 honap kellett mig ra vett nagy nehezen hogy meg fogjam a micsodajat :)"

Ebből a kijelentésből is csak az jön át (számomra), h ez megint egy elvárás volt, amit meg "kellett" tenned. Nem te magad vágytál rá, nem volt neked idő hagyva, h a saját tempódban juss el idáig. Kényszerként és teljesítendő feladatként látod ezt (vagyis az írásaidból ez jön le), ahogy SiHing Hou is írta.
válasz | 2011-07-25 | 15:50
Ez nem egy muszáj dolog, ez nem KELL. Egyszerűen hiba került a gépezetbe, ami akár a nem túl kellemes első élmény, akár az, h szinte már átment elvárásba a szex. Persze más oka is lehet, de ha mindent ugyanúgy csináltok mint eddig, nem sok minden fog változni.
válasz | 2011-07-25 | 15:44
Ezt megcáfolnám...
Elég abból kiindulni, h a legelső alkalommal sem igen figyelt rád, jelenleg is szinte csak az ő kedvéért van szex. És ha tudná, mi hány méter, nem lépett volna a pettingről tovább a szexre úgy, hogy nem tudja, mi hogyan esik neked jól. Téves elgondolás, h ezt megoldja majd a szex, h a pettingbeli hiányosságokat befoltozhatjuk a szexszel.
válasz | 2011-07-25 | 15:37
Párod pasiból van és a férfiak nagy nagy %-a masztrubál. Ergo ő tudja, milyen inger esik neki jól, mikor közeledik az orgazmushoz, stb.
Te ezzel kapcsolatban kicsit hátrányból indulsz, hiszen mindent ráhagysz. Ha ő is korodbeli, akkor még feltehetően tapasztalatoknak is lehet, h kissé híján van.
válasz | 2011-07-25 | 15:15
Tehát nem is adtatok időt arra, h kellően megismerjétek egymás testét, részedről ez teljesen el is maradt és egyből fejest ugrottatok a szexbe? Nem csodálom, h nem nagyon jön az összhang, az orgazmus :S
válasz | 2011-07-25 | 15:10
".am az utolso kerdesedre a valaszom h o mar igen,de en meg nem :)"

Ezt nem igazán értem. Melyik kérdésre ez a válasz?
válasz | 2011-07-25 | 15:04
Magadnak képes vagy orgazmust elérni? Ismered annyira a tested, h tudj neki segíteni, h neked mi hol és hogyan jó? Vagy teljesen magára van utalva, h ő találjon ki mindent?
Lentebb kérdeztem,h véletlen nem ugrottátok át azt a bizonyos pettingelő időszakot, ami pont erre irányul, azaz egymás testének megismerése, örömszerzés, de behatolás nélkül?
válasz | 2011-07-25 | 14:55
Alapvetően szerintem még nem kéne aktusban gondolkoznod. Hiszen amíg nem érzed magadban, magadon, h teljesen rá vagy izgulva a partneredre, h kívánod, h akarod őt, addig el fog kerülni az orgazmus, és az ilyen OTTANI ingerek se sokat számítanak, ha alapvetően hibádzik a szexuális vágy, izgalmi fok.
válasz | 2011-07-25 | 14:53
"Ez igen összetett dolog és nem lehet a korhoz kötni."

Ezt a mondatomat mégis kijavítanám. Lentebb említettem egy esetet, amikor valaki 30 évesen várja a csodát úgy, h magát sem ismerte még meg. De a kor szerintem akkor sem elhanyagolható, mikor valaki még "kislány" fejjel esik neki ennek a témának 13-14 évesen.
A szexuális fejlődésnek vannak bizonyos szakaszai, amiken általában végigmegy minden ember. Persze itt már képbe jön a neveltetés is, mert ugye sokaknál bűntudattal társul a maszturbálás vagy éppen teljesen elnyomja a vágyait x évig. Ha valaki életéből kimaradnak fontosabb "lépcsőfokok", esélyes, h nem teljesen úgy fogja megélni a szexet, ahogy szeretné.
válasz | 2011-07-25 | 14:49
Ez igen összetett dolog és nem lehet a korhoz kötni. Nincs kőbe vésve, h ha valaki 18 évesen veszíti el a szüzességét, akkor ez és ez vár rá, ha pedig valaki 25 évesen, akkor amaz.
A szexuális élményt és az orgazmust nagyon sok minden befolyásolja és nagyon apró dolgokon képes elcsúszni. Pl.: én a te helyzetedben igenis fontosnak tartom azt, h az első együttlét nem a te kedved szerint történt.
Függ ez a partnertől, az, h ki mennyire ismeri a saját testét, "igényeit", mennyire kommunikatívak a pár tagjai, ki mit élt meg előtte, ami szexualitáshoz köthető (pl.: nevelés, trauma, zaklatás, erőszak, ...).
válasz | 2011-07-25 | 14:42
Szerintem a te korodban emiatt felesleges aggódni. Viszont bizonyos esetekben igenis befolyásolhatja...pl.: ha valaki 30 évesen kezdi ela a szexuális életét élni úgy, h előtte még magával sem volt semmi tapasztalata. Na ebben az esetben hiszem, h esetleg nagyon de nagyon nehéz dolga lesz.
válasz | 2011-07-25 | 13:54
Tehát a legelső szex úgy jött össze, h te nem igazán vágytál rá. Ha fáradt voltál és nem tudtál ráhangolódni, miért nem állítottad le? vagy most, h már szinte hidegen hagy, miért nem teszed szóvá? Írtad, h látja, érzi ő is, de mégis van köztetek szex. :S Nem túl önző viselkedés ez? :O
Amit én kipróbálnák a te helyzetedben az az, h egy időre parkolópályára tenném a konkrét behatolásos szexet. Térjetek vissza az alapokhoz. Játszadozzon veled, kényeztessen téged, érezd, h veled foglalkozik, h nem a saját öröme a lényeg, nem azért közeledik hozzád, h aztán neki meglegyen a szexadagja. Élvezd azt, h akkor és ott minden miattad történik, te irányítasz. Ha nem esik valami jól, szólsz vagy jelzel neki. Tudd, h semmi olyasmi nem lesz, ami neked nem jó vagy kellemetlen. Indítsatok pl egy kis masszázzsal. Az egész testedet bejárhatja olajos vagy krémes ujjaival és ne az legyen a lényeg, h most szex kerekedjen belőle. Csak élvezd, h kényeztet, h masszíroz, h simogat és eleinte ODA ne nagyon tévedjen el a keze. A gyengéd vagy éppen erőteljes simogatások, érintések szerintem meghozzák a kívánt eredményt, főleg ha tudod, h mindez miattad történik és nincs elvárva, h szex legyen belőle, h a kedvére tegyél, miközben nem is élvezed azt.
válasz | 2011-07-25 | 13:38
Szerintem érdemes ketté választani a problémádat. Egyik az, h nem éred el a partnereddel az orgazmust, a másik pedig az, h magát az együttlétet sem élvezed. Utóbbiból simán következhet az előbbi.
Megadtátok a módot, időt annak,h megismerkedjetek a másik testével? Gondolok itt a pettingre, amikor is felfedezitek egymás erogén zónáit, "megtanuljátok" mikor hol mi és hogyan jó a másiknak.
Az érintéseit, csókjait élvezed? Lázba hoz, feltüzel? Vágysz arra, h még tovább menjetek, h még többet kapj? Hogyan szoktátok egymást kényeztetni együttlét előtt? Érzed, h felizgat az, amit kapsz?
válasz | 2011-07-24 | 21:17
Mint mindig, megint sikerült nem meglátni a hsz többi részét, amiben úgymond a "lényegi" rész olvasható.
válasz | 2011-07-24 | 12:15
Ani őszintén sajnállak téged, komolyan. Egyre megkeseredettebb vagy, és egyre inkább másokra próbálsz mutogatni. Másokat vonsz felelősségre, másokat sértegetsz, mert egyre inkább nem akarod meglátni, micsoda pusztítást végzel "magaddal", a szexualitásoddal.
Sajnálom azokat a nőket, akik ilyen szinten megrekedtek, akik nem képesek meglátni, h mindezt saját maguknak köszönhetik és a megoldás kulcsa is ott van előttük, csak éppen nem veszik észre ...vagy nem akarják észrevenni, mert ez a dagonyázás már teljesen a részükké vált. :(
válasz | 2011-07-23 | 20:09
Rengeteg tanácsot, ötletet kaptál. Majd akkor elégedetlenkedj, ha mindet végigpróbáltál, és mindre szántál kellő időt és tényleg teljesen odatetted magad, nemcsak ímmel-ámmal, muszájból, "na akkor csináljuk" módon.
Szép estét! :)
válasz | 2011-07-23 | 11:37
Ha se hétvégén, se jövő héten nem akaródzik megjönni, én a helyedben felkeresném a nőgyógyászomat.
válasz | 2011-07-23 | 11:28
Én a múltkor teljesen véletlen akadtam rá a következő filmekre: Manuels F**cking French Vacation. Több rész is van belőle. Mikor megnéztük az elsőt, nem tudtuk eldönteni az elején, h ez most home video vagy profi alkotás. Mármint a felvétel stílusa és az együttlét jobban hasonlít az igazi szexre. Aztán ez az élmény egyre halványult a többi részben, de egy próbát megér :)
 
válasz | 2011-07-23 | 11:28
Én a múltkor teljesen véletlen akadtam rá a következő filmekre: Manuels F*cking French Vacation. Több rész is van belőle. Mikor megnéztük az elsőt, nem tudtuk eldönteni az elején, h ez most home video vagy profi alkotás. Mármint a felvétel stílusa és az együttlét jobban hasonlít az igazi szexre. Aztán ez az élmény egyre halványult a többi részben, de egy próbát megér :)
válasz | 2011-07-23 | 11:25
Ha védekezte megfelelően, akkor nem kell ennyire félnetek.
Írod, h 1 hónapja vagytok együtt és már rettegsz attól,h teherbe estél...már azonnal le is feküdtetek? 16 évesen? :O
válasz | 2011-07-23 | 11:23
Lehet én vagyok fura szerzet, de mikor Párommal vagyok, nem pavlovi reflexként akarom kiváltatni az orgazmust :S Főleg nem úgy, h nem is vagyok ott Vele 100%-osan :S
válasz | 2011-07-23 | 11:21
Ezzel az írással jó pár pontban nem tudok egyetérteni.
Lehet, én vagyok másképp kalibrálva, de nekem hihetetlen érzékeny a hüvelyem, orgazmus után meg pláne.
Az írás arra vezeti vissza a hüvelyi orgazmust, h akkor is valamilyen úton módon ingerelve van a csikló...és ha még sincs? Tegyük fel, h a nő mondjuk maszturbál valamivel, és nem izgatja mellé a csiklóját, abban az esetben mivel magyarázandó az orgazmus?
Vagy ha csak análisan kap ingert és eközben is átéli az orgazmust?
Vagy ha semmilyen fizikális ingert nem kap?
Gondolom, ezekre az lenne a válasz, h ilyenek nem is léteznek...papírforma szerint.
válasz | 2011-07-22 | 12:18
Igazad van teljes mértékben, tudom, és megértem!
Felfogni felfogom, csak eszerint cselekedni nehéz olykor, de igyekezni fogok :)
válasz | 2011-07-22 | 12:11
A fontos, h ő nem látja sehogy ezt a világot. Ő csak arra hagyatkozik, amit a média nyom az arcába. Ez alapján megérteném, ha azt mondaná, h ez tőle távol áll, őt ez nem érdekli. Ezzel nem lenne semmi baj, hiszen egyéni vélemény.
DE amikor valaki ledegradálva, lenézően, sértően, lekicsinylően vélekedik olyasmivel kapcsolatban, amihez úgymond soha életében nem volt semmi köze, az már teljesen más dolog.

Én sem téríteni akarok, távol álljon tőlem. Elfogadom bárki véleményét, ha azt mondja, h őt ez nem érdekli. Őt sem akarom megtéríteni, de azt a mérhetetlen "lesz*rozást", amit ő művel, azt nem tudom szó nélkül hagyni. Életében nem mélyedt ici-picit sem bele (hsz-éből kiderül), de már masszívan szidja, ócsárolja az egészet.
válasz | 2011-07-22 | 12:00
Azt hittem, nem fogod még jobban hangoztatni, mennyire nem értesz ezekhez és mennyire nem is tudod, mindez mit jelent, de sikerül azért még lejjebb minősítened magad.
válasz | 2011-07-22 | 11:56
Félreértettél :) A számodra "keleti szemétnek" titulált dolgokkal kapcsolatban írt véleményedre írtam, h süt róla a hozzá nem értés, és h nem minden ember merne ilyen stílusban ennek hangot is adni (még egyszer: a hozzá nemértéssel kapcsolatban).
válasz | 2011-07-22 | 11:48
Zserbo, ez a hozzászólás csak a hozzá nem értésedet fejezte ki, h mennyire nem érted ezeket a dolgokat. Nem minden ember meri ezt így, ilyen stílusban felvállalni.
válasz | 2011-07-22 | 11:41
Éljenek ;) Mennyi minden lehetőség adott ezeknek az álmodozó királylányoknak? Hmmm...;)
válasz | 2011-07-22 | 11:35
1116 hsz, ami semmiben sem különbözik. És lesz még szerintem minimum 5000 ilyen tartalmilag copy-paste hsz. Kényszeresen írod ugyanazt és ugyanazt, nehogy a feledés homályába vesszen, h te mennyire gyűlölöd az ilyen és olyan méretet. Nem 10x, nem 20x, nem 50x, hanem több mint 1000x. Vajon miért érzed, h ennyire bizonyítanod kell, h neked ennyire nem felel meg ez a méret?
válasz | 2011-07-22 | 11:29
Te nem elmondod a véleményed, hanem folyton, újra és újra csak ugyanazt mondod és mondod. Ugyanazt, semmi tartalmi különbséggel. Szinte nincs egy hozzászólásod sem, ami ne arra irányulna, h a SZÁMODRA nem megfelelő férfiak önértékelést minél lejjebb rombold. Nem hagyhatod ki egyik megszólalásodból sem azt, h számodra az ilyen férfiak nem is férfiak, egyenlők a nullával, inkább húzzák le magukat a wc-n, adják fe a csajozást, semmit sem érnek, semmit sem tudnak, stb.
Te nem véleményt nyilvánítasz, hanem minden hozzászólásodban élvezettel döngölöd földbe azokat a férfiakat, akik a te mércédnek nem felelnek meg. Minden hozzászólásodban, minden egyes alkalommal.
válasz | 2011-07-22 | 11:01
Amíg nem vagy benne biztos, lehet, h csak pénzkidobás lenne bármilyen teszt.
Én mindenképp olyat vennék, ami már nagyon hamar kimutatja (azt a 3 naposat).
válasz | 2011-07-22 | 10:56
Célszerű, mert akkor a legmagasabb a hcg szint, ha esetleg gond lenne. De nagyon fontos, h a kérdéses együttlét mikor volt, mert a legérzékenyebb teszt is csak a beágyazódás után 3 nappal mutatja ki leghamarabb (ez rá is van írva). A többi teszt még később. Tehát fontos, h mikor volt és h milyen tesztet veszel.
válasz | 2011-07-22 | 10:53
Nem tudom, nem tudhatom...eltérően reagálhat a nő szervezete.
vegyél tesztet és az legalább adhat már egy támpontot.
válasz | 2011-07-22 | 10:46
De miért kell kísérteni a sorsot? :S Az én tapasztalatom az, h az előváladék is meg tud téveszteni. Persze ez lehet, h férfifüggő, de tapasztaltam már olyat, h hipphopp jött egy kicsi , aztán egy ideig semmi, majd megint, máskor meg elkezd távozni és folyamatosan lehet érezni. Én nem alapoznék előváladékra és nem érinteném össze a puncival a hímvesszőt mindenféle védelem nélkül.

Ez mikor történt? Ha eltelt már 2 hét, akkor menj el és vegyél egy tesztet.
válasz | 2011-07-22 | 10:40
3-4 napja egyszer csípett...azóta egyszer sem? Nem jársz többször a wc-re, nincs gyakoribb vizelési ingered?
Ha ezekre nem a válasz, akkor az nem felfázás, az azért nem egy wc-zés erejéig zavar be.
válasz | 2011-07-22 | 10:39
Ezt neked kell tudnod. Volt valami stresszhelyzet? Ezt más nem mondhatja meg, hiszen csak te tudod, miket éltél át ezalatt az 1 hónap alatt.
A nyári hőség az előző nyarakban befolyásolta a ciklusodat?
Nem sportolsz többet? Nem hajtod ki jobban magad?
Valamiben eltért a mindennapi életed az elmúlt 1 hónapban?
Ezekre a kérdésekre csak te tudhatod a választ.

Az rendben van,h nem szakadt ki a gumi, de nem is játszadoztatok úgy, h esetleg belédkerüljön bármi a barátodtól? Egy kis tipi-tapi ott és véletlen magadba nyúltál vagy pl orál neki, aztán csók és ő neked orál vagy ilyesmik?
válasz | 2011-07-22 | 10:21
A ciklust nagyon sok minden befolyásolja. Elég egy kis stressz (vizsga, munkahely, tragédia, ...) és borulhat az egész.
Azt viszont fontosabb info lenne, h hány napos a ciklusod. Sok nő mindig pontosan havonta ugyanakkor várja, miközben vannak 30, 31 és olykor 28 napos hónapok is. Ezek azért elvehetnek, hozzáadhatnak napokat. Most tartasz kb a 32. napon, előtte hány napra jött meg?
Nekem is volt olyan időszakom, mikor kilengett 33-34 naposra a ciklusom, de aztán visszaállt 30-31 naposra.
válasz | 2011-07-20 | 22:06
Tudod, az általam említett értékek akkor mutatkoznak meg, ha az akadályokat egymás megbántása nélkül, közös erővel tudjuk legyőzni. Erről szólna egy kapcsolat szerintem.
Mindenhol vannak problémák (munka, anyagi, egészség, stb), ezek senkit sem kerülnek el. De ezek kezelése, megoldása mutatja meg, h az a pár mennyire is összetartó, h tényleg jóban-rosszban ott vannak-e egymásnak. Ha hazudnak valamiről, ha homokba dugják a fejüket, ha nem törődnek a másikkal, ha elhallgatnak valamit, vagy egyszerűen lelépnek, akkor azzal nem igen lesz semmi megoldva.
Nincs olyan, h tökéletes, hibátlan ember és nem létezik olyan se, h soha semmi probléma ne merüljön fel, de én továbbra is fenntartom, h szerintem a lentebb említett értékek, érzések nélkül nem beszélhetünk igazi összetartozásról, mély bizalomról, közös küzdelemről.
válasz | 2011-07-20 | 21:42
Ilyen nincs, h ennek a legelején fájnia kell! Ezt felejtsétek el! A fájdalom azt jelezte, h neki valami nem jó.
1 ujjnál élvezte, kellemes érzés volt, nem fájt neki? És kettő ujjnál? Vagy csak a behatolás okozott neki fájdalmat? Ha valamelyik lépcsőfok okozott gondot, akkor meg kell állni előtte és kicsit ott toporogni, amíg a következő lépcsőfokot is gond nélkül tudjátok majd venni.
válasz | 2011-07-20 | 21:29
Attól függ, mit csináltatok? Mert ha szinte ukkmukkfukk 1-2 ujj be, aztán pedig te is be és fájt, akkor azon nem csodálkozok egyáltalán. Lentebb többször le lett írva, hogy hogyan lehet szépen ráhangolódni az anális élvezetekre. Nálatok nagyon fontos lenne a fokozatosság, ha fájdalmasra sikeredett az első próbálkozás.
válasz | 2011-07-20 | 21:24
Nem akarlak megsérteni, de pont te hozod fel? Nálatok nem volt meg az őszinteség és te léptél félre. Akkor most olyat akarsz tagadni, ami nálatok is pontosan h megjelent?
válasz | 2011-07-20 | 21:18
Tudom, h te másképp értékeled a dolgokat, a kapcsolatokat. Én úgy állok hozzá, h ha egy emberrel összekötöttem az életem, akkor hozzá őszinte leszek. Hogy ez túl csöpögős, h ilyen nincs is? Lehet, én ezt vallom akkor is.
Egy kapcsolat kommunikáció és őszinteség híján nem fog fejlődni, nem fogják tudni megoldani a problémákat és talán az egymásba vetett bizalom is csorbul vagy búcsút is inthetnek neki. Biztosan vannak, akiknek ezek nem hiányoznak, hiszen nem vagyunk egyformák. Sokak számára túl idealizált formában fogom fel a kapcsolatokat, ezt nem tagadom. De mi ebben az olyan rossz, ha mindez semmiféle erőfeszítésbe, fájdalomba nem kerül a pár tagjainak és működik és hatásos és jótékony a kapcsolatot nézve?
Én valahol az őszinteséget tartom természetesnek, mert ha valamit titkolunk vagy valamiről hazudunk, abba előbb-utóbb úgyis belefulladunk...a hűség pedig számomra nem rabiga, nem is vágyok más férfire.
válasz | 2011-07-20 | 21:04
"Azért elég ritka az a kapcsolat, ahol nem derülnek ki érdekes dolgok a partnerről később... :) "

Igaz, manapság az őszinteség, a nyitottság, a hűség és a tisztelet ritkaság számba mennek. Ezek sok kapcsolatból hiányoznak.
Rólam Párom semmi "érdekeset" nem fog megtudni, mert én őszintén elmondok mindent, sőt a múltamat se hallgatom el, és mindez az Ő részéről is megvan.
válasz | 2011-07-20 | 20:56
"Plusz amikor összejössz valakivel, honnan tudod hogy 20 év után milyen lesz...?"

Ez egy olyan dolog, ami a kapcsolat elején kiderül. Nem x év múlva fejlődik vissza valaki szexuális kultúrája.
Nem mellesleg azért a pasikat se kell annyira sajnálni. Ugyanis ha egy nő kevéssé élvezi, azt lehet látni, érezni, főleg, ha már sok-sok ezer együttléten túl vannak.
válasz | 2011-07-20 | 20:47
"De most nézd... mik a tények: hogy kitágulnak és nem élvezik csak a nagyot. Mit tudunk tenni? Semmit. "

Itt jön a képbe, h milyen embert választunk társunknak, párunknak. Vagyis itt jön a képbe az értelem egy bizonyos formája. Aki boldogan dobja félre azt a férfit, akit élete társának választott egy nagyobb pasiért, arra én azt mondom, h ott nem volt igazi kapcsolat. Ha szeretünk valakit, akkor nem rúgunk fel mindent azonnal, hanem elkezdünk keresgélni, mi is lehet a megoldás. Ha ennyi fáradságot sem vesz a nő, akkor nem is kár érte.
A szexuális kultúra az én nézetemben pontosan arról szól, h az ember mennyire rugalmas, mennyire nyitott, mi mindent tesz meg a fejlődés érdekében. Eleve olyan emberrel tudsz újabbnál újabb élményeket átélni, akiben benne van a fejlődés iránti vágy, h megpróbálja minél jobban kiaknázni a lehetőségeket.
válasz | 2011-07-20 | 20:37
Nem!!! A fájdalom egy vészjelzés a szervezet részéről. Ha fáj, nem szabad folytatni, erőltetni!
Nem mindenki képes azonos "tempóban" ráhangolódni az anális behatolásra. Vannak olyanok, akiknél hetekig csak a nyalogatás, a simogatás a jó, majd csak után jöhet a behatolás 1 ujjal és még itt is sokszor nem elsőre megy minden.
Nagyon ritka az olyan, h egy nő az első próbálkozás alkalmával a totális 0-ról eljusson az anális szexig.
válasz | 2011-07-20 | 20:33
Az az érdekes, h pont egy olyan nőt "védesz", aki örömmel rúgta volna ki a mostani férjét anno, ha 1 vagy 1,5 cm-rel kisebb hímvesszője lenne. És ez a nő az, aki az általad lentebb ecsetelt módon tesztelte a pasikat, mielőtt zöld utat kaptak volna. Azaz ágyba, lemérni, mekkora, és ha nincs meg a szükséges méret, akkor következő randi már nincs is.
Vagy ez lényegtelen, ha a nő nem a 18 cm-t keresi? Ugyanúgy szelektálja és felpróbálja a férfiakat.

A többieknek abban igaza van, h te nem a véleményed írtad le, hiszen többször (!!!!) kihangsúlyoztad, h ezek tények, hanem az alapján a pár megkérdezett nő alapján általánosítottál az egész magyarságra nézve.

Azt elhiszem, h sok ilyen nő van, idősebb korosztályból pedig még több, hiszen ahogy SiHing Hou is írta, az idő telik és megteszi a hatását...tágulnak a nők, egyre érzéketlenebbé válnak és elhiszem, h 10-en, 20-on éves házasságuk mellé bepróbálnának egy nagyot...mert talán már közel sem nyújt akkora élvezetet az otthon megkapott méret, mint 10-20 évvel ezelőtt. Sokszor mondtam és nemcsak én: aki nem figyel oda magára, az előbb utóbb megtapasztalja mindezt. De nem kell itt a nyugdíjas korra gondolni, már 20-on éves lányoknál láthatók, érezhetők a jelek (pl.: süllyedések).

Azzal pedig nagyon de nagyon nem értek egyet, h az átlagost elviselik a nők és titkon nagyobbról álmodoznak. De szerinted ott a szerelem és az ott tartja a férfi mellett, majd ha ez múlik, egyből máshol keresik a kielégülést. Megsúgom, ez nem szerelem, ez nem szeretet, és az ilyen kapcsolatért egyáltalán nem is kár.

Írtad, h téged elhagyott egy barátnőd, miután lefeküdtetek. Mindezt annak tudod be, mert neked nincs akkora, mint az exének. Kérdés, h mikor együtt voltatok, figyeltél rá, kielégítetted, láttad az örömteli elaléltságot rajta a szeretkezés után, láttad, h teljesen elmerült az orgazmus hullámaiban, láttad azt a bizonyos csillogást a szemében? Mert ha egy nőt teljes mértékben kielégítenek testileg-lelkileg, az nem fog azon fennakadni, h most neked 2 cm-rel kisebb, mint az elődödé. Ezt bizton állítom.
válasz | 2011-07-18 | 22:56
Foggátló mellé még egy hatalmas adag hormonbomba? Na, az ütné ki rendesen szerencsétlen szervezetét. Nem is szokták engedni, h alapvető hormontabletta mellé még egy ilyet is bevessen.
Ha már valaki tablettát szed, tegye azt körültekintően. Ismerje a működését és ismerje a kockázatokat és azt, h az antibiotikum esetleg bezavar. Ezt észben kell tartani, ha már emellett döntött, akkor igenis figyeljen oda erre.
válasz | 2011-07-18 | 22:53
Szerinted izgalmi állapot hatására feljebb tud költözni a méh, h azzal meghosszabodjon a hüvely hossza? Tágulhat, idomulhat, de azért nem rendeződik át a nő intim, belső régiója 6-8-10 cm-rel erre vagy arra.
válasz | 2011-07-18 | 13:59
Teljesen felesleges a példa...tudom, h van ilyen...
De mint lejjebb írtam, a tudatlanság és/vagy lustaság következményei fájóak lehetnek a partner számára.
válasz | 2011-07-18 | 13:51
Pontosan tudom, mire értetted.
válasz | 2011-07-18 | 13:40
"Kapcsolatban maximum azért mehet a kisebb mert az érzelmek némileg kompenzálják azt, hogy nem tudja a férfi úgy kielégíteni a partnerét, és "elnézi" ezt neki mert szereti - amíg nagyon szereti, ami viszont előbb-utóbb alábbhagy, és akkor jönnek a "különféle okokból történő szakítások"..."

Erre csak annyit mondok, h jajjjjjj istenem!!!!!!!!!!!!
Érzelmi plusz, ami ellensúlyozza a cm-eket...jahaaaajjjjj...
Inkább nem is mondok ezekre semmit...majd talán egyszer eljutunk oda, h....
válasz | 2011-07-18 | 12:44
Az a baj, h mert sok nő erről nem is hallott vagy ha igen, csak legyint rá, ennek a levét a férfiak isszák meg. Úgy vannak vele, h megtehetik, h belerúgjanak egy férfibe, megbántsák, kidobják, lecseréljék, mert van esélyük válogatásra. Érdekes belegondolni, h lehet, h pontosan életük szerelméről csúsznak le a saját tudatlanságuk és/vagy lustaságuk miatt....
válasz | 2011-07-18 | 12:37
Ezzel kapcsolatban 2 dolgot jegyeznék meg:

1: a nők bátran hangoztatják a véleményüket, de szerintem az ő hüvelytágasságukat nem szokták a férfiak ennyire hangoztatni vagy ha igen, végig lennének sértve, vagy egyből a pasi méretére hárítanának

2: nem csodálkozom azon, h sok nőnek a nagy kell. Aki nem foglalkozik magával ott lent, egyre érzéketlenebbé válhat az évek során, sőt egyre tágabbá. Ezért egyértelmű, h a legtöbb nőnek a nagy kell, ezzel nem is vitatkozom, és őket se lehet meggyőzni, mert ha esetleg a mostanit se fogják úgy érezni/élvezni, keresnek nagyobbat, ez a legkönnyebb.
válasz | 2011-07-13 | 09:58
Ezt hol olvastad, h a tabletta után 1-2 nappal jelentkezik a vérzés? Ilyesmit még sose olvastam tájékoztatóban. Az, h neten ki mit tapasztalt, nem általános érvényű. Bekavar a hormonrendszerbe, ez tény, mivel hatalmas adag hormonbomba. De ez nem azt jelenti, h utána rögtön megjön. Kimaradhat, rendesen megjöhet, késhet, siethet, bármi megtörténhet, hiszen ideiglenesen "felborítja" a hormonrendszert. Szóval az, h most késik, akár az eseményutáninak is betudható, de tesztet mindenképp érdemes csinálnod.
válasz | 2011-07-11 | 13:52
Először is: milyen volt a tabletta előtt a vérzésed? Ha ilyen rövid és ilyen kevés, akkor nem kell meglepődni. Ugyanis próbál beállni a szervezet a régi rendszerre....sokszor nem sikerül.

Bár ha abból indulok ki, h tabletta mellett nem menstruál a nő a szó szoros értelemben, tehát az is egy csökkentett, beszabályozott kis mennyiség, akkor az annál kevesebb (tabletta nélkül) nem feltétlen normális.
Dokiddal konzultáltál erről már?
válasz | 2011-07-10 | 14:59
Még az nem is olyan nagy probléma, ha 1-2 ilyen dolog akad a szexben, amire a másik határozottan nemet mond. Jelen esetben szinte mindent elutasít, megtagad, fadeszkaként fekszik, hiányzik az érzékiség minden formája...ilyen esetben valóban érdemes elgondolkodni, h ha semmilyen hajlandóságot nem mutat a másik, h kicsit is beleélje magát a szexbe és aktívan részt vegyen benne, akkor vajon ennek mennyi jövője van?
válasz | 2011-07-10 | 13:21
Sport, vitaminok/ásványi anyagok/nyomelemek, valamilyen stresszoldó/feldolgozó módszer (agykontroll, tai chi, jóga, meditálás, relaxálás,...) és már jó úton van az illető. Bár ezek ajánlatosak minden embernek :)
válasz | 2011-07-10 | 13:18
A párunk simogatása, kényeztetése szerintem nem undorító. Most nem az arcra élvezésre kell gondolni, mert az sokaknak nem túl tetszetős, de azért érdekesen nézek akkor, mikor egy nő kipróbálás nélkül masszívan nemet mond pl a párja hímvesszőjének kényeztetésére (kézzel, szájjal, vagy csak puszik formájában), de ő bezzeg elvárja, mert az neki kell előjáték során pl.
Mindenkinél más a határ, valóban...de ha valaki azt megalázónak és gusztustalannak tartja, h esetleg megpuszilja a párját a legintimebb helyeken, hát...ő tudja.
válasz | 2011-07-10 | 13:11
Általában a herpesz akkor jön elő, ha legyengül az immunrendszer. Tehát érdemes erősíteni, elkerülni a betegségeket, azaz mikor bejön a rossz idő vagy a tél utáni "tavaszi fáradtság" idején.
Ismertem olyat, akinek kb 2 havonta előjöttek, másnak pedig 1-2 évente csak. De az szerintem mindenképp jó kiinduló, ha erősíti az ember az immunrendszert.
válasz | 2011-07-10 | 13:04
Ez amúgy nagyon helyzetfüggő, mert én jobb szeretek felfele mozogni, h még jobban érezzek mindent. Ha pl egy nő mozdulatlan, akkor a férfi lökései hatására lehet, h erőteljes ingert kaphat az ágytól, párnától :)
válasz | 2011-07-10 | 09:18
Gyakran, ha így szeretkezik egy pár, a nő picit bepucsít, h még mélyebbre tudjon hatolni a férfi. Ilyen pózban elég nehéz bármihez is dörgölőzni, de nem lehetetlen. Főleg, ha pl egy párnát vagy takarót direkt a pucsítás miatt gyűrnek be a nő alá. Bár...én úgy sem éreztem kimondottan erős ingerlést soha csikló tájékon, na de nem omlik össze a világ akkor sem, ha semmi ingerlést sem kap a csikló. ;)
válasz | 2011-07-06 | 10:40
Tehát a baleset után 7 nappal csináltál egy tesztet. Itt a gond, mert teljesen felesleges volt, nem mutathat még ki semmit. Hiszen még a beágyazódás se nagyon történt meg, anélkül pedig nem beszélhetünk terhességről. Addig kb 10 nap szokott eltelni, ezért a legérzékenyebb teszt is (mint amilyet te vettél) ezután 3 nappal képes csak bármi érdemlegeset mutatni.
Amit tehetsz, h vársz pár napot, mert még most sem telt el a kb 2 hét. Én a helyedben hétvégén csinálnék még egy tesztet a reggeli első vizeletből, az már képes megmutatni, h esetleg terhes lettél-e vagy sem.
Bár kérdés, h a baleset után miért nem inkább eseményutánit kértél. Akkor még talán lett volna esélyed kivédeni a terhességet.
válasz | 2011-07-05 | 15:17
"De így, h ő neki ezek kellenek, de közben nem viszonozza, na ez ici-picit önzőség. Főleg, h az előjáték nem is az ő "sohadesohanemcsinálnám" kategóriájába (mint pl az orál, anál). "

Ez picit kacifántosra sikeredett. Azt akartam írni, h az odafigyelés, törődés, kényeztetés nála nem is abba a bizonyos sohadesoha kategóriába tartozik. Tehát amit ő kap előjáték során, azok nem olyanok, amikre kapásból rámondja a nemet, mégse viszonozza.
válasz | 2011-07-05 | 15:16
"Nekem is jól esne némi odafigyelés,gyengédség és nem azért mert valamiért várok cserébe valamit hanem mert ez lenne a normális,legalábbis eddig ezt tapasztaltam más nőkkel."

Megértem. Ez nem is elvárás vagy kötelező dolog, hanem természetes "velejárója" a szeretkezésnek. Azért is írtam, h ha ő nem várná el ezeket, akkor még valahogy "oké" lenne, hiszen nem kéri és nem is adja. De így, h ő neki ezek kellenek, de közben nem viszonozza, na ez ici-picit önzőség. Főleg, h az előjáték nem is az ő "sohadesohanemcsinálnám" kategóriájába (mint pl az orál, anál).

Az pedig nem sokat lendít előre, ha kipróbálás nélkül kapásból rámondja valamire, h nem fogja megcsinálni. Most itt nem is az análra gondolok vagy h az arcára élvezz. A nyelvvel, szájjal való kényeztetésben semmi megalázó nincs, semmi undorító. Hiszen te is megteszed neki, de ő viszolyog tőle. Ő mit szólna, ha ezeket te is úgy kezelnéd, ahogy ő? Egyből nem tetszene neki, az biztos.

De úgy összességében hiányzik belőle az a kis gátlástalanság, ami úgy az igazi, elemi szexet jellemezné. Amikor nem azt nézzük, h "jaj, most az én nedvem került a szádba, meg ne csókolj". Abban a bizonyos "állapotban" az ember nem mérlegel és osztályoz így dolgokat, egyszerűen megteszi, mert felizgatja, mert vágyik rá, egy kis ilyen vagy olyan nedv nem tartaná vissza.
válasz | 2011-07-05 | 12:36
Na, ez némileg ellentmond az előző hsz-ednek , amiben azt vázolod fel, h kettőjüknek más az előjáték.
A nő elvárja, és mivel nem utasítja el (ahogy minden mást), valszeg tényleg elvárja, tényleg akarja. Ha nem akarná, ugyanúgy nemet mondana rá, ahogy minden másra is. Nem hiszem, h ilyenbe belemegy, ha nem tetszik, míg minden mást mereven elutasít, ami szintén nem tetszik neki :)
válasz | 2011-07-05 | 12:32
Én azért feltételezek egy alap kommunikációt a felek között. Amiről te beszélsz az a kommunikáció totális hiánya, a másik nem ismerése.
válasz | 2011-07-05 | 12:30
A barátnő elvárja az előjátékot, h őt kényeztessék, de alapból elutasít minden hasonló viszonzást. Na ez igencsak nagy önzőség.
válasz | 2011-07-05 | 12:25
A leírásodból nekem egyből az jutott eszembe, h még igazán nem indította be barátnődet semmi. Vagyis amiket írsz, mintha még soha sem vesztette volna a fejét úgy igazán.
Vele ezekről beszéltél már? Tudja, h neked mik hiányoznak? Ezekre mit mond? Hogy ezek olyan "extrák", amikben sose lesz részed? Alapból elveti, ki sem próbálja, esélyt sem ad annak, h megtapasztalja? Ő normálisnak tartja, h te viszonzatlanul kényezteted? Nem arra gondolok, h kötelessége viszonozni, hanem h nála ez elfogadott, h ő kap és kap, ahogy akarja, de te semmit sem kapsz?
Az még talán úgy "oké" lenne, ha ő sem várná el ezeket, de elvárja...ez elég egyoldalú...:/
válasz | 2011-07-03 | 22:49
Szóval mert 3 hüvelyi orgazmusod volt az elmúlt 5 év alatt, ezért már nincs is kedved semmihez? A többi közösen átélt orgazmus semmit sem számít, csak a hüvelyi alapján minősíted az együttléteket? :O
válasz | 2011-07-03 | 22:42
Privátban azt írod, h bármikor képes orgazmushoz juttatni pl orállal. Ez a bármikor egyenlő az említett 3 alkalommal? Ezt nem értem..
válasz | 2011-07-03 | 22:37
Valami akkor is változott...régen, évekkel ezelőtt nem volt gond az orgazmus, most pedig semmi.
A nőknél az orgazmus meghiúsulásához nagyon apró dolgok is elegendőek, de ha ez évek óta fennáll, ott érdemes kicsit mélyebbre nézni. Azt írod, magaddal megy, csinálod is, de pároddal már semmi (szinte). Vagy nagyon másképp csinálja vagy te nem úgy állsz ehhez az egészhez, benned tört/változott meg valami.
válasz | 2011-07-03 | 21:27
Ha jól olvastam, ez a probléma 3 éve fennáll. Azért ez nem kis idő egy 5 éves kapcsolatnál...nagyobb részében nem OK a szex. Gondolom, sok mindent kipróbáltatok már, itt is ötleteket, tanácsokat kértél szinte félévente...de semmi :/ Ez szerintem nem jelent jót, valami nem stimmel nálatok.
Elég figyelmes? Kényeztet? Van olyan, h csak azt szeretné, h neked jó legyen, csak veled foglalkozik? Kérdezi, hogyan lenne jó, hallgat a segítségre? Törekszik rá, h jó legyen vagy mindent ugyanúgy csinál és reméli, h ez majd segít?
válasz | 2011-07-03 | 21:03
Átfutottam a hsz-eidet...egészen a kezdetektől. Ajánlom neked is,mert elég sok mindent ki lehet belőle hámozni.
Pontosan 3 éve is már beírtál ugyanezzel a problémával: kevésbé kívánod. Inkább bújtál, mint szeretkeztél.
Aztán rá félévre (2009. jan) már azt írod, h egyre kevesebb orgazmusod van.
Rá félévre ugyanezt írtad be: egyre kevesebb orgazmus, egyre kevesebb kedv a szexhez. Sőt, ekkor már a szakítás gondolata is felmerült benned.
2010. nov: nincs már orgazmusod, de minden este masztizol, szexet nem kívánod.
2011. márc: már nem is nedvesedsz mindezek mellett.

Minden alkalommal azt írtad be, h egyre kevesebbszer vagytok együtt. Most ha követjük a leírásaidat, akkor már kb ott kéne tartanotok, h félévente vagytok együtt. Szerintem nem egyre ritkult, hanem egyszerűen teljesen beállt egy kis mennyiségre, ami kitart 3 éve (de javíts ki, ha tévednék).
Először ritkultak az orgazmusok, aztán már át sem éltél a pároddal, miközben magadat napi szinten kényezteted...és aztán jött a nedvesedés hiánya is. Valami 3 éve nagyon nem stimmel és csak romlik...
válasz | 2011-07-02 | 13:00
"Mondom, mar az elso percben elvesztette a harcot, mert a latvany nem huzza fel a not. "

Én ezt kicsit helyesbíteném:
Téged nem izgat fel, nálad vesztette el a harcot :)
válasz | 2011-07-02 | 12:58
Én esélyesnek tartom, h azért kell neki nagyobb, mert nem kielégítő az átlagos. Mert most őszintén...ha van egy partner, akinek pl 15 cm és teljesen kielégítő a szex, akkor hidd el, h nem fog azon kattogni, h egy 19 cm-essel vajon milyen. Akinél valami hiányzik, na ott már elképzelhető, h titkon nagyobbra vágyik.
válasz | 2011-07-02 | 12:57
Könnyű véleményezni valamit, amit nem próbáltál. Nekem volt dolgom akkorával, amit szerinted egy átlagos nő nem is tudna élvezni, érezni. Ami valóban így is van, mert egy átlagos nő nem foglalkozik az intim régiójával.
Nem menekültem fejvesztve, de nem is kattogott azon az agyam, h "jaj, ebből mi sül ki". Jobban is tettem, mert mindketten úgymond meghatározó "értékűek" voltak a szexuális életemet tekintve.
válasz | 2011-07-02 | 12:49
Ha már tegnap itt feljött az átlagos az átlagoshoz téma, akkor annyit mondok, h nagyon de nagyon sok nőnek van gondja. Hiszen átlagos a leggyakoribb, mégis elvileg nagyobbat kívánnak. Ha annyira átlagosak, akkor egyszerűen kevésbé érzékenyek vagy éppen kitágultak. Ha nem így lenne, akkor nem aggódna a legtöbb, átlagos méretű és nem vélekedne úgy a nők többsége, h neki nagyobb kell.
válasz | 2011-07-01 | 21:02
Jaj, dehogynem...hol élsz te? Az a célja egyeseknek, h az ilyen mérettel rendelkezőektől elvegyék a maradék életkedvet is, a maradék önbecsülésüket is elvegyék, mert nehogy már jól érezze magát egy ilyen férfi a bőrében!
Sajnálatos... :( De ilyen világban élünk.
válasz | 2011-07-01 | 20:56
Szülés után nagyon sérül a lenti izomzat. Már leírtam régebben, h az kb akkora trauma az ottani izmoknak, mintha valakit nyújtás és hajlékonyság nélkül lenyomnának spárgába. El lehet képzelni, h az mivel járna. Viszont ha edzett, erősített izmokról van szó, ott kevésbé sérül, sokkal könnyebben regenerálódik. Persze más, ha valaki szülés után kezd el odafigyelni, vagy eleve úgy megy a szülőszobára, h nagyban benne van.
A rendszeres "edzéssel" javul a vérellátás is, ami rendkívül fontos az élvezet, orgazmus szempontjából ugye.
válasz | 2011-07-01 | 20:29
A 40-es nőket lentebb említettem, miért is rossz alapul venni. Az évtizedek alatt egyre romlik az érzékenység, egyre tágulnak, hiszen nem elterjedt odafigyelni a lenti izmainkra. Szóval elhiszem, h 40 fölött már valóban a nagyot várják, mert az átlagosat már nem képesek élvezni.
válasz | 2011-07-01 | 17:13
"Mindegyik a termetesebbet szereti, maximum a normálisabbja - már ha ez annak nevezhető - nem mondja, hanem áltatja a pasit hülye dumákkal."

Khhhmmm...khhhhmmm...azért erős az ilyen minden nőre vonatkozó általánosítás.
válasz | 2011-07-01 | 15:55
Persze persze...én sem azt mondtam, h tényeket közölt. Az ilyen villogás általában kamu...vagyis nagyrészt :)
válasz | 2011-07-01 | 15:54
Érdekes elgondolás. Az biztos, h én semmiképp nem választanék ilyen nőt, de ez egyéni döntés.
Kutyából nem lesz szalonna...
válasz | 2011-07-01 | 15:52
Azért leszűrhető idővel a másik ember értékrendszere vagy h mikre vágyik, mi hiányzik neki.
Ha valaki nekem azt mondja, h X 10 évnyi házasság után azért ment félre, mert a férjéhez képest nagyobb mérete volt Y-nak, akkor én erre azt mondanám, h ott nagyon de nagyon nem ismerték egymást vagy valami hibádzott a kapcsolatban.
A kíváncsiság és a kiélés az én nézetemben csak ócska kifogás.
válasz | 2011-07-01 | 15:49
Azért hangsúlyoztam ki, mert az említett nőtipus az, aki mindenáron villogni akar, mindenáron megmutatni, h ő mennyivel szebb, több, blablabla :D

Ez a kiélés egy nagyon szép megfogalmazása annak, h már nem kell neki az adott partner. Annyira könnyű erre fogni, ezzel takarózni és még "jól" is jön ki a helyzetből általában. Szerintem ez átlátszó és szánalmas mentegetőzés...inkább legyen egyenes az ember és mondja meg, h már nem érzi azt, amit előtte. Mert mondhat akárki akármit, ha szeretünk valakit, akkor nem lesz belőlünk ribanc (ahogy te írtad) attól, mert sok pasi vesz körbe minket pl eltérő mérettel.
válasz | 2011-07-01 | 15:43
"Viszont olyat már hallott a történelem eleget, hogy pasit kidobtak a farokmérete miatt... Vagy ha ki nem is dobták, a nő nem mondott nemet egy alkalmi félrekúrásra egy nagyobbal..."

Az ilyen nőért nem kár. Igaz, kegyetlen tapasztalat, de legalább tanul belőle a férfi, h milyen nőket kerüljön :)
válasz | 2011-07-01 | 15:40
Igen, ez így van és valóban nem lehet mit csinálni.
Kb 2 hete voltam egy üzletben, amiben ilyen mókás férfialsókat is lehetett kapni. Két nő bejött és kinézetre még nem is azok a kikent-kifent plázacicák voltak, de az egyik nem bírta ki, h ne hangosan közölje a barátnőjével, h az ő pasijéá akkora, h ebbe sose férne el. Annyira látszott, h ezt úgy mindenkinek mondja...Nos, vannak ilyenek és vannak olyanok is.
válasz | 2011-07-01 | 11:03
Erről egyből a fogyókúrák jutottak eszembe. A nők nagy %-a megetethető, elhisznek mindent, rendkívül lusták, nem néznek utána a dolgoknak, bedőlnek bárminek szinte és még pénzt is áldoznak ezekre a módszerekre. Ebből kiindulva nem meglepő, h ez a fajta felfogás az élet más területein is visszaköszön :) Tehát nem meglepő, h inkább azt szajkózzák, h 18+ cm legyen, minthogy kicsit bővítsék a tudásokat, fejlesszék a képességeiket :)
válasz | 2011-07-01 | 10:58
"de bocs, nekem nincs időm ilyet keresni, kedvem meg türelmem se túlzottan"
Nos, ha nem fordítasz erre energiát, figyelmet, akkor valóban csak azok közül választhatsz, amiket te is felvázoltál.
válasz | 2011-07-01 | 10:55
"Utolsó megállapításodhoz meg azt tudnám hozzáfűzni, hogy magyarázd ezt el ezeknek a nőknek..."

Erre írtam, h ne ilyen felszínes, lusta, tudatlan nők között keresgélj :) Nekik elmagyarázni nem lehet.
válasz | 2011-07-01 | 10:32
:)))))))))))
17 cm-esen vagy örülj, h nem rúgnak ki az ágyból egy egyéjszakás alatt vagy keress egy komoly kapcsolatot, ahol majd a szerelem miatt fogja elfogadni a csak a méreted? Húha...
Van egy negyedik lehetőség is: ha olyan nőt keresel, akinek azért ici-picit "fejlett" a szexuális kultúrája, aki tisztában van ezzel-azzal, aki foglalkozik azzal, h jobb és jobb legyen a szexuális élete...és itt nem azt értem, h évről évre növeli az általa használt péniszméretet :D
válasz | 2011-07-01 | 10:29
Picit megmosolygtató ez :)
Ha pár vélemény alapján akarod magad leírni, csak tessék, de szerintem ez a legrosszabb, amit tehetsz.
Nekem nőként az a tapasztalatom, h a nők nincsenek tisztában a méretekkel :D Találkoztam olyannal, aki az előző barátai által mondott méretet vette alapul, de kiderült, h a srác(ok) ici-picit lódítottak. Pl.: egy 15 cm-esre azt hitték, h 17,5...úgy, h meg se mérték, csak azt a látványt, ahhoz a mérethez társították, de mikor maguk elé vettek egy vonalzót, akkor jöttek rá, h hoppá.
A másik az, h sokan imádnak kérkedni, h ők bizony egy 20 cm-esbe is gond nélkül beleülnek, élvezkednek rajta. Nem tagadom, van ilyen, de azért elég sokan eltúlozzák vagy nem is fogják fel, h az ténylegesen mekkora.

De persze te csinálhatod azt, h pár véleményre alapozva nem is nagyon pedálozol.

No meg azt se felejtsük el, h ha egy nő nem figyel oda magára, bizony-bizony egyre csak csökken az érzékenysége és akár tágulhat is. Azaz az általad kérdezett 40 éves korra már hihető, h 20 cm alattival nem éri be, mert már annyira nem jól érzi vagy annyira elsatnyultak az izmai. És persze kényelmesebb kirúgni a 18 cm alatti pasikat az ágyból, és őket hibáztatni :)
válasz | 2011-06-29 | 11:01
A vicces, h nem is írta, h kicsi lenne neki. És melyik férfi nem aggódik amiatt, h vajon az övé jó-e? Jó, vannak, akiket ez hidegen hagy, de elég megnézni egy pornót és még a csapból is az folyik, h a legjobb, ha minél nagyobb. Így akár 15-16 cm-rel is aggódhat valaki, miközben semmi oka nincs rá.
 
válasz | 2011-06-28 | 20:38
Na, rosszul írtam...
Szóval miután biztos volt a házasság, egyből nem csinált meg semmi extrát és még hangot is adott annak, h már házasok, minek csinálja.
válasz | 2011-06-28 | 20:37
"Végül is, ha belegondolok kinek ne kéne idősebb korára egy dekoratív 20 évvel fiatalabb házinéni?"

Nem tudom, h h, de erről eszembe jutott az egyik Két pasi meg egy kicsi sorozat része. Amikor az anyjuk elcsavarta egy idős férfi fejét (na, ő sem mai csirke volt), mindent megadott neki az ágyban és meg is kérte a kezét. Az esküvő után pedig rögtön kikérte magának, h ő olyasmiket megtesz a férfinek, hiszen már házasok. Akár film, akár nem...de elgondolkodtató.
válasz | 2011-06-28 | 20:33
"A másik,hogy nem mindíg ez a vége,mert a Nagyim-Nagyapám között 23 év(!) volt,mégis együtt voltak 40 évig.A legjobb barátnőm szülei között 28(!!!) év van,és felneveltek 2 gyereket."

De vajon tényleg boldogok voltak? Az, h együtt maradtak sok évtizedig, nem feltétlen jelenti, h a szexuális életük is rendben volt. És ezt nem a korkülönbség miatt mondom, annak ehhez nincs is sok köze. Van, aki lenyel mindent, mert így nevelték, más lusta, a harmadik meg elvegetál. Az, h egy pár együtt van 30-40 évig, nem mindig jelenti azt, h szeretik egymást, h boldogok. Persze nem mondom, h biztosan nem voltak azok, de az sem biztos, h az "együttlevés" boldogságot, kielégítő szexuális életet is jelentett.
válasz | 2011-06-25 | 16:28
Ebből az egész problémából csak azt látja, h a szex nem megy? Nem fogja fel, h az egészségével is komoly gond lehet és ez talán egy kis előjel? Hiszen szívproblémája is volt/van. Ennyire nem érdekli saját maga?
válasz | 2011-06-24 | 20:08
A lehető legrosszabb megoldás ilyenkor gyereket szülni...vagyis pontosabban azért szülni, h lefoglald magad vagy h valamiről eltereld a figyelmedet.
Aki ilyen tanácsot ad és komolyan is gondolja, hát...no komment.
Az sem ritka, h egy széteső kapcsolatot próbálnak a nők egy gyerekkel összetartani, h csak ezért szül. Ezek a legrosszabb megoldások szerintem...:S
válasz | 2011-06-24 | 16:31
Annyit még hozzátennék, h mindenki maga dönt arról, h kivel és milyen kapcsolatban, érzelmi kötődéssel köti össze az életét.

Nekem is volt olyan kapcsolatom, ahol a szexszel semmi gond nem volt, a férfi kedves, figyelmes volt, jól éreztem magam vele, DE nem éreztem azt, amit szerettem volna. Más pl egy ilyen emberrel lehet, h összeköti az életét, nekem ennyi nem ennyi kevés...én ennyivel nem tudom leélni az életemet. Másnál ennyi elég, erre már képes jövőt, családot alapozni.

De azt se felejtsük el, h nem ugyanaz, ha valaki kevesebbnek érzi a kapcsolatát és többre vágyik vagy ha valaki érzi, h nem olyan, mint X-és és Y-é, de nem vágyik másra, mert neki az jó, az kielégítő.
válasz | 2011-06-24 | 16:25
Ez így van. Sokféle kapcsolat létezik, én is sok félét látok a közelemben. Van olyan, ahol folyton veszekszenek, máshol agyba-főbe csalják egymást vagy szimplán csak lakótársként élnek, de persze akad olyan, ahol látszik, mennyire szeretik egymást, mennyire fontosak egymásnak, mekkora összhang van a felek között....és persze olyan is előfordul, ahol nincs gond, de az igazi, mély érzelmek is hiányoznak, azaz nincs probléma, nincs veszekedés, megcsalás.
Sokféle kapcsolat létezik és sokféle ember. Amit egyik ember eltűr, nem biztos, h más ember egy életet le tudna élni benne. Nem vagyunk egyformák, mást tartunk fontosnak, mással elégszünk meg, mást várunk egy életen át tartó kapcsolattól.
válasz | 2011-06-24 | 16:06
Azért, mert nálatok nincs meg, nem hülyeség.
A régi kor embereit ne keverd ide. Mert lehetett ott bármilyen rossz egy házasság, nem válhattak el. A feleség dolga volt tűrni és elfogadni. A háború után meg nem is nagyon válogathatott az ember...már ha nagymamáim korára gondolok. Ha jött egy olyan férfi, akivel jól megvoltak, jött a házasság. Azért az a kor és a mostani kissé más.

Tudod, folyton győzködöd magad, h ez így elég, ami nálatok van. És mert mások kapcsolata másmilyen vagy több, akkor egyből le akarod húzni azt. Ha neked annyira elég lenne, mint ahogy itt hangoztatod, nem lennél itt ennyi ideje és nem ilyeneket írnál.
válasz | 2011-06-23 | 22:01
Javítás:
amit én cáfolnék, hiszen erről szól az itteni életed, szét is költöztetek egy időre és pszichomókushoz is jártok
válasz | 2011-06-23 | 22:00
Nincs igazad. Egy kapcsolat attól jó, h a gondokat is meg tudják oldani. Ha tehát valaki pl beteg lesz és X időre megoldhatatlan a szex, hát akkor nálam természetes, h türelmes lennék, segítenék, várnék, nem rohannék falnak, főleg nem más ágyába.
Persze fontos megjegyezni, h az olyan kapcsolatban képesek a felek "átvészelni" a problémás időszakokat, ha tényleg fontosak egymás számára, ha próbálják orvosolni a gondokat. Bár itt nem is "átvészelésről" van szó..mert ez szerintem alapvető.

Én azt veszem észre, h minden erőddel azon vagy, h az, ami a ti életetekből hiányzik (és hiányolod is, hiszen hangot adsz neki), megpróbálsz lekicsinylően írni róla. Értem ezalatt egy előző hsz-ed, ahol szinte az lett a végkövetkeztetésed, h mert nálatok nem dúl szenvedély, nektek tartós lesz, nekünk nem. Most ismét ilyet olvashatunk tőled, h szerinted, h bármi gond lépne fel egy olyan kapcsolatban, ahol a szex is fontos alappillér, egyből borulna minden, miközben nálatok nem központi fontosságú (amit én cáfolnék, hiszen erről szól az itteni életed, szét is költöztetek és pszichomókushoz is jártok), így ti ezt is túlélitek.

Nem mellesleg én a megelőzés híve vagyok. Egy átlagos életmódot folytató férfinél nem lepődök meg, ha idővel gondja támad a hímvesszőjével. Ezért érdemes olyan módon élni, ami megóv az ilyesmi "közbetegségektől".
válasz | 2011-06-23 | 21:52
Az a lényeg, h sikerült közös nevezőre hozni a mondandónkat :)
Lehet, h én is félreértettem ezt azt vagy csak szimplán mást értettünk a másik szavain:)
válasz | 2011-06-22 | 19:22
De te egy kalap alá veszed az összes szenvedélyességet. Amit én írtam példának, az nem egy elborult elme, aki a szenvedélyt hajtja, hanem "szimplán" szenvedélyes.
Szenvedély rabjáról itt nem is igen esett szó...a felvetés az volt, h párkapcsolatban is lehet valaki szenvedélyes, de mindemellett szerethetik egymás a pár tagjai.
Tehát itt azért vannak árnyalatok...amit te írsz, az inkább az az ember, akinek semmi önkontrollja, ahol és akit megkíván, azt magáévá teszi. De ettől nemcsak ez az ember a szenvedélyes....ez az egyik véglet.
válasz | 2011-06-22 | 18:47
Azelőtt is megvolt a hiányérzeted, mielőtt idejöttél...hiszen beregisztráltál, hiszen tanácsot és segítséget kértél...mert valamiben nem volt részed, valami hiányzott.
Az, h zavar, h ki hogyan éli meg az orgazmust..hát, erre azt mondanám, amit a pszichológusod: ne olvasd a fórumot! De jobb szereted az ablakon kidobni a pénzt és nem a tanácsainak megfelelően cselekedni. Szerintem elég drága mulatság havi x alkalommal odaadni kemény tízezreket úgy, h nem is aszerint cselekszek, amit mondanak a pénzért cserébe.
válasz | 2011-06-22 | 18:44
Ani, ha te olyan ember lennél, akinek ennyi elég, akkor nem lenél itt a fórumon. Akkor nem járnátok szex.pszichológushoz, nem írkálnál ide 3 éve tanácsokat kérni, h változtass, nem vádaskodnál azzal, h a mások által leírt élmények hamisak (csak mert te azt nem úgy éled meg). Ezek azért eléggé azt sejtetik, h neked a jelenlegi helyzet nem elég, nem kielégítő, nem tesz teljesen boldoggá, frusztrál. Ezért keresel folyton szereket, bogyókat, krémeket, ötleteket, mivel tudnál a jelenlegi helyzeten változtatni.
válasz | 2011-06-22 | 18:39
"de mégis állandó hiányérzeted van, mert érzed, hogy valami hiányzik, valami lehetne másabb, jobb."

Állandóan üldözi az orgazmust, panaszkodik, h neki ez nincs, a párja arra nem képes, ez nem olyan, az nem olyan...nem kerek az egész. Ha bárki olyat ír le, amit ő nem úgy él meg, egyből jön, h túlzás vagy hazugság...
És itt jön a kérdés, h egy ilyen alapvetően hiányos, nem teljes, nem boldog kapcsolatot tart ki az ember egy életen át vagy egyszerűen gondol egyet, és elkezdi keresni a jót, a jobbat, a boldogabbat.
válasz | 2011-06-22 | 18:34
Ott a pont!
Számomra tényleg úgy hat, mintha a szenvedély az egy rossz dolog lenne, a szenvedélyes ember pedig olyan ember, aki bármikor bárkivel képes lefeküdni, csak mert éppen bizsereg neki ott lent :O Nem tagadom, h vannak ilyen emberek, de azért ezt így kategórikusan kijelenteni, h a szenvedély ide és ide vezet egyértelműen....na ez picit durva.
válasz | 2011-06-22 | 18:32
Ebből a hsz-ből számomra sugárzik az irigység, a féltékenység, és a rosszindulat. Bár picit megértem...
Viszont Gyöngykagylóval értek egyet, h most ez alapján nem lehet rangsorolni egy kapcsolatot vagy megmondani, h ez vagy az tovább fog tartani.
Eleve nem lehet összehasonlítani a kapcsolatokat, mert egyeseknek megfelel az "elvagyunk" kapcsolat, míg más nem akar egy életet ilyen kapcsolatban leélni.
válasz | 2011-06-22 | 18:29
Nem értem, miért alapvető az, h ha egy embert elkap a hév, akkor ez azt jelenti, h más iránt is fellobban a tűz és félre is fog lépni :O
Én ebben nem látok logikát. Pont azt ecsetelgetem, h egy harmonikus kapcsolatban is lehet tűz, hév, ha szexről van szó. Tényleg nem értem, h a hevességet miért kell társítani azzal, h azt mások iránt is érezni fogja és főleg azt, h biztosan nem is tartja kordában, ergo félrelép?

Lentebb írtam azt az "elkapós" együttlétet. Ez az én olvasatomban pillanatnyi hév, szenvedély. De miért olyan hihetetlen,h ezt egy kapcsolatban csak egy ember iránt érezzük, akivel együtt vagyunk, akit szeretünk.

Ez kicsit olyan, mintha rá akarná valaki olvasni az én kapcsolatomra, h ez így úgyse tartós, úgyis félre fogunk lépni, csak mert képesek vagyunk szenvedélyt ébreszteni egymásban és h a szenvedély úgyis csökken idővel :O
válasz | 2011-06-22 | 17:27
Akkor én nem értelek...amit leírtam, az egy szenvedélyes momentum, amikor a hév elragadja a két embert. Vagy ezek után nem tudom, nálad mit takar a szenvedélyesség, tüzesség.
A megcsalást sem értem, h keveredik bele ebbe a témába :/ Jelenleg 2 ember közötti érzelmi és testi kötelékről volt szó :S
válasz | 2011-06-22 | 13:29
Tehát ami a te kapcsolatodtól eltérő vagy valamiben több, az nem is létezik, az hazugság, csak mese?
Érdekes álláspont...
Folyton hangsúlyozod, h nem mindenki éli meg ugyanúgy a dolgokat, ezzel még nincs is semmi baj. De most meg azt állítod, h a mások által megélt más élmény, kapcsolat, érzések csak túlzások.
válasz | 2011-06-22 | 13:17
Én speciel imádom Párom fenekét...szoktam is paskolgatni és nemcsak szex közben ;)
Amúgy a nőknél inkább a markolás, karmolás "jellemző", míg férfiaknál a hajba markolás, fenékre paskolás. Persze ez nem ilyen kőbe vésett ;)
válasz | 2011-06-22 | 12:26
"Viszont abban igaza van Hercegnő-nek, hogy akkor marad meg a kölcsönös kívánás - felizgulás a másikra -, ha a mindennapokban meg nem "ölik" egymást a felek lelkileg."

Amikor eljutnak erre a pontra, ott már érzelmileg is távolodnak...és ebből kifolyólag testileg is alább fog hagyni az egész.
válasz | 2011-06-22 | 12:24
Mert izgalmas, mert feltüzeli mindkét felet..mert olyankor az nem fájdalom (na jó, picit az), hanem szinte olaj a tűzre :)
válasz | 2011-06-22 | 12:23
Mákom van? Mintha Párom az első lenne, akivel összejöttem. :D
Volt jó pár párkapcsolatom, volt rövid, volt hosszú, volt laza, volt fájdalmas...de sose adtam fel...és lám :)
Ez nem mák..én mindig kerestem a boldogságot, sose adtam fel és sose elégedtem meg azzal, h "elvagyunk, jó ez nekem". Mulatságos, h elvileg ez neked a mák. :)
válasz | 2011-06-22 | 11:10
A hsz-em inkább úgy általánosan szólt volna. Mármint amit te és SiHing Hou is mondtatok, h vagy ilyen kapcsolat van vagy olyan.
Én azon az állásponton vagyok, h ezt így nem lehet szétválasztani, egy boldog, harmonikus kapcsolatban is lehet helye hévnek, hirtelen vágynak, tüzességnek.
válasz | 2011-06-22 | 09:30
A testi kontaktus alapköve egy kapcsolatnak. Ebbe beletartoznak a puszik, a csókok, az ölelések, egymás simogatása, a(z össze) bújások, az erotikus kényeztetés, a szeretkezés és minden ami azzal jár, h a férfi és a nő egymáshoz ér (kivéve a verés :D).
Én nem jelenteném ki, h a nem szexuális testi kontaktus fontosabb lenne, mint a szexuális. Egyaránt fontosak! Ha szeretünk valakit, akkor vágyunk rá...így megvannak a szeretetteljes megnyilvánulások és az erotikus töltetű testi érintkezés is...és persze ezek nem is választhatók ennyire szét.
válasz | 2011-06-22 | 09:26
Most már arra lennék kíváncsi, h egy ilyen harmonikus, nyugodt, nem "lobogó" kapcsolatban hogy is néz ki a szex?
Mert elvileg ugye nincs az a hév, a vágy, a szenvedély, a tüzesség. Tehát sarkosítva nem lehet olyan egy ilyen kapcsolatban, h főzés közben megkívánja a férfi és a nő egymást, a férfi felrakja a nőt a pultra és... Elvileg ez ki lett zárva egy harmonikus kapcsolatból, mert itt nincs ilyen hirtelenség, ilyen hevesség, ilyen szenvedély.
Komolyan kíváncsi lennék, h milyen szexre kellene gondolni egy ilyen harmonikus, szeretetteljes, nyugodt kapcsolatban ...ha ennyire nem tartozik bele a fent említett vágy, hevesség :)
válasz | 2011-06-21 | 23:09
Ott van az is, h magának se tud örömet szerezni, sőt, ki is maradt 27 évig a testének felismerése, vágyat sem érzett rá. Ez sem elhanyagolható...
válasz | 2011-06-21 | 20:43
Miért zárja ki ez a kettő egymást?
Ha valakit szeretünk, akkor nem lehet köztünk az a szikrázás, nem forrhat a levegő, nem vágyhatunk minden porcikánkkal a szeretkezésre, nem teperhetjük le egymást?
A vágy, a hév, a szenvedély nem zárja ki azt, h a másikat teljes szívünkből szeressük.
A fogalmazásodból nekem az jött le, h ez ketté osztható. Mármint van egyszer a szeretet, harmónia, ahol nincs fellobbanás, szenvedély...és a másik pedig a hév, a tüzesség, a forrongás, a fejetlenség, a megsemmisülés, az esztelenség, a hirtelenség, mely idővel elalszik. Azért nem lehet ezt így kettéválasztani ennyire élesen szerintem.
válasz | 2011-06-21 | 14:29
1: azt hiszel, amit akarsz.
2: valóban a net egy olyan világ, ahol bárki bármit mondhat (de azért más dolog, ha egy ismeretlen mond valamit, mint ha olyan, akit régről ismerünk)
3: nem hallgatsz a pszichológusodra. Kérdem: miért is dobálsz hozzá kemény tízezreket, ha még ilyen alap dologban se követed a tanácsait?
válasz | 2011-06-21 | 14:26
Olvasd el az első hsz-eidet...amiket kb 3 éve írtál. Nem most csökkent a libidód, már akkor is látszott, h nem olyan élmény számodra a szex. Legalábbis én erre emlékszem. A férfiak iránti irigységed se most alakult ki, már az elején "megvetetted" picit őket.

...és már megint valami szer...komolyan, minden cseppet, bogyót, kenőcsöt kipróbálnál, de olyasmire sajnálod az időt, ami jótékony is (pl.: relaxálás).
válasz | 2011-06-21 | 14:20
Itt nem arról van szó. Persze ha van viszonyítása alap, az más kérdés, de te is látod a hiányt. Hiszen nem olyanok a szeretkezések, nem élsz át orgazmust sem (bár ennek lehet, nemcsak ez az oka).
Akárhogy is működünk, azért van egy alapérvényű momentum: ha nem gerjed rá az egyik ember a másikra, ott nem igen fog élvezetes lenni az együttlét. Akárkit meg lehet kérdezni, mindenki azt fogja mondani, h az az igazi élvezetes szex, amikor vágyik a két ember egymásra...akár van érzelem, akár nincs...forr a levegő köztük, szexuálisan egymásra vannak kattanva. Ha belegondolunk , eleve ez indítja el a dolgokat, ez eredményezi, h egymásra másszon a két ember.
válasz | 2011-06-21 | 13:59
Akkor törődjön bele az ilyen ember, h vágy, szenvedély, hév és szerelem nélkül nem fog olyan élvezetes szeretkezéseket átélni. Ez van. Ő nem akar keresni, kockáztatni, hát fogadja el, h mindezek hiányában olyan szexben van része, amilyenben....
Én speciel el nem bírnám képzelni, h olyannal kössem össze az életem, aki nem dobbantja meg a szívem, aki nem izgat fel.
válasz | 2011-06-21 | 10:58
"Barátként élni egy kapcsoltban, nagyon harmonikus dolog, csak az embernek mindig lesz egy kis hiányérzete.....

Együtt léehet ezzel élni,d e minek."

Vannak olyanok, akik megelégszenek ezzel. Inkább megmaradnak ebben a biztos harmonikus kapcsolatban, minthogy keresgéljenek és talán ráleljenek az igazi boldogságra. Inkább a biztos megszokott, ami "jó", minthogy esetleg sérüljenek, csalódjanak, próbálkozzanak.
Biztosan van olyan ember, akinek ennyi elég, aki nem vágyik szenvedélyre, nem vágyik tartalmasabb kapcsolatra, mélyebb érzésekre...de nem biztos,h egész életében így fog ehhez hozzáállni. Lehet, h X évig elvan egy ilyen kapcsolatban, de aztán egyszer bekattanhat, h "hát ezt se éltem át, azt se éltem át, pedig milyen csodás lehet"...és akkor "jobb" esetben elnyomja ezeket magában, rosszabb esetben elindul "vándorútra".
válasz | 2011-06-21 | 10:53
""a szenvedély, meg a bizsergés elmúlik..."-ról annyit, hogy főleg ott "múlik el, ahol nem is volt" - akkor a legkönnyebb kimondani ezt, az olyan kapcsolatokra főleg, ahol soha sem volt meg az a bizsergés, olyan "forr a levegő" a pár két tagja között. "

Éppen pár napja beszéltem egy barátommal, akit egy nő munkatársa felkért szeretőnek. Valakinek ki akarta kérni a véleményét...persze ő is mereven elítéli az ilyen kapcsolatokat és pláne nem akar bujkáló 3. lenni. Szóval mesélt a nő párkapcsolatáról, mert hát nagyon jó barátok, eléggé belelát. Az ő meglátása az, h már jó egy éve csak éldegélnek egymás mellett, semmi sem köti össze őket. A pasi is valszeg félrelépett már, a nő pedig most akar. Kezdettől ismeri a kapcsolatot, szóval van rálátása, h az egész egy szenvedés volt és most is az. Inkább vegetálnak és elszívják egymás életerejét, minthogy kilépjenek.
Erről a saját szülei jutottak eszébe, akik eleve úgy házasodtak, h nem voltak szerelmesek se soha. Nem volt meg az összetartozás, az a kapocs, az a tisztelet, hűség a másik iránt...és ebbe született 2 gyerek, akik kicsi korukban (!!!) már mondták a szüleiknek, h váljanak el, mert ez nem család. Igaz, a szülők sokat veszekedtek is. Sok-sok évet elpazaroltak egymás életéből, kínozták egymást és úgy kötötték össze az életüket, h nem volt szerelem se :/ És ebből "lett" 2 lelki sérült gyerek :/

Nem is igazán tudom, ez a történet h illett ide...de én is azt vallom, h a szenvedély, a bizsergés nem múlik el. Sokszor az ember idealizálja a kapcsolatot, a párját, szinte magába vetíti az érzést, amit érezni kellene, vagy éppenséggel elhiteti magával,h "igen, ez a szerelem",még ha tudja is, h nem azt érzi, csak nem akarja bevallani.
Ha az ember ölbe tett kézzel várja, h minden maradjon a régi, akkor valóban szépen lassan tönkre fog menni a kapcsolat. Nekem nagyon tetszik az a virágos hasonlat, h a szerelem, a kapcsolat is olyan, mint egy virág, azaz gondozni kell, ápolgatni, törődni vele és úgy még szebb, még erősebb lesz...de ha ráhagyják, elpusztul.
válasz | 2011-06-20 | 20:33
"És mindketten el sem tudjuk képzelni, hogy hetek teljenek el szex nélkül, mert az nem igaz, hogy egy férfi és egy nő, aki szereti egymást (éppen a szeretet miatt is) kibírná, hogy hetekig nem nyúl egymáshoz szexuálisan."

Egyetértek. A szexualitás, a testiség igenis egy teljesen természetes velejárója egy kapcsolatnak. Ez nem is kérdéses.
Ha a testi kapcsolat csak ölelésre, puszikra redukálódik le, az már tényleg inkább közeli barátság, mint párkapcsolat. Lehet ott szeretet és összetartozás, de azt semmiképp nem tekinteném párkapcsolatnak. Kivéve ha mondjuk valami okból kifolyólag nem jöhet létre szexuális kapcsolat. Pl.: betegség, műtét, lábadozás, bármi...
válasz | 2011-06-20 | 19:58
Ölelget, puszilgat, de ha feljön a szex témaként, akkor meg hagyd őt békén, csinálj amit akarsz, keress szeretőt és hasonló nagyon "kedves, szeretetteljes" megjegyzéseket tesz :O
Ez némileg hatalmas ellentét szerintem..mármint h szexuális téren ilyen fokú ellentétek vannak, ilyen sok negatív érzés, indulat, de közben meg állítólag minden oké.

Ezt már múltkor is kérdeztem, h nálad mit jelent a "minden oké"?
Azt, h nincs probléma, elvagytok?
Vagy azt, h érzed a szeretetét, nőnek érzed magad mellette, boldogsággal tölt el vele lenni, rá gondolni, stb?
A kettő megfogalmazás között ég és föld a különbség, viszont mindkettőre igaz az, h "minden oké, nincs gond".
válasz | 2011-06-19 | 18:56
"Egyébként a férje ugyan mennyire szereti, ha azokat megengedi magának Vele szemben, amiket tett - szóban és tettekben...?"

Én ezt próbálom már pedzegetni egy jó ideje...
Hogy vajon ott egyoldalú a szeretet vagy már az sem?
válasz | 2011-06-18 | 16:07
Arra nem kérdeztél még rá, h miért "poénkodik" társaságban arról, h nálatok fél évente van kb szex? Az nem érdekli, h téged ez h érint? Még ha nem is lenne gond a szexuális életetekkel, akkor sem illene ilyesmiket mondani...főleg nem többször úgy, h már elsőre se esett neked jól. Ebben az esetben meg pláne jobban megbánt, hiszen majdnem igaz a "poén".

Akkor mi lenne, ha félretennéd a szexet. Alapvetően van egy szívproblémája (ha jól emlékszem), amihez társult a merevedési probléma. Nem vagyok doki, de ez a kettő szerintem összefügg és ha csak a szex miatt tojik a problémára, az nagy felelőtlenség. Az egészsége miatt kéne kivizsgáltatnia magát! Ha végre ez eljutna az agyáig, és felfogná, már hatalmasat lépett előre. Amíg viszont azt látja, h te otthon elégedetlenkedsz, próbálkozol, szexet akarsz, csak azt fogja látni a problémából, h nálad teljesítenie kell szexuálisan, és ez még inkább frusztrálni fogja.
Bár beismerem, h vannak iszonyat önfejű férfiak, akik csak azért se mennek el dokihoz, mert ők egészségesek, erősek és hagyják őket békén. Az ilyeneket csak a komoly baj rémíti meg...bár esetedben az sem, hiszen egy szívinfarktus se volt elég ijesztő :/
válasz | 2011-06-17 | 19:29
Tessék értelmezni (ezt már sokszor sokan javasolták amúgy).
Én olyanra emlékszem, h nincs meg a vágy, de ha mégis összejön, akkor nagy nehezen, de fel lehet lobbantani ott a tüzet, ergo létrejön egy magasabb izgalmi állapot, ami után lehet orgazmus. De azt hiszem, az előző hsz-emben is ugyanezt mondtam :P
válasz | 2011-06-16 | 20:03
Ha jól emlékszem, Márk33 olyasmit írt (régebben), h ha összejön a szex, akkor nagyon nehezen, de beizzítható a barátnője. Azaz sok "munka", de fel lehet lobbantani a vágyat, csak ehhez sok idő kell....tehát én úgy értelmezem, h ritkán, de felizgatható nagy nehezen...tehát elér egy bizonyos izgalmi szintig és így érthető az orgazmus.
De ha rosszul emlékszem, majd Márk33 kijavít :)
válasz | 2011-06-15 | 12:19
Én egy dolgot ajánlok az ilyen kapcsolatban élőknek: gondolkozzanak el, h egy olyan emberre akarnak éveket pazarolni vagy egy egész életet leélni, aki úgymond nagyban tojik a másikra?
 
válasz | 2011-06-12 | 08:36
De teljesen jogos...
Amúgy kell egyfajta érettség ahhoz, h ne fajuljon idáig a dolog, h az ember felfogja, h az élete a tét, nem a szex, nem a házasság...utóbbiak csak közvetve vannak veszélyeztetve...a leginkább veszélyeztetett az egészsége. Aki legyint a szívinfarktusra, a cukorbetegségre, az totálisan tojik az életére, egészségére, ez van.
De akad jó pár ilyen férfi. Másik fórumon szoktam olvasni, h a nő próbál életmódot váltani, váltatni a párjával, de az olyan szinten betokosodott, csökönyös, h inkább táblaszám zabálja a csokit, minthogy megegye a normális ételt. Azért sokszor már ilyenkor előrevetíti ez a viselkedés a jövőt, h mennyire lesz a férfi rugalmas később, mennyire tartja majd fontosnak az egészségét és mit fog (nem) megtenni érte.
Én nagyon szerencsés vagyok ilyen téren, mert Párom nem ellenkezett, mikor kivontuk az étrendünkből a károsabb dolgokat és mindent megeszik, amit csinálok...igaz, ugyanolyan ízletesek így is az ételek, de sok férfi már kapásból lefújjogja megkóstolás nélkül.
válasz | 2011-06-11 | 19:16
"Ha ilyen helyzetben lenne, mint ő, már az elején az orrom elé rakta volna az orvostól kapott beutalót és egy időpontot, ha puffognék vagy megtagadnám, akkor miközben úgy ráncigál a rendelőbe, hogy letépi a karomat kb elmagyarázná, hogy az ember egészsége az egy alap dolog és nem ajándék. Hiába, egy igazi nőnek születni kell. :D"

Ez nagyon tetszett :))) Ilyen helyzetben én is hasonlóan cselekednék. Bár eleinte biztosan nem nyúlnék ilyen "erőszakos" módszerhez.
Bármit is tennék, nem az lenne az ok, mert én nem kapok meg valamit, hanem mert szeretem és féltem annyira, h bármit megtegyek, h segítsek Neki, h megőrizzem az egészségét vagy segítséget találjak a bajban.
válasz | 2011-06-11 | 18:39
Persze...ez kényelmes. Az ember lusta és gyáva és csak a szája jár. Pontosabban a szája sem a megfelelő embernek jár. Kifogásokat és önigazolást keres...
Meglépni azt, h jobb legyen, az lehet, h fájdalmas, küzdelmes,de egyenes. Na de a kényelem nyer sokszor :)
válasz | 2011-06-11 | 18:31
Mert annak is családja van és ez tök kényelmes megoldás, gondolom.
Nem kell meglépni semmit, csak ügyelni, h ki ne derüljön...csodálatos :)
válasz | 2011-06-11 | 15:18
"Hát a gyerek szempontjából kérdés.Viszont mindkettőnek vettek lakást a szülők,egyetemre jártak(jó ez utóbbi ma már nem akkora szó de akkor is),minden évben voltak külföldön nyaralni,stb."

Ez a boldogság? Volt pénzük, mentek erre-arra, és ettől egy boldog család voltak? A férfi ettől szerette a nőt és a nő is a férfit és ezért hűségesek voltak egymáshoz? Ugyan, dehogy. Érzelmileg vegetáltak, nem voltak boldogok, mert megragadtak egy ilyen helyzetben...a jómód kényelmes volt és inkább azt választották a boldogság helyett. Megvonták maguktól azt a lehetőséget, h találjanak egy olyan embert, akivel kölcsönösen tiszteljék, szeressék egymást. 30 év sok idő, szóval most már úgysem fognak lépni...és így úszik el az élet mellettük. Bár kinek mi a fontos, egyeseknek az a fontosabb, h most mehessenek a Kanári-szigetekre évente nyaralni, több 100 ezres mobilokat vegyenek a gyerekeiknek és egyéb hasznos dolgokat...én ezekről simán lemondanék...más lehet, h nem. Kinek mi a fontos.
válasz | 2011-06-11 | 14:55
Mind a ketten megcsalják a másikat és lusták, kényelmesek lépni. A vegetálás nem egyenlő a boldog élettel. Attól, h más így elvesztegeti az életét és megelégszik a vegetálással, nem követendő példa. De mindenki maga dönt, de azért nem hiszem, h egy ember nem bánja meg, h 20 évet elfecsérelt egy olyan házasságra, aminek semmi értelme nem volt. Ezzel "mérgezték" a gyerekeket, mert azok is mit láttak? Azt,h anyu és apu sz*rik egymás fejére, h elélnek egymás mellett, nem együtt élnek. Nagy különbség...és nem feltétlen okos dolog egy ilyen családi mintát mutatni a gyereknek. Ja, a szülő sokszor azt hiszi, h jobb, ha együtt látja a családot, mert az úgy egész...az tök mindegy, h a gyerek sem hülye és látja, ha az az egész belülről rothad.
válasz | 2011-06-10 | 16:20
Biztos, h minden rendben? Sokan azt tekintik stabil, jó kapcsolatnak, mikor nincs gond. De a gondok hiánya nem jelenti azt, h boldogok, h tisztelik, szeretik egymást. Egy gond mentes egymás mellett élés nem egyenlő egy szeretetteljes, törődő, boldog kapcsolattal. Elég sokan összekeverik...vagy csak észre sem veszik...és úgy gondolják, h ha ezzel meg azzal kapcsolatban nincs veszekedés, az már azt jelenti, h minden rendben van.
válasz | 2011-06-10 | 15:30
"és mostmár lemerem irni hogy egyáltalán semmi lelkiismeret furdalásom már nincs ."

Gratulálok! De ha mégis kiderül, akkor egy szavad sem lehet, ha a férjed, aki a szemedbe mondta, mennyire nem akar változtatni, lehord mindennek, csak mert te a háta mögött aláztad ilyen módon, és nem álltál elé és mondtad a szemébe, h ez így nem élet, ez így nem kapcsolat, ez így nem házasság és nem léptél az ügyben. Az egyenesség rögös út, talán fájdalmas is, de a hazugság, csalás, félrevezetés még fájdalmasabb lehet...sokszor annak, aki ezeket megteszi.
válasz | 2011-06-10 | 15:12
A megcsalás sosem jogos!
Aki ezt hiszi, vagy ebben a hitben ringatja magát, csak ámítja magát. Ez van!
Kellemesebb okokat keresni, valami mögé bújni, a másikra mutogatni és mosni a kezeinket...ez a legkönnyebb és el is hisszük, h ez feloldoz minden vétség alól és h megérdemeltük azt a másik embert :)

Előre bocsánat a szókimondásért:
Ha egy férfi sz@rik a felesége fejére, az ott egy totál halott kapcsolat. Lehet ezt szépíteni, h így bújik, úgy bújik, blablabla. A lényeg, h nem érdekli a felesége boldogsága, és a felesége úgy "egészében" sem.
Bunkó az ilyen pasi? Önző? Szemétláda? Mondhatunk rá bármit...
Mi a megoldás? Sokak szerint félremenni más f@rkára és ezzel a probléma meg van oldva? Dehogy van! Annyi van megoldva, h időnként a férje helyett más d*gja meg az asszonyt. Ettől ugyanazzal a nemtörődöm pasival él együtt, vele fekszik és kel, vele és neki kell eljátszani, h minden ok és még sorolhatnám. Ez a folyamatos hazudozás, veszekedés, másikra mutogatás, álca, látszat a boldogság? Attól, mert egy nő egy másik f@rokkal élvezkedik hetente 1x-2x fél órát, attól a többi időben a férjével tölti, neki főz, vele alszik, mellette ébred, vele van, stb... és ez lenne a boldogság? Vagy inkább önámítás?
válasz | 2011-06-10 | 13:58
Szinte hihetetlen,h ilyen tapló, bunkó, kijelentés, nemtörődöm és "lesz@romafejed", szexszel kapcsolatos viselkedés mellett amúgy egy mintaférj minden másban :O
válasz | 2011-06-10 | 11:51
"Bánom is én mit csinálsz,csinálsz,csak engem ne nyaggass ezzel.Legalább nyugalom lesz végre itthon."

Ez a mondat számodra mit sugall?
Ez egy szerelmes férfi szavai?
Ilyet mond egy olyan férfi, aki szereti, tiszteli a párját/feleségét, aki azt szeretné, h minden rendbe jöjjön közöttük?
A kijelentés mellett a tettei...pontosabban a tetteinek hiánya rengeteget elárul róla, az érzéseiről, h számára mennyire fontos ez a házasság.
Az élet más területein, más vonatkozásban mennyire érezteti, h fontos vagy neki, h szeret, h szeretne boldoggá tenni, h szeretné, h boldogok legyetek, h fáradozna azért, h a gondokat orvosoljátok?????

Neked az, te szereted, de vajon ez lenne a boldogság? A viszonzatlanságot meddig lehet tűrni, bírni?
válasz | 2011-06-10 | 08:25
"Egy lány mesélte is, hogy a barátja is gondolt rá régebben, hogy esetleg a fiúk is tetszenek neki és miután megismerkedtek, szerelmesek lettek egymásba már meg sem fordult a fejében."

Most vonatkoztassunk el a nemektől: egy ember szerelmes lesz egy másik emberbe és nem is gondol arra, h mással is kavarna? Ez szerintem azért alap. Lényegtelen, ha fiú most fiúkra nem gondolt vagy lányokra. Gondolom, utóbbin nem lepődött meg a lány, de az előbbit magának tudta be. De miért? Itt az egészben az a lényeg, h a barátja, miután beleszeretett, nem akart mással kavarni.
válasz | 2011-06-09 | 12:40
Szerintem napokig irkálhatnánk arról, h szerintünk mi a szerelem és mi a szeretet és mi a különbség a kettő között, akkor sem győznélek meg én se téged, ahogy te sem engem.
Az emberek másképp élik meg ezeket, másra vágynak, mást várnak az élettől, eltérően vélekednek az emberek a kapcsolat alapköveiről, kinek mi a fontosabb, mi az, ami nem hiányozhat, stb.
válasz | 2011-06-09 | 12:37
"Nem árt, ha az ember óvatos, pláne szűzen."

Mert nem akarsz csalódni? Egyet elárulok, nagyon kevés ember nem csalódik párkapcsolatok terén. Sőt, rendkívül szerencsés az, aki megtalálja elsőre az elsőt és együtt is maradnak életük végéig. Hogy rossz dolog csalódni? Valóban. Hogy erre senki sem vágyik? Hát bizony, sokan örülnének, ha nem éltek volna át ilyet. De megáll az élet ekkor? Nem, felállnak és ismét elindulnak az úton, mert vágynak a boldogságra, mert elég ha csak körbenéznek, hány ember jár-kel az utcán....látják, h van esélyük boldognak lenni.

Hogy neten akadnak pénzéhesek, hazugok, számítók? A való élet is tele van velük. Hogy mivel tudod elkerülni őket? Nagyon semmivel. Talán tapasztalattal.

Amire te vágysz: találkozni egy lánnyal, tökéletes legyen, beleszeress és így maradjon mindez életetek végéig. Megsúgom, erre roppant kicsi az esély. Sőt...
Próbálkozni kell, ha nem működik, akkor szétmenni és ismét próbálkozni. Olyan szinten be akarod biztosítani magad, h véletlen se essen semmi rosszul, ne legyen csalódás, h ezzel akadályozod meg, h megtaláld a szerelmet.
válasz | 2011-06-09 | 10:26
Nekem mindig Mamám és Tatám jut eszembe, ha szereteten alapuló kapcsolatot emlegetnek. Szerették egymást, kitartottak egymás mellett (nagyon durva időszakokban is), hűségesek voltak, tisztelték a másikat, de sosem éreztek egymás iránt szerelmet. Ez látszott is rajtuk, mert hiába a kitartás, az odaadás, sosem láttam a szemükben azt a bizonyos boldogságot, azt az örömöt, azt a csillogást. Ők is bevallották, h a házasságukból hiányzott a szerelem, sosem voltak szerelmesek egymásba, viszont nem akartak volna a másik nélkül élni.
Bennem mégis hatalmas nyomott hagyott, h sosem láttam őket ragyogni, sosem láttam rajtuk azt a bizonyos...azt a boldogságot. Én akkor döntöttem el, h én nem ilyen életre vágyok...
válasz | 2011-06-09 | 08:30
"Van-e erősebb vágy, mint egyesülni azzal, akiért már száz harcot megharcoltam??? "
Ebben az értelemben a szerelemért, a Szerelmünkért nem harcolunk?????

"Azt hiszem, hogy az téveszt meg benneteket, hogy a szerelmet nagy dolognak a szeretetet pedig inkább olyan elcsépelt sablonnak tartjátok. "
Én nem akarom összehasonlítani a szeretetet a szerelemmel. Nem is lehet...mert a szüleinket nem szerelemmel, de szeretjük, imádjuk. Ettől még nem szeretem őket kevésbé, mint Páromat. Nem, az egy másik nagyon erős érzelem, kötelék. Nem degradálom le, csak én nm hiszem, h egy életen át tartó párkapcsolatot lehetne arra alapozni.
Kősziklával értek egyet, mert az ő megfogalmazása áll legközelebb az én véleményemhez. A szerelem, a vágy, a hév, ezeket tartom én is fontosnak, ha párkapcsolatról beszélünk.

"Az általatok leírt szerelem bőven a mély szeretet kategóriában van. "
Ebben sem értek egyet.

"A szerelmes ember eszét veszti és kifordul önmagából. Ez az állapot veszélyes rá és másokra nézve is. "
Továbbra is meglepődök azon, mennyire negatívan állsz a szerelemhez, mintha ez lenne a legrosszabb dolog, ami egy emberrel történhet, mintha kerülnünk kéne, mert csak a vesztünket okozza.

"Ha éreztétek volna, akkor tudnátok a szerelem pont akkora pokollá lehet, mint amekkora mennyországnak hisszük. "
Ebben sem értem, mi a rossz. Tehát azért ne legyünk szerelmesek, mert lehet (!!!!),h egyszer szenvedni fogunk tőle? Eleve rossz, ha az ember arra gondol, h mi lesz ha már ez nem lesz így. Sőt, nem is biztos, h eljön az a perc. Miért ne élhetnénk át a mennyországot sokáig? Miért alapvető, h először felrepülünk a felhők fölé, aztán hatalmasat zuhanunk, koppanunk, majd depresszió közeli állapotban vegetálunk? Ez egy nagyon negatív forgatókönyve egy szerelemre épülő kapcsolatnak, egyáltalán nem evidens, h minden esetben ez történik.
válasz | 2011-06-08 | 20:32
1: nem te fogsz kérni,a nődoki ír majd fel
2: el kéne menni végre egy dokihoz
3: olvass kicsit a témában, mert látszik, h semmit sem tudsz, de a lábad szét tudod tenni...ez a legkönnyebb, ehhez nem sok ész kell
válasz | 2011-06-08 | 17:18
"a szerelem birtokolni akar"
"a szerelem önző"
"Ez már rég nem a szerelemről szól, hiszen a szerelem és a szeretet egymással ellentétes lelki állapotok. "

Ezekkel nagyon de nagyon nem értek egyet. Teljesen úgy mutatod be, mintha a szerelem egy rossz dolog lenne,mintha nem is a szerelmet kéne keresni, sőt inkább kerülni érdemes, mert csak rossz sülhet ki belőle :O
Bár minden attól függ, kinek mi a szerelem. Nekem még mindig majd kiugrik a szívem a helyéről, fülig ér a szám, ha megpillantom Páromat akármikor, nem tudnám Nélküle leélni az életemet; már kis, különtöltött idő után hiányzik; bizsergő melegséget érzek (magamban, ott legbelül), ha csak Rá gondolok vagy amikor a közös képeinket nézegetjük...és mégis látom, tudom a hibáit, nem vagyok vak, nem akarom birtokolni, kisajátítani (ez szerintem nem a szerelem, hanem az önbizalomhiány, féltékenység ismérve inkább).
Nem azt mondom, h mindenkinél ilyen a szerelem, de a fenti állításaiddal nem értek egyet :/
válasz | 2011-06-08 | 15:47
Tehát az ember keressen egy olyan embert, akivel jól elvan, akit szeret (nem szerelemmel) és ez a tartós kapcsolat titka? Egy ilyen kapcsolattal fognak együtt maradni egész életükre?
Ilyenkor szokott aztán a képbe jönni egy harmadik ember, aki iránt a pár egyik tagjának szíve fellobban. Önkéntelenül is, hiszen nem élvezte addig a szerelmet, így bármikor jöhet ez a hatalmas érzés egy másik ember iránt...tisztelet, odaadás ide vagy oda. Ez az én véleményem.
válasz | 2011-06-08 | 08:01
Ne haragudj meg és ne vedd sértésnek, de mintha direkt keresnéd a kifogásokat.
"Ez azért nem jó, mert, ..."
"Én speciálisan olyat nőt keresek, aki...."
"Így vagy úgy nem lenne értelme, mert..."
Valahol meg kell állapodnod, mert ha minden kínálkozó lehetőségben találsz valami számodra nagy hibát, akkor sosem lesz barátnőd...és talán pont emiatt van az is, h eddig se nagyon volt :/

Korodbeli, szűz lány legyen, aki kedves, szép, aki szerelmet keres, aki őszinte, aki még a te városodban is lakik....hát...már az első két kritéiummal nehéz nőt találni.
válasz | 2011-06-07 | 08:35
"Szerintem, aki műfallosszal dugatja magát, abban biztosan felmerül, hogy vajon egy igazival milyen lehet, de nyílván a legtöbben sosem fogják kipróbálni, pláne akik házasok. "

Ez nem feltétlen igaz. Bár, a prosztata izgatását másképpen is meg lehet oldani. Attól, h egy férfi szereti, ha még kap prosztataingerlést is, nem feltétlen fog repdesni az örömtől, h egy nő felcsatoljon egy műpéniszt és azzal dugja meg.

Azt pedig továbbra is fenntartom, h ha valaki teljesen hetero, nem fog váltani..és nem is nagyon fog kalandokba belemenni. Mert ha egy férfi hetero, nem izgatja fel egy férfi testének látványa, nem fog vágyni rá, h pl szopja. Akiben ezek viszont megmozdulnak, ott már valszeg biszex hajlam van a háttérben.
Sokan sok félét mondanak és egyszerűbb egy állítólag rossz döntésre fogni, h most homoszexuális lett valaki, mintsem beismerni, h "igen, én azért mentem bele, mert vonzott, mert felizgatott, tehát már nem voltam teljesen hetero".
válasz | 2011-06-06 | 13:54
Furcsa, h így fogod fel. :)
Sokan mondják, h azonos neművel izgalmasabb a szex, mert hát elvileg tudja, mi esik neki jól, mi eshet egy nőnek/férfinek jól. De h valaki csak emiatt váltson nemet a partnereinél, ez szerintem badarság.
Tegyük fel, h egy férfi tényleg jobban kényeztet egy férfit, ettől egy hetero kedve nem feltétlen jön meg. De még ha kíváncsi is lesz, akkor is szerintem lappang benne némi biszexualitás. Azt viszont kizártnak tartom, h totális heteroként valaki egy ilyen tapasztalat miatt homoszexuális legyen. Ha az lesz, akkor valszeg addig volt "eltévelyedve".
Nekem speciel nem jönne meg a kedvem egyedülállóként se egy nőhöz, még ha azt is mondják, h ő a legistenibb és az orgazmusok orgazmusait fogom átélni vele. Egyszerűen a férfiak vonzanak, a férfi test hoz lázba, a férfi érintése, kényeztetése izgat fel, szóval semmiképpen nem feküdnék le az említett nővel.
válasz | 2011-06-06 | 10:59
"Egyenlőre mindenféleképpen csajjal kell összejönnöm, mert nem szeretnék meleggé válni. Sajnos ilyen történetek is akadnak bőven, igyekszem okulni belőlük. "

Ez nem így van. Meleggé nem válik senki csak úgy. Aki eleve egy azonos neművel létesít szexuális kapcsolatot, abban ott van a kíváncsiság, a vágy. Ha utána úgy érzi, h az azonos neműekhez vonzódik, akkor ez eleve megvolt benne, nem egy szex változtatta ezt meg benne. Szóval ha ilyen történettel találkozol, ott valszeg biszex vagy homoszex. férfiakról volt szó...akár bevallották, akár nem. Egy 100%-ig heteronál eleve nagyon kicsi a valószínűsége, h most összegabalyodik egy azonos neművel és h utána már egyből homoszexuális lesz.
válasz | 2011-06-06 | 08:14
Ezt végképp nem értem, mert én még ilyesmit nem tapasztaltam, de nem is hallottam róla.
Ha érzelmileg értetted, akkor nem a házasság megkötése és összeköltözés után jön elő, hanem alapvetően megvan a kapcsolat ideje alatt, hiszen akkor is törődik egy nő a férfivel, akkor is szereti.
válasz | 2011-06-05 | 22:37
Még barátokat is neten kerestél? :S
Érdemes lenne kicsit elszakadni a cyber világtól és "normális" módon ismerkedni. Munkatársak, szomszédok, bárkik....az ember sok másik emberrel érintkezik, akaratlanul is szóba elegyednek, beszélgetnek. Az, h ki lesz hozzád közelebb álló, idővel úgyis kiderül.
Én azt látom, h semmiféle emberi kapcsot nem nagyon tudsz kialakítani a való életben...szerintem erre kéne rámenned...és lehet, h akkor lennének barátaid és párkapcsolatod is.

Az, h fiúval akarod kipróbálni, elég érdekes. A fiúk vonzanak, tetszenek? Biszex hajlamod van? Ha ezekre nem a válasz, akkor h gondoltad, h heteroként pasival fogsz szexelni? Ha nem érdekel, nem vonz, nem izgat fel, csak magadra erőszakolod és talán még ártasz is magadnak. :S
válasz | 2011-06-05 | 22:32
"Én ilyen nővel nem bújok ágyba teszt nélkül. Milyen dolog az is, hogy nem mondja el a keresztnevét, még a találkozón sem. Bezzeg azt elárulta, hogy van valamiféle szeretője. "

Eleve azon is csodálkozom, h egy olyan nővel akarsz találkozni, aki még a nevét sem árulja el.

A másik, h attól, h szexpartnert keresel, nem feltétlen kell a k*rváknál leragadni. Lehet "értelmes" szexpartnert is találni, aki nem minden farokra ugrik rá, titkolózik és egyszerre is több pasival dug.
válasz | 2011-06-05 | 22:29
Az nem normális. Érdemes lenne beszélned a nődokiddal!
válasz | 2011-06-05 | 22:29
Orvos! És neked is ajánlatos lenne megnézetned magad vagy a barátodnak megemlítenie téged is...mert lehet, h téged is kezelni kell, ha olyan "kór".
válasz | 2011-06-05 | 22:28
Önámítás, hazugság, hűtlenség...
De ezeket önként "vállalja" az ember, szóval sok "boldogságot" :)
válasz | 2011-06-05 | 22:26
Ez alatt pontosan mire gondolsz?
Én ezt amúgy nem nagyon vettem észre és nem is hiszem, h attól, mert egy nő elvégzi a házimunkát és az ilyen teendőket, egyből átugrana az anya kategóriába, csak mert hosszú évekig ezt az anyától "kapta meg". Lehet, rossz fele tapogatózok, ezért lenne jó, ha kifejtenéd, mire is gondoltál pontosan.
válasz | 2011-05-29 | 18:19
Nálam firefox alatt semmi gond.
válasz | 2011-05-28 | 18:37
Presica nevű "fórumos" szerintem nemcsak engem bombáz levelekkel. Eddig 24-et kaptam tőle :S
 
válasz | 2011-05-27 | 11:31
Sikerült "elkapnom" az exem, aki erre a sztorira azt reagálta, h ez nagyon nagy hülyeség (nem ezekkel a szavakkal, de ez a lényeg).

Semmi konkrétumot nem mond, pedig ez lenne a lényeg, h mi is az oka. Meg h ez miért pont beléd élvezés után derül ki. Vajon mit találna ki, ha rákérdeznél, h pontosan mi is a baja és h hol vizsgálták ki?
Csak azt mondom, h ha ő ennyire tojik arra, h teherbe ejt-e vagy sem, akkor te parancsold rá a gumit!
válasz | 2011-05-27 | 11:23
Ezt továbbra sem értem. Gyógyszerész és ezért nem lehet gyereke. Az a papíraláírás is úgy ostobaság, ahogy van. Így senkit nem nyilvánítanak sterillé, főleg, h meg se vizsgálják, csak aláíratnak (????) vele egy papírt, h terméketlen (????).
Egyik exem gyógyszerész és vegyész és érdekes módon nincs ilyesmi gondja, de esküszöm rákérdezek, h ilyesmi létezik-e, amit barátod állít. Erős a gyanúm, h nem.
válasz | 2011-05-27 | 11:21
Vagy nem érdekli, h mit is okoz ezzel vagy kicsit lutrizik...hátha nem sikerül be a baba. Az ilyesfajta hozzáálláson változtatni kéne, mert ok, h ő beléd élvez és azt mondja, h másoknál is csinálta és nem lett baba, de ez csupán mázli. Ha fontos vagy neki, akkor nem tesz ki ilyen rizikónak. Mert ok, h ő csinál fel, de te mész abortuszra, te szenveded el azokat a lelki-testi sérüléseket, nem ő. Ebből a szempontból neki tök kényelmes nem visszafognia magát, semmi baja nem származik belőle. Ha viszont így áll hozzá, eléggé megkérdőjelezhető a szeretete. Mert ha szeretünk egy nőt, nem tesszük ki ilyesminek.
Igenis védekezzetek. Az se védekezési mód, ha nem élvez beléd, de addig végig benned mozog!!!! Ezt ne felejtsd el. Annál minden foggátló módszer biztosabb, mindegyik! Igenis legyen annyira fontos számodra az egészséged, h húzol egy gumit rá. ha pedig ekkora "áldozatra" se képes, akkor el kéne gondolkoznod...
válasz | 2011-05-27 | 08:44
Ez már inkább no komment kategória :O
Néha elképedek, h a nők mennyire nem figyelnek oda az egészségükre :O
válasz | 2011-05-27 | 08:35
Szóval csak úgy magad kezdted el szedni? Merész....
Dokihoz pedig rendszeresen kell menni (fél vagy egy év, nem tudom), h elküldjön a szűrővizsgálatokra, h a tabi vajon nem okoz-e gondot.
válasz | 2011-05-27 | 08:31
Szerintem az a doki, aki felírta a gyógyszert, aki kivizsgálásokra küld(ött) meg tud birkózni ezzel az esettel...:)
válasz | 2011-05-27 | 08:25
Továbbra is a dokidat javaslom. Ő meg tudja mondani, h mire utalhat, ha a szokásostól eltérő vérzés jelentkezik.
válasz | 2011-05-27 | 08:21
Tehát nem most kezdted el szedni, nem ez az első foggátló melletti ciklusod? Tehát változott a mennyiség és rövidebb ideig is tartott. Érdemes lenne ezzel kapcsolatban konzultálnod a dokiddal.

Amúgy a hónapok nem 28 naposak, h teljesen a naptári napokhoz lehessen állítani a ciklust. Tehát ami most szerdán jön meg, lehet, h következő hónapban egy csütörtökre esik. Ettől nem késik, nem csúszik...érdemes pontosan számolni a ciklus napjait, nem pedig azt várni, h mindig kedden jöjjön meg pl.
válasz | 2011-05-27 | 08:14
Mert ez nem igazi menstruáció. Gyógyszer nélkül valóban menstruál a nő, ha elkezd foggátlót szedni, rövidülhet minden, kevesebb is távozhat, mivel ez nem igazi menstruációs vérzés.
válasz | 2011-05-27 | 08:12
Ő volt ilyen kivizsgáláson és azt állapították meg, h terméketlen?
Azt viszont nem értem, h kapcsolódik ide, h hol dolgozik és ez a papíraláírás is elég furcsa. Ehhez komoly vizsgálatok szükségesek, nem csak egy papír aláírása. Ilyen vizsgálatra pedig általában akkor szoktak elmenni, ha gyereket akarnak, de nem sikerül és ezért utánajárnak. Gondolom, 20-on évesen nem pattan ki a férfi fejéből az a gondolat, h ilyen téren maximálisan kivizsgáltassa magát. :O
Vagy ezt miért nem közölte pl előtte? Ez is roppant furcsa. Beléd élvez és akkor ezzel mentegetőzik? Vagy ha tényleg teljesen steril, akkor miért csak hébe-hóba élvezett az exekbe? Elvileg (!!!!!!!!!!!) teljesen veszélytelen.
Ez a sztori nagyon sok sebből vérzik...de keményen!

Na de azért te is keményen tehetsz arról, ha baj lesz. Mert a megszakításos közösülés NEM MEGFELELŐ védekezési forma. Előváladéktól is teherbe lehet esni. Az, h ilyen szexbe belementél, azt mutatja, h vagy nem tudod a kockázatait vagy nem izgat, ha teherbe esel. Persze az, h ő csak úgy belédélvezett, az is sokat elárul róla.

Az iratellopásos eset is rettentően furcsa...és pont most... Az okmányirodában AZONNAL adnak egy papírt, ami addig igazol, míg meg nem jönnek az újak. Tehát ha bemész valamelyik nap, azonnal kapsz ilyen személyi utánzatot, amivel bemehetsz az OEP kirendeltségébe és azonnal kapsz egy új TB kártyát. Szóval nem kell aggódnod, azonnal (!!!!) kapsz iratokat vagy azokat helyettesítő papírokat ideiglenesen...
válasz | 2011-05-26 | 20:54
Ne bízz meg az ilyen hangzatos nevű szerekkel, amik ilyesmit kínálnak. Eleve nem szabad semmi gyógyszert/krémet neten keresztül rendelni!
válasz | 2011-05-24 | 08:43
Ani, sajnálom, h nem látod át, mit is művel ez a nő. Egy fórumnak nem arról kéne szólnia, h minden 2. hsz-ben (amit ő ír) valaki a földbe van tiporva.
Szerinted ez árulkodás? Szerinted más fórumon elnézegetik, ahogy egy ember folyton csak szapul mindenkit?
Ha szerinted ez gyerekesség, akkor ez van...bár ha a gyerekességnél tartunk, te is bőven súrolod a határát azzal a bizonyos "akarom, akarom, de lusta vagyok és feladom, de akarom, és utálom a pasikat, h nekik könnyű és akarom és utálom, ha valaki átéli, és akarom, de nem csinálok semmit kitartóan, de azért akarom, miért nem kapom meg" viselkedéssel.
válasz | 2011-05-23 | 11:41
A lényeg lemaradt:
Azt szeretném kérni, hogy a kedves moderátor lépjen valamit Tantratanárnővel kapcsolatban. Az én meglátásom az, h változtatni kellene a stílusán, de szerintem jó páran egyetértenének ezzel. Ha ez sikerülne, nem lennének folyamatos összetűzések.
válasz | 2011-05-23 | 11:37
Lenne egy észrevételem:
Van egy fórumtag, aki válogatott módon szekál mindenkit, sértegeti a fórumosokat, és elég rámenősen reklámozza magát.

A baj nem azzal van, h hisz valamiben, foglalkozik valamivel. Mindenki eldöntheti, h most igénybe veszi-e a szolgálatait vagy sem. A gond sajnos a stílusával, a többi fórumossal való kapcsolatában van. Nincs olyan hozzászólása, amiben valakit ne illetne valami sértéssel.
A férfiakat rendre "lelankadtfarkúzza", vagy éppen hazugnak nevezi őket. De szinte senkit sem hagy ki, mindenkire mond valami negatív megjegyzést. Pozitívat még nem olvastam , de olyannal se igen találkoztam, h valaki a hsz-eire pozitívan reagált volna.
Javasolnám, h a moderátor kérje meg, h változtasson a megnyilvánulásai stílusával kapcsolatban. Nem a sértettség beszél belőlem, nem is az irigység. Egyszerűen csak azt látom, h mindenhol mindennel kapcsolatban magát magasztalja fel a csillagos egekig, míg mindenkibe belerúg, beletapos. Nem hinném, h ez a fajta viselkedés illene egy fórumos közösségbe.

Ismétlem, nem azzal van bajom, h hivatásos, és nem is azzal, h hisz valamiben. A stílusa, a leszólásai, a kritikái, a pocskondiázásai azok, amiket mellőzhetne, mert jelenleg minden témában ezt nyomatja megállás nélkül.
 
válasz | 2011-05-23 | 11:22
Nem éri meg, h ilyenen felidegesítsd magad!
Egy orvos nem játszana egy baba életével, szóval ha ők nem tartják veszélyesnek a tüneteket, akkor azok biztosan nem azok. Arra pedig ne figyelj, h valaki egy tünetre minden áron egy bajt akar ráerőszakolni. Egy ilyen esetet hallott, és mindenben ezt látja.
válasz | 2011-05-23 | 09:23
Lehet, h túlságosan szégyellős, nem mer ennyire nyíltan beszélni a szexről, az orgazmusról. Pedig érdemes lenne, mert így nem fogtok egyről a kettőre lépni. Ha viszont végképp nem szeretne beszélni róla, kérd, h irányítson közben. ha tehát az a probléma, h máshogy csinálod, mint ami neki jól esne, fogja meg a fejed és irányítson. Nyomja oda, ha erősebb ingert szeretné érezni, húzza kicsit hátrébb, ha kicsit erős. Vagy mozgassa abban a ritmusban, ami neki jól esik. Ha a szavak nehezen is jönnek, ezt lehet, h megcsinálná :)
A másik, ami így eszembe jutott..az az előző kapcsolat. Ahol nem figyeltek rá, ahol nem volt fontos az orgazmusa. Ebben volt része 1,5 évig és az elég hosszú idő. Lehet, h mélyen legbelül olyan érzések kavarognak benne, h nem is érdemli meg a gyönyört, mert hát az előző pasi így bánt vele.
A harmadik, ami olvasmányaimból rémlik, az, amikor a nő nem képes teljes mértékben megnyílni. Mert az orgazmus nagyon intim. Van olyan, h ezt még nem meri megmutatni a nő vagy sokan félnek attól, h pl közben mit láthat a férfi. Olvastam olyanról, mikor a nőt frusztrálta, h élvezés közben "eltorzult" az arca, h a teste rángatózott, stb.
válasz | 2011-05-23 | 09:14
Ne várj mást tőle! A hsz-ei alapján mintha nem is lennének érzései. Csak a rideg tények, a számok, a %-ok, teljesítmény.
És gondolom, nem is nagyon akart gyereket, ha ennyi idősen még nem anya. Szóval érthető, h miért is nem érinti meg egy gyerek elvesztésének gondolata. Bennem se buzognak még az anyai érzések, de gondolom, h egy várt kis élet elvesztése mekkora sokk, mekkora szenvedés, és h nem lehet ezt egy életen át elfelejteni.
válasz | 2011-05-22 | 17:25
Szóval lehetséges, h még mindig szereted?
Ha ezt így érzed, akkor sajnos neked kell lezárnod a fejedben ezt az egészet. EL kell fogadnod, h vége, h vele már nem lesz semmi és h ez a korszak lezárult. Amíg ilyen szinten jelen van a gondolataidban, szívedben, sajnos "szabotálhatja", h normális szexuális és érzelmi életet élj más nőkkel.
válasz | 2011-05-22 | 16:56
"A szexpartnerkeresőn inkább elriasztja a csajokat a szűzesség. "

Ha azért belegondolsz, ilyen helyre olyanok regisztrálnak, akik tudják, mit is akarnak. Mármint nem gyakorolni, tanítani, hanem élvezkedni. Nem azt mondom, h egy tapasztalatlannal nem élvezetes a szex, távol álljon tőlem. De megértheted, h egy szexpartnerkeresőn inkább azoknak van előnye, akik tapasztaltak.
Társkeresőn már szerintem nem szelektálnának annyira, hiszen ott mégsem a szex a legeslegfontosabb téma. Bár sok ember oda is csak a szex miatt regisztrál.

Szerintem mégiscsak élőben kéne ismerkedned. Mert személyesen sokkal több minden átjön a másikról, mint puszta karakterekből. Írásban lehet valaki nagyon jó, mert mondjuk leplezni akar valamit, de élőben lehet,h azonnal kibújik a szög a zsákból, h mégsem úgy van az, ahogy mondta. Azt pedig végképp nem javaslom, h valakivel sokáig ilyen módon ismerkedj. Ha mindenáron neten ismerkedsz is, minél hamarabb találkozzatok, mert egy írásba sok mindent beleképzel az ember, felruházza a másikat olyan tulajdonságokkal, amik ott sincsenek.
válasz | 2011-05-22 | 12:53
Azt gondolsz, amit akarsz :) Engem nem izgat, mit eszel és mit nem, mit viszel be és mit nem :) A te tested, a te életed. Én megadom magamnak az esélyt, h semmiben se szenvedjen hiányt a szervezetem. Ha emiatt műmájer vagyok vagy szerinted paradoxon az életvitelem, hát gondold ezt, nem akadályozlak meg benne :)
válasz | 2011-05-22 | 12:49
Kíváncsi lennék, h milyen húsmentes étellel tudnék bevinni napi minimum 60-70 g fehérjét :) Ja, egyek 12-14 db tojást, amiben meg zsír is van :)
válasz | 2011-05-22 | 12:29
Sportoló rendszeresen izzad...és mit izzad ki? Milyen ízű az izzadtság? Sós :) Ásványi anyagot ilyen szinten hol pótol az ember általános táplálkozással? És azt meg sem említem, mikor valaki nem 1-2 cseppet izzad, hanem pl fél-1 litert. Pl.: hosszútáv futók.
válasz | 2011-05-22 | 12:28
Hol van abban paradoxon, h tojásból kivont fehérjét iszok?
Sok ember azt se tudja, mi az a fehérje, azt hiszik, h valami olyan por, amit mindenféle kémiai úton kutyulnak össze meg amitől hatalmas izmok nőnek az emberre :))))
Engem nem izgat, h szerinted húsmentes élet mellett fehérjét se kéne pótolnom. A kedvedért, meg azért, h szerinted ez ne legyen paradoxon, nem fogom kitenni magam ilyesminek és nem fogom "lefogyasztani" az izomzatomat :)
válasz | 2011-05-22 | 11:19
Csak egy hétig nézd meg miket eszel, nézz utána, mi miből mennyit is tartalmaz és rájössz, h elég sokmindenből szinte semmit sem viszel be.
Felőlem mindenki úgy étkezik, ahogy akar. Egy átlagos ember sokszor elvegetál abból, amit bevisz, de egy sportoló nem igen tudna hatékonyan kijönni annyi bevételből. A szervezet mindenhonnan próbálja pótolni. Pl ha valaki kevés folyadékot iszik, az izületi folyadék is fogy. EZ csak egy példa, de tökéletesen érzékelteti, h a szervezet a tartalékaiból szépen lassan kivonja azokat, amikre szüksége van. És ha már nincs honnan felélnie, jön a betegség.
Anyumék pl 1-2 hete kezdtek el szedni egy nagyon ütős vitaminkomplexet és este egyikőjüknek sincs szüksége olvasáshoz szemüvegre. Eleinte nem is tűnt fel nekik.

Mindenki úgy él, ahogy neki jól esik, de nem szabad elfelejteni, h manapság mennyi káros hatás éri az ember, mennyi sz*rt eszik és mennyire kevés olyat, ami hasznos a szervezetnek és amiből ki tud csikarni némi hasznos vitamint/ásványi anyagok/stb-t. Nem kell itt kólára gondolni, elég a boltokban kapható húsokra vagy zöldségekre vagy tejtermékekre. Sőt, eleve vannak olyan hatások is, amik szó szerint kivonnak bizonyos vitaminokat/ásványi anyagokat/stb-t. És én nem sajnálom azt a 2000 Ft-ot havi szinten, ami segít nekem, mert gyógyszerlobby ide vagy oda, nem fogok nevekért kifizetni dupla árat vagy hazug reklámoknak bedőlni :)
válasz | 2011-05-22 | 09:45
Amit mi most rendes étkezésnek nevezünk, az közel sem fedezi egy felnőtt napi adagját az említett "anyagokból". Akármennyire is egészségesen táplálkozik valaki, már a gyümölcs, zöldségekben közel sincs annyi vitamintartalom, mint régen volt. Tehát kb több kg-nyit kéne mindenből magunkba tömni, h meglegyen a napi szükséglet. Ezért az átlagos táplálkozás egy embernek sem elég, nemhogy 2-nek, ahol pontosan a baba az első, a nő pedig szinte alig kap.
Azt pedig tudom, h először mindent a baba kap. Ezért is jönnek elő "hiánybetegségre" utaló tünetek szülés után. A szülés utáni depressziót is az omega-3 zsírsav csökkenésével magyarázzák már. UGyanis azt szinte semmiből nem visz be senki, és az anyától elvonva bizony előjönnek az ilyen jellegű pszichés problémák.
válasz | 2011-05-21 | 17:49
"A nővéremet nagyon átverték régebben, valószínűleg ezért vagyok óvatos. "

Sokan koppannak hatalmasat. Én is nagyot csalódtam egy régi hosszú kapcsolatomban és mégis most hihetetlen boldog vagyok Párommal :)

"Már az egyik csaj azt is írta, hogy kamuzós vagyok és szerinte így csajozom és elloptam egy rendes srác képeit. :( Ez eléggé rosszul esett. :( "

Valahol "jogos", igaz bántó. De manapság nagyon sok a kamus neten. Hol itt hazudnak, hol ott, csak h minél könnyebben fektessék le a csajokat.
Az amúgy valóban ritkaság, h valaki a te korodban szűz, de hát szerintem ilyesmit senki sem állítana csak úgy merő poénból.
válasz | 2011-05-21 | 17:45
Furcsa, h az ilyen munkát végző nők igencsak sűrűn állnak kapcsolatban óvszerrel...napi szinten többször. Bár lehet, h nem szokták elolvasni, mi is áll a csomagoláson vagy a mellékelt kis papírkán :)
válasz | 2011-05-21 | 17:18
Még valami eszembe jutott.
Olvastam olyan esetről is, mikor egy hosszú, mély kapcsolat után a férfi képtelen volt bárkivel is teljesíteni. Nála az volt az ok, h még mindig a régi barátnőt szerette. Olyan szinten, h mindenféle együttlét meghiúsult, akárkivel is szeretett volna együtt lenni.
Nem lehetséges, h erről van szó? Csak ötletelek....
válasz | 2011-05-21 | 16:55
Ez most nem idevág, de az utolsó gondolatról jutott eszembe, h manapság az ember mennyire nem visz be eleget a fontos vitaminokból, ásványi anyagokból, aminosavakból, stb.
Egy kismama pedig nagyon nem változtat az addigi étkezésein, szóval 2 szervezetnek kell kigazdálkodni a szükségleteit abból a pici mennyiségből. :/
válasz | 2011-05-21 | 16:40
Mi lenne akkor, ha egy ideig kizárnál az életedből minden ilyesmi ingert. Írod, h evés közben jön meg az étvágy...nos, akkor ne nézz egy ideig pornót :) Ha nem "segítesz" magadon rendszeresen, lehet, h egyből lenne merevedésed is.
Ami még bennem felmerült, h a hosszú kapcsolatodban nem történt valami negatív eset a szexszel kapcsolatban? Nem tett rád megjegyzést? Nem piszkált valamivel? Mert az is lehet, h valami még akkor rádnyomta a bélyegét, ezért nem ment az egyéjszakással és talán ez az oka, h picit "kedvetlen" is vagy. Persze ez csak találgatás, de ilyesmi negatív behatás is simán okoz hasonló problémákat.
válasz | 2011-05-21 | 08:31
Szerintem nem kell olyan kifejezéseket használni, h frigid. Arra pedig ne is figyelj, h valaki egyből a depressziót olvassa rád.

A lényeges szerintem az, h alapvetően megvan-e benned a vágy? Fel szoktál izgulni pornóra, bármire? Szoktál masztizni? Ha igen, milyen gyakran?
Mert ha képes vagy felizgulni és magadhoz is nyúlsz, akkor elvileg képes vagy a szexre, csak valamiért a barátnőnél nem indul ez be.
Az a bizonyos egy éjszakás kalandos kudarc sokat befolyásolhat. Lehet, h az olyan mély nyomot hagyott benned, h most egy olyan nőnél végképp nem tudsz bekeményedni, aki még fontos is neked.
Őt kívánod? Érzed a vágyat, csak a f*rkad nem követi mindezt? Az egy dolog, h szép, csinos , de megmozgatja a fantáziád? Rágerjedsz?
válasz | 2011-05-21 | 08:27
De ha belegondolsz, h ha az elmúlt több mint 2,5 évet (amióta itt van a fórumon) ténylegesen ráfordította volna a probléma megoldására, már mérföldekkel előrébb járna.
válasz | 2011-05-20 | 13:41
Maga a probléma miatt nem is fogja belátni soha, h gond van, h változtatni kéne. Tehát szinte esélytelen, h ilyen ember "formálódjon", hiszen pontosan emiatt a "tulajdonság", "eltérés" miatt olyan amilyen, olyan makacs, akaratos, mindenttudó.
válasz | 2011-05-20 | 13:40
SiHing Hou lentebb írt erről.
Lehet, h hihetetlen,d e van ilyen. Nekem is volt olyan időszakom, mikor orgazmus nélkül szexeltem. Persze erre lehetne azt mondani, h "de hát megoldottad utána magadnak, így könnyű". De ez nem teljesen igaz, hiszen az együttlétek után nem kezdtem el magamat kényeztetni, nem tátongott űr és nem kezdtem el masztizni, amint egyedül maradtam. Volt, h sok aktus után nem kívántam az orgazmust, mert jó volt. Aztán persze megláttam valami izgató filmjelenetet, felizgatott és hát magamhoz nyúltam, de ez nem teljesen köthető ahhoz, h előtte volt x együttlétem csúcspont nélkül.
válasz | 2011-05-20 | 13:37
"de ha esetleg az egyiknek sikerülne átvernie és beleszeretnék, akkor biztosan nagyon összetörne és sosem felejteném el, mert a szűzességem elvesztése hozzá kapcsolódna. "

Ennyi erővel állandóan retteghetne az ember. Nincs olyan időszak, amikor nem érintené az embert nagyon rosszul egy csalódás. Nagyon kevés ember nem él át ilyesmit. Persze nem kellemes, de ha folyton attól rettegünk, h mi fog rosszul végződni, semmibe se vágunk bele, akkor csak húzzuk az időt és telnek az évek, elúszna a lehetőségek.
Nem azt mondom, h gyerünk, vágj bele, csak azt , h ne gondolkodj ennyire előre, h "mi lesz, ha csalódok?", "mi lesz, ha átver?". Pontosan emiatt senkihez se tudsz közel kerülni és ezért nem is komoly kapcsolatot keresel, hanem alkalmi kapcsolatokat. Tudatosan zárod ki a "zavaró körülményeket" és pontosan ezért kerül el a szerelem, mert esélyt sem adsz rá.

A kalandozgatásokról inkább nem mondok semmit....sok ember használja kifogásképp, könnyebb ezt mondani, mint azt, h már nem szereti a párját.

Az Igaziról: ez nem valami skálán elért pontszám. Hogy az előző csaj 80-at kapott, a mostani 90-et és ezért a mostani közelebb van az Igazihoz. Ezt egyszerűen érzed. Érzed azt, h mennyire szereted, h vele szeretnéd leélni az életed, h nélküle nem lenne teljes minden. Ehhez nem kell viszonyítási alap. Ha valaki átver, kihasznál, megbánt, megcsal, az egyértelműen nem az igazi, mert ugye hiába érzed azt, amit, ő nem viszonozza.
válasz | 2011-05-20 | 09:11
Magamat bármikor képes voltam eljuttatni a csúcsra, szóval ha éreztem azt a bizonyos feszültséget, akkor segítettem magamon.
Viszont sokszor egyszerűen úgy volt jó az egész, ahogy volt. Tehát utána se vágytam az orgazmusra, mert az együttlét során olyanokat éltem át, h az úgy engem kielégített. Furcsa lehet, h orgazmus nélkül kielégített, de így igaz.
válasz | 2011-05-20 | 09:02
Olyan szempontból biztosan hasznos, h meglépi azt a lépést, h együtt van valakivel. Mert hát előtte izgult, aggódott, mi lesz, ha....
De az, h "túlesik a beavatáson", sok mindent befolyásol az élmény. Van aki szerencsés, és olyan prostit fog ki, aki semmilyen rossz érzést nem kelt benne, aki jó színész és mosolyogva távozik. De ha az átélt élmény nem a legjobb, még nagyobb gát alakulhat ki benne.
Én -ha férfi volnék- sose mennék hivatásoshoz. Lehet, h szűz és tapasztalatlan egy férfi, de szerintem mindenképp egy valós élményt kellene átélnie. Egy barátnővel, aki tudja, h még tapasztalatlan, aki pontosan emiatt tudja, h nem biztos, h egy lepedőakrobata lesz az első alkalom után. Akivel az együttlétek során összecsiszolódik. Szerintem ez mindenképp nagyobb és pozitívabb élmény, mint egyszer túl lenni az egészen egy prostival.
válasz | 2011-05-20 | 08:56
Tegnap mesélt Párom egy buddhizmussal kapcsolatos "előadásról", ahol -nem tudom, már h jutottak oda- arról is beszélgettek, h léteznek emberek, akik pl ha ránéznek egy fotóra, az agyuk csak a fele képet képes felfogni, értelmezni. Vannak ugye színvak emberek, olyanok is, akik a mozgást sem érzékelik. Szóval előfordul sajnos olyan eltérés az agyban, mikor valamit az ember nem képes felismerni, felfogni, tudatosítani.
Ezzel kapcsolatban mondták, h bizony vannak olyan -sok esetben ostobának hitt- emberek is, akik nem azért erőltetik a nézetüket, mert olyan szinten magabiztosak, beképzeltek, hanem mert egyszerűen az agyuk nem fogja fel, h létezik az övén kívül nagyobb tudás, esetleg másabb tapasztalat. Mármint én tudom, h van nálam okosabb ember, de az ilyen személyek ezt képtelenek elfogadni és nem az egoizmusuk miatt vagy azért, mert olyan akaratosak, mert nem képesek engedni, hanem egyszerűen ez "nem működik" náluk. Ezért gondolhatják sokan róluk, h ostobák, h erőszakosak, h mindenképpen a saját nézeteiket akarják ráerőszakolni másra, hiába tud mást jobban az a hallgatóság.

Ez nagyon elgondolkoztatott, és persze nem minden ilyen tulajdonságokkal rendelkező emberre igaz, de bizony létezik az ilyesmi, és nekem egyből beugrott egy ember.
 
válasz | 2011-05-20 | 08:49
"Vannak olyanok, mint Anthico, akiknek szüksége van, az érzelmekre. Enélkül számára egy maszturbáció is többet jelent "

Picit javítanék ezen:
Érzelem nélkül sose volt orgazmusom, de érzelem nélkül is frenetikus szexben volt részem. Mert eleve csak olyannal voltam együtt, aki totálisan felizgatott.
Vágy = frenetikus szex
Vágy + érzelem = frenetikus szex + orgazmus

Akkor nem jelentene semmit szinte az együttlét, ha a vágy se lenne meg, h az illetővel elképzelt szex gondolatától se nedvesedek be..na de azért nem fekszik össze akárkivel az ember...mármint vannak, akik érzelem és vágy nélkül is megteszik, de nem kell csodálkozni, h az olyan semmilyen.
válasz | 2011-05-20 | 08:30
"A lényeg, hogy nem is voltam raizgulva es nem is kívántam túlzottan"

Nem lehet, h ebben a gondolatban van a lényeg? Nem is nagyon mozgatott meg benned semmit és meglepődsz, h nem állt fel?
A mostani nő mellett felizgulsz, csak merevedést nem tudsz produkálni vagy egyszerűen nem is kívánod, nem is gerjedsz rá?
válasz | 2011-05-19 | 20:17
"ha valakit tényleg igazán szeretünk, akkor meg sem fordul a fejünkben olyasmi, hogy valaki felkínálja magát és esetlegesen igent mondjunk."

Ez a lényeg!!!!!!
A hűség nem egy kötelező dolog. Nem egy kényszer, amit magára erőltet az ember. Ez nem egy rablánc, nem kín, hanem egy természetes velejárója a szerelemnek, amihez nem kell megerőltetnie magát az embernek.
Ha viszont valaki azt mondja, h ha nála egy cicababa bepróbálkozik és egészen elgondolkozik, h hirtelen nemet mondjon-e vagy legyen valami, ott én elgondolkoznék, h vajon mi hibádzik a kapcsolatban.
válasz | 2011-05-19 | 15:13
A maszti is egy szeretkezés forma. Szeretkezel saját magaddal, azon vagy,h minél nagyobb örömben legyen részed. Ha most lefekszel egy olyan pasival, aki nem mozdít meg benned semmit, egyértelműen nem lesz orgazmus, hiszen azzal, h nincs vágy iránta, megerőszakolod a tested, mert nem érzed jól magad. Azt hiszem, ez elég egyértelmű, h egy nem élvezetes együttlét alatt esélytelen az orgazmus.
válasz | 2011-05-19 | 15:01
Ha valakire nem vágyok és úgy vagyok vele, egyértelműen nekem nem lesz orgazmusom. De ilyenre nem volt példa, mert nem adtam oda soha olyannak magam, aki nem mozgatott meg bennem semmit. Voltak érzelemmentes kapcsolataim, de ott is minimum forrt a levegő köztünk, és anélkül nem szex a szex (számomra).
Az orgazmus nálam egy nagyon intim élmény, amihez kellett szerelem is. Tehát voltak testi kapcsolataim, ahol iszonyat jó volt a szex, még ha nem is volt orgazmus. Viszont akit szívvel-lélekkel szeretek és ugyanígy megvan a vágy, ott viszont orgazmus is megvan :)
válasz | 2011-05-19 | 14:56
Kitartás, akarat, próbálkozás nélkül nincs változás és eredmény :)
válasz | 2011-05-19 | 14:53
Csak kérdés, h akkor miért vársz változást. Ez némileg ellentmondás, nem gondolod? :)
Ez kb olyan, mintha valaki nap mint nap követelne egy aranyérmet a maratonról, de közben 1 km-nél többet nem futna le havonta :D
válasz | 2011-05-19 | 14:52
Mert képes vagyok magammal is szeretkezni :) Mert ismerem a testem, tudom, mi hoz lázba, mitől fokozódik az izgalom.
válasz | 2011-05-19 | 14:46
"igaz, nem vagyok kitartó. "

Azért ez sok mindent megmagyaráz :) De ezt eddig is tudtuk...érdemes lenne változtatni ezen, ha valóban változást szeretnél a szexuális életedben. De te tudod :)
válasz | 2011-05-19 | 14:40
Próbáltad...1x? 2x? 3x? van,aki hónapokig próbálkozik naponta, mert meg akarja tapasztalni. Ő akarja, te nem. Sajnos nem vagy kitartó és nincs is igazán akarod.

Az agy kiürítése elég hasznos szex közben...sőt...alap az orgazmushoz, ha nem a bevásárláson kattogsz :D
válasz | 2011-05-19 | 14:37
Vagy talán csak annyi kell hozzá, h a partner extázisba juttassa a nőt. Hogy minden porcikájával kívánja a férfit, hogy beleborzongjon minden érintésébe és hogy akarja a vele átélt szexuális élményt.
Ha nincs meg az igazi vágy, az agy se kapcsol át szex üzemmódra..hiszen nincs, mi kiváltsa ezt.
válasz | 2011-05-19 | 14:27
Egyszerűbben: nem akarod :)
Ha valaki akar valamit, próbálkozik vele. Próbálkozik, próbálkozik, mert akarja.
Majd ha igazán meg akarod ezt tanulni, menni is fog.
válasz | 2011-05-19 | 14:12
Igen, pontosan ezért tartottad hülyeségnek a relaxálást is. :) Tipikus Ani-féle rakció.
válasz | 2011-05-19 | 14:01
Szóval nedves vagy és kész? Az egy dolog, h mindenki másképp éli meg, de vannak azonos vonások, azaz "sablonok". Lehet eltérés, de ha össz-vissza annyit tapasztalsz, h nedves vagy és semmi mást, az bizony nem felizgult állapot véleményem szerint. Bár ha a pszichológusod szerint ez a felfokozott izgalmi állapot...

Nincs bizsergés? Nincs melegség érzés? Nem cikáznak erotikus képek a fejedben? Nem gondolsz arra, milyen jó lenne, ha most belédhatolna a párod? Nem lesz vérbő a csiklód? Nem leszel egyre érzékenyebb? Nem szűnik meg a külvilág körülötted?
válasz | 2011-05-19 | 13:52
Mit jelent nálad a felizgult állapot? Mit érzel? Hol érzed? Milyen gondolatok kavarognak a fejedben?
Mert sokszor hangoztattad, h nedves vagy és mégsem. Azaz sok esetben a nedvesség mennyiségében méred az izgalmi állapotod, közben azért nem ennyi az egész.
válasz | 2011-05-19 | 13:14
Kicsit azért más dolog az, ha tudja, hol esik jól a simogatás, mint az, h milyen inger, milyen érzés vezet az orgazmus felé. Ici-pici különbség azért van.
válasz | 2011-05-19 | 13:02
Ha belegondolunk, h egy férfi fizet egy prostinak, akkor akármennyibe is kerül, az a nő max eljátszani fogja, h mennyire jó is neki. Rosszabb esetben még igyekszik is, h minél hamarabb túl legyen ezen a kuncsafton is. Na, ilyenkor ez mennyire eshet jól a férfinak? Főleg, ha első alkalom.
Jó, van már olyan, h barátnő feelinget fizeti meg valaki, meg h odafigyel, de annak a nőnek az a pasi akkor is csak egy fizetős vendég. Ugyanúgy nem igazi, amit átél. Azért észre lehet venni, ha egy nő szívét-lelkét beleadja egy aktusba, vagy ennek a látszatát akarja minden erejével kelteni.
válasz | 2011-05-19 | 12:57
Pontosan a 3-as pontot ecsetelgettem én is lentebb.
Egy másik embertől, a másik nem képviselőjétől várja, h összejöjjön. Nem tud neki segíteni, nem tudja irányítani, nem is tudja, mikor közeledik, mikor kap olyan ingert, ami biztosan orgazmushoz juttatja.
Az, h az ember magához nyúl, egy teljesen természetes folyamat. Bár igaz, sajnos, h manapság ha elindul a vágy egy lányban, már egyből egy pasi f*rkára cuppan rá (bocsánat). Nem mindenki ilyen, de nagyon sokan igen. Mikor már általános suliban szexelnek. Nincs az az időszak, amikor tombol bennük a vágy és kísérleteznek magukkal, magukhoz nyúlnak, mert vágynak rá. Nem, egyből elkezd motoszkálni ott lent valami, keres egy pasit és csodálkozik, h ilyen "nagy ugrással" aztán nem lesz kielégítő a szexuális élete :S
válasz | 2011-05-19 | 12:51
Szóval minden nő rettegjen, h nehogy egy csinos fiatal csaj rámozduljon a párjára, mert ha ez megtörténik, borítékolhatja is a megcsalást?
Na, azért ne magadból indulj ki ;)
válasz | 2011-05-18 | 21:34
Ez nem leszólás. Teljes mértékben egyetértek Teamgeist-tal.
A másik nem képviselőjétől várod el, h képben legyen teljesen, mi zajlik benned, mi esik jól, mi indítja el az orgazmushoz vezető folyamatot, és mi juttat el oda, miközben te magad sem tudod ennek a módját.
válasz | 2011-05-18 | 07:37
Egyrészt igen, ez is az oka, de másrészt van is alapja. Amerre nézek, a legtöbb kapcsolatban félrekacsintgatásokat látok vagy minimum már egy unott kapcsolatot, amiből sokan nem lépnek ki, inkább kalandoznak mellette.
válasz | 2011-05-17 | 20:49
Sok minden létezik. vannak haldokló vagy halott kapcsolatok. Nem ritka az olyan, ahol egymást csalják. Szóval nem lepődök meg, h léteznek olyanok, akik ilyen szinten önzők vagy léteznek olyan kukák, akik nem nyitják ki a szájukat, h mi esne nekik jól.
Attól h ez létezik, nem kell elfogadni, ha valaki ilyen kapcsolatban él. Itt hol a tisztelet, a törődés, az odafigyelés, a kölcsönösség és még sorolhatnám? Sehol...
válasz | 2011-05-17 | 09:25
Ilyen esetben a partnerről inkább nem írnék semmit. Hiszen látszik, h az a másiknak nem jó vagy éppenséggel elviseli. Ez hihetetlen nagy önzőségre vall és ha valaki rendszeresen csináltat ilyet a párjával, én elgondolkoznék, h érdemes-e egy ilyen emberrel együtt lenni :S
A szex a kölcsönösségen, élvezeten, közös élvezeteken alapul.
válasz | 2011-05-16 | 15:24
Pont ma olvastam egy olyan "cégről", ami azzal foglalkozik, h kérésre leteszteli a kiszemelt ember hűségét. A megrendelő fizet, h ráküldjenek a párjára valakit és h bepróbálkozzon.
Sajnálatos, h egy ilyen ötlet életképes, h lesz rá kereslet és jövedelmező üzletág. :( Ez csak azt mutatja, h mennyi életképtelen kapcsolat is van... :(
Aki ilyenre adja a fejét, az nem bízik a másikban és ezután meg fog bízni benne? Ugyan dehogy!
Olyan sajnálatos, h emberek ilyet tesznek, h magukra erőltetnek lehetetlen kapcsolatok, áltatják magukat, hazudnak maguknak és párjuknak :(
 
válasz | 2011-05-16 | 14:00
Minden foggátló módszerrel kapcsolatban lehetne példákat felhozni, h akadtak olyanok, akik így estek teherbe. Egyik sem 100%-os, olyan nincs, csak az önmegtartóztatás.
A gumi témán felesleges kattogni. Rá van írva, h még merev hímvesszőről húzzák le, és h ne élvezzenek bele kétszer. Aki valamennyire értelmes, elolvassa, de ezt még a suliban is elmondják minden évben felvilágosító órán.
válasz | 2011-05-16 | 12:41
Igen, ez tűnik a legjobb megoldásnak. Bár ettől függetlenül biztosan nem adja alább a "lelkesedését", de jelen helyzetre tényleg ez az egyetlen normális megoldás.
válasz | 2011-05-16 | 09:30
Még a legelején megpróbáltam normális hangnemben válaszolni, esetleg cáfolni az általa írtakat. Ennek jó pár hónapja. Majd mikor ilyen stílusba fordult át, akkor már elé sokak szemét bökték az írásai. Sőt, nem is tudom, h volt-e olyan valaki, aki pozitívan reagált volna a hsz-eire. Én nem nagyon láttam ilyet. Vagy a tapasztaltabbak, olvasottabbak cáfolták meg, kérdeztek rá bizonyos részletekre, amiket nem véltek túl logikusnak. Ekkor jött a még durvább stílus, még nagyon kioktatás, persze sokszor a kérdésekre érdemben felelni sem tud, mert ő is látja bennük az ellentmondást és gondolom, ez annyira kiakasztja, h egyből támad.
És voltak olyanok is, akik szerettek volna többet megtudni a technikákról. Ők mit kaptak? Semmit. További okoskodást, h mennyire rossz a potenciájuk, és mennyire rosszabb lesz még X éven belül. Nekik sem válaszol, csak újból és újból ismételgeti az általa hangoztatottakat. Ha pedig mégis ír valamit, az csak lóg a levegőben. Mész is vele valamire és mégse jó semmire, amolyan mondtam-is-meg-nem-is módon :S

Az az érdekes, h SiHing Hou eleinte teljesen normálisan válaszolt, írt neki, de még ő sem tudja hova tenni a gyakori csapongásait, sértegetéseit. Ha jól emlékszem, hozzád is intézett jó pár kellemes szót a merevedéssel és az anális szexszel kapcsolatban, miközben te sehol sem sértegetted, csak felhívtad a figyelmét arra, h az ő véleménye nem általános, hanem egyéni.
És én mikor kaptam a sértegetéseket, mikor rákérdeztem, h mégis h gondolja ezt a tökéletesen, hasra feszülő hímvesszős dolgot. Mert ugye az a tökéletes, de ha ici-picit elképzeli az ember, rájön, h egy ilyennel lehetetlen együtt lenni. Főleg ha az embernek mindenhol van felesleges. Mert ugye a hason levő zsírréteg már elnyomja a férfitól, ha teljesen ráfekszik, már borul az elmélet. Erre pedig totális módon kiakadt és jött azzal, h én lovagolva masztizok. De h ez honnan? :D
Gige-t is egyből támadta, ahogy megszólalt vele kapcsolatban, és ez csak a nyilvános része, amit mi látunk.
És ez csak pár példa....többen is felszólaltak amellett, h durván általánosít, h mert neki nem tetszik ez az, az még nem jelenti, h senkinek se szabad csinálnia, stb....
válasz | 2011-05-15 | 22:01
Ha egy pár elhatározza, h kipróbálja, kellő időt és türelmet szánnak rá, odafigyelnek egymásra, türelmesek, óvatosak, tájékozottak, akkor esélyes, h nagyon kellemes élmény kerekedik belőle. Lehet, h nem első alkalommal, lehet, h nem másodikkal, de addig is élvezkedhetnek a különféle ingerlésekkel (nyelv, simogatás, ujjazás).
válasz | 2011-05-15 | 21:58
Szóval mert évtizedek óta ezzel foglalkozik és mert egy taoista "iskolát", weboldalt vezet és mert rendszeresen tart "edzéseket" tanfolyamokat, és mert munkatársaival hihetetlen sok embernek segítenek és mert a sikereket a tanítványokkal folytatott szexuális kapcsolat nélkül érik el, ezért szerinted neked van jogod megszólni az ő munkásságát?
Bár ez nem meglepő, mint lentebb írtam, szerintem te a kínai (nagy)mestereket is kioktatnád mindenféléről :)
válasz | 2011-05-15 | 21:53
Csak tovább folytatod :)
1: rajta vana csomagoláson
2: általában nem ennyire h*lyék az emberek, mint hiszed
3: ugyan, jelentkezzen már az a férfi, aki élvezés után is tovább szexel gumival? (az lentebbi hsz-emben felsorolt ritka eseteken kívül)
válasz | 2011-05-15 | 21:51
Olvasási vagy értelmezési problémáid vannak? Vagy egyszerűen hihetetlen nagy a fantáziád?
Hol írtam, h nekem a lovagló mit is jelent?
Olyan badarságokat találsz ki, h az valami hihetetlen.
Ezeket mind te szőtted tovább abból, h én megkérdeztem,h egy teljesen elmozdíthatatlan hímvesszővel mennyi pózt nem lehet összehozni.
Aki elolvassa az ezzel kapcsoaltos hsz-eket, láthatja, h te ferdítetted el, te mentél át egyből sértegetésbe. Én annyit mondtam, h a szex szinte lehetetlen lenne egy ilyen hímvesszővel, erre te jössz azzal, h nekem a lovagló az önkielégítő pózom? Jaj, komolyan mondod???? :))))
válasz | 2011-05-15 | 19:12
Ezzel lényegében magad ellen kampányolsz? :))))
Mert te tiporsz itt el mindenkit, te sértegetsz, te caps lockolsz, h még jobban kihangsúlyozd, h mennyire nem úgy van, ahogy mások gondolják. Te sértegetsz, személyeskedsz, szólsz le mindenkit kivétel nélkül.

Olvass csak vissza, h nekem milyen ostobaságokat is írtál. Pl.: masztizok Párommal, ez nálunk a szex, meg ki tudja még mikkel dobálóztál. És ez csak én vagyok, a többiekre is jutott néhány szép szó.
válasz | 2011-05-15 | 19:08
Kedves Tantratanárnő! Ajánlom figyelmedbe, h olvass utána, h az "előzmény" opció mire is szolgál.
De várj, segítek neked :) Ha valaki egy hsz-t jelöl meg, h arra ad választ, akkor nem akárkinek címezi azt a hsz-t, nem az alatt megszólalt embereknek, hanem annak, aki végül megjelenik a hsz-ében előzményként feltüntetve.
Többször előfordult már veled, h saját magadnak éreztél egy hsz-t, közben egyértelműen nem neked címezték, de remélem, h ez a hsz segít abban, h többé ne érezd magadénak tévesen egy fórumos másnak válaszát :))))
válasz | 2011-05-15 | 19:05
Nézd csak meg jobban, ott van az. Most lestem meg és Rakonál bizony ott virít a figyelmeztetés.
De azért szerintem bárkit megkérdezel, nem ennyire hülye a legtöbb ember :D Másképp fogalmazva, azért jó eséllyel az összes óvszert valaha használó ember tudja ezt. Akadnak persze olyanok, akik nem tudnak olvasni, akik nem figyelnek oda a felvilágosító órákon vagy akik agyilag nem fogják fel az óvszer mechanizmusát...de szerintem elenyésző %ban :D
válasz | 2011-05-14 | 08:42
Komolyan van abban valami, amit a másik topikban írtál, h néha olyan, mintha drogosan írna.
Azaz egy hsz-re olyan választ ad, aminek semmi, de semmi köze ahhoz...de az ég egy adta világon semmi. Erre a hsz-edre is olyat írt, ami ...áááhhh...
válasz | 2011-05-14 | 00:28
Ez nagyon nagy tévhit és elég erőteljes általánosítás. Nemcsak azok a testépítők, akik giga izmokkal járnak versenyre. Sőt, a legtöbben saját maguk miatt csinálják, sportolnak, erősödnek, feszesednek az idomok.
Testépítéshez hatalmas elhatározás kell. Hiszen minden étkezésnél figyelnek arra, mit is esznek, tudatosan edzenek rendszeresen. Sokan hiszik, h telenyomják magukat ezzel-azzal és kész az izomzat :S
válasz | 2011-05-14 | 00:01
Erőteljes fehérjebevitel mellett igen. Anélkül sajna nem. De ehhez nem elég napi 10 tojást se banyakalni :)
válasz | 2011-05-13 | 23:59
Érdekes továbbá sok ellentmondásos dolog mellett az, h ma le lett f*kázva a káma szutra, de közben meg a szexhirdető oldaladon olyan video van belinkelve, amin erről mesélsz, isteníted.
http://www.youtube.com/watch?v=KPotpwEC1Io

Akkor h is van ez? Nálad ez ilyen változékony dolog? Bár nálad óráról órára változnak a vélemények erről arról.

Továbbá azt is kihangsúlyoztad ma, h nem csinálsz orált, közben úgy hirdeted magad, aki óvszer nélkül franciázik?
válasz | 2011-05-13 | 22:57
"Ha nem lennék jó tanár, nem lennének tanítványaim. "

Ezt azért megcáfolnám. A tanár nem abba méretik meg, h hány tudatlan embert képes befolyásolni, hány emberrel képes elhitetni valamit, amiről azok semmit sem tudnak. Pontosan ezért hiszik azt, h tanulnak, mert nincs azzal kapcsolatban semmilyen előtudásuk.
Egy mester attól mester, h nem kérkedik a tudásával. Ha egy mester JÓ, akkor őt fogják keresni a tanítványok. Nem reklámokkal, légből kapott mondókákkal kell magához csalogatnia őket.
Egy mester nem kérkedik, nem fennhéjázó, nem egoista, nem sértegeti azokat az embereket, akik nem az ő tanait tanulják.
Egy mester nem gázol át az embereken, nem támad, nem győzköd.
válasz | 2011-05-13 | 22:53
Komolyan mulattató a sértegető kapálózásod. Érdemben nem vagy képes válaszolni, mert látod az írásaidban az ellentmondást. Így egyből hangnemet váltasz, személyesre veszed, sértegetsz, mindent lehurrogsz. Hatékony terelés, csak éppenséggel bárki láthatja, mit is leplezel vele.


Továbbra sem feleltél arra, h egy hasra feszülő, túlsúlyos férfi h képes teljesíteni? Egyáltalán h képes belevezetni a nőbe? Vagy ha nem a férfi , hanem a nőn van felesleg. Vagy nem is kell ide felesleg, akkor is kész óvatosság az egész együttlét. Egy pici hátramozdulás és "be is vérzik"? :)
válasz | 2011-05-13 | 22:34
Mindig tanulok valami újat. Ma pl azt, h a lovagló és kutya póz egyenlő azzal, h a hímvesszőre csomót kötünk. Mik vannak? :) Sosem hittem volna, h ezek a pozitúrák ilyesmire is képesek :)
válasz | 2011-05-13 | 22:14
Megnevettetsz, komolyan :)
Ennyi sületlenséget, badarságot összehordani...
De továbbra se kaptam választ egy kérdésemre sem. Csak jössz itt a támadással, sértegetéssel és ilyen kitalált, ide ne illő badarságokkal.

Én értelmesen kérdeztem. Sőt, rendkívül egyszerűen felvázoltam egy szituációt, de továbbra sem arra reagálsz. Idő közben lehordtad a káma szutrát is, de h az is h jött ide? :D

Könnyű esti szórakozás a sértő, ledegradáló, csapongó hsz-eidet olvasni, bocsi.
válasz | 2011-05-13 | 21:46
Nagyon kíváncsi lennék, h egy hasra feszülő hímvesszőt h lehet egyáltalán bevezetni a hüvelybe. Micsoda manőverkedés kell. Ha pedig a férfi vagy a nő vagy mindketten pocakosak, akkor halott is az ügy teljes mértékben.
Nem bántásképp, de a képeid alapján nem vagy túl vékony alkat, ezért is érdekes, h hogyan is tudtál összehozni egy aktust egy (állítólég) hashoz feszülős hímvesszővel. Mert szerintem nagyon sehogy :)

Az pedig mulatságos kategória, h a te szeretkező pózod a tökéletes,a több meg agyatlan, érzéketlen d*gás. Mintha más pózokban nem lehetne lágyan, lassan mozogni. Vagy magadból indulsz ki? H nálad ezek a pózok ezt jelentik? Mert ha pl kutyánál csak eszetlen d*gást tudsz elképzelni, akkor érdemes lenne kicsit utánaolvasnod, mert mindenféle pózban lehet vadulni és lágyan szeretkezni, mélyen vagy alig mozogni :)
válasz | 2011-05-13 | 21:17
Most lehet, h hülyeséget írok, de én úgy tudtam, h a szénhidrát képes emelni közvetve az inzulint. Minél nagyobb a glikémiás index, annál hamarabb szívódik fel és annál jobban megemeli a vércukrot és az inzulinszintet.
Fehérjékre még ilyet sose hallottam, olvastam :S
Allergiával kapcsolatban nekem mindegy, alapból allergiás voltam a tejsavós korszakom előtt is :)
válasz | 2011-05-13 | 21:10
Ooohh...nem lepődtem meg, h már a káma-szutrát is lef-kázod, de a kérdésekre nem válaszoltál. talán mert nem is tudsz? Vagy mert úgy igazán fel se fogtad azokat?

Röviden tömören: egy tökéletesen elmozdíthatatlan hímvesszővel nem lehet szeretkezni!
Kell valami elmozdítás még a misszionáriushoz is.
válasz | 2011-05-13 | 13:05
Eddig nem is nagyon gondoltam bele, de ma csak szöget ütött a fejembe ez a bizonyos, csodálatos, legfontosabb tulajdonság: az elmozdíthatatlanság.

Mert hát mindenki meg van szólva, h ha elmozdítható a férfi merevedése, akkor az röviden, tömören már úgy rossz, ahogy van.
Na akkor képzeljünk el egy elmozdíthatatlan péniszt, amit nem lehet kicsit se lejjebb "konyítani".
Akkor hogyan is lovagolhat rajta a nő normálisan?
Hogyan lovagolhat hátra dőlve?
Hogyan lovagolhat fordított pózban esetleg a férfi lábára dőlve?
Hogyan lehetséges megvalósítani a kutya pózt?
De még lehetne folytatni a felsorolást...nagyon sok póz lenne így kilőve. Rengeteg, sőt, szinte az összes, kivéve talán a misszionáriust, bár ha ott is fel akar támaszkodni a férfi, már kivitelezhetetlen lenne egy el nem mozdítható hímvesszővel.

És itt van a legújabb ellentmondás: tökéletes elmozdíthatatlanság kontra szinte az összes póz :D
 
válasz | 2011-05-13 | 11:54
Közben nézelődtem és ezt találtam:
http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=6763

Végülis ezt is ihatom, csak kicsit drágább kg-ja.
válasz | 2011-05-13 | 11:50
Eddig semmilyen panaszom nincs és mivel aktívan sportolok és próbálok izmot erősíteni, ezért a szervezetemnek szüksége van fehérjére.
Annyi tojást meg nem tudok megenni, h meglegyen a napi szükséglet, mert ugye húst nem eszek. Ha nem vinnék be ennyit, akkor a diéta miatt sajnos izomból is fogynék, és azt nagyon nem szeretném.
válasz | 2011-05-12 | 21:26
Én is ezen a véleményen vagyok.
Elég sok mester tanít ilyen jellegű testi kapcsolat nélkül is, szóval lehetséges. Csak hát ehhez megfelelő tudás és tapasztalat szükséges, és sok ember van a világon, aki mesternek tartja magát, miközben még a közelében se jár.
válasz | 2011-05-12 | 12:08
Szerintem nagyon jó, h ez így le lett írva, h így ki lett mondva!
Minden szavaddal egyetértek és érdemes felhívni erre a figyelmet, mert azok az emberek, akik ezekben nem jártasak, elhisznek bármit, amit ezzel kapcsolatban mondanak nekik.
válasz | 2011-05-12 | 11:43
Ennyire (sajnos) nem vagyok tapasztalt az általad említett módszerben, gyakorlásban. Viszont így jobban megnézve már abban is hibádzik a bemásolt mondat, h a popsit kell összeszorítani.

Ugyanis külön-külön képes a nő összeszorítani a "hátsó" izmokat és a hüvely izmait is. Tehát ha valaki most a popsiját szorítgatja, lehet, h semmi hatása nem lesz a hüvelyben. Főleg, h az ilyen jellegű erősítéseket is mindig úgy kezdik, h próbáld vizelés közben próbálj megállni. Na ha ekkor én a popsimat szorítanám össze, az semmit sem használna :D
válasz | 2011-05-12 | 11:30
Nem vetünk követ, csak ne szépítsd a dolgot. Szexuális szolgáltatás pénzért = prostitúció.
Ja, h nincs elélvezés meg ostorozás? Bármit mondhatsz, amíg arról van szó, h a lábad szétteszed a férfi kuncsaftoknak, az bizony prostitúció. Teljesen felesleges azt mondani, h ez nem k*rvás, az nem k*rvás.

Az érdekes az, h számtalan (!!!!!!!!!) mester képes úgy oktatni, h ahhoz nem kell lefeküdnie a tanítványával. Sőt, csak ilyeneket ismerek és érdekes módon képesek tanítani, a tanítvány képes fejlődni. Szóval enélkül is lehet "személyre szabottan" segíteni, tanítani. Érdekesen is néznék a mesteremre, ha azt mondaná, h mindehhez alá kell feküdnöm, mert csak úgy tudja teljesen megmutatni, megtanítani :D
válasz | 2011-05-12 | 09:36
Én úgy emlékszem, h írt az izmok erősítéséről, szorításáról. Most pedig azt se tudja, mi fán terem is ez? :)

"TALÁN TÁG? TALÁN TÚL SOKAT VIBRIZED?
A hüvely izmának erősítése nem bonyolult, a popsi lukadat kell szorítani elengedni, fogod érezni, hogyan szorul a hüvelyizom, amit fel kell építened, edzened.
válasz | 2011-05-12 | 08:16
"Tesszük a dolgunk minden nap eredmenysen, csendben, mert csak az értektelensegnek van szüksege a csiricsáré csillogasra."

Ebben hatalmas igazság van!!!!!!!!
Az, h valaki ilyen durván reklámozza magát, h ilyen erőszakos és ennyi ellentmondásos dolgot írogat nap mint nap, rengeteget elárul róla.

Persze, h vannak férfiak, akik elmennek hozzá, mert elég meglátnia azt, h korai magömlés vagy merevedési zavar kezelése. Ilyen esetekben a férfiak nagy része még netről is rendel tablettát vagy még ilyen pumpákat is képesek venni. Nem néznek utána, nem mérlegelik, csak minél hamarabb találkozzanak valami, a bajukra megoldást hirdető dologgal.
válasz | 2011-05-12 | 08:11
Most mondod, h lehet mozgatni, erősíteni a hüvely izmokat és még mindig azt állítod, h az anál az káros a férfire? :))))))

Kezdek erőteljesen kételkedni, h valóban ismered a hüvelyizmok erősítésének módszerét vagy h egyáltalán valaha megtapasztaltad-e, h egy erős izomzat mire képes, mekkora szorításra, milyen mozgásra.

Immár 1 db hsz-en belül előjött az ellentmondás...ez bizony eléggé hanyatló tendencia :)
válasz | 2011-05-12 | 08:08
"Nincsenek egészséges szexuális életet élő férfiak"

Minden férfi szánalmas, plöttyedt, korai magömlésel küszködő ember? Ezt most komolyan írod? :)
Többen mondtuk, h ne azokból indulj ki, akik hozzád mennek, nekik biztosan lesz gondjuk, tehát valszeg 100%-os a "bibszázalésk", de ez nem igaz az egész férfitársadalomra. :)
válasz | 2011-05-12 | 08:05
Köszönjük az infot, de ez minden óvszercsomagon rajta van hatalmas karakterekkel és 2millió felkiáltójellel. No meg ha ici-picit gondolkozik az ember, csak felfogja, mit is jelent az egyszeri használat :)
De köszönjük, h ennyire figyelmes vagy és figyelmeztetsz mindenkit, bár szerintem ezzel a tinik is totálisan tisztában vannak. Persze biztos van egy bizonyos %, aki vagy olvasni nem tud vagy értelmileg nincs a toppon, ugyanis ilyenek is szexelnek és használnak óvszert (jobb esetben).
válasz | 2011-05-12 | 08:02
Vaginizmus vagy van vagy nincs. Ha van, akkor meghiúsul a behatolás, ha nincs, akkor nincs.
Ha valaki stresszes, görcsös, annak semmi köze a vaginizmushoz. A vaginizmus azt jelenti, h a hüvelyizmok feszülnek annyira meg, rándulnak görcsbe, h vagy teljesen képtelenség behatolni a férfinek vagy iszonyat nehéz és fájdalmas.
válasz | 2011-05-11 | 15:34
Tudod, mi a furcsa? Az, h tanárnő már írt az intim izmok erősítéséről és mégis ilyesmi kijelentéseket tesz. Néha eléggé ellentmondásos tud lenni, nem?
Elvileg tudja, milyen erős hüvelyizmokkal szeretkezni és azt mondja, h az anális szex az szorosabb?

Nemrég írt egy szintén nagyon ellentmondásos dolgot. Amikor is igenis bizonygatta, h nincs többféle orgazmus, az igenis X helyről eredeztethető, onnan indul ki, ez van csak. Pár hsz-szel később pedig már azt ecsetelte, h ha valaki az anális szextől élvez el (nem csikló és nem hüvely izgatásával), akkor az így merít, úgy merít. Először azt állítja, nincs máshol elérhető orgazmus, aztán meg azzal jön, h van és káros? :S:S:S
válasz | 2011-05-10 | 11:40
Szerintem még a kínai nagymesterek tudásába is belekötne :)
válasz | 2011-05-10 | 11:25
Én a helyedben nem dobálóznék itt %-okkal, mert ugye nem "kevert" a mintád. Olyan emberek alapján jössz ezekkel, akik eleve a férfi társadalom egy speciális rétege. :)
válasz | 2011-05-10 | 11:13
Na, SiHing Hou, meg lett mondva Neked :)
Pont Neked...na ezen nagyon jót vidultam. :)))))))
válasz | 2011-05-10 | 11:11
Tudod, ha valaki ad a higiéniára és nem akar problémát, az fel tudja húzni az óvszert. :) Azért ez nem olyan húdenagy áldozat azért, h felhőtlenül élvezzék az anális örömöket. De akinek az, hát sajnálom :)

Igaz, nem volt dolgom több ezer férfival (szerencsére). De ne felejtsük el, h hozzád, egy prostihoz, akkor megy a férfi (általában!!!), ha valami gondja, hiánya van. Tehát a férfiak egy rétege, ami alapján az egész férfitársadalmat véleményezni elég nagy butaság. Ez pont olyan, mintha egy bőrgyógyász azt mondaná, h mennyi bőrbajjal küszködő ember van. Hozzá csak panasszal mennek, tehát ő azt látja, h sok ezer emberrel találkozik a praxisa során és mindnek valamiféle bőrgyógyászati problémája van, mégse mondja azt, h az összes ember brutálisan nagy %-ára jellemző ez, hiszen tudja, h hozzá csak egy réteg jár.
válasz | 2011-05-10 | 10:28
Megint a pornó :)))))
Nem unod még? Épeszű ember tudja, h ott szinte minden mű és eljátszott :)

A fanatizmussal nem az a baj, h jót akarsz, hanem ha valaki nem a te féle módszered szerint él, az h*lye, beteg lesz, tönkre fog menni a párkapcsolata és blablabla.
ÉN azzal egyetértek, h figyelni kell az egészségünk megőrzésére és aki nem tesz ezért, az megjárhatja, na de azért ne hidd, h csak a te igéd az egyedüli , ami a number one :D
válasz | 2011-05-10 | 10:26
Már megint a pornó, jahajjj, ne már. Olyan ostobaság a pornóval jönni. Ott a pasik merevedése se sokszor természetes, a nők élvezete sem igazi, érzéstelenítve vannak és elferdítik a valóságot. Ha ezt tudnád, nem hoznád fel folyton a pornót.

Mellesleg higiénia céljából ott van az óvszer. Hujujjj, ezt is kiküszöböltük.

Egyik lyukból a másikba döfködés...na ez ízlés és film kérdése. Szerintem a valóságban nem túl gyakori, mert aki picit is tudja, h hátulról nem szabad előre hozni bacikat, akkor az nem is csinál ilyen. Na, ez is pipa :)

Férfi érzékenysége...tehát ha kézzel elégít ki egy nő egy férfit, azt se szabad megtennie, mert romlik az érzékenység? Az is lehet szorosabb, mint a hüvely. Mellesleg ha valaki elég erőteljesen edzi a hüvelyizmait, melepő szorításokra képes és ezzel ismét bukik az anál-szorosabb-a-pasinak-ezért-nem-ajánlatos dolog.

És utoljára már megint a klóros vizes beöntés...erre már múltkor is reagáltam, h teljesen felesleges. Nagyjából be lehet lőni, mikor nem találkozik kellemetlen dologgal az ember és gumit húz...így nem kell beöntés és még a higiénia is pipa.
válasz | 2011-05-10 | 10:14
De az ilyesmi ritka mint a fehér holló :) Nem fogja megváltoztatni a vett mintát, ami viszont nagy részt gondokkal küzdő férfiakból áll.
válasz | 2011-05-10 | 10:12
A múltkor még arról volt szó, h mész külföldre hirdetni az igét :)

Az viszont egyértelműen látszik, h úgy viselkedsz, mint azok az erőszakos, fanatikus hívők. Azaz ha nem azt vallod, amit ők, a pokol tüzében fogsz szénné égni és örök kárhozat, blablabla. Csak az ő igazuk van és csak az ő hitükkel érheted el a tökéletes boldogságot. Semmiféle toleranciát nem mutatnak, folyton csak mondják a saját igazukat.
Pontosan ilyen vagy te is. Aki nem a te irányelved szerint él, az f*s életet él, az szenved(ni fog), annak nem is jó a szexuális élete és ha bármilyen módon egészségmegőrzésre törekszik, az úgy h*lyeség, ahogy van, mert nem a te módszeredet követi.
válasz | 2011-05-10 | 09:41
Sokat, hiszen a több ezer kuncsaftját veszi alapul, akiknek vagy valami potenciagondjuk van vagy rossz kapcsolatuk vagy bármi problémájuk, ami miatt egy prostituálthoz mennek.
Olyan férfi nem jár ilyen helyre, aki elégedett a szexuális életével, a partnerével és minden rendben van. :)
válasz | 2011-05-10 | 08:32
Meg merem kockáztatni, h neked konkrétan a méhszájadat szúrták, ugyanis az jár kellemes (erős inger hatására szúró) érzéssel. Az hátul van, az valószínűleg nem a g-pont :))))

De azt nem értem, h hangoztatva van az érzékenység, erre vibrivel masztizol. Tök mindegy, h ujjnyi vagy 5 cm-es átmérőjű. A lényeg, h rezeg, csökkenti az érzékenységet. Ezt én igen furcsának tartom. MIelőtt azt hozod ki ebből, h csökkent a hüvelyérzékenységem, azért nem szeretem a vibrátort, megsúgom, h nincs ott semmi baj. De ha bármi rezgő rezegne bennem, attól bent teljesen bebizseregnék és nem a jó értelemben. De lehet, h másnak máshogy van, de ha a működését nézzük, logikus következtetés, h a vibrálás tompít.
 
válasz | 2011-05-10 | 08:25
"Ezek szerint te nem ismered a harcművészek legféltettebb kincse, bizony büszkék is arra, hogy az olyan, mint fiatal korukban.
De én velük sem értek egyet"

"de valójában nem hisznek a JIN-JANG-ban. "

Neked senki sem OK. AKi tudja, azokkal nem értesz egyet, akik eszerint élnek, szerinted nem hisznek benne. Tudjuk, csak te tudod a megoldást, a kulcsot, az összes többi ember, mester, tanító csak humbukkol. Néha picit érdemes lenne leszállnod a földre is :)
válasz | 2011-05-10 | 08:23
Te pedig nagy készen hanyatt is dobod magad, h megmutasd a csodát nekik :)
Továbbra is inkább ici-picit szánalmas kategória, ahogy összekötöd a k*rvulással a tanítást. Nem lenne szükséges, bár lehet, h szex nélkül meg nem lenne kuncsaft....
válasz | 2011-05-09 | 16:28
Nem gonoszságból, de az első perctől rengeteg tanácsot kapott. RENGETEGET minden fórumostól, de már az elején látszódott ez a hozzáállása. És mindezek ellenére még utána össze is házasodtak úgy, h elég sokszor már szinte utálta a férfiakat és irigyelte a párjától az élvezetet.

Elkeserítő az állapot? Valóban, de ő tehetne ellene, de nem tesz. Amit Thymian is írt, h a pszichológusa szerint f*sok az ilyen oldalak, mert elvileg csak ártanak, mégis itt van.
A legtöbb hsz-ében hangot ad az elkeseredésének, annak, mennyire akarja az orgazmust vagy ha éppen nem ilyen hangnemben ír, mindig odasikerül valami negatív megjegyzés. Pl.: sokra megyek veletek; persze nagyon okosak vagytok; blablabla de ez nekem nem fog menni; blablabla de nekem sosincs
Vagy gúnyolódik, vagy szúrkálódik vagy éppen valamilyen formában beleszövi az orgazmus hiányát a mondandójába. Ameddig igenis benne megvan ez a negatív "rezgés", addig saját maga taszítja el magától az élvezetet.
Továbbá relaxálni sem akart megtanulni, hülyeségnek, felesleges időpocsékolásnak tartotta, most meg mindenféle szert keres annak érdekében, h ellazuljon, h kiüríthesse a fejét, a gondolatait. Akkor h is van ez?

A már említett férfiak iránti neheztelés sem hiszem, h előrelendíti a dolgot. Milyen lehet olyannal együtt lenni, aki abból a nemből való, amit burkoltam utál, irigyel.

A meglévő problémára csak pakolja a többit, újabb gátakat emel maga elé és még jobban megnehezíti a saját dolgát. Szerintem (!!!) alapból neki megvolt valami problémája, ami miatt nem is érzett késztetést sok-sok évig arra, h felfedezze a testét, h örömet szerezzen saját magának (és ez még jelenleg is megvan)...majd erre rájött egy párkapcsolat egy tapasztalatlan férfivel. Jött a kudarc, mert a férfinek is tanulnia kellett, és olyat vártak el tőle, amit még Ani se tudott (saját testét sem ismerte). Még több kudarc, még több irigykedés a férfiakra és így tovább.....
válasz | 2011-05-09 | 13:47
Megsúgom, 3. éve ez megy (vagy lassan már még több ideje).
válasz | 2011-05-09 | 08:30
Nem is élvezi, csak eleget tesz a te kérésednek, meghajol előtted, mivel már a hüvelyi szex nem olyan kielégítő egyikőtöknek sem, sőt, a te potenciálod is már hanyatlik, ezért szereted az erőteljesebb ingereket (=anál). :)))
EZ a lényege a mondandójának, mert olyan nem létezik, h egy pár tagjai ezt önfeledten élvezzék, és h ne a punciban való szexet akarják pótolni. :P
válasz | 2011-05-09 | 08:22
De le kell, mert neki nem gyere be és az ő igazsága vala csak az egyetlen és ez a lényeg :))))
válasz | 2011-05-09 | 08:22
Akármilyen hihetetlen, eltérő méretű óvszereket lehet kapni a boltokban..WOW.
Minden férfinak érdemes kipróbálni több márkát, mert bizony ég és föld lehet a különbség...WOW.
Az, h valakinek gyűrődik, nem egyből a nagyon rossz férfi potenciál az oka, egyszerűen nagyobbat húzott fel.Ha pedig valaki nagyobbat/hosszabbat használ, elkezd csúszkálni? Hogy miért? Kívül (nőtől), belül (férfitől) nedves és ilyen körülmények között bizony előfordulhat, h felcsúszik még alóról pici. Bizony ám! :)
válasz | 2011-05-09 | 08:15
Pénzért nyújt élvezetet = prosti.
Az, h milyen prosti, az más kérdés. Van, aki ostorral veri a vendégeit, mert erre gerjednek, más szimplán lefekszik velük, ki h csinálja, de attól prosti. Tetszik vagy nem. És továbbra is fenntartom, h nem feltétlen kell széttenni ilyen "oktatáshoz" a nőnek a lábát. Ez is egy mód, de ne bugyoláljuk már irgalmas, szamaritános köntösbe :D

"Senkiről nem nyilatkozom bántóan"
Biztos vagy te ebben? Az nem bántó, ha minden itt megszólaló férfira ráolvasod a sz*r szexuális életet vagy hazugsággal vádolod őket, mert szerinted már biztosan nem igaz (olyan életmód után), amit írnak?
válasz | 2011-05-09 | 08:11
Felfogtuk, h te nem szereted, elítéled. Lapozz már :))))
válasz | 2011-05-09 | 08:10
Mindig olyan örömmel olvasom ezeket a kedves jókívánságokat :D
 
válasz | 2011-05-06 | 08:33
"Ő egyébként azt mondta,hogy betiltaná az összes ilyen jellegű fórumot. Mert a nők innen veszik, hogy másnak milyen az orgazmusa és nem elégednek meg a magukéval... "

Ez szerintem nem így van. Ha valakinek van orgazmusa, akkor nem fog irigykedve nézni arra, aki pl fejre áll a sajátja közben. Én sem irigykedek más orgazmusára, pedig van olyan, amit meg még én nem éltem meg/át. Na bumm! Annyi félék vagyunk; más izgat fel minket; eltérő idő kell a csúcspont eléréséhez; eltérő ingerek, kényeztetés, tempó, erősség kell az orgazmushoz; van, aki sokszor élvez, más nem; stb. Ebből kiindulva kicsit butaság pontosan arra hajtani, amit valaki ír a neten.
válasz | 2011-05-05 | 16:44
Ezzel annyi a baj, h ugye az alapján mond véleményt az orálról, amit tapasztal a kuncsaftjaival, akiket nem vagy alig ismer, akik fizetnek a szexért, akikhez talán sok esetben nem is vonzódik. Így valóban érthető, ha kerüli az orált, csak nem kéne a prostituáltságban szerzett tapasztalatokat, élményeket kiterjeszteni mindenkire.
válasz | 2011-05-05 | 10:32
"futó kapcsolatban, "üzleti érdekből" létrejövő kapcsolatokban persze, hogy az orális szex nem kívánatos a nőnek, hiszen itt nincs érzelem"

Khmm..ezzel vitatkoznék. Lehet, h nincs érzelem, de vágy igen és attól ugyanúgy lehet mindenfelé nyalakodni és élvezkedni. Érzelmekkel "közelibb", intimebb, de attól, h valakinek szexkapcsa van, nem mond nemet erre ;)
válasz | 2011-05-04 | 16:35
Khm..milyen igaz, amit írsz!
válasz | 2011-05-04 | 15:46
Ani, nem unod még ezt?
Úgy van, mutogass a pasikra, és hidd azt, h mert van tabi, ezzel minden meg van oldva náluk, és h nekik milyen jó, milyen happy az életük, milyen tökéletes és h a nőkkel h kibabrált a természet, blablabla....

Bocsi, de 3 év után szerintem már kicsit "jogos" a fórumosok ilyen hangvételű ás komolyságú válasza.
válasz | 2011-05-04 | 12:30
Ha jól tudom, már olyan sincs. Azt hiszem, most az injekciózás a módi :S:S:S:S Az "olcsóbb" és károsabb.
válasz | 2011-05-04 | 00:38
Tehát ha nem mutatja meg az intim testrészeit neked skype-on, akkor továbbra is sértegetni fogod és szapulni látatlanban, h milyen rossz a teljesítménye, állóképessége????

Nem gondolod, h kicsit messzire mentél? Milyen jogon követelsz itt bizonyítékot? Milyen jogon mondod, h ha nem mutatja meg neked, akkor nem kérsz bocsánatot? Ennyire régen láttál f*rkat, h már itt keresel látnivalót vagy mi?
válasz | 2011-05-03 | 13:47
1: neten rendelhető, nevenincs, nagyon drága tabletta, amihez semmi leírás, semmi figyelmeztetés, ki mikor nem szedheti.

2: hatását tekintve szerintem felér egy szimpla energiaitallal, ami pár 100 Ft-ba kerül...már ha minden áron így fel akarod gyorsítani az anyagcserédet és teljesítőképességedet.
válasz | 2011-04-30 | 14:43
Nem érted a mondandóm lényegét, h egy tanító milyen ember is. Vagyis egy igazi tanító.
Sebaj, látom, akadnak olyanok, akik eljárnak hozzád. Bár érdekes, h egyes mestereknek nem kell lefeküdni a tanítvánnyal, h ilyesmiket megtaníthasson neki. Érdekes is lenne, ha az én mesterem szexet kérne vagy csak így tanítana...:)
Persze a mai világban néha kell egy kis "plusz csomagolás" az eladni kívánt áru köré, h úgy már legyen rá kereslet.
válasz | 2011-04-30 | 13:59
Tudod, én nem akarok küzdeni. Minek küzdjek? Vagy h te ezt küzdelemnek, harcnak fogod fel? Bocs :)
És nem arról van szó, h nekem nem tetszik ez vagy az. Nem is nagyon tudok olyan fórumost említeni, aki pozitívan reagált volna az írásaidra. Valahogy mindenkiből előbújt a védekező mechanizmus vagy éppen a "ne mondd már meg te, h nekem milyen a szexuális életem" válasz.

De nyugodtan írogass, egyszer talán eljutsz arra a szintre, ahol nem a saját életed, saját tapasztalataidat próbálod ráolvasni mindenkire.

Szép napot neked, további jó küzdelmet! És sok-sok fizetős kuncsaftot :)
válasz | 2011-04-30 | 12:26
Azt kellene egyszer elfogadnod, h a többi ember nem egyenlő veled. Ok, te anno kiégtél, de nem mindenkire vár ez a sors. A saját életed ne próbáld rányomni a többi emberére.

Tudod, mi a legsajnálatosabb? Amit a másik topikban is írtam pár perce. Benned semmi jóindulat nincs, nem segíteni akarsz, csak kárörömködsz, kötözködsz és sértegetsz. Ennyit teszel te ezen a fórumon, sajnos.

tanárnőnek titulálod magad, hírnöknek, mesternek, miközben pontosan ezek ellentéte vagy. Pontosan nincsenek meg benned azok a tulajdonságok, amikkel rendelkezned "kellene". Hogy ezt honnan tudom? Onnan, h senki nem fog ilyen mestert választani (és most ne gyere a szexuálisan frusztrált kuncsaftjaiddal). Nem egy mestert, tanítót ismerek, akikre felnézek, akik előtt meghajolok és követem őket, mert ők segíteni akarnak. Felemelni, nem lenyomni.
válasz | 2011-04-30 | 12:21
Nem hírnök vagy, hanem erőszakos. Hihetetlenül erőszakos, önfejű és nem segíteni akarsz, hanem megszólni mindenkit. Ha segíteni akarnál, nem azzal jönnél, h neked a legjobb, a többi ember hülye és rosszul csinálja és ezért megérdemli, h nyomorúságos életet éljen. Ez nem segítségnyújtás, csak "káröröm", h te milyen (szerinte!!!) haladó vagy, neked milyen csodás és a többi ember milyen szánalmas. Bocsi, de ebben hol a jóindulat? Úgy akarsz segíteni, h mindenkit megszólsz, mindenkit sértegetsz, mindenki szexuális életébe belekötsz és azzal vádaskodsz, h sz*r ahogy csinálja? Hol van az embertársunk iránti tisztelet? Hol a segítő szándék, a jóindulat? Hol van az iránymutatás, törődés? Megsúgom, sehol.

Te nem lehetőséget adsz, hanem kioktatsz és ezzel pontosan nem azt éred el, h nyissanak az emberek az általad jónak hitt dologra, hanem egyszerűen megutálnak.
válasz | 2011-04-30 | 12:11
Te nem folytatsz senkivel diskurzust. Te nem vagy kíváncsi mások véleményére, más véleményekre. Te nem beszélgetsz, csak mondod a magadét, a saját igazadat, amit mindenhatónak és a legjobbnak vélsz. Te nem vagy kíváncsi itt semmire, csak egy lehetőséget látsz, h minden embert megszólhass, h magad piedesztára emelhesd és h kuncsaftokat gyűjthess. Ez az igazság.
válasz | 2011-04-30 | 11:58
Áh, felesleges karakterpocsékolás. Elolvassa, de nem érti meg, mert az ő nézeteiben X szerepel és ha valaki egy Y-ról mesél, az biztosan badarság, tudatlanság, mert csak az ő X-e létezik, csak az X-e a legjobb. :)
válasz | 2011-04-30 | 09:21
Számodra nincsen más orgazmus. Nem ugyanaz, amit te írtál :)
Tessék felfogni, h nem mindenki úgy működik, ahogyan te. Mások mást is szerethetnek, kívánhatnak. Ha ezt végre egyszer sikerül, akkor nagyot fogsz előre lépni, hidd el. Addig viszont csak akaratoskodsz, mindenkire ráolvasod a saját szexuális igényeidet, szokásaidat, és ha valaki mégis valamiben eltér, azt vagy megszólod érte vagy te jobban tudod, h ő azt biztosan nem úgy éli meg.
válasz | 2011-04-29 | 23:23
Nyugi, nyugi, nem kell ennyi caps lock-ot használni :) Kit akarsz meggyőzni? :)
Azokat sose fogod, akik élvezik ezeket a gyönyöröket. Tessék elfogadni, h léteznek ilyen emberek és ők nem kompenzálnak, nem helyettesíteni akarnak semmit, hanem szimplán csak élvezik. Lehet, kemény dió ezt így megemészteni, de létezik ilyesmi.

Persze akinek ez nem fér bele a szexbe...hát ilyenek is vannak. Senki nem akarja rájuk erőltetni és emiatt nem kevesebbek a szexben. Mindenkinek szíve joga eldönteni, mit szeret, mit élvez. Ahogy az anál szexet kedvelők nem akarják másra erőltetni az anált, úgy az ezt elítélők se próbáljanak már mindent összehordani úgy, h életükben nem próbálták ki. :)

Lentebb is írtam: az anális inger nem jobb, nem erősebb, nem élvezetesebb, HANEM teljesen másképp jó, teljesen másképp élvezetes, az orgazmus is egészen más. A MÁS itt a lényeg. Nem lehet ezt a 2-t összehasonlítani, nem lehet őket belőni egy azonos 1-től 10-es skálán. Amikor ezt végre elfogadod, felfogod, akkor rájössz, milyen sületlenségeket is írsz az anális szexről és annak élvezetéről. :)
válasz | 2011-04-29 | 23:18
Csak annyit mondok, h ha ennyire nem szereted, akkor ne csináld, hagyd meg másnak ezeket az élvezeteket ;)

Mellesleg miért is kéne beöntés? Miért is írtanánk ki a beleinkben a bélflórákat? Jah, h te csak így tudod elképzelni? Az egy dolog, de ez nem szükséges az anális szexhez.

Amúgy nagyon látszik, h életedben nem kaptál még semmilyen ingert hátulról. Szóval amíg nem próbáltad, ne szapuld :)
válasz | 2011-04-29 | 19:22
Na és azt mivel magyarázod, ha a nő önön maga kényezteti így magát? Jah, tudom, azt is biztosan a férfire vezeted vissza, vagy h a hüvely érzéketlen, stb.
Hát, nagyon tévedsz. Nem pótolni akarja senki a puncit, nem erősebb ingerre vágyik. Ez egy másfajta inger, nem összehasonlítható a másikkal. Másfajta, izgalmas és másfajta élvezetet rejt.
Az, h így vélekedsz erről, látszik, h nem éltél még át anális gyönyöröket, nem élvezkedtél még magaddal ilyen módon vagy nem hagytad, h férfi nyalogasson, simogasson, ujjazzon, behatoljon...mert ugye itt se csak konkrétan a behatolás létezik.
válasz | 2011-04-29 | 19:18
És ismét egy olyan hangvételű hsz, ami téged tüntet fel áldozatként és még mosolyogsz is. Csodálatos!
Ugyanúgy tehetsz arról, h más f*rkára jársz, mint a férjed. Most se azt csinálod, h kilépnél abból a haldokló kapcsolatból. És jó sokáig nem is fogsz, szerintem....hiszen ez kényelmes, és minden egyes alkalommal piedesztára emelheted magad, h te mennyit vártál, mennyit szenvedtél és h most mennyire megérdemled, h legyen egy szeretőt, blablabla ...
válasz | 2011-04-29 | 19:15
Próbáljatok ki másik márkát! Keresgéljetek addig, míg olyat nem találtok, amelynek használata maximális élvezetet nem nyújt mindkettőtöknek :)
válasz | 2011-04-29 | 19:14
Ha olyan ételt eszik tartósan az ember, ami befolyásolja a testnedveit, akkor a hüvelyváladék íze is ehhez fog idomulni. Szóval lehet változtatni rajta, igaz, ez időszakos.

Ha a másik számára kellemetlen az íze, és inkább szagot érez, mint illatot, akkor érdemes kivizsgáltatnia magát a nőnek. Alapvetően a nedvesedés látványa, érzése, íze izgatólag hat a férfire. Ha mégsem, ott valami gubanc van a kobakjában.
válasz | 2011-04-27 | 22:05
Hányást én gyomorhoz kötném, de a hasmenést már a belekhez. Előbbinél tényleg reális a kb 1-3 óra, utóbbinál már pár órával ki lehet húzni az időhatárt. Ez persze egyéni vélemény és nem tudom, h hol mennyi időt időz a lenyelt dolog, meg h a gyógyszer most hol is szívódik fel egészen pontosan.
válasz | 2011-04-27 | 22:02
Ez így van.
Totál nem arról van szó, h neked mi lenne a legmegfelelőbb. Pláne, h el se küld azokra a vizsgálatokra, ami alapján ezt belőhetné. Még a látszatra se ad:P
válasz | 2011-04-26 | 15:29
Kicsit off, de a hsz-edhez kapcsolódik.
Nekem is rá kellett jönnöm, h ok, h nem szeretem a húst, de ami fehérjét beviszek, az molyfing. Szóval egy ideje napi szinten nyomatok magamba 20-40 g 100% whey protein-t :)
De persze az is benne van, h fogyni nem izomból szeretnék és erősítés se nagyon megy fehérje nélkül :)
válasz | 2011-04-18 | 20:34
"Ez a pornó közjáték inkább csak legbelül esett rosszul, meglepett, meg azért a több napos vérzés szünet után lehet legbelül azt vártam volna, hogy rátér már arra, hogy mi a helyzet vérzés "fronton", ahelyett, hogy pornóval pornóval pótolja az érzékiség iránti igényét - akkor nekem ott az jött le, de még csak meg sem említettesm neki, mert valóban én is azt nézek, amit szeretnék, nyilván. "

Lentebb írtam, h ezeken a napokon a nők ingerültebbek. Szóval lehet, h puszta tapintatból és a kellemetlen hangulat elkerülése érdekében nem kérdezett, inkább nézegetett valami izgalmasat. AKkor mi lett volna, ha még akkor is erősen véreztél volna, ergo meghiúsult volna az együttlét, de ő ezt nem tudván rákérdezett volna arra, h lehet-e valamit. Nem lehet, h akkor meg úgy reagáltál volna, h nem hagy elég időt, meg miért nem türelmes, stb?

Ha pl nálunk ilyen van, akkor én szoktam odasúgni, ha már minden körülmény adott az együttléthez.

És azt sem értem, h miért baj, ha pár nap szexmegvonás után beleles egy pornóba. Nem kezdett el masztizni, csak gondolom, volt benne némi vágy, amihez nem egy vígjáték dukált...
válasz | 2011-04-18 | 13:58
"Nem, nem azon, csak pornófilmet nézett..., ami meg azért nem olyan nagy "bűn" végül is. "

CSAK pornót nézett, filmezett, magához se nyúlt, pedig az előtte levő több napos megvonás után még az is normálisnak lehetne tekinteni. És ez nem olyan nagy bűn???? Bűn, h nézi? Te is nézed, mégse tartod bűnnek, sőt, felizzított és milyen jót szeretkeztetek utána :S Nagyon kicsavarva érzékeled a dolgokat szerintem.

És nem tudom, minek kell továbbgöngyölni a sztorit, mintha direkt felidegesítenéd magad olyasmin, ami meg sem történt. Már azt elemzed, mit jelenteNE, ha masztizNA, h azzal ellentmondásba ütközne, blablabla. Közben nem is masztizott, de te már ezt is végigelemzed, pedig meg se történt. :S

Egyrészt azon kiakadsz, h filmet néz, amit te is megtettél, másrészt még tovább is göngyölöd a sztorit, h még jobban kiakadhass és még negatívabban véleményezhesd a párod :S:S:S
válasz | 2011-04-18 | 13:52
Gyöngykagyló, nem akarok gonosz lenni, de így olvasva nagyon eltúlzod a történteket.

Azt írod, h erős vérzés miatt nem tudtatok napok óta együtt lenni. Ilyenkor egy férfi nem azt csinálja szerintem, h óránként megkérdezi, h lehet-e valami, hanem vár türelmesen. Ilyenkor a nő is ingerültebb, inkább nem feszegeti a témát. Megvárja, mikor végre lehet bátran csinálni bármit.
Az az érdekes, h ha az erős vérzéses napokban rendszeresen kérdezte volna, h lehet-e már, akkor az esett volna rosszul. Így meg, h tapintatosan várt, ezt veszed rossz néven, ezen akadsz ki. :S

Nem mellesleg azt is írod, h te ugyanezt csináltad, míg ő aludt. :S

Hogy is van ez akkor? Neked szabad, neki nem? Ha ő ébred fel és nem tudja meg, h pornót néztél, akkor fantasztikusat szeretkeztek, de ha te ébredsz arra, h ő pornót néz (mert ő "lebukik", nem úgy, mint te), végigsértve érzed magad és napokig ezen kattogsz, h milyen bunkóság :O
válasz | 2011-04-14 | 13:42
Ebben lehet valami. Hiszen mi mindig csak az egyik oldal véleményét, meséjét halljuk.
Mert sokszor a mesélő azt hiszi, h ő megpróbált a párjával beszélni, megpróbált változtatni, miközben lehet, h csak vádaskodott, követelőzött, hibáztatott, vitát szított, stb...és ilyenkor a másiknak a t*ke tele lehet már az ilyesmivel.
Nem mondom, h az említett esetre is ez igaz, de sose lehet tudni...
válasz | 2011-04-14 | 07:56
Félretéve azt, h szerinte ez vicces....
Ez iszonya nagy bunkóság tőle. Te is ott vagy, te is hallod és NAGYON jól tudja, h téged h érint, h ebből otthon mennyi gondotok származik, te mit érzel ezzel kapcsolatban. Mindezek ellenére képes ezzel viccelődni és nem foglalkozik azzal, h ez mekkora fájdalom neked....

Továbbra is tartom, amit lentebb írtam: ülj le ég gondold végig a kapcsolatotokat!
válasz | 2011-04-14 | 07:51
Ez most komolyan poénos? Valaki ezen nevet?
Én eddig csak olyan, hasonló témájú poénkodást hallottam, amiben max túloztak, vagy olyat mondtak, ami a hallgatóságban irigykedést váltana ki.
Nem tudom, de ha egy társaságban valaki azzal viccelődne, h náluk nuku szex van, azon én inkább elgondolkoznék...vagyis szerintem pont nem ezen szoktak viccelődni. Vagy lehet, h én érzem rosszul.
válasz | 2011-04-13 | 11:10
Pontosan.

És azt vajon hova lehetne "sorolni", ha egy nő (akinek nincs kapcsolata) magának sem képes örömet okozni? Ott is a nemlétező férfi a hibás? :D
válasz | 2011-04-13 | 11:03
"Tehát a nők szexuális problémái a férfiak nem megfelelő állapota miatt van. "

Ez azért elég erős kijelentés, nem lehet az egészet erre levetíteni. Nem tagadom, ez is állhat a háttérben, de NEM CSAK ez lehet a ok.
válasz | 2011-04-13 | 11:02
Szerintem ő egy kínai professzor: Prof. dr. Zhu Zong Xiang (Institute of Biophysics, Chinese Academy of Sciences ill. Beijing Acupuncture Meridian Research Center)
Pár éve Dr Eőry Ajándokkal vettem fel a kapcsolatot, aki MO-ra hozta ezt a módszert.
Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e :)
Ismét el kéne kezdenem, mert ártani nem árthat ;)
válasz | 2011-04-12 | 20:30
Érdemes lenne felkeresni egy helyi bőr és nemibeteg gondozót.
De egy bőrgyógyászt mindenképp!
válasz | 2011-04-12 | 20:11
Én a helyedben leülnék és szánnék némi nyugodt, gondolkodási időt, ami alatt kicsit átértékelném a kapcsolatot.
Elhiszem, h szereted a férjed, h fejre is állnál, csak h segíts neki, h visszahozd a régi vágyakat, hangulatot, érzéseket. Ez az egyik oldal. Te képes lennél cselekedni, áldozatot hozni, türelmes lenni úgy, h tudod, h pozitív a "végcél".
De ne csak magad nézd. HIszen érezheted te a mindent elsöprő, mindent feláldozó szerelmet a férjed iránt, ha ő sajnos ezt nem viszonozza. Gondolkozz el azon, ő mit szokott tenni, amivel éreztetné, h szeret. Mik azok a gesztusok, azok a bókok, azok a cselekedetek, amikből te tudod, h ugyanúgy (vagy még jobban) imád, mint régen. Emlékezz vissza, milyen volt az az állapot, amikor mindent rendben volt, ő hogyan viselkedett, mit adott, stb. És nézd meg azt, h most ezekből mi maradt meg, mi alakult át, mit kapsz most.

Elhiszem, h marha nehéz belátni, ha valami haldoklik vagy már meg is halt. Egy szerelmes szív képes vakon küzdeni a helyrehozhatatlanért is. És most itt azért használtam ezt a jelzőt, mert ha a másik fél nem töri magát, nem akarja ilyen igyekezettel rendehozni a kapcsolatot, akkor az bizony helyrehozhatatlan. CSak az egyik fél nem tudja visszaállítani a dolgokat a régi, boldog kerékvágásba, ehhez kevés egy ember.
válasz | 2011-04-12 | 16:34
"Ha mélyebben akarjuk megdolgozni a területet, akkor masszőr híján a saját lazán tartott öklünkkel ütögetjük át a területet, amíg az érezhetően átmelegszik és bizsereg."

Ennek van valami köze a 3-1-2 módszerhez? Ezt egy kínai professzor "terjeszti", nem tudom, honnan ered. EGy időben csináltam a gyakorlatokat, amik közé tartozott a végtagok erőteljes, ritmusos "végigcsapkodása". :)
válasz | 2011-04-12 | 13:59
Gondolj bele abba, h ahogy egyre kevesebb szexben volt részed, úgy bírtad egyre rövidebb ideig. Ebben van ráció, hiszen ha valakit "kiéheztetnek", akkor a legközelebbi alkalomnál még annyi inger se szükséges az orgazmushoz.
Orál volt, de azért az nem szeretkezés, más-más ingert kapunk az egyik és a másik alatt.
Szóval én a helyedben nem aggódnék, főleg, h eddig mással még nem tapasztaltál ilyet (hiszen nemmersz kezdeményezni). Nem is tudhatod, h mással miket fogsz átélni. Exednél is addig minden jól ment, amíg el nem kezdtek ritkulni az együttlétek.
válasz | 2011-04-11 | 14:12
Boldog vagy? Érzelmileg? Minden szempontból? Vagy csak ki vagy elégítve? Mert nem ugyanaz a kettő?
Akkor érzed ezt, mikor a szeretőddel vagy, vagy állandóan, mikor a férjeddel is vagy?
Ha viszont érzelmileg, testileg-lelkileg érzed ezt a boldogságot, az valószínűleg már azt jelenti, h érzelmileg is a szeretődhöz kötődsz...
válasz | 2011-04-11 | 14:09
"És sajnos nem mindenki akar változtatni, és szánja magát rá a változtatásra."

Ez kicsit úgy hat, mintha ezek után joga lenne félremenni, h pótolja a hiányt a szexből.
Kegyetlen vagy nem...ha az egyik fél nem akarja azt a kapcsot rendbe hozni, akkor annyit is jelent a számára. Itt már teljesen a másikon múlik, h tűr-e, félremegy-e (amivel max tünetek lesznek kezelve, de a probléma semmiképp), vagy végleg kilép a kapcsolatból.

Én azt próbáltam pár hsz-szel lentebb is sugalmazni, h ha a férj tojik a feleségre szexuálisan, akkor nemcsak a szexben érezhető ez. Olyan nincs (vagy én nem tudok olyat elképzelni), h a szexben önző, nem érdekli a felesége, az élet más területein meg gondoskodó, bókoló, szeretgető, bújós, törődő. Mármint h az ágyban ilyen szemét, amúgy meg egy szerető férj, aki oda meg vissza van a feleségétől...csak ezt nagyon nehéz belátni. Ezért hiszik azt sokan, h "csak az ágyban olyan, amúgy jól megvagyunk"...miközben amúgy se érzi azt a fokú szeretetet, szerelmet, kötődést, csak könnyebb a szexre fogni, csak azt meglátni.
Aztán félremegy, a p*ncija megkapja, amit akar, de ennyi. Ugyanúgy a férjével marad, aki már nem foglalkozik vele. De majd pár év múlva ezt is észreveszi...vagy nem....
válasz | 2011-04-07 | 20:49
"Ja azt meg végképp el nem tudja képzelni egyik sem,hogy ettől még igenis ragszkodhat az ember a párjához."

Kérdés, h mennyire jó dolog az egyoldalú érzelem? A nő szeretheti a férfit, aki viszont t*jik a fejére. Van, akiben ez nem öli meg az érzéseket, reménykedik, de ez nem fogja visszahozni azt, amit annyira szeretne. Ha az egyik fél részéről haldoklik és nem tesz semmit, h visszaállítsa a régi érzéseket, dolgokat, akkor nem kell sok ész, h az ember meglássa, ennek előbb-utóbb nincs értelme. Inkább húzzák az időt, szeretőt keresnek, stb...
válasz | 2011-04-07 | 20:41
Ez de szép! :) Minden nap meg*dg a Párom és ezért ne is pampogjak. Vagyis úgyse értem meg, mert...blablabla... Kicsit uncsi.
És az is, mikor valaki azon van, h próbálja igazolni, h náluk amúgy minden rendben van, cak éppen nincs szex. Aztán kiderül, h "jah, igen, azért mégsincs rendben minden, mert már ez kihunyt, az elmúlt, már szinte lakótársként élünk együtt" és társai.
Ezen amúgy mindig meg akad a szemem: amúgy minden rendben van.
Kérdés, h most mi számít "rendben"-nek. Az oké, h nincs veszekedés, képesek közös döntést hozni, stb, de ez lenne az, h jól megvagyunk? És most ez egyenlő azzal, h boldog is? vagy a boldogság nem fontos tényező? Nem veszekszenek, elvannak, mitn a befőtt és ez egy kapcsolat.

Sokan azt várják, h a kapcsolat teljes egészében "rohadjon meg", h rámondhassák, h ez így sz*r, ahogy van. Nem veszik észre, h már rég nincs szeretet, rég nincs vonzódás, törődés a másikkal, nincsenek meg azok a szeretetteljes gesztusok, azok a gyengéd csókok, bújások, bókok és még sorolhatnám. Sokan azt várják, h a tányér törjön, pofon csattanjon és akkor mondja csak rá, h az a kapcsolat megromlott. Szerintem mikor 2 ember elvan egymás mellett mindenféle különösebb összetartozás, szikra, erőteljes érzelmek nélkül, az is már egy meghalt dolog. Igaz, h nincs kiabálás, nincs lelki terror, de nem is boldogok.

Lehet szépíteni a dolgokat, de ha az egyik fél nagyban t*jik arra, h valami a másiknak fáj, rossz, ha a viselkedésével a végéhez sodorja a kapcsolatukat, akkor arra nagyon nem lehet rámondani, h boldogok, h megvan az a szeretet, összhang, az a bizonyos kapcsolat, törődés, figyelem, tisztelet...és ezek hiányában h szeretheti a másikat? Nagyon sehogy.

De ha valakinek megfelel az, h "nem veszekszünk, amúgy nincs gond, így jól elvagyunk" langyos kapcsolat, akkor fogadja is el, h a szex se olyan aktív...ahogy az érzelmileg is érezhető. Ja, de az más kérdés...mert ok, h a kapcsolat minden aspektusában átment egy lakótársi kapcsolatba, de a szexet elvárjuk, h olyan legyen, mintha minden rendben lenne, miközben nagyon nincs semmi rendben. Ez a furcsa hozzáállás szerintem. Ekkor jön az, h "nem kapom meg tőle, hát keresek mást, mert megérdemlem". Abba nem gondol bele, h semmilyen téren nem kapja már azt meg, amit addig, h talán már csak a képzeletében létezik az a férfi, akibe anno beleszeretett, h már csak az emlékeket vetíti ki, mintha még minden ugyanúgy lenne. Nem látja, h nagyon nincs már semmi rendben, nemcsak a szex.
válasz | 2011-04-07 | 16:54
Gúnyolódhatsz, azt nagyon szeretsz :)
Lentebb, több pontban reagáltam egy piszkálódó hsz-edre, amire végül nem jött semmi válasz. Ha elolvastad, akkor nem írnál ilyet :)

Röviden:
-problémák mindenhol vannak, de...(lentebbi hsz-emben kifejtem)
-erkölcs-nem erkölcs...nem erről van itt szó. Nem az erkölcsi mérce miatt nem lépnek félre egyesek, nem egy képzeletbeli törvénynek akarnak eleget tenni, ez belső indíttatás, szerelem-szeretet...ennyi.

A poén, h te kikéred magadnak, h ne tudjunk mi jobban semmit, mert... Közben meg tessék, te milyen hangnemben is jellemzed a mások életét? :)

Szép napot!
válasz | 2011-04-07 | 08:56
Tudod, az az érdekes, h jó pár ember "takarózik" azzal, h pénz így , pénz úgy, és nem válik el....aztán 1-2-3-4-5-6 év múlva mégis meglépi, és akkor jön rá, de hülye volt, h ennyi évet elvesztegetett.

Előbb-utóbb úgyis szétmennek azok, akiknél tönkrement a kapcsolat. Ki az előbb-et választja, ki az utóbb-at.
válasz | 2011-04-07 | 08:53
Akkor ezek szerint teljesen máshogy értelmezzük a kitartást. A te nézetedben ez azt jelenti, h otthon a férj, míg te mással d*gsz.
Jelenleg letojod a férjed, ő is téged és milyen csodálatos kapcsolat is ez :) Érdemes fenntartani a látszatot :)
válasz | 2011-04-07 | 08:51
Javítanék...nőként elég nehezen lehetnék felszarvazott. Megcsalt-at akartam írni :)
válasz | 2011-04-07 | 08:50
Még annyit, h lehet, h hihetetlen, h a mai világban még élnek olyan furcsa emberek, akik képesek hűségesek maradni. Igen, kis számban, de még vagyunk páran.
És itt most nem is arról van szó, h erőlködnénk, h ne lépjünk félre, h ez valami megfeszített munka lenne. Ez egy teljesen természetes dolog, egy természetes "velejárója" annak, ha szeretünk valakit.

Valóban beismerem, h manapság ritka az ilyesmi, mint a fehér holló. Én is 1 kezemen meg tudom számolni, h melyik ismerősről nem tudok valami félred*gásos esetet. Sőt, azt is megkaptam már, h ne kamuzzak, mert manapság mindenki félremegy, miért pont én ne mennék.
Engem egyszer, egy régi kapcsolatomban megcsaltak. Akkor amit ott éreztem, az nagyon rossz volt és ez még nagyon enyhe kifejezés. Nem tudtam, h sírjak-e vagy felpofozzam az exem, mintha nem kaptam volna levegőt sem, megállt az idő, megnyílt alattam a föld, stb. Ezek közhelyek, de ezekkel lehet legjobban elírni azt, amit felszarvazottként éreztem.
Párom mellett sosem éreztem azt, h képes lennék bármi megcsalásra. Főleg nem lennék képes ekkora fájdalmat okozni Neki, ilyen szinten megalázni. De nem ez tart vissza, hiszen a fő ok az, h szeretem. Túl idillikus ez? Túl rózsaszín? Túl mesébe illő? Lehet.

...és ilyenkor szoktak jönni a rosszindulatú megjegyzések, h "na majd 10-20 év múlva beszélj". Aki ilyeneket mond, az saját maga vezeti afelé a kapcsolatát, h 10-20 év múlva valami elromoljon. Aki eleve így áll hozzá, h 10-20 év múlva természetes, h már semmi sem lesz olyan, az egész egyszerűen (akár tudat alatt, de) meg is fogja mindezt valósítani.
válasz | 2011-04-07 | 08:36
"A férjem mellett meg kitartok jobban rosszban egészségben és mi fontos a betegségben is"

Ezt most ugye nem írtad komolyan! :) Kitartasz mellette úgy, h mással kefélsz? :)
válasz | 2011-04-06 | 22:47
Más eset, mikor egy pár az elején "kőbe vési", h mindenki mehet bárkinek az ágyába.
Azért ne vegyük egy kalap alá a nyitott és nem nyitott kapcsolatokat!
válasz | 2011-04-06 | 22:13
Nem vagyok doki, de mikor én anno gyanakodtam, közölte a dokim, h a korai terhességet kézzel se tudná kitapintani és a norm UH se mutatná még ki. Itt most 1-2 hetes terhességre gondolok.
Teszttel én még várnék a helyedben, de te tudod, szerintem csak feleslegesen csinálod meg.

Kérdés, h mi történt 27-én, ami miatt ennyire aggódsz? Nem védekeztetek megfelelően? Megszakításos?
válasz | 2011-04-06 | 21:54
A doki nem is láthatott volna semmit. Csak utána kéne számolni, h hány nap is telt el 27-e óta. Mert általában kb 10 nap a beágyazódás. Ami azért mostanság lenne esedékes, ha gond lenne és ember és UH legyen a talpán, aki ilyenkor kimutat bármi terhességet.
A legérzékenyebb tesztet is beágyazódás után 3 nappal (10+3= 13) érdemes a legkorábban csinálni, addig felesleges. Ha viszont a teszt nem az érzékenyebb fajtából van, azaz nincs ez ráírva, akkor még több nap szükségeltetik ahhoz, h bármi hcg emelkedést kimutasson.
SZóval a mai doki teljesen felesleges volt...bár érdekes, h az infok fényében is megvizsgált...gondolom, csak tud fejben számolni, h ha 27-én voltatok együtt, akkor mostanra kb hol tartasz.
válasz | 2011-04-06 | 21:35
Ezzel az utolsó mondattal nagyon egyetértek. Hiszen a nő elvileg valamikor igazán szerette (talán most is szereti), egyszer úgy döntött, h az a férfi lesz élete párja, vele akar majd közös jövőt.
A dolgok félrementek, megromlottak, de azzal, h másnak szétteszi a lábát a férfi mellett, azzal ezt az egészet teszi semmissé. Ha valaha tényleg olyan fontos volt számára az a férfi, akkor tegyen meg annyit, h megtiszteli (még) annyival, h lezárja az egészet.
válasz | 2011-04-06 | 20:09
Úgy látszik, nehéz megérteni azt, amit Gige és én is próbálom felvázolni: ha sz*r a kapcs, el kell hagyni, nem felszarvazni és aztán sipítozni, h lek*rvázza a férj.

Ha annyira de annyira semmi sincs már a 2 ember között, akkor lépjen a nő, ha tényleg nem érzi jól magát a kapcsolatban. tegye meg és aztán tiszta lappal kezdjen el másokkal randizni, szexelni. A legundorítóbb, ha kényelmes lévén nem lép ki a kapcsból, csak panaszkodik a másikra, majd keres magának egy pótlékot és úgy állítja be, h neki ez jár. Szó se róla, jár mindenkinek a boldogság, de most úgy, h mással k*fél, míg otthon meg a férje van?
válasz | 2011-04-06 | 12:42
Igen, persze. De ha "csak" azt a momentumot nézzük, h ennyire fontos neki a nő, a kapcsolat, az nagyon sok mindent elárul.
válasz | 2011-04-06 | 12:25
Én ezt úgy fogalmaznám meg, h ha egy férfi szereti a párját, fontos neki, fontos a kapcsolatuk, a jövőjük, és szeretné, h mindez így is maradjon, az nem így viselkedik.
Na most le lehet vonni a következtetést, h mit is jelent, ha a férfi belet*jik abba, h a viselkedése, hozzáállása, nemtörődömsége miatt ez a kapcsolat/házasság végéhez fog vezetni...
válasz | 2011-04-03 | 21:34
Na igen, erre próbáltam célozni most és szinte az eddigi összes hsz-emben is.
A férj ilyen szemét, olyan önző, hát akkor lépjünk ki a kapcsolatból. De még hozzá kell tenni azt is, h nekünk ez jár, mi igenis megérdemeljük, blablabla...szinte a feleség az áldozat, akit ilyen szörnyű férj vár odahaza és ezért megérdemli, h lopva "szeressék".
válasz | 2011-04-03 | 20:34
Ez pedig egy "csodálatos" ok arra, h a nő sajnáltassa magát ahelyett, h kilépne abból a kapcsolatból, ami ennyire szörnyűséges neki. Ja és ezzel "megszerzi a jogot" arra, h a saját vágyait máshol kielégítse...miközben tovább panaszkodhat, h de sz*r a férjével...jajj :D
válasz | 2011-04-02 | 14:51
Szerintem nem azért gondolják az emberek az anya-fiú szexről, h beteges, mert a neten keringenek durvább, extrémebb, vadabb, megalázósabb, stb videok. Ezeknek ennek a megítéléséhez véleményem szerint semmi köze.

Gondolj bele, h ez vérfertőzés és ha besikerülne egy baba, az valószínűleg sérülten születne. Miért is? Mert vérfertőzés, mert nem normális, mert a természet nem úgy gondolja, h az utódnak a szülőjével kéne párosodnia, és így utódokat nemzenie. Lehet, h ez utóbbi kicsit nyers megfogalmazásnak tűnik, de ha ebbe belegondolunk, egyértelműen láthatjuk, h ez nem természetes, nem normális, nem egészséges. Én igenis betegesnek tartom, ha egy fiú/férfi azzal a nővel alakít ki szexuális kapcsot, aki őt világra hozta, aki az édesanyja, akivel a legszorosabb az a bizonyos "kötelék".
válasz | 2011-04-02 | 14:32
1: nem találok összefüggést az őszinteség és az együttéléssel eltelt évek száma között. Elég érdekes álláspont, h én ne pampogjak az őszinteségről, mert "csak" lassan 5 év van mögöttünk és mert nem házasodtunk össze. Az őszinteséget nem ezek határozzák meg, nem az együtt töltött évek, se nem a házasság/járás/együttélés függvénye, de ha rosszul látom, tessék kijavítani. Bocsánat, h én nem hiszek abban, h bántani kell a másikat ahhoz, h tanuljon belőle, h én őszinte vagyok, és egyszerűen nem tudok olyan életszituációt elképzelni, ami során az én fejemben bármilyen formában megforduljon a félrelépés gondolata.

2: pár hsz-szel korábban írtad, h viszolygok az igazi elkötelezettségtől. Az számomra még mindig furcsa, h csak mert nem vagyunk házasok, ezért nem is kötelezzük el magunkat teljesen. Elhiszem, h vannak, akiknél a házasság egy szent kötelék, de ezek az emberek is fogadják el, h valaki a házasság nélkül is így éli meg a mindennapjait. Attól, mert nem kötnek házasságot, ugyanúgy szeretik egymást, ugyanúgy kitartanak jóban-rosszban, ugyanolyan odaadóak.

3: lehet,h úgy hat, h megszólom azokat, akik házasságot kötnek, de nem ez a szándékom. Én csak azon tudok picit kiakadni, mikor olyan jön nekem azzal, h nem kötelezem el magam, aki a házasság szent köteléke alatt felszarvazta a férjét. Ez számomra ici-picit irónikusan hangzik.

4: minden kapcsolatban vannak olyan akadályok, amiket le kell győzni, jönnek problémák, amiket meg kell oldani. Ezek mindenhol előfordulnak, minden kapcsolatban, minden házasságban. Ezt sosem tagadtam és sose mondtam, h elénk nem gördült semmiféle göröngy. De igen, csak a problémákat különféle módon lehet kezelni, megoldani. A kapcsolat milyensége szerintem (!!!!! egyéni vélemény!!!!) azon múlik, h azokat a bukkanókat hogyan is ugorja át az ember. Mert lehet úgy, h azzal fájdalmat okozzunk, tüskét hagyjunk a másikban, megbántsuk, de azért léteznek kíméletesebb, "kapcsolatbarátabb" megoldások. Ki így, ki úgy kezeli a problémákat.

5: ha te azt mondod,
- h a férjedben semmiféle tüskeként nem maradt meg a félrelépésed, azaz ha mélyen magába néz, akkor azt látja, h ez a múlt, ezen teljesen túllépett, ezzel kapcsolatban nem kavarognak soha gondolatai a fejében;
- h a kibékülés óta soha, semmilyen körülmények között, se beszélgetés, se veszekedés során nem hozta fel akár téged bántva, akár szemrehányásképp, akár bárhogyan;
- ha ugyanabba a helyzetbe kerülve most másképp cselekednél;
- ha a férjed azóta sosem féltékenykedett, sose kért számon rajtad bizonyos időt, vagy h miért nem tudott elérni;
- vagy ha nem tudsz olyan szituációt elképzelni, amiben ismét ilyen "pofonra" lenne szüksége a férjednek, h észhez térjen,
akkor valóban túlléptetek az egészen és új lappal kezdtétek (folytattátok) a kapcsolatotokat, és tényleg tanultatok belőle.
válasz | 2011-04-01 | 13:28
Nem tudom, mi lehet a probléma, de nem tudok képet feltölteni. Azt írja ki, h vagy nagyobb a megengedettnél vagy nem jpeg. Pedig direkt jpg-kkel próbálkozom és mind 20-30-40 KByte.
 
válasz | 2011-04-01 | 11:21
Tudod, nem fogunk csak azért összeházasodni,h X és Y is elhigyje, h mi igenis elköteleztük egymás mellett magunkat egy életre jóban rosszban. :)
Régen rossz lenne, ha a külvilág felé való megfelelésből lépnénk meg ezt. :)

Kijavítalak: együtt élünk és nem rövid ideje. És honnan veszed azt a badarságot, h nem találkozhatnék férfi barátokkal? Jaj, az a nagy fantázia :)
válasz | 2011-04-01 | 11:12
Igen, nálatok bevált ez, egymás karjaiba omoltatok, miután...
Én akkor is hiszem, h az a bizonyos "alap", legmélyebb bizalom ezzel megrendül és azt vissza nem lehet hozni olyan mélységbe.

A "pofonokról" annyit, h ha ennyire rossz egy kapcsolat, másképp is lehet "pofozgatni" a másikat. pl ha megérzi, h elveszítheti a másikat, az is egész jó "pofon" tud lenni, nem feltétlen kell egyből más ölébe huppanni :)
válasz | 2011-04-01 | 11:08
Szintén mulatságos, h egyesek csak a papír-ceremónia-igenszócska kombóval tudja elképzelni, h hűséges, odaadó társa a párjának. Régen rossz, ha valaki az elkötelezettséget csak ezek fényében képes elképzelni. A még mulatságosabb az, h mások ezzel a papír-ceremónia-igenszócska kombóval járnak félre (fiatal házasként is), míg én ezek nélkül nem :) Na akkor miről is beszélünk? :)
válasz | 2011-04-01 | 10:43
Nem kell bizonygatni :)
Ha ezt hiszed, hát ezt hiszed :)

"A férjem is hibás ebben nem kicsi nagyon hogy más karjaiban kötöttem ki...még talán hálás is vagyok neki érte..."
Ez kicsit üti azt, amit előtte írtál, h ha változna, te is változnál. Tán akkor otthagynád ezt a nagy testi-lelki összhangot nyújtó szeretőt és boldogan omolnál a karjaiba? Ezt te sem hiszed el :)

Mellesleg ha valaki már "jogosnak" tartja a megcsalást, az a kapcsolat úgy van elcseszve, ahogy csak lehet. Mármint ha már dagadó mellel mondjuk, h "igenis megérdemeljük".

Én nem védem a férjed, mert önző, mert nem törődik veled. Rossz férj, ez tény, de te nem zárod le a kapcsot, hiába sz*r úgy, ahogy van. Neeeeem, kényelmesebb más ölébe eljárni néha. A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad....egy ideig...
válasz | 2011-04-01 | 10:07
A számomra megmosolygtató az ilyen történetekben az, h a félrelépő fél szinte jogosnak érzi ezt a lépést. Mármint h ő ezt megérdemli, ő neki ez jár, és így teljes a lelki békéje :)

Na mindegy, d*gjon félre aki akar, de viselje is a következményeket is, ha kiderül és ne ő legyen a szerencsétlen áldozat, mert "kényelmes" módon eljárt mással d*gni :)
 
válasz | 2011-04-01 | 08:52
"Anthico és Gigi, akik csak huszonévesek, nem érthetik ezt meg. Józan ésszel (és az ő korukban) teljesen érthető a reakciójuk. Viszont nem egyszerű ez annyira mint ahogy kinéz. Én végül 3 évvel ezelőtt megtettem, és felszabadultam teljesen"

Én erről beszélek. Nálatok is teljesen reménytelen volt a helyzet, csak idő kérdése volt, h mikor váltok el. Ahogy az említett kapcsolatban is az én véleményem szerint az egész házasság halálra van ítélve. Ti is elváltatok, igaz, évekig húzódott a dolog, mire meglépted.
Szerintem ha látja az ember, h kész vége, ennyi, akkor időben zárja le. Ne szenvedjenek még 2-3-4-5-6-7-8-9 évet vagy még többet egymás mellett. Bár meg lehet tenni, de annak is mi értelme? A kapcsolat meg van mérgezve, a házastársak jobb esetben elvegetálnak egymás mellett, mint a lakótársak, rosszabb esetben folyamatos a feszültség :S
válasz | 2011-03-31 | 21:52
Egy dolog, h valaki rossz, csapnivaló férj. De ha ezt belátja a feleség, akkor legyen benne annyi tartás, h véget vet a haldokló kapcsolatnak. Mert előbb-utóbb úgyis zátonyra fog futni.
Szóval oké, a férj rossz, de akkor zárja le, lépjen tovább. De nem, mert ez egy nagy döntés, és lehet, h két szék közül a földre huppanna....neeeeem, megtartja a férjet, meg eljárogat a szeretőhöz.
Az én szememben ez ilyen viselkedés, félred*gás "súlyosabb, mint h valaki rossz házastárs, önző. Utóbbinál dönthetünk, h lelépünk és új életet kezdünk. Ennyi.
válasz | 2011-03-30 | 21:36
Nekem most 2 kép villant be.
Egyik: ül a család az asztalnál és a feleség bejelenti a férjnek, h szakított a Józsival, most már a Sanyival fog d*gni. A férj meg ezt tudomásul veszi és esznek is tovább.

Másik: gyerek keresi az apját, aki akkor otthon szokott lenni, de hát várnia kell, mert apu éppen a munkatárs Mónikát nyalja, majd ha végez vele, hazajön a családhoz.

Gonosz vagyok, tudom :P
De az se lehet semmi, mikor összebújik a pár, és a feleség kiugrik az ágyból, h azért a szeretőt le/kimossa magáról/ból :D Vagy lehet, h ez a tudat még ajzószer is a férjnek, mármint h össze-vissza élvezett az a másik pasi a feleségére/be... :)
 
válasz | 2011-03-30 | 18:41
Vérkeringésre és az erekre nagyon jó, ha minden fürdésnél átdörzsölöd a lábad. Én pl luffa szivaccsal szoktam pirosra (nem levakarni a bőrt). A tusolás végén pedig váltófürdőzök kétszer, majd utána vadgesztenyés krémmel kenem be. :)
válasz | 2011-03-29 | 22:01
Félreérted, a félrelépő pasik nem királyok, ugyanolyanok, mint a félred*gó nők. Ennyi.
Amúgy te magad is írod, h olyanok vagytok, mint 2 jó barát: elvagytok, nincs szex. Ez nektek boldogság? Nem hiszem. Elvegetáltok egymás mellett...vagyis most már ugye te ott vegetálsz vele, mert megszoktad vele, a házasságot, és mész a másik házas emberhez megkapni, amire éppen vágysz.

Amit még lentebb írtam, azt továbbra is fenntartom. Ha valaki ennyire nem figyel a másikra, ennyire önző, ennyire nemtörődöm, mint a férjed, akkor nem hiszem, h az élet más területén ő lenne a tökéletes partner. Mármint ha ezzel kapcsolatban nem foglalkozik azzal, h neked mi a fontos, h javítson a kapcsolatokon, kétlem, h szeretetteljesen viszonyulna hozzád...azaz, h jelét adná annak, h szeret (nem mint barátot!!!), tisztelne, odaadó lenne és még sorolhatnám. De ha neked elég egy házassághoz az, h jó barátként egy fedél alatt éltek, a ti döntésetek. Vagyis pontosabban ez a te döntésed IS. Te elfogadod azt, h ezt a kapcsolatot ilyen szintű érzelmi töltéssel élitek. De aztán mégse volt elég, és kerestél valakit, akivel az árt kitöltheted. Mellesleg szerintem ezzel nem fogod magad igazán boldognak érezni, hiszen ok, h szexuálisan kielégít, de a férjed is ott van, hozzá mész haza, vele élsz és vele nem jó. De te tudod.
válasz | 2011-03-29 | 13:59
Erről beszélek. Egyenesebb megoldás, ha választás elé állítjuk magunkat. Csak a mesében van olyan, h a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.
Önző a partner? Csak magára gondol? Nem tesz semmit a kapcsolat javításáért? Akkor egy megoldás van: lezárni.
A nőnek természetesen joga van hangot adni a saját véleményének és joga van lezárni a kapcsolatot.
De persze kényelmesebb meghagyni a meglévőt és keresni egy kis kiegészítést is.
válasz | 2011-03-29 | 13:39
Azt elhiheted, h nagyon de nagyon de nagyon de nagyon kevés férfi fog ezek után változtatni a kapcsolatán. Előbb rúgja ki a nőt, minthogy megbocsásson neki, rájöjjön, h önző volt és ismét maximális bizalommal iránta kezdje el felépíteni a kapcsolatát. Ez mese. Még ha tényleg együtt is maradnak, az az "eredeti, mély" bizalom soha nem fog visszajönni, soha.

Mellesleg nem kell azt gondolni, h ha a férfi lép félre hasonló helyzetben , akkor ő a nagy macsó, meg menő, meg joga van, stb. Én speciel ugyanígy vélekedek egy félrelépő férfiről is, mint a félrelépő nőről.
válasz | 2011-03-29 | 13:22
Kérdés, h melyik a jobb...sok-sok évig kínlódni egy rossz kapcsolatban, kínozni a gyerekeket VAGY fájdalmasan pontot tenni az egész végére és megadni az esélyt a család összes tagjának, h másképp, mással boldogak legyenek?
válasz | 2011-03-29 | 13:12
"de a gyerekeknek igenis szükség van valamilyen módon mindkét szülőre, hogy jelen legyen az életükben. "
Az én véleményem az, h sokan itt rontják el. Azt mondják, h a gyereknek szüksége van arra, h legyen apja és anyja és így inkább együtt maradnak. Én nem vitatkozom ezzel, de nem mindegy, h egy veszekedős kapcsolatot lát a gyerek mintaként, ahol nincs meg a tisztelet, szeretet a szülők között. Az ilyen az én szememben egy "beteg" kapcsolat, és hiba azért is erőltetni, h a gyereknek meglegyen mindkét szülője.
válasz | 2011-03-29 | 13:06
Szóval a megoldás, h maradjanak együtt?
Ha van gyerek, elég sokat szenvednek egy ilyen családban. Még ha a szülő azt hiszi, h a gyerek előtt eljátszák, h minden oké...a gyerek nem hülye, a gyerek érzékeny.
Amúgy tényleg jobb együtt szenvedni. Amikor szó szerint kínozzák egymást a házastársak, egyik vagy mindkettő félremegy...tiszta családi harmónia.
válasz | 2011-03-29 | 12:59
Ja, igen...pontosan. És ilyenkor tartják a feleségek "jogosnak" a félrelépést, és még áldozatnak állítják be magukat.
válasz | 2011-03-29 | 12:44
Na ez itt a kulcsfontosságú: semmi sem fog változni.
A férj ugyanolyan marad, nem mozdít meg egy fűszálat sem az ügy érdekében. Igaz, a feleség megkapja, ami kell neki. És azért a férj se biztos, h olyan hülye, h nem fog feltűnni neki a változás. Mármint h nem kezdeményez a felesége, h kivirul, h jól érzi magát, mert hát eddig x hónapig nem volt ez rá jellemző. Elkezd kattogni az agya és...jön a veszekedés, a nő lek*rvázása, majd a válás is szóba kerülhet.
Ha viszont a nő nem keres máshol "vigaszt", ez kihat az élet minden területére. Egyre többet zsörtölődnek, érződni fog mindenen a szexuális kielégítetlenség...és ezen a fonalon is előbb-utóbb eljutnak a totális elhidegülésig, válásig....bár egyesek elvegetálnak életük végéig egy rossz kapcsolatban.
Akárhogy nézem, ugyanaz a vége...lehet ezt húzni-halasztani. lehet, h nem most, hanem 5-10 év múlva válnak majd el útjaik, de az én véleményem az, h ennek akkor is az lesz a vége.
válasz | 2011-03-29 | 12:03
Érdekes álláspont és továbbra is azt mondom,h ha te kerülnél ilyen helyzetbe, páros lábbal rúgnád ki a bnődet, ha kiderülne, h ő bizony máshol keresett "vigaszt". :)

Amúgy ha semmilyen módon nem gondol a jelenleg szexuálisan inaktív fél a partnerre, akkor hihetetlen önző. És el nem bírom képzelni, h valaki ilyen hozzáállással az élet más területein teljes odaadással lenne a másik iránt. Ergo nem hiszem el, h ahol a ilyen a szexuális élet, ott más dolgokkal kapcsolatban csupa egyetértés és harmónia minden... Sokszor az ember magyarázza bele, h " de hát amúgy jó ember és jól megvagyunk", közben nem látja, h hol is tart a kapcsuk. Mármint az én véleményem, h így tönkre fog menni minden. Egyenes pontot tenni a dolgok végére, minthogy rögtön szétdobjuk a lábunkat egy másik férfinek, mert éppen kívánósak vagyunk.
válasz | 2011-03-28 | 21:26
Ha odafigyelsz az ottani izmokra és megdolgoztatod őket, nemcsak az orgazmus intenzitását növelheti. Hiszen ha elkezdesz pl edzeni valamit, javul a vérkeringés is. És ez OTT fokozottan hasznos tud lenni ;)

AMúgy én még ilyenről nem hallottam, h valaki teljesen érzéketlenné válna. Olyan szinten az vagy, h semmiféle ingerlést nem érzel? Vagy érzed, de nem közeledsz a csúcs felé?
Vagy ha pl valami izgatóban van részed utána, nem érzed a vágy fokozódását, a "bizsergést" lent?
válasz | 2011-03-28 | 21:20
Kíváncsi lennék, h ha ti lennétek hasonló helyzetben, akkor simán elnéznéd, h más is megd*ja a barátnődet? Mert ez "elfogadható" ilyen körülmények között? :D
Amúgy egyetértek Gige-vel, h manapság divat a félrelépés, a szeretőtartás és már arra néznek furán, aki sosem csalja meg a párját. Hát, itt tartunk...
válasz | 2011-03-28 | 15:21
"én már ebbe belefáradtam de válni meg nem szeretnék azért ott még nem tartunk"

Én ezzel vitatkoznék, de nézőpont kérdése. Az, h mással szexelsz azért szerintem már eléggé ilyesmi kategória, de te tudod.
Az pedig lényegtelen, h más mit gondol arról, amit teszel. Attól semmi sem lesz jobb, ha valaki megért és az se változtat semmit, ha valaki elítél. Te csináltad, te viseled majd a következményeket.

Mellesleg nagyon nem mindegy, h ilyesmikkel kapcsolatban hogyan is kezdeményezünk egy beszélgetést. Mert sokan ott rontják el, h már egyből támadnak, mutogatnak, hibáztatnak és csodálkoznak, ha a másik egyből hárít, visszatámad. Nem azt mondom, h rosszul tálaltad, de lehet, h a kezdeményezésben is volt némi hiba. Ha pl úgy kezded, h "mikor mész már el dokihoz? te nem akarsz már szeretkezni? nem kívánsz már engem", nem kell csodálkozni, ha ebből aztán nem lesz semmi beszélgetés, vagy max egy kiadós veszekedés. Egészen máshogy hangzik, ha a saját érzéseiddel kezded. Pl.:
Nagyon szeretlek és hiányzik a közelséged, szeretnélek még érezni, testiségre vágyom. Én itt vagyok, segítek bármiben, mert azt szeretném, h te is jól érezd magad, helyre jöjjön minden. Stb...

Egészen máshogy reagál a másik fél, ha nem a "te..., te..., te..." hibáztatásokat/mutogatást/számonkérést hallja.
válasz | 2011-03-28 | 14:52
Ha annyira rossz lenne a házasságotok, el kellene válni. Nem az éveket kell nézni, hanem h a másik mennyire fontos a számunkra és h van-e jövője a kapcsolatnak. A férjed nem akar tenni semmit, te pedig nem akarod lehúzni a rolót. Kérdés, h milyennek ismered? Nem fog elmenni a dokihoz sosem, nem lesz változás? Akkor dönteni kell, nem pedig más ágyában keresni a vigaszt. Ez a legegyszerűbb és legundorítóbb dolog. És ilyenkor szoktak azzal jönni, h de hát 20 éve vagyunk együtt, azt csak nem rúgjuk már fel. Akkor még lenne is ennek valami "értéke", ha tényleg szeretnétek egymást, fontosak lenétek a másik számára, törődnétek, kitartanátok jóban-rosszban. Na, hol is van ez meg? Sehol.
Én nem értelek meg, én viszolygok az ilyen "megoldásoktól", mert ez a legkönnyebb. A férjed is megmarad, mástól meg megkapod, amit akarsz. De aztán nem kell sipítozni, ha a férjed megtudja és nem fogsz örülni a reakciójának.
válasz | 2011-03-22 | 16:27
Mondjuk ha te nem nagyon fogod engedni, akkor az szimplán olyan felállás lesz, ahol 2 pasi élvezkedik 1 nőn.
Na ehhez gyomor kell és olyan hozzáállás. Mert hát nem minden férfi, sőt szerintem elég kevés férfi bírná elviselni, h a szeme láttára más d*gja, nyalja, juttassa csúcsra a szerelmét.
válasz | 2011-03-22 | 16:25
Szerintem felesleges aggódnod. Nekem régebben volt hasonló pénisszel rendelkező partnerem. Semmi gond nem lett belőle, de akadtak olyan pózok, ahol vigyázni kellett, mert kicsit kellemetlenül nyomott. Pl.: hátsó lovagló póz
De alapvetően szerintem felesleges ezen kattognod, sok férfinak van enyhe görbülete :)
válasz | 2011-03-21 | 10:57
Nem te írtad, hanem zserbo vonta le ezt a gyönyörű következtetést.
válasz | 2011-03-20 | 19:55
Nem olvastam tanulmányokat a nők fázásságáról, de szerintem nem helyes ennyire általánosítani:
nő = fázó
ha nem fázós+ melegek a végtagjai = az nem oké

Edzőtársaimnál is azt tapasztaltam, h szinte süt a kezük. Nálunk apumnak ilyen, valszeg tőle ragadt rám. De a főnököm keze pedig még az enyémnél is durvább. Persze ha lefárasztják nap közben, vagy leereszt, akkor a keze is hűl. Ezt amúgy én is észrevettem magamon, ha ilyen külső dolgok lehúzzák a hangulatomat, elkezdek "fázósabb" lenni, de fel lehet töltődni :)
válasz | 2011-03-20 | 19:45
Ez pont az az eset az én szememben, mikor 2 ember fergetegeseket szexelnek, hihetetlen dolgokat hoznak ki egymásból az ágyban, de a hétköznapokban meg olyan szinten alázzák egymást, veszekednek, h ihajja. Ilyennel is találkoztam.

Kinek mi a fontos egy kapcsolatban. Egyeseknek az, h "csillagokat is leélvezze az égről", másnak meg az, h rendes az ura és ennyi.
Vannak alappillérek, de vannak olyan emberek, akiknél ezek másképp néznek ki. Mint pl a kimondottan fanatikus vallásosok. Nem akarok hülyeséget mondani, de van olyan vallás, ahol szexelni csak gyereknemzés céljából szabad. Tehát a pár akkor szexelhet, ha gyereket akar, próbálkoznak, ha pedig nem akarnak pár évig, akkor nuku szex. És olyan szinten "átitatja" őket ez a hit, h tényleg félreteszik a testiséget.
válasz | 2011-03-20 | 19:40
Jó, tegyük félre azt a nézetet, miszerint a nőnek a konyhában a helye, ne pattogjon, csinálja a házimunkát és ha a férje úgy akarja, dobja hanyatt magát.
válasz | 2011-03-20 | 13:57
Azok megint más kategória.
válasz | 2011-03-20 | 13:48
Bocsánat, nem feltétlen teszi tönkre ez az embert, de biztosan nem boldogok, és h igenis azt az összhangot akarják megteremteni, ami sosem lesz, egymástól vonják meg a boldogságra való esélyt :S
válasz | 2011-03-20 | 13:46
Ez mondjuk elég érdekes, h egy párnál pl már a kezdetektől nem oké a szex, erőlködnek, próbálkoznak, aztán meg még össze is házasodnak. A "legjobb" az, ha még gyerek is születik ebbe a kényszeredett kapcsolatba, azok aztán vagy attól szenvednek, h a szülők igenis még akkor is gőzerővel akarják, h minden oké legyen, miközben sose volt, vagy attól, h elválnak a szülők.....miközben ha az elején felfogják (vagy netán x év után), h ez nem oké, és nem is erőltetik, nem tettek volna tönkre ennyi embert.
válasz | 2011-03-20 | 13:44
Nem is kell idézőjelben írni a leizzadást. ;) Egy kiadós, igencsak mozgékony, aktív szeretkezéssel kellően le lehet izzadni ;) Nyáron pedig aztán főleg...na de akkor és ott az embert ez nem nagyon izgatja ;)
válasz | 2011-03-20 | 08:14
Én az ilyenekben nem hiszek. AZ ilyesmi számomra mindig úgy hatott, h az ember találni akar egy külső okot, amire foghatja aztán, h "na igen, ezért sz*r az életem, ezért tartok ott, ahol". Ez a legegyszerűbb, fogd a nyuszira. Aztán persze a "szakember" meg kemény tízezrekért fog csiribázni valamit és minden ok lesz.

Ahogy Thymian is írta, javarészt "OKJ-s" jósok, természetgyógyászokkal találkozhat az ember. Elvégzik 1-2-3-4 hónap alatt és aztán ő lesz a nagy médium. Ez olyan szánalmas....
Persze vannak olyanok, akikben benne van ez az érzék, az érzékenység úgy, h nem tanulták és még használ is, amit csinálnak. Egyik barátom mesélte, h régebben rendszeresen napokig vendégeskedett a keresztszüleinél, ahol állandó volt a kísértetjárás. Hülyeségnek tartotta, de mikor ő is szembesült a hangokkal, férfi létére nagyon megijedt. Ők is nagyon sokáig kerestek egy "igazi szakértőt", aki végül csinált ezt-azt, és megszűntek a zajok, a nevetgélések, rohangálások.

Én is találkoztam olyannal, aki elég durván rá tudott hangolódni az emberre, a gondolataira, érzéseire. De az ilyesmit nem lehet tanulni. Egyszercsak érzi az ember, rájön, h fogékony az ilyesmire. Ilyen az, mikor valakit képesek diagnosztizálni (2 éve ez nekem is ment még :/), képesek megérezni, látni az auráját, vagy egyszerűen erre vagy arra fogékonyabbak. És ezeket elő is lehet hozni az emberből, na de nem iskolapadba ülő tanfolyam keretében :D
válasz | 2011-03-19 | 13:52
Elég belegondolni, h a csiklónál és a hüvelyben milyen fontos is a vérbőség.
válasz | 2011-03-19 | 13:49
Ha rendbe jön a vérkeringés, nem hideg folyamatosan minden végtag.
Az egy dolog, h ha mozog az ember, melege lesz, de arra kéne rámenni, h alapvetően rendbe jöjjön a vérkeringésed, ne fázz állandóan, ne legyenek jégcsapok a testrészeid.
válasz | 2011-03-19 | 13:45
Mégse segít a vérkeringéseden...
De te tudod...
válasz | 2011-03-19 | 13:44
Múltkor írtad, h nagyon szereted a jó, magyaros kajákat (=fűszeres, zsíros).
Nem akarok hülyeséget mondani, és a vérkeringéssel párhuzamba állítani a fehérlisztet és cukrot, de azért azok is keményen betesznek a szervezetnek.
válasz | 2011-03-19 | 13:43
Hát, egy idő után beáll a szervezet. Mondjuk heti 3 fél vagy 1 órás edzés elfogadható, és megérzi a test a változást.
Bár én továbbra is a taichi-chikung kombóról áradozok. Igaz, az "csak" 3 alkalom hetente, és mellette mást is edzek, de amióta azt csinálom, azóta nagy változásokat tapasztaltam magamon :)
válasz | 2011-03-19 | 13:39
Most komolyan ilyen kis sz*r csepptől várnád a vérkeringésed helyrejövetelét? :D
Segíthet, de ha valaki életmódjában teljesen mást "képvisel", ehet bármiféle szupercseppet.
Keress olyan gyakorlatokat, olyan mozgásformát, ami segíthet ebben.
válasz | 2011-03-19 | 13:36
Nem tudom, melyik könyv ez, megbízható-e az író, nem-e hülyeségeket ír.

Én most ezt bújom (segédmester ajánlotta):
http://www.libri.hu/konyv/tao-a-leheletfinom-egyetemes-torveny.html
válasz | 2011-03-19 | 13:35
Nekem is általában alacsony a vérnyomásom, de sose volt hideg semmim és igencsak "forróvérű" vagyok. Jó, nem azt mondom, h ez az etalon, de szerintem nem kell párhuzamot vonni.
Amióta plusz még tai chi-zom és chikungozom is, még inkább "melegebbnek" érzem magam (gondolom, ez betudható a megfelelő gyakorlatoknak). Sose voltam fázós, de mostanság olyan hőmérséklet mellett is pólóban rohangálok, aminél régen még fáztam.
válasz | 2011-03-19 | 13:29
Még:
Az érrendszert terhelő életmódról ne is beszéljünk: dohányzás, zsíros, cukros ételek, foggátlók, stb...
Engem az lep meg, h csak ennyi embernél van trombózis. Csodás a szervezetünk, h ennyi kínzás után is még bírja és bírja.
válasz | 2011-03-19 | 13:27
Az ember lusta, nem mozog, ülő munkát végez. Amit mozogni kell, azt is próbálja a minimálisra szorítani. Nem csoda, h annyi embernek van keringési problémája.
válasz | 2011-03-19 | 12:45
Az aktus utáni 2 hétig felesleges tesztet csinálni, hiszen a legérzékenyebb tesz is (amire ez rá is van írva) a beágyazódás után 3 nappal képes kimutatni. Beágyazódásig akár 10 nap is eltelhet, innen a kb 2 hetes határidő (a legérzékenyebb teszteknél).
válasz | 2011-03-19 | 12:40
Az összehúzódásból, amit érzek a hüvelyben, a hasamban (méhemben), és abból a tipikus feloldódás érzésből, no meg az a megfoghatatlan valami végigfut a testemen.
válasz | 2011-03-19 | 12:19
Én magamnak cukorgyantával. Igazi gyantába belehalnék, ez legalább csak a szőrt tépi és jó irányba :D
válasz | 2011-03-19 | 12:18
Az orgazmus intenzitása egy nőnél is változhat. Nekem is van kimondottan gyenge orgazmusom, főleg ha magamnak csinálom, de akkor is megvannak azok a tipikus orgazmust kísérő jelek, amik mással összetéveszthetetlenek. Igaz, nincs "nagy csillaghullás", pattanok fel és mintha mi sem történt volna. Nálam van ilyen is, de akkor is egyértelműen érzem, h eljutottam a csúcsra.
válasz | 2011-03-19 | 10:32
Csináld, és közben rakja rá a kezét a tiédre. Érezze, milyen mozdulatokat csinálsz, milyen erővel. Ha úgy nem tudja elsajátítani, h néz, akkor érezze, mit is csinálsz. Ennyi.
válasz | 2011-03-19 | 10:26
Én száliránynak megfelelően borotválom. Így nem szúr annyira, nem irritálódik, ha nő, teljesen kellemes, igaz, nem is olyan babapopsi sima utána.
válasz | 2011-03-19 | 10:16
Lehet, de embere válogatja, ki elégszik meg azzal, h "jól elvagyunk".
Ezért van általában az emberek életében több kapcsolat, mert lehet, h nem elsőre találja meg azt, aki iránt olyat érez, amit még senki iránt és akinél azt érzi, h "igen, én ő vele akarok megöregedni, családot alapítani, ő a párom".
válasz | 2011-03-19 | 10:13
Bocsi, de akárhányszor szóba jött pl a szerelem, kihangsúlyoztad, h azt nem érezted. Rendes pasi, megbízható és ennyi elég is volt, h hozzámenj. Semmi tűzijáték, semmi izzás...
válasz | 2011-03-19 | 10:12
Én már elég jól bírom a gyantát, igaz, magamnak elég nehézkes megoldani.
Ameddig tudom, ott gyanta, többi borotva (szeméremdomb, nagyon közel a nagyajkakhoz).
válasz | 2011-03-19 | 10:10
Nem szereted, nem kívánod. "Csak" ez a probléma??? :S
Ez azért alapja lenne egy kapcsolatnak, és ez sincs meg.

Egyébként összeilletek? Jókat beszélgettek, rendes, dolgos? Hát, ilyen lehet egy jó barát is. Őszintén, miben másabb ő neked, mint egy közeli barát? Nagyon semmiben. Együtt éltek, ennyiben.
válasz | 2011-03-19 | 08:15
Emberileg megfelel...jujujjjjj...
Ezt a megfogalmazást.

Én Hercegnővel és Kanyimmal ellentétben nem osztom azt az álláspontot, h mindenért az a felelős, h párod tapasztalatlan, nem akar változtatni, nem tud megbarátkozni a p*nciddal, és h te sem kívánod őt. Persze ez is közrejátszik biztosan, de egy új pasi szerintem nem fog mindent megváltoztatni. Hiszen nemcsak a pároddal jelentkeztek gondok, előtte se volt vágy, inger masztira, se siker egymagadban.
De azt aláírom, h ha olyannal szeretkezik az ember, akit nem kíván, de még nem is szerelmes bele, hajajjj...abból semmi jó nem sül ki.
válasz | 2011-03-18 | 13:28
"A normális pornóra pl felizgulok. "

Na, ha ilyet nézel, akkor mit tapasztalsz? Érzed, h valami érzés erősödik benned? Egyre jobban kívánod a szexet, párodat? Egyre nedvesebb leszel?
válasz | 2011-03-18 | 13:27
Én a masszírozásokat szeretni szoktam, de az azért nem egyenlő az izgatással.
Magamon azt tapasztaltam, h bizserget, h érzem, ahogy nedvesedek...érzem, h egyre jobban vágyok még többre. Érzem a bizsergést a lábam között és az egész testemben. Szinte jó érzés becsukni a szemem és csak élvezni, egyre jobban érzem a testemben a növekvő vágyat, sóhajtozok...:)
válasz | 2011-03-18 | 13:20
És téged kicsit sem zavar, h sehol sem vagy érzékeny? Akár te magad, akár párod simogat? Ezt teljesen normálisnak tartod???

"Nekem nincs erogén zónám sehol, ez így ok."
Komolyan?
válasz | 2011-03-18 | 12:50
Nehezen képzeled el...ok, és akkor már ez mindenkire érvényes is? Ha x nem úgy csinálja, akkor te sem? Állandóan másokkal takarózol, másokra hivatkozol, h ők biztosan nem úgy csinálják vagy úgy nem élvezik, és ezzel egyből el is veted.

A hozzáállásod...ez itt a gyenge pont...de h 3 év alatt nem tudtál ezen változtatni, ez nagyon durva :(
válasz | 2011-03-18 | 12:48
"A tested szinte minden porcikája lehet izgató, ha rá vagy izgulva egy férfire. "

Huuuu...ezzel nagyon egyetértek :)
Néha én is meglepődök, h ha Párom itt-ott megérint, mennyire izgató, közben nem is gondoltam volna soha, h az a porcikám is erogén zónaként funkcionál.

"Ha nem vagy felizgulva egy férfire, akkor simogathatja a csiklódat is, kb. olyan, mintha "csengőgombot nyomogatna"."
Na igen, ha nincs meg az a bizonyos "levegőforrás" a 2 ember között, csinálhat bármit a férfi, még talán pont az ellenkezőjét is éri el.
válasz | 2011-03-18 | 11:43
Látom, továbbra is enyhén nem értelmezed az írásokat.

Nincs vágya, nincs benne a szükség. Semmiféle bizsergést vagy bármi ilyesmit nem érez. Így a masztit se fogja, de a szexet sem.
Ha nincs meg az emberben a vágyakozás, akkor megette az egészet a fene. Ez ösztönös.
válasz | 2011-03-18 | 11:41
Komolyan nem tudod felfogni az írás lényegét? :)

Ott a nyak, a has, a fenék, a comb belső, külső része, a térdhajlat, a lábujj, stb...a tested tele van erogén zónákkal. 30 évesen csak tudod, melyek ezek a "pontok", részek :)
válasz | 2011-03-18 | 11:40
Nem érez vágyat? Nem kíván téged? Így teljesen felesleges bárhogy is magához nyúlnia, hiszen ha az a bizonyos folyamat kezdeti jelei sem mutatkoznak meg (= nemi vágy), akkor abból orgazmus sem lesz...véleményem szerint.
válasz | 2011-03-18 | 11:21
"Az én párom képes volt egy kisgyerek mellett elvégezni egy főiskolát, nem kis kitartás és elszántság kellet hozzá! Ezek után gondoljam azt, hogy nem elég kitartó ahhoz, hogy képes legyen elsajátítani olyan dolgot, amire tinilányok jó része magától ráérez zuhanyozás közben? "

A tanulással kapcsolatos kitartását nem kéne összekeverni a saját testünk felfedezésével. Nem kitartónak kell lenni, mert az már feladatként hat. Egyszerűen ez egy belső inger. Nem úgy kell elképzelni, h lefekszik a nő és elkezdi magát tapizni, h na, akkor most masztizunk, miközben semmi belső indíttatása sincs. Erre vágyni kell, érezni a "szükségét", h magához érjen. Ezt nem elsajátítani kell, hanem belülről induljon az egész. Lehet, h kacifántosan fogalmazok, de remélem, érhető.
Ha pedig nincs vágy, nincs belső indíttatás, nincs meg az az érzés, h kívánom, akkor utána kell járni, miért is nincs meg ez az "alapvető érzés".

"De mi van ha valakinél ez semmilyen különösebben jó érzéssel nem párosul, mert mondjuk nem megfelelő a beidegződése a nemi szervének? "
Miért csak a nemi szervekről írsz? Saját magunk kényeztetése nemcsak a csikló simogatásában, ujjazásban merül ki. Élvezi a melleit izgatni? Érzi azt az egyre erősödő, kialakuló bizsergő érzést?
válasz | 2011-03-18 | 10:10
Ez a "nem oda való" úgy hangzik, mint valami íratlan szabály. H a punciba a farok való, semmi más. Aki meg ezt nem "tartja be", annak pffújjj.

Mikor az ember belefeledkezik az élvezetekbe, valahogy úgy a "természetes", h most nem íratlan szabályok,mások véleménye alapján fog nemet mondani erre vagy arra.
válasz | 2011-03-18 | 09:56
"legnagyobb vonzalom (oda-vissza) jele egy kapcsolatban - legalábbis szexuális téren - a teljes elfogadásé, ha ez nincs, akkor nem teljes a dolog..."

Ezzel nagyon egyetértek!
Bár továbbra is érdekes, h a f*rka az p*sis lehet, de a szája nem :D
válasz | 2011-03-18 | 09:44
De éppen az a fura, h a f*rkának jó, azt beteszi, de h most megcsókolja, az már fúj????
válasz | 2011-03-18 | 09:25
Mert egyiket sem próbáltad ki. Bocs, lehet, h kipróbáltad 1x-2x, de egyikre sem áldoztál kellő időt, gyakorlást. Mikor idejöttél, bármilyen tippet írtunk, szinte hónapok alatt "letudtál" mindent...
válasz | 2011-03-18 | 09:24
Olvasod, amiket írsz?
Egy olyan dolgot akarsz külső "segítséggel" elérni, amit csak te tudsz. Ez kb olyan, mintha valaki meg akarna tanulni rajzolni, de félredobná a gyakorlást, inkább egy gyógyszert venne be, amitől elkezd szépen rajzolni. Érzed a dolog furcsaságát :)
válasz | 2011-03-18 | 09:17
Szerintem a legtöbb férfit totálisan felizgat, ha csókolgathatja, nyalhatja a párja punciját. Ilyen közel kerülni hozzá és látni, h mennyire élvezi a nő...szerintem ez nagy hatással van rá ;)
Azt furának tartom viszont, h bedugni bedugja a farkát, de a nyelvével már nem közelít oda....???? Milyen ez?
válasz | 2011-03-18 | 09:10
"És mit tegyen egy ilyen nő? önkielégítés gyakorlása, saját test felfedezése + lelki blokk feloldása szakemberrel .. ?"

Kismilliószor le lett írva ide pontosan neked nagyon de nagyon sok módszer, ötlet. Sőt, már egymást ismételgették a fórumosok. :)
válasz | 2011-03-18 | 08:51
Nem is tudom, hol hallottam ezt a hasonlatot, de nekem nagyon tetszett:
Ha egy nő a saját testét se tudja "megszólaltatni", akkor h várhatja el, h egy férfi muzsikáljon rajta/vele?

Lehet, h nem pontosan írtam be, de ez nagyon de nagyon igaz.

Nekem az a véleményem (=saját vélemény!!!), h nem létezik olyan, h egy nő anorgazmiás. Az már inkább reálisabb, h egyáltalán nem ismeri a saját testét sem, saját magának sem tud örömet okozni, saját magával szeretkezni VAGY valami korábbi trauma/bármi miatt kialakult egy blokk, egy gát. Lehet itt fogni a partnerre, h most az nem izgatja fel a nőt, az a béna, blablabla...de mikor a nő azt se kívánja, h magának örömet szerezzen, h a saját testét felfedezze, akkor ott magában kéne helyretennie a dolgokat.
 
válasz | 2011-03-17 | 13:35
A g-pontos ujjazás egy dolog, de egy "szimpla" ujjazás nem feltétlen kell, h a has felé, felfele irányuljon. Így máris elmarad a vizelési inger.
válasz | 2011-03-17 | 13:30
A nők inkább megveszik ezeket a krémeket és eldöntik, h majd kikúrálják magukat, aztán jön a rossz tapasztalat.
Akinek nem volt még gombás fertőzése, nem is igazán tudhatja, hogyan is jönne ki nála. Attól, h 1-2 tünet megvan, nem biztos, h gombás fertőzés áll a háttérben és ilyenkor nem szerencsés a saját magunk diagnosztizálása.
Orvoshoz kéne menni, mert még a végén a canestennel ártasz magadnak :S
válasz | 2011-03-17 | 13:29
Na tessék...és csodálkozol, h nincs élvezkedés, orgazmus???
:))))
válasz | 2011-03-17 | 13:26
Ha közvetlen ingerlést kapok, akkor nekem az kimondottan kellemetlen, erős, "csípő". Viszont ha közvetetten kapok ingert, akkor az az igazi, nagyon élvezetes és nem kíséri semmiféle kellemetlen érzés, csak az orgazmus.
válasz | 2011-03-17 | 13:18
Viszket? Valarod? Száraz?
Érdemes lenne mégis megnézetni, ezek erősen gomba tünetekre utalnak.
válasz | 2011-03-17 | 13:13
Na, ilyet se hallottam még. Nagyon érdekes nézőpont, sőt, én egyenesen nem értek vele egyet, de ő a szakember, ő tudja. Az biztos, h ha nekem nem jó, akkor abbahagyjuk és máshogy csináljuk, a rosszból még sose fejlődött ki orgazmus.
válasz | 2011-03-17 | 13:11
Kérdés, h magát az ujjazást élvezed? Az érzést, az ingereket? Átéled a kényeztetést, amit kapsz? Vágysz rá, h belédnyúljon, h esetleg nyaljon közben?
Vagy csak ott fekszel és város a csodát, de csak a nedvesség távozik?
válasz | 2011-03-17 | 13:08
Keresgéltem és találtam egy összefüggést az ösztrogén szint és a szárazság között.

És még valami:
"A hüvely nedvességét az ösztrogén mennyiségén túl az olyan gyógyszerek is befolyásolhatják, mint az antidepresszánsok, egyes antibiotikumok, vérnyomáscsökkentők, fogamzásgátló tabletták vagy az antihisztaminok, de a manapság olyannyira divatos intim mosakodószerek helytelen és túlzott használata - de akár a nem megfelelő higiénés szokások - is vezethetnek hüvelyszárazsághoz. Emellett gyakran kiváltó ok a túlzott mértékű stressz és a fáradtság is - vagy éppen a vágy hiánya."
válasz | 2011-03-17 | 12:22
Figyelj, ha rendszeresen matat benned, szerintem egy ilyen szóbeli érdeklődés nem lesz sokkal intimebb.
válasz | 2011-03-17 | 12:06
Én a helyedben azért utánajárnék ennek a nedvesedési problémának. Közel sem normális, h teljesen felizgult állapotban elmarad a nedvesedés.
válasz | 2011-03-11 | 12:38
Gigével értek egyet, sajnos.
Nem érdekli a saját egészsége, a kapcsolata veled, a házassága. Az sem ijesztette meg, h volt már szívproblémája. Az sem, h már a szexuális életeteket is tönkretette.
És ahogy Gige írta, nem sok esélyt látok én sem a változásra. Nemcsak a kapcsolatért, de az egészségéért se tesz semmi előrelépést. Fájó kimondani, de ez halott ügy. Elindult lefelé a lejtőn. Te persze próbálkozol, erőlködsz, teszel ezt-azt, aminek nincs semmi eredménye. Teljesen elzárkózik, ergo vagy vele "zuhansz" te is, vagy kilépsz.
válasz | 2011-03-11 | 12:23
Az ember ne másokat nézzen. Elég szégyen az, ha valaki menőzés miatt szívja, vagy mert a többiek is ezt teszik.
Azért egy felnőttnek biztosan van annyi esze, h mérlegeljen, ne majmoljon. Csak fel tudja fogni a kockázatát, és el tudja dönteni, h most mérgezi magát vagy sem. Nagyon nagyon béna dolog azzal takarózni, h ez stresszoldó, vagy mert más is csinálja vagy blablabla.
válasz | 2011-03-11 | 10:48
Már volt szívrohama is, és még az sem ijesztette meg :O
Az ilyeneken teljesen elképedek. Ennyire nem érdekli az egészsége, az életminősége, a házassága? :O
válasz | 2011-03-10 | 16:42
Szívrohama volt már, most már a szexuális élete is dugába dőlt és még mindig ennyit szív???
Az nagyon de nagyon sok és az ő egészségi állapotában nagyon veszélyes :O Ennyire nemtörődöm???? :O
válasz | 2011-03-10 | 12:31
Ha sportol, akkor lehet, h hasznos lenne egy izomlazító, általános masszázs. Ha pedig nem sportol, akkor lehet, h egyáltalán nincs hozzászokva ehhez a fajta mozgáshoz. Ebben az esetben pedig sportoljon.
Ha húzódás, akkor meg érdemes lenne utánajárni, nehogy még rosszabb legyen.
válasz | 2011-03-10 | 12:29
Miért ne lehetne? :/
Vagy lehet, h nálatok más a "helyzet" :D
válasz | 2011-03-09 | 15:05
Ezzel ugyanúgy nem mondtál többet, mint az előző hsz-ben.
Ebből nem derül ki, h görcsös (izom)fájdalom, húzódásos megerőltetés vagy mi.
Azért csak el tudja különíteni ezeket...jó eséllyel volt része már mindegyikben.
No meg nem mindegy a helye. Hogy most a combtőnél a "forgó" résznél fáj vagy meg tudja markolni (izom) vagy csont vagy ...
válasz | 2011-03-09 | 07:11
Brrr...mindenki síkosítót használ? Azzal hogy lehet maximálisan élvezni/érezni? Én egyszer próbáltam ki, de az addigi 100% élvezet helyett olyan 20%-ot éreztem, annyira sikamlott, csúszott. Brr....
 
válasz | 2011-03-09 | 07:09
Kérdés, h milyen fájdalmat érez? Begörcsöl? Mert az lehet pl magnéziumhiánytól. Ha ez áll fent, akkor pótolja.
Vagy esetleg nincs meghúzódva picit? Mert akkor bizony aktív mozgatásra erősödik a fájdalom?
Nyomásra fáj? Tehát ki lehet tapintani valahol?
Vagy egyszerűen az izmában érzi? Mint amikor sport közben a határait feszegeti az ember?
Nagyon nem mindegy, mi váltja ki a fájdalmat, mert ahány ok, annyiféle "orvoslás".
válasz | 2011-03-05 | 18:44
Nem az a lényeg, h itt mit gondolnak erről.
Az a lényeg, h te h viselnéd el, ha két másik férfi szexelne a barátnőddel. Érzékletesebben: két másik férfi csókolná, simogatná, nyalná, d*gná, élvezkedne vele.Ha nem zavar, nem leszel féltékeny, nem marad benned tüske, tessék csak.
válasz | 2011-03-04 | 10:23
Lehet, h számodra ez fura, nem vagyunk egyformák :)
válasz | 2011-03-04 | 10:22
Elhiszem, h pl egy buliban az első benyomás az első és utolsó esély, h összegabalyodjon 2 ember, de én nem ennek a híve vagyok.
Én előtte ismerkedek, megismerem a másikat jobban, nem egy óra után bólintok rá, h most járunk. Mondhatjuk úgy is, h barátsági viszonyból alakultak ki a kapcsolataim. Én legalábbis ilyen vagyok. Nem egy olyanra volt példa, h első benyomás nem volt a legpozitívabb, de aztán a barátság elmélyült, és összejöttünk.
Összegezve: sose első benyomás alatt véleményeztem, osztályoztam a barátokat, exeket.
válasz | 2011-03-04 | 08:57
"De most csajoknál is detto maximum havernak képzelik el a pasit ha nagyon nem az ő esetük, vagy számukra..khm..öö.. nem vonzó jelenség.."

Khmm.....nem érteni egyet, ne tessék általánosítani :P :)
válasz | 2011-03-03 | 08:57
Érdekes álláspont... ha tehát egy 5-ös nő nem tud extrát, akkor 5 vagy annál kisebb osztályzatú pasiban gondolkozhat csak? Már ha nagyon a besorolásoknál akarunk maradni :P
Jaaaajjjj...de nem csodálkozom, hiszen "ebben" nőttél fel, környezetedben is ezt látod :P :)
válasz | 2011-03-03 | 07:16
Én olyan kíváncsi lennék, h a szerencsetlen nevezetű fórumos az élet más területein hogyan is "teljesít". Mert kitartás, küzdelem, akarat híjján az ember semmit sem képes elérni.
 
válasz | 2011-03-03 | 07:13
Ez a statisztikák mögé bújás is vicces.
Mindenkinek már 5. alkalomra megy? Tökéletesen? Olyan szinten, h nem is kell csiszolni? Na neeeeee...ezt komolyan elhiszed??? :D

Az, h a 15 éves lánykák 10 % szűz, sajnálatos, de te választhatsz. Ha nem akarsz egy kis k*rvával összejönni, akkor nem jössz össze. Wow...ugye milyen érdekes?! :D Akkor keresel olyat, akit szeretnél. ja, h az munka, meg az ilyen lánynál teperni kell esetleg, küzdeni, nem azonnal (vagy pénzért) dobja szét a lábát? Hát...kitartás kellene. Hányan csalódtunk már sokat , olyankor hatalmasakat, és mégse vetetettünk véget az életünknek. És hányan élünk most boldog párkapcsolatban azóta? Itt a fórumon is vannak sikertelen házasságok, bunkó exek, stb...

Neked a fejedben van a gond, a világról kialakított képed. Csak azt látod, azt ismered, amit a statisztikákban olvasol, amit mesélnek, mert még soha nem tapasztaltál ezen a téren.
 
válasz | 2011-03-03 | 07:09
Tudod, mi az igazság?
Az, h menekülsz a probléma elől. 21 évesen ne mondd, h pár prostis szex után tapasztalt lennél. Az nem tapasztalat, az csak maszti egy hüvellyel...az nem igazi szeretkezés, nem igazi élmény.
Gyakoroltál? Mennyit? Kivel? A prostikkal? Hát, tudod, ők örülnek, ha minél hamarabb elmész, ergo az nem gyakorlás. És írod, h 18 évesen kezdted, a gyakorlást is vajon???Nem hinném. Mennyit áldoztál a technikák elsajátítására, begyakorlására, alkalmazására? Hónapokat? Nagyon nem hiszem...
Saját magad sem hiszed el, h jobb lehet, sose hitted el, ezért is nem sikerült semmi... Csodálkozol azon, h sz*rnak tartod magad a szex terén, és semmi sem változott? Jééééé...milyen meglepő!!! Elárulom, nem is fog, ameddig így utálod saját magad.
válasz | 2011-03-02 | 14:17
"Megjegyzem zárójelben, hogy miért költesz pénzt prostikra, mikor normális párkapcsolatot is kialakíthatnál egy nővel?Olyan félelmetesnek tűnik?"

Igen, biztosan :) Elég érdekes kép alakulhatott ki a fejében a nőkről, a párkapcsolatokról, ha egyből képes lenne saját magát kasztráltatni.
válasz | 2011-03-02 | 10:10
Férfiaknál a gyenge pont a szexuális teljesítmény. Ha valami nem úgy szuperál, ahogy kéne, ahogy szokott, még egy hadsereg se tudja elhurcolni a szakemberhez. Nagyon de nagyon ritka az, mikor felülemelkednek ezen és igenis összeszedik magukat és tesznek azért, h megmentsék a kapcsolatukat. De ez nagyon ritka, inkább elfogadják és próbálják elfogadtatni a nővel is, vagy csak folyamatosan terelnek, hárítanak, bepukkadnak, ha témaként feljön.
válasz | 2011-03-02 | 08:24
"Szeretem az ilyen "házi agytrösztök" elméleteit... "

:)
Amennyiben te teljesen normálisnak, egészségesnek tartod azt, h te kasztráltatni akarod magad véglegesen 21 éves létedre, tessék. De ha később megbánod, mert változik a gondolkodásmódod vagy egyszerűen kiderül, mi is okozza ezt a zavart nálad, akkor már késő bánat. De a te életed, a te döntésed :)
Az biztos, h ilyesmit csak fusiban fog bármi szakember is elvállalni, már ha egyáltalán elvállalják, aztán meg lehet aggódni a szövődmények miatt.
De csak tessék, csak nehogy 5 év múlva visszagyere, h de hülye voltál és de bánod :)
válasz | 2011-03-01 | 21:39
Én a helyedben előbb olyan szakembert keresnék fel, aki a kobakodban levő dolgokkal foglalkozik. Mert közel sem nevezhető megszokottnak, természetesnek, h egy egészséges férfi kezdetektől fogva ne is akarjon barátnőt. Ennek az okára azért érdemes lenne rájönni, mielőtt valaki is véglegesen megszabadítana a férfiasságodtól.
Bár nekem még a homoszexualitás is megfordult a fejemben, ha ennyire elzárkózol a nővel folytatott kapcsolattól, kudarcok érnek a prostiknál is....
válasz | 2011-03-01 | 15:50
Eleve nem hittél magadban, hiszen prostikhoz mentél mindig is. Ez nem most alakult ki, nem a kudarcaid következménye.
válasz | 2011-03-01 | 14:19
Ha nem hiszel magadban, akkor egyértelműen nem is lesz sikered a többi nőnél. Nincs önbizalmad, nem szereted saját magad. Ilyen hozzáállással nem is fogsz jobbat kapni, csak maradnak a fizetős prostik.
Ott a fejedben kéne helyretenni a dolgokat. Nézz körül és láthatod, h olyan pasik mellett is sétál egy nő, akiről sokan el sem hinnék. Tolókocsistól kezdve a vakokon át sok embernek van párja. De ha te ennyire feketén látod saját magad, nem is fog soha normális kapcsolatod kialakulni....ezt borítékolhatod.

Álomvilágban élünk? A te szemszögedből lehet, de az biztos, h semmit sem értem volna el az életben, ha ilyen szinten sötéten láttam volna a helyzetem.
válasz | 2011-03-01 | 10:15
Ez a lényeg! Van, aki nem tunyul bele a semmibe, hanem utána jár, mit is lehetne tenni. Akikről írsz, azok akarták a változást. Fontos, h az ember saját maga ismerje fel, h ez így nem jó, h hiányzik neki az intimitás, h szeretné, ha minden a régi lenne, és elhatározza, h mindent megtesz ezért.
Mert ő nem halálos beteg, nem fekszik egész nap, nem kell kiszolgálni, normális életet él, mozog, dolgozik, sportolhat, bármit tehet. Ez azért más, mikor valaki ágyhoz van kötve és úgy látják el. Neki adva van a lehetőség, csak el kéne határoznia, h igen, tesz érte.
válasz | 2011-03-01 | 10:11
Más kérdés az, h valaki türelmes fél, 1 vagy 2 évig, mert valami betegség miatt meghiúsul a szex. Na de az, h valakivel közlik, h "39 évesen húzd le a rolót, ennyi volt végleg, velem többet nem", na ez egészen más kérdés.
Más eset lenne, ha fizikailag képtelen lenne, mert mondjuk levágták volna neki (ilyen nem túl gyakori, de példának megteszi)...de abban az esetben is figyelne a partner vágyaira. Akkor is egyéb módokon a kedvére tenne, vagy kitalálnának valamit, vennének ezt azt. Az, h semmiféle szexuális játékra nem hajlandó, totálisan elzárkózik mindennemű testiségtől, inkább azt mutatja, h inkább lusta változtatni.
De tény, h nem azért kéne változnia, mert elvárják pl tőle, hanem mert ő akar még szexuális életet élni, ő akarja még azokat az élményeket, ő vágyik erre, ő tesz azért, h valamelyest javuljon a helyzet.
válasz | 2011-03-01 | 08:30
45 évesen lehúzta a rolót? :/
Az lenne a legjobb, ha megértené, h ez így nem egészséges. 45 évesen még igencsak aktívak tudnak lenni a férfiak. Nem vágyik a szexre? vagy inkább ez kényelmes neki és elfogadja? Hiszen ha szeretne szexet, azért tenni kéne, dolgozni érte, akár hosszadalmasan, kitartóan, de inkább azt mondja az egészre, h nincs szükséges rá.
Lehet, h neki ez így most jó, de az én véleményem az, h testi kapcsolat, intimitás nélkül 2 ember iszonyúan eltávolodik. Az érintés, a szeretgetés, a csókok, a szeretkezés, ezek mind "szükségesek ahhoz, h 2 ember közel érezhesse magát egymáshoz. Lehet, h lemondotok a szexről, de idővel majd észreveszitek, h mintha távolodnátok, enyhülne a szerelem/szeretet....és ha nem tudjátok visszacsalni az intimitást az életetekbe, hiszem, h annak a kapcsolatnak lőttek. :(

Én azzal nem értek egyet, h van egy probléma, azt el kell fogadni és kész ennyi, nem lehet több szex. Ha az ember akar valamit, akkor kész tenni érte. Számomra nincs olyan, h ennyi volt, kész. Csak akarni kell, csak utána kell járni, keresgélni, mi is segíthet, próbálkozni, gyakorolni, tenni, és örülni az eredménynek. Mert egyszerűen nem hiszem el, h egy 45 éves férfi azt mondja, h "hát jó, akkor ennyi volt, fogadd el". Nem hiszem el, h nem hiányzik neki az élmény!
válasz | 2011-03-01 | 08:22
Prostituáltakkal élsz nemi életet és csodálkozol, h gondjaid vannak?
Arra nem gondoltál, h te pont olyan típusú férfi is lehetsz, akitől az ilyesmi távol áll és pont emiatt vallasz kudarcot mindig?
Mi számít kudarcnak? Nem állt fel? Megszűnt a merevedés? A nő nem élvezte? Korán elmentél?
Nem lehet az, h nálad ez nem működőképes, ha egy olyan nővel vagy, akihez semmi sem köt? Nem ismered őket, nem szereted őket, és talán még mélyen tudat alatt az is zavar, h napi szinten 10-20-30 vagy nemtomhány pasi élvez rájuk/beléjük?

Én azt mondom, h amíg nem tapasztalod meg, milyen a szex egy olyan nővel, akit kedvelsz, akit kívánsz, akire vágysz, akit esetleg szeretsz, addig nem is tudod, milyen az igazi szex...egyszóval addig elég nagy butaságnak tűnik, h kasztráción gondolkozol...hiszen nem is éltél még át "igazi" szexuális élményt.
Azt sem értem, miért zárkózol el a normális kapcsolattól, hiszen kijelentetted, h ha ezután is szexre kerül a sor, az ugyanígy hivatásosokkal fog megtörténni. Érdekes álláspont, az okát fel kéne kutatni. Lehet, h 1-2 dolgot kéne helyretenni a fejedben és minden rendesen működne.
válasz | 2011-02-28 | 13:34
Olyan NINCS, h ezen a napom vagy azon a napom 100%-is nyugodt lehetsz, mert nem eshetsz teherbe.
Ilyen nincs, ezt hasznos megjegyezni. Az más kérdés, h a ciklus bizonyos szakaszaiban kisebb az esély, de az nem egyenlő a 0-val.
Amúgy az is sokat elárul az említett dokiról, h kőbe véste ezt a 11 napot. 28 napos ciklushoz köthető, de h ezt így ráolvassa minden, más ciklushosszú nőre...no komment.

Az esetedhez annyit: tök mindegy, h 1 mp-re dugja be, vagy 1 órára; tök mindegy, h 1 cm-re vagy tövig. Teherbe eshetsz, ha nem védekeztek! Ennyi.
válasz | 2011-02-26 | 00:39
"Anyám tyúkja ciki bugyit hordani? "
A poén az, h nálam fiatalabb és velem egykorú lányokon, nőkön szoktam bugyikat látni az öltözőben. És én se mondanám meg, h az az elegáns és kimondottan csinos öltözék alatt egy csinos bugyi rejtőzik. Szóval ez nem korfüggő..és lassan szerintem nem is elvárt divat a tanga :)
válasz | 2011-02-26 | 00:23
ÁÁááh, Hercegnő, olyan nincs.
Bele kell nézni a tükörbe, végigvenni a "fontosabb" külső jegyeinket, ezeket osztályozni, majd a végén magunkat is elhelyezni egy 1-től 10-ig terjedő skálán és ezzel be is skatulyáztuk magunkat :) Ezután hozzánk hasonló vagy kevesebb összpontozású partnerek után kell kutatni :D
Én nem tartom magam húdejónő-nek, mégis voltam együtt olyanokkal, akire elég sok nő irigykedett, és volt olyan exem is, akivel kapcsban tanácstalanok voltak az ismerősök, h ez most hogy is van, hogy akadtunk mi össze :D
válasz | 2011-02-24 | 14:30
Van férfi, akinek szinte semmi regenerálódási idő sem kell. Olykor olyan is tapasztalhat ilyet, akinél alapból nem ez jellemző.
A multiorgazmusosság lényege, mármint amit az ilyen című könyv is taglal, h magömlés nélkül élje át a férfi az orgazmus érzését. Hiszen az okoz energiavesztést, a magömlés. Anélkül pedig megmarad a merevedés, jöhet a következő orgazmus.
Igaz, én erről olvastam, és mesélték...de majd a tapasztalt férfiak megválaszolják :)
válasz | 2011-02-24 | 14:22
Ahogy már kismilliószor írtam, van egy szexuális fejlődési folyamat az ember életében. Ezeknek vannak behatárolható szakaszai, amik korhoz is köthetők. Ha valakinél ez a folyamat megáll, megreked akárhol, az ne várja azt, h a lépcsőfokok végiglépegetése nélkül eléri a végcélt.
Erről asszem 2x is másoltam be részt egy szex.pszicho könyvemből.

De ha konkrét akarok lenni:
Ha valaki 25-26-27 éves koráig semmiféle ingert nem érez a testének felfedezésére, nem indul el benne semmiféle szexuális vágy(akozás), az h várja, h orgazmusa legyen?
válasz | 2011-02-24 | 14:17
Mondogasd csak :) Ameddig ilyeneket írsz, gondolsz és "olvasol magadra", addig valóban nem is lesz változás.
válasz | 2011-02-24 | 13:55
Ezzel nem is vitatkozom.
Sajnos ez tényleg egy eléggé halott ügy. A pasi sem nagyon akaródzik változtatni, így lényegi javulásra ne is számítsanak. :/
Viszont ott a másik oldal, h egy házassághoz ugye két ember kell. Szerelem (erős érzelmi vonzódás, kötődés) és vágy (erős szexuális vonzódás) hiányában az ember mit is várhat? Egyáltalán h lehet úgy kimondani az igent, h ezek egyikét sem érezzük? :S
válasz | 2011-02-24 | 13:34
"Azt nem lehet addig megmondani, hogy egy új partner milyen hatással van valakire, míg meg nem próbálja."
De nézzük azt a korszakot, amikor még nem volt partner. Az a 20-on valahány év is teljesen "visszafogottan" telt, semmi ingerencia az önfelfedezésre. Mert az nem nevezhető ennek, mikor valaki lehuppan "na jó, akkor kezdjünk bele, lássuk, miről beszélnek" alapon és nekilát.
válasz | 2011-02-24 | 13:23
Annyira könnyű egyből hárítani. A másik a béna, a másik a hülye, le kell cserélni, problem megoldva.
Alapvető gondok vannak Aninál, aki még a saját testét se ismerte meg, nem tudja, mi hogyan esik jól neki. Nem tagadom, h a partner nem hibás, hiszen ő sem mutat túl sok affinitást. De én hiszem, h Ani nem menne sokkal többre egy másik férfival. Lehet, h jobban kívánná, jobban feltüzelné, de nem partnertől függ az, h önmagát sem akarja felfedezni, nem vágyik rá, nem is hajtja semmi ilyesmi...fiatalon se érzett eziránt vágyat. Lehet, h előrelendülne valamit, de attól nem változik pl Ani hozzáállása sem.
válasz | 2011-02-24 | 10:40
De ha olyat olvas, amiben van ráció, akkor azon is keres valami fogást, h csak azért is belekössön.
Szerintem teljesen felesleges már bármit is tanácsolni. Ha ennyire nem akar változtatni, tenni a változásért.magára vessen. Ameddig nem látja be, h önön maga a felelős ezért az állapotért, addig minden leírt szó csak falra hányt borsó.
válasz | 2011-02-23 | 09:53
Eléggé másmilyen csípő érzés az, ha egy megvágott sebet érzel, vagy ha a húgycsövedben, -hólyagodban van valami gond. Élesen elkülönül egy külső és egy belső fájdalom.
válasz | 2011-02-23 | 09:49
"Társsal sokkal több mindenen "bukhat el" az orgazmus, több mindennek kell együtt hatnia egymásra."

Igen, múltkor valami hasonlót is akartam írni. A szex az már 2 emberes, ott már "összetettebb" a dolog. Lehet, picit hülyén hangzik, de 2 ember az ugye több mint 1, és ha egyedül sem megy valami, az valószínűleg "nehezített" körülmények között sem fog, azaz kettesben.
Nem hiába kezd el az ember maszturbálni, felfedezni a saját testét, kiismerni, mi és hogyan esik jól neki. Ez egy eléggé alap "ingerencia" és akinél ez kimarad, ott talán később kettesben jöhetnek a gondok. De itt is vannak kivételek, akik magukkal sosem kísérleteztek, és mégsincs gondjuk az orgazmussal. Van ilyen, de szerintem nagyobb arányban fordul az elő, h ha egy nő semmilyen szinten nem ismeri a saját testét, vágyait, ott a szexnél gondok adódhatnak a kielégülésben.
válasz | 2011-02-23 | 09:45
"Es minek kelteni benne egy komplexust,mikor lehet Jolinak pontjo ugy???"

Jaj, ne már :D Pont te mondasz ilyeneket, aki nyíltan megszólja az ilyen és olyan méretek tulajdonosait? Aki ide olyanokat ír, h akinek ennyi alatt van, az menjen el a búsba, inkább ne is nőzzön? Aki szerintem a leglátványosabban próbálja a számára nem megfelelő mérettel rendelkező, férfi fórumolvasók önbizalmát leépíteni? Ne mááááár...
válasz | 2011-02-23 | 09:01
Sokakat zavar? A 12 éves KISfiúkat talán?
Ez annyira abnormális a számomra. Van egy természetes folyamat, elkezd nőiesedni egy kislány és ezt az első perctől szégyellnie kell? Még szinte meg sem jelenik rajta minden külső nemi jelleg, de már azokat, ami a mai divatnak nem felelnek meg, egyből tüntesse is el??? :S Milyen világ ez? 12 évesen nem azon kéne aggódnia, h most a fiúkák (akik már az agyongyantázott, retusált, férfimagazinokban látható indulnak ki) cikizni fogják-e emiatt, h ő elkezdett fejlődni.
Nekem is volt egy oszttársnőm, akinél látható volt 13 évesen, de most ezen nem kattogott az osztály. Igaz, az nem most volt, és lehet, h az elmúlt 11 évben ekkora változáson ment át a világ. Vagy csak én vagyok túl konzervatív :S
De akkor is az a véleményem, h egy általános iskolás, 12 éves kislány fejében még meg se kéne fordulnia annak, h ami ott lent neki kinőtt, az ciki, az leborotválandó :S
válasz | 2011-02-23 | 08:53
Az idézetből nekem 2 dolog jutott eszembe: agykontroll és a vonzás törvénye.
Nagyon jó gondolat és tényleg így van, használ :)
válasz | 2011-02-23 | 08:41
"12-13évesen már rém ciki egy kidudorodó bikini vagy tesinél átöltözésnél.. "

Öööö...ki is mond ilyet??? Egy 12 éves kislánynál miért ciki az, h nem gyantáztat fazont? :O TIZENKÉT éves KISlány.

Amúgy szia, csavargó :D
válasz | 2011-02-22 | 14:49
Ez nekem enyhén erőltetettnek hat. Elkezdtek huncutkodni és egyből bekapcsolod az agyad most-figyeljek-azokra-a-dolgokra-amik-tetszenek-benne részét.
Nem mondom, h ez rossz, sőt...de nekem ebben a "vonzatban" úgy hat, h nem akarod beengedni a mosogatásról, munkáról, főzésről, stb-ről szóló gondolatokat, mert kitúrod őket azokkal, amiket eszedbe juttatsz a férjedről. Félreértés ne essék, nem azt mondom, h ez egy hülye megoldás. Igenis izgató, de ettől te még képtelen leszel egy olyan állapotot elérni, amikor csak átadod magad az érzésnek.

Persze ez az én véleményem. De szerintem előbb az ember tanulja meg élvezni, érezni az élvezetet, az élményeket, az ingereket. Tapasztalja meg, milyen ezekben elmerülni, h totál kikapcsolunk mindent, csak élvezkedünk. Mármint akinek alapból nem megy az élvezkedés, annak szerintem ezt kéne előbb megtapasztalnia. A maszturbáció mellesleg nekem pont ebben segített. Akkor csak én voltam, én kényeztettem magam, belemerültem, átéreztem, élvezkedtem.
válasz | 2011-02-22 | 14:17
Te magad mondtad, h képtelen vagy kikapcsolni az agyad, ellazulni és csak úgy lenni. Erre mondta már a szakember is, h ehhez neked meg kéne tanulni kikapcsolnod az agyad. Ezt mi is nagyon sokat mondtuk, de legyintettél rá. Egyszóval: neked ez nem megy, meg kell tanulni. De te ilyesmire nem akarsz időt áldozni, mert szerinted ez hülyeség, ez semmittevés, haszontalan időpocsékolás. Na, akkor h is van ez?????
Abban igazat adok, h sok nőnek enélkül is van orgazmusa, DEEEEEE nálad nem megy az ellazulás, és ezért tenned kell. Ezt nem vagy képes felfogni. Másnak megy az ellazulás, az, h kiürítse a fejét, neked nem. Ez kész tény, te magad is beismerted. Tehát te magad belátod, h nem tudod kikapcsolni az agyad, most meg szó szerint hőbörögsz, h a fenének akarod ezt megtanulni, mert így időpazarlás, úgy hülyeség (hiszen más nők sem élnek vele).
Képtelen vagy meglátni a különbséget. Ha valamit a nagy többség nem csinál, akkor arra te sem áldozol időt, mert hát a többi embernek se kell azt megtenni. De neked pedig meg kéne, mert nálad az nem megy olyan automatikusan, ami sokaknál igen.
A vicces az egészben az, h te magad mondod, h kattog az agyad, h nem tudod, milyen totál kikapcsoltnak lenni. Erre mondják, h ezzel és azzal el tudod ezt érni és mikor gyakorolnod kéne, egyből a sarokba hajítod, mert ezt mások se alkalmazzák és mégis van orgazmusuk.

A hozzáállásod...azzal van a legnagyobb gond. És én is azt mondom, h addig nem lesz a szexuális életedben változás, amíg ezt be nem látod és amíg ezt egy külsőstől város el (h a te gondolataidat, a te hozzáállásodat majd ő fogja megváltoztatni).

Sokszor leírtam már, és most is leírom: te magad nem akarsz változtatni!
válasz | 2011-02-17 | 21:31
Fél a kenetvételtől? Mi abban olyan félelmetes? Nem lehet, h attól fél, h esetleg kiderülne valami turpiszság????
Minden esetre muszáj elmenned dokihoz, mert ez nem normális, nem egészséges.
És meg kéne említeni a párodat is a dokinak és majd ő eldönti, h ezt vajon tőle kaphattad vagy lefertőzhetted-e őt (ha máshonnan szedted össze) és majd ő tudni fogja, h a tartós gyógyulásod érdekében a másik felet is be kell-e majd vonni, h nehogy menjen az ide-oda fertőzgetés.

Mellesleg a te egészséged nem ér meg annyira a párodnak, h odatartsa magát egy aprócska kenetvéletért? :S
válasz | 2011-02-17 | 21:25
"Egyébként meg elmondom, hogy az elsö alkalom után azt mondta, hogy neki ez nagyon tetszik amennyire élvezni tudom ezt a dolgot és szeretne mindent megtenni a boldogságomért. "
Ez is kicsit azt erősíti, h ő elfogadja ezt a helyzetet, mert szeret. Neked tetszik, te élvezed és ezért ő is inkább rábólint, mert azt akarja, h neked jó legyen. Közben meg lehet, h majd leverné a pasit.
Mellesleg továbbra is enyhén hihetetlen momentumnak tartom azt, h egy ilyen szinten féltékeny férj egyszercsak közösen d*gja a feleségét azzal a pasival, akitől előtte rendszeresen elöntötte a méreg a fejét. Ha az lett volna, h alapból nem rendezett volna jelenetet, nem féltékenykedett volna, akkor nem olyan hihetetlen, de az előzmények fényében nekem inkább meseszerű ez az átváltozás...VAGY tényleg olyan szinten szeret téged, h ilyen szinten kontrolálja magát, h még azon se akad ki, h más kefél előtte.

A sértődés elkerülése végett kihangsúlyozom, h ez az én véleményem. Én ezt a sztorit igen nagy fenntartással kezelem. Ha valaki minden szavát elhiszi, tegye, saját döntése. Ez a net, anonim világ, messziről jött ember azt mond, amit akar :)
válasz | 2011-02-17 | 21:18
Az a baj, h ehhez sem úgy fogsz hozzá, h "jé, tök jó, lássuk, mit csinál", hanem úgy, h "a pszichomókus mondta, akkor csinálom, csak lesz belőle valami, bár semmi kedvem".
Feladatként fogod fel, nem lehetőségként, h megtapasztalj új dolgokat. Remélem, érzed a különbséget. Amíg nem változik a hozzáállásod (ehhez is), addig természetesen sasolni fogod az órát és az agyad se fogod teljesen gondolat-mentesíteni....hiszen nem teljes lényeddel szellemülsz ebbe "bele".

Én pl szinte vágyom az újra. Ha ajánlanak bármi új módszert...akár agykontrollon belül, akár más témában, lelkesedek érte és vágyom megtapasztalni. Tehát nagy különbség az, h valamit úgy akarsz megtapasztalni, h hajt a vágy, hajt a kíváncsiság, mint amikor csak leülsz és belekezdesz, h "na, csak lesz ebből valami"....

Speciel én nagyon várom a májust, mert megyek Domján Laci alap tanfolyamára ismétlőként. Igaz, csak 2 napra, de nagyon várom...és persze rendszeresen járok agykontrollklubba.
Talán segítene a lelkesedésed felkorbácsolásában az, ha olvasgatnál sikertörténeteket, azaz kinek miben segített. Az nagy löketet tud adni. Jobb, mint az, h a módszer csak úgy lóg a levegőben és nagyon semmihez se tudod kötni.
Mellesleg nem kell magadra erőszakolni a napi 20 percet. Domján is azt mondja, h 5 perc jó, 10 perc még jobb, 15 perc a legjobb, és napi 1 jó, napi 2 még jobb, napi 3 a legjobb. Na és ilyenkor szokták erre azt írni, h "hát nekem nincs naponta ennyiszer ennyi időm", és inkább bele se kezdenek, mert úgy értelmezik, h a napi 5 perc az semmi és semmire nem vesztegetnek ennyi időt sem. Pedig az a semminél sokkal több, de hát az ember lusta.
Én sem alfázok minden nap...sőt, nekem azok voltak a legmélyebb élményeim, amikor tömegesen csináltuk/juk. Pl.: tanfolyamon, klubban. Akkor hihetetlen mélyen érzem magam és annyira csodálatos. :)
válasz | 2011-02-16 | 22:14
Van egy olyan része a hsz-eknek, h "előzmény:". Ha valakinél ilyesmi szerepel a hsz-e végén, akkor látható, kinek az írására reagál.
Ha tehát az én "előzmény:"-em után nem a te nicked szerepel, akkor nem neked címeztem a soraidat :)
válasz | 2011-02-16 | 21:45
"Az eletben el akarsz erni egy dolgot.
Legyen az akarmi.
Ami nehezebben megy.

Erre valaki azt tanacsolja ,lazulj el.
Nem rohogod szembe? "

Őszintén kívánom, h egyszer eljuss egy olyan szintre, h megértsd, mit is takar az, amin most még csak jókat röhögsz. Akkor egy új világ fog megnyílni előtted. Tudom, h erre most is nagyot legyintesz, de talán egyszer...kívánom, h megéld azokat a csodákat, amiket most jelenleg te saját magad blokkolsz :)
válasz | 2011-02-16 | 21:41
Az érzésre figyelsz, kizársz mindent, nem érzékelsz szinte semmi mást, csak azt, amit átélsz. Élvezed az egyre erősödő élvezetet, ahogy lassan szétterjed, ahogy átalakul, ahogy "forrósodsz és egyre jobban lüktetsz", stb...ezt nem lehet ennél jobban leírni.
Tehát nem kavarog a fejedben az, h "orgazmus! orgazmus legyen már!", "orgazmust akarok!", "mikor lesz már orgazmus?", "most ez közelít az orgazmushoz?".
válasz | 2011-02-16 | 21:35
Előre bocsánat, ha tévednék,de...
Nekem ez a story túl-túl-túl szép, túl tökéletes. Adva van egy féltékeny férj, aki hipphopp megkedveli azt, h a feleségét más is dugja. Aztán adva van egy állítólag jómódú, sikeres, jól szituált férfi, akinek minden vágya, h egy férj-feleség-gyerek családba beköltözzön. A hihetetlenül jól kereső férj dolgot nem is említem, akinél a másik pasinak még több pénze van.
Dupla gazdagság, tökéletes harmónia, 3-as szex a férjjel és a másikkal, teljes boldogság...happy end. Ez nekem inkább hihetetlen.

Bár ha mégis valós, akkor sem értem, miért lett ez ide beírva. Mert véleményre kíváncsi, sejti is, h az emberek többsége mit is gondol, közben meg tojik a negatív kritikákra. Szóval nem értem, h miért tenné közzé ezt úgy, h előre tudja, h olyan véleményeket fog olvasni, ami neki nem fog tetszeni.
 
válasz | 2011-02-14 | 18:05
Még valami:
EZ szerintem hosszú távon egy halott ügy. Olyanoknál szokott működni a kever-kavar, nyitott kapcs, ahol eleve így állnak hozzá a dolgokhoz, eleve ebben a "szellemiségben" élnek. Viszont jelen esetben a férj , mondjuk úgy, h 9 évig el se bírta volna képzelni, h a nejével más is hemperegjen....és ez még enyhe kifejezés. Ő itt -az én értelmezésemben- elfogadta ezt a szitut. Vagy belemegy, vagy elváltok vagy együtt maradtok és csalod ugyanúgy a fejét. Nem hiszem, h felmerült volna több opció.
Szóval nem mindegy, h valaki erre nyitott, vagy egyszerűen rábólint, h najólvan.
Neked a legjobb ebben a helyzetben, nem kellett döntened. Tipikusan a "kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad" helyzet.

Bár kérdéses, h vajon ők mennyire hűségesek. Hiszen azt látják, h felváltva szexelsz velük. Ennyi erővel nekik is van "joguk" más csajokat élvezni, nem? Vagy lehet, h már meg is lépték ezt....
válasz | 2011-02-14 | 17:58
Érdekes az, ahogyan a férjedről és erről a másik pasiról írsz.
A férjed csaj egy amolyan mellékszálon említetted, semmiféle hév, szerelem, vágyakozás nem sütött az írásodból:
" A férjemmel nagyon jó a kapcsolatom, azt leszámítva hogy nagyon féltékeny típus és szinte mindig befolyásolni akar. "

VISZONT a másikról ezeket írtad:
-"Egyébként ö az a pasi akire mindig is vágytam."
-"képtelen voltam a szemébe nézni, mert teljessen megbabonázott a tenkitetével"
-"udvarolt a férjem jelenlétében is, ami nekem kifejezetten tetszett. "
-"élveztem hogy vele lehetek"
-"beindult a sexuális fantáziám és én javasoltam, hogy álljuk be a parkolóba. "
-"Megbánni nincs okom, mert elmondhatatlanul jó volt."

Na már most, ez nekem elég sokat elárul, de lehet, h félreértem. Adva van a férjed, akivel jó(!!!!) minden, de jön ez a másik, akivel minden fantasztikus, eszméletlen, teljesen elcsavarja a fejed, stb. Aztán megcsalod a férjed vele és valami már nem olyan. Vajon miért? Ez tök evidens. Aztán egyszercsak véget érnek a semmi-sem-volt-ugyanaz korszak, amikor beköltözik az, akivel félrementél. Vajon ez is miért? És onnantól teljes a boldogság a kicsi szívedben, mert hát ott van melletted.

Lehet, én értelmezem félre, de a véleményem, h a férjed már csak úgy megszokásból tartod magad mellett. A másik pasiért viszont oda meg vissza vagy. És ezt a férjed is látja, a gyerekeid is látják...hát...ezzel elég sok emberben "teszel kárt", de a te boldogságod a "legfontosabb".

Mellesleg azt sem hiszem el, h a férjed, aki anno féltékeny volt, hipp-hopp megenyhült, mikor beköltözött egy másik pasi, aki rendszeresen megd*g. Egyszerűen elviseli. Mit tehetne mást? Vagy ez, vagy nélküled. És van egy olyan sejtésem, h van olyan hülye, h annyira szeret, h inkább belement abba, h te mással is élvezkedj, csakhogy ne hagyd el :S
No meg azért a férfiaknál (és a nőknél is) inkább az a gyakori, h nem szívlelik, h a párjukkal más is élvezkedik. Főleg egy ilyen alapból féltékeny férj esetében.
De hát, ízlések és pofonok.

Majd milyen izgalmas lesz egy esetleges terhesség után menni apasági vizsgálatra, h most kitől is van :)
válasz | 2011-02-12 | 15:00
Ezt én is aláírom. Volt olyan kapcsolatom, ahol egyikőnk részéről sem volt szerelem, sőt, nem is éreztük, h valaha az lenne majd belőle, viszont a nemi vággyal nem volt semmi gond.
válasz | 2011-02-11 | 20:09
"hiszen tleg igaz,mindig az szívja meg aki szerelmes, önfeláldozóan."

Vajon melyik a jobb? Boldognak lenni vagy nem boldognak lenni soha. Huh, ez kicsit kesze-kusza lett. A lényeg, h aki "távolságtartó", sosem fogja teljesen beleélni magát egy kapcsolatba, sose fogja átélni azokat a szépségeket, élményeket. Persze igen, aki meg szívét-lelkét beleadja és koppan, az szenved, mint a kutya. De inkább megkockáztatom ezt, minthogy sose legyek igazán szerelmes, igazán boldog...ezekről az érzésekről nem tudnék lemondani csak mert félnék a fájdalomtól.
válasz | 2011-02-11 | 16:31
Ez azért nem olyan vidám dolog.
A nő a saját csalódásai miatt kétkedésben tartja azt a férfit, aki imádja. Egyszerűbben: azon csattan az ostor, aki pontosan nem érdemli meg. Ezzel még el is űzheti a pasit, hiszen az semmi biztosat nem tud. Hol szerelmes a nő, hol azt se tudja, mi van. EZ a folyamatos ingadozás, bizonytalanság simán megöl egy kapcsolatot...és aztán később sírhat, mikor hűlt helye lesz annak a férfinak, aki a csillagokat is lehozta volna az égről miatta.
Nagyon "szép" dolog az, ha így kontrolláljuk az egész kapcsot, de ezzel a másikat bántjuk és magunk se leszünk teljesen, önfeledt boldogok.
válasz | 2011-02-09 | 21:22
"Vegul aztan megtalaltam az igazit,de van egy regi udvarlom akiert meg faj idonkent a szivem."

Na, akkor majd ha bármi okból esetleg már nem fogod maximálisan érezni a férjed (pl.: szülés után satnya hüvelyizmok az intimtorna hiánya miatt), és kidobod emiatt, akkor legalább lesz kit elővenni :)
válasz | 2011-02-09 | 21:14
Érdekes, mert nem egyszer tanácsoltad azt a kérdezőknek, h folytassanak viszonyt a párjuk mellett. Ez nem amolyan "régimódi" stlye, nem?
Mellesleg mindig is kihangsúlyozod, h minél előbb jöjjön az ágyjelenet. Mintha még mondtad is volna, h erre az x. randin már ideje megejteni és ez az x nem volt olyan sok. SZóval itt van némi ellentmondás az "először legyek szerelmes és úgy feküdjünk le, mert szerelem nélkül ne mozogjon bennem senki" és a "minél előbb jöjjön az ágy, mielőtt még szerelmes leszel, h kipróbáld a másikat és még időben kidobd, ha nem oké" álláspontok között :)
válasz | 2011-02-09 | 20:33
1: igen, általánosságban beszéltem, de nem írtam sehol, h csak ezek érvényesek. Többször kihangsúlyoztam, h sokkal összetettebb és sok dolgon elcsúszhat az egész. Ezek csak kiragadott példák (!!!!) voltak azok közül, amiket ide mostanság vagy régebben írtak nők. Szóval megismétlem: nem mondom, h ezek általános érvényűek minden orgazmusproblémával küszködő nőre.

2: nem is azt mondtam, h az én -a te szavaiddal élve- "szükségleteim" az orgazmushoz szintén általános érvényűek. Te írtál egy általánosítást, miszerint az a nő, akinek nincs gondja az orgazmussal, bárhol, bármikor, bárkivel el tudja azt érni. Elnézést, ha nem így gondoltad ezt:
"Ha egy nő képes az orgazmusra, akkor ezt el tudja érni stresszes körülmények között is, el tudja érni ha kevés ideje van rá, el tudja érni olyan férfival is, akibe egyáltalán nem szerelmes, sőt olyannal is akit nem is kíván pont akkor semennyire."
Szóval szerinted akinek nincs gondja, annak sose lehet olyan, h nem jön össze az orgazmus. Ezt próbáltam megcáfolni, h ez nem egy kimondatlan törvény, összefüggés. Nem én vagyok az etalon, csak megjegyeztem, h nekem sincs gondom ilyen téren, mégis észrevettem, h ekkor és akkor bizony nem olyan egyszerű a "folyamat". Ezzel csak azt mondom, h az általad írt általánosítás nem állja meg a helyét. Biztosan vannak ilyen nők, ezt elhiszem, de mindenkire ráhúzni ezt nem lehet.

Mellesleg nem próbáltatok rájönni, miért kell lekapcsolva hagyni a lámpát? Szerintem igen jó kiindulópont lenne.
válasz | 2011-02-09 | 19:14
Vigyázz vele! Én próbáltam, igaz, nem orgazmusra.
válasz | 2011-02-09 | 19:12
Én nem csak a te párodról beszéltem. Ez azt hiszem, ki is derült az írásomból. Sokféle nő írt ide már be és én ezeket éreztem ki az írásaikból. De azt továbbra is fenntartom, h ha egy nő még magát sem engedi láttatni szex közben (villany lekapcs), akkor ott komoly gátlások lehetnek a háttérben. Nem tetszik magának a teste? Nem szeretné látni az élvezettől "eltorzult" (ezt a kifejezést én nem igen tartom idevalónak, de a nők szokták ezt használni) arcát? Vagy valamit szégyell, amit szex közben láthatsz? Akármi is az ok, ezek bármelyike elég egy szép nagy orgazmustalansághoz.

"Szerintem nem a körülményekben kell keresni a hibát. Ha egy nő képes az orgazmusra, akkor ezt el tudja érni stresszes körülmények között is, el tudja érni ha kevés ideje van rá, el tudja érni olyan férfival is, akibe egyáltalán nem szerelmes, sőt olyannal is akit nem is kíván pont akkor semennyire. "
Ezzel nem értek egyet. Nekem semmi bajom az orgazmussal, de ha olyan napom volt, vagy valami olyasmi történt, akkor egyszerűen érzem, h ebből nem lesz orgazmus...egyszerűen tudom, mikor vagyok olyan "állapotban", h még magamnak se tudnék orgazmust elérni. Továbbá nekem azokkal egy orgazmusom se volt, akikkel nem kötött össze erős érzelmi szál (szexkapcsok, lazább kapcsok). Ha pedig egy nő olyannal szexel, akit semennyire sem kíván, na arról no komment. :S
válasz | 2011-02-08 | 21:09
Gyöngykagyló megfogalmazta az egyik legalapvetőbb problémát: amikor egy nő úgy akarja elérni az orgazmust, h magát a szexet sem élvezi, a partnert sem kívánja. És itt most nem arra gondolok, amikor sok-sok próbálkozás után beleun az egészbe, hanem mikor a kezdetekkor se képes átélni ezeket. Mikor az érintés, a csók se váltja ki azt a kis szikrát.
Én azt hiányolom, h a szakemberek nem zárják ki a testi akadályokat. Mert igenis lehetnek ilyenek, ritkák, de lehetnek. Hiába írnak ezekről az okokról könyveket, ha tojnak rá és utána sem néznek...mondván, h nem gyakori, de közben meg több 1000 ember fordul meg nála az évek alatt...és ez elég nagy szám ahhoz, h pár embernél beköszönjön azért anatómiai probléma. De kicsi rá az esély, legyintsünk is rá! Jó módszer.

De tegyük fel, h tényleg elenyésző a testi probléma...és keressük inkább a megoldást a "fejben". EZ a rész hihetetlenül összetett. A régen átélt traumától kezdve a téves ítéleteken át a rossz nevelésig bármi okozhat a nőnél blokkot. És ugye a mindennapos dolgokat még nem is említettük: stressz, családi/munkahelyi gondok, stb...

Néha magam is meglepődök, h egy nő az adott helyzetben h vágyhatja az orgazmust, mikor a körülmények egyértelműsítik, h sosem lesz azzal az illetővel és/vagy abban a helyzetben és/vagy olyan módon és/vagy stb.
Gondolok itt arra, mikor eleve nem vágyik, vágyakozik a férfi iránt...mikor nem is képes rá férfiként tekinteni, és ezzel borul is a szex, a szerepek...a kielégülés. Vagy ha sokszor mérges, haragszik a férfire...a negatív érzések olyan "szépen" blokkolnak, h csak na. Igaz, ezek a partnerhez köthetők...de látható, h mennyi apróságon képes elcsúszni mindez.

Nem mellesleg én csöppet sem lepődnék meg azon, h egy olyan nőnek nincs orgazmusa, aki sok-sok-sok év alatt még egy villanyt se hagyott feloltani. Ez olyan szintű gátlásra utal, h azon csodálkoznék, ha képes lenne kielégülni. Persze ez az én véleményem.
 
válasz | 2011-02-07 | 20:54
Nekem úgy tűnik, h te szimpla szőrtelenítésre gondolsz. Hónaljkutya, láb, stb. De nem, jelen esetben a punci körüli szőrtelenítés volt a téma. És én (!!!!!) továbbra is azt mondom, h 13-14 évesen borotválni, gyantázni a puncit...khm...felesleges.
válasz | 2011-02-05 | 20:28
Nekem ott sántít valami, h ha kívánós lesz, gyors lerendezi magában fürdőben. Nem feléd közeledik, nem téged akar érezni, hanem csak az ürítést, egy érzést akar átélni, egy "huh, ok,megvolt" érzést és ezzel le is van rendezve.
Kérdés, h miért csak az ürítés hajtja? Mert ha ennyire van ingerenciája, akkor érthető, h gyorsan lerendezi és megy a dolgára. De vajon miért csak ez a cél? Nem élvezetes számára a szex? Miért azt kívánja, h gyorsan kiverje magának?
Nem azzal van gond, h masztizik, mert hát ez természetes. Az a gond, h mindezt úgy csinálja, h tudja, h kívánod, h igenis örülnél az együttlétnek, és mégis mindezek ellenére elvonul és lerendezi magában. :S
Szerintem ülj le vele és kérdezd meg, h miért a maszti van a szex előtt? Vagyis inkább miért a maszti van szex helyett? Nem kielégítő számára? Nem izgalmas? Valami másra vágyik?
válasz | 2011-02-05 | 20:17
Az én véleményem az, h korán érés ide vagy oda, egy 13-14 éves lánynak tök felesleges. Egyrészt nem hiszem, h olyan hihetetlenül zavaró lenne az a kis szőr ebben a korban. Másrészt honnan jöhet neki az ötlet, h ott sima akar lenni?
Lehet, h én vagyok egyedül ezzel így, de nekem anno magamtól nem jutott volna eszembe. Nem zavart, kevés volt, nem látja senki, akkor meg minek? Első barátom alatt viszont kipróbáltam, hiszen szóba került, hiszen "divat". Aztán megtapasztaltam, milyen és tetszett az érzés. De az biztos, h ha 20 éves koromig nem lett volna senkim, akkor magamtól le nem szedtem volna. Lehet, csak magamból indulok ki...számomra furcsa, h egy 14 éves lányka, magától kezdi el a puncija körül gyantázni...Bár a mai 14 évesekből kiindulva nem kéne meglepődnöm...már 12 évesen olyanokat csinálnak, h csak ámulok.
válasz | 2011-02-05 | 16:39
Ha jól olvasom, nem te gyantáztattál 14 évesen és borotváltad magad előtte is már ott lent :)
válasz | 2011-02-05 | 15:34
Most őszintén egy 14 éves minek gyantáztatja????? :O
Sőt, előtte borotválta...mikor kezdte? 12 évesen? 13 évesen? Ha már akkor odaengedte a pasikat (mert más okát nem látom, h szőrtelenítsen valaki ilyen kislány korban), akkor...huhh...
 
válasz | 2011-02-04 | 17:10
Majd ha egyszer elolvasod, miről is írsz, rájössz, hol is hibázol. A technika nem egyenlő csak a pc-izom mozgatással.
válasz | 2011-02-04 | 16:50
A könyvben olvasott technikára elegendő időt szánt? 1-2 hónap csak az előkészítése. UTána jöhet a próbálkozás, ami nem feltétlen hoz sikert eleinte. Tehát összeadva: napi gyakorlással is jó pár hónap.
És a kulcsszó a rendszeresség...önmagában és veled is, különben semmi haszna nem lesz. Ha pl 2 hetente egyszer gyakoroljátok közösen, abból nem lesz semmi évek múltával sem.
válasz | 2011-02-04 | 15:31
Bocsi, de elég nehéz elhinni, h nem megy neki. Feketén-fehéren le van írva minden, azt kell követni. Kitartóan, napi szinten gyakorolni, majd magában, majd veled...ez hónapok kérdése. Mármint csak a multiorgazmusos könyvben levő "technika" elsajátítása.
válasz | 2011-02-04 | 15:29
Gratulálok ehhez a tipphez! Sokat elárul rólad...csak gratulálni tudok.
válasz | 2011-02-01 | 15:51
Szerintem azért egy dolgot tisztázzunk. Számotokra (!!!) fűszer az, h a párodat más is d*gja. Azért ez a legtöbb kapcsolatban kicsapná a biztosítékot, és nem, ez nem a prűdség számlájára írható. Nem vagyok álszentek azért, mert ezt nem tartjuk esetleg normálisnak, vagy h nem csináljuk.
Neked az tetszik, h belegondolsz, h most éppen a párod egy másik f*rkat szop vagy mással d*g, élvezkedik, izzad össze a gyönyörben. Ez te vagy. Neked ez belefér, sőt, izgató, akkor örülj neki. De nem kell előre megszólni azokat, akik a szexet a párjukkal tényleg csak kettesben tudják elképzelni. Korlátoltak lennénk? Vagy álszentek? Nem hiszem. Számomra egy párkapcsolatban két ember van. Ebből kifolyólag a szexet is kettesben tudom elképzelni. És lehet,h furcsa, de két ember is kellően meg tudja fűszerezni a dolgokat. Szóval ehhez nem kell egy 3. ember...szerintem. És nem kell ilyen jellegű vágy, fantázia ahhoz, h a két ember őszintén megossza egymással, mire is vágyik.

De persze nem vagyunk egyformák, ez az én véleményem. Nekem rossz érzés lenne, ha tudnám, h Párom más nővel leli kedvét...nem is rossz érzés lenne, hanem egyszerűen undorodnék ettől. De ezt mi tisztáztuk is, ilyesmi nem fér bele a kapcsolatunkba. És még mielőtt ebbe bele lenne kötve, ez nem prűdség, ez nem birtoklás, kisajátítás, nem elvárás. Ez szerintem egy érzelmeken alapuló kapcsolat természetes "velejárója".

Amúgy azt írod, h nincs ez kimondva, h van a feleségednek pasija, utána meg azt hangsúlyozod, h őszintének kell lenni a kapcsolatban, elmondani a vágyainkat. Akkor ez h is van? Ez egy ilyen ki nem mondott dolog, amiről nem beszéltek, és közben megszólod azokat, akik nem beszélgetnek a vágyaikról? Ha jól értelmezem, ez nálatok is kimarad. Mert az írásodból az jött le, h nem úgy kapod el a feleséged (miután hazaesik a másik pasitól), h "ahhh, vele d*gtál? gyere és....brrr..." :P
válasz | 2011-02-01 | 10:46
Feltételezem, h azért választottátok ezt a legkevésbé hatásos fogamzásgátló módszert, mert nem lenne gond, ha mégis baba lenne belőle. :)
Igaz, 16 éves vagy, de ha már elég nagylánynak tartod magad a szexhez, akkor gondolom, utánaolvastál, mi minek a következménye, teljesen átlátod, hogyan is lesz a baba és h a megszakításos mennyire is hatásos. Vagy tévednék? :P
válasz | 2011-01-31 | 10:08
Ha reggel wc-zel , akkor már délután is érheti meglepetés a partnered.
válasz | 2011-01-31 | 09:49
Én azon csodálkoznék, ha ebben a kapcsolatban te boldog lennél, ha tökéletesen menne a szex.
Látszik, h te érzelmileg teljesen belemásztál. Te szereted, te boldoggá akarod tenni, azt akarod, h neki jó legyen...minden téren. Te megnyíltál neki, tudja, h mit érzel, sebezhető lettél, hiszen ő ezeket nem viszonozza és szóvá is tette, h valszeg nem is fogja. Nem tudom, mióta is tart konkrétan, de ha eddig nem érezte, h fellobbanni készül valami, akkor szerintem ezután se fog.
Egyszóval te ott vagy neki széttárt karokkal, mint egy céltábla, és folyamatosan attól rettegsz, mikor lép valami számodra fájdalmasat. Hiszen írtad, h kijelentette, h most önző lesz, most addig fog működni ez a kapcs, amíg megkapja, amit akar. Amint ez változik, habozás nélkül lapátra fog tenni. Már csak ez önmagában okozhatott neked egy hatalmas törést, egy hatalmas gátat.
Az érthető, h bizalmatlan, h nem "dől be " azonnal a szép szavaknak, hiszen meg lett bántva, és elég sokáig terrorizálva is volt. Ez még elfogadható, de h az ex hibái miatt bántson egy másik embert (pl.: h nem hisz neked, mert az ex is így kezdte)... bár ahogy észrevettem, ez így szokott menni. AZ új partnert büntetjük az ex tetteiért.

Összegezve: te mindent beleadtál ebbe a kapcsolatba, de mégis elutasítást, bizonytalanságot kapsz. Rettegsz attól, mikor dob ki. Hol azt mondja, h ezt lehet, h csak a szex tartja össze, hol azt, h lehet, jobb is, h nincs rendes merevedésed. Veled elvan, kedvét leli a dologban, biztonságot adsz, amolyan kis védőpajzs (lásd: szilveszterkor), nem is komoly a részéről és szerinte ez így is marad. Ezeknek a tudatában, egyáltalán nem csodálkozok, h nem hozod a régi formádat szex közben. Csak olvasd el, miket is írtál, a folyamatos félelem, h elveszted azt a nőt, akit te úgy szeretsz, mint talán még soha senkit.
válasz | 2011-01-30 | 17:22
"akkor kit érdekel, hogy a nedvek így-meg úgy..."
Igen, ez nagyon ismerős. Amikor olyan szinten "átszellemül" az ember, akkor semmivel se foglalkozik. :)
válasz | 2011-01-30 | 14:30
Ez valóban furcsa, h ennyire ódzkodik attól, h netán a saját nedvével találkozzon viszont. Eléggé megtörheti az együttlét hangulatát, ha neked ki kell rohannod megmosni, mielőtt ő szájjal hozzá érne :S
Ujjaidat nem tűri, a nyelved hidegen hagyja. Ez eléggé leredukálja a szexet, nem? Csak behatolás, pedig annyi minden élvezet van még ezen kívül :S
válasz | 2011-01-29 | 15:00
Hámlás, viszketés, égő érzés és pirosodás. Nem vagyok doki, de ezek a gomba tipikus tünetei.
Ha bármiféle allergiás reakció lenne a használt szerre, akkor inkább kiütéses lenne (szerintem!!!). Én a helyedben mindenképp megnézetném magam és a barátnődet is.
válasz | 2011-01-29 | 14:35
A probléma konkrétan az, h félsz attól, h fájdalmat okozol, ezért képtelen vagy a szexre, ugye?
Tehát azon a vonalon kéne szerintem elindulni, h elfeledd ezt a "fájdalomokozást". Mármint ha az kerülne inkább előtérbe, h te örömben és élvezetben részesíted a párodat, akkor lehet, h ez a probléma eltünedezne.
Amúgy ez végig jelen van? Mármint ha kézzel, szájjal, bármi más módon izgat, akkor képes vagy kellő merevedést produkálni és csak a behatolással jön a gond? Vagy ez az egész együttlétet meghiúsítja?
válasz | 2011-01-29 | 14:11
Pumpkin, nem is gondolja senki, h hencegnél. Na jó, van aki ezt olvassa ki a soraidból.
Ha jól értem, akkor az első együttlétkor történt egy kis baleset. Egy véletlen, fájdalmas mélyebbre hatolás kihat még most is a szexuális életetekre? Ez "csak" belerondít vagy teljesen lehetetlenné teszi a szexet?

Én amúgy ebben a helyzetben azt csinálnám, h a helyedben hagynám a barátnődet élvezkedni. Mármint h ő kedvére kényeztessen, izgasson. Sőt, akár az egész együttlétet teljesen ő is irányítsa. Így minden úgy történne, ahogy az neki jól esik. Nem lehetne véletlen fájdalmas mozdulat, hiszen ő érzi, ő irányít. Lehet, h nem jó ötlet, de én ezt kipróbálnám. Van még egy, kicsit "meredekebb" ötletem. Ugye az a baj, h félsz, h fájdalmat okozol. Látod, mikor is jön a konkrét behatolás és hopsz, jön a lankadás. Ezt ki lehetne küszöbölni úgy, h ha be lenne kötve a szemed, nem tudnád, mikor mire számíts. Ebben az esetben ugyanúgy barátnőd irányítani kedvére, ugyanúgy tudnád, h bármit is csinál, az nem fog neki fájdalmat okozni, hiszen nála az irányítás.
Nem vagyok szakember, ez csak egy ötlet. De szerintem segíthet, ha tudod, látod, és érzed, h barátnőd kedvére élvezkedik rajtad/veled úgy, h ő irányít, és így nem történhet még egy olyan kellemetlen baleset.
válasz | 2011-01-29 | 10:46
:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
És egyből lecsap rá :D De nem is akárhogy! Semmi "szia, szeretem a nagyot, betársulnál 3.nak?"! Neeeem, bele a lecsóba. Tojik rá, h van partnere, akit esetleg szeret, és nem akarja más nőbe mártani. Az mellékes. A fontos, h küldjön egy képet a f*rkáról. Nem "ha megkérlek, küldenél?", hanem "küldjél!". :DDDDDD
Érdekes filozófia, h egy ide beíró, párkapcsolatban élő férfira így lecsap :D Barátnő? Kit izgat? Küldje azt a képet, h megkaphassa azt a kegyet, h zserboval d*ghasson. :D
Azért nem mindennap látni ilyen kissé "parancsoló" hangnemben való felkérést egy intim fotóra egy vadidegen, kapcsolatban élő embertől. Sőt, semmi "szeretnéd?", ha jó a kép, akkor jössz d*gni :D
 
válasz | 2011-01-27 | 17:51
Nem is azt mondtam, h a nagy pocakra kéne gerjednie egy pasinak. Hanem azt, h ha egy nőnek meg is nő a hasa, attól a férfi tarthatja szexinek, kívánhatja. Szerintem :) Mert a kettő között van árnyalatnyi különbség: a nagy pocak miatt gerjed a pasi, vagy a nőre gerjed attól eltekintve, h most éppen gömbölyödik a hasa:)
válasz | 2011-01-27 | 17:19
Tehát te nem tartanád magad nagy hassal szexinek és azt hiszed, h ha így szexelnétek a férjeddel, akkor azért, mert nem csinálhatja egy szexi nővel?
Érdekes álláspont a tiétek.
Az én véleményem szerint egy nő nem lesz attól bálna vagy nemszexi,mert ott nő a hasában a pici. De persze biztos van olyan férfi, aki jobb nincs alapon csak rámászik a feleségére, ha már kívánós. Mármint azért nem mindegy, h picit hízik a nő, vagy 40-50-60 kg-ot szed fel magára. Utóbbi esetben tényleg előfordulhat már az, amiről te írsz.
válasz | 2011-01-27 | 16:09
Egészségedre!
További jó kalkulálást, számolgatást, méricskélést...és csak pontosan! ;)
És remélem, nem fog álmatlan éjszakád lenni azért, mert Ani nem küldött a férje péniszértől neked képet, h te megsasold, lemérd és véleményezd :)
válasz | 2011-01-27 | 16:06
"Szép lehet, de szexi nem. "

Ezzel azt mondod, h terhesen egy nőt nem kívánhat meg a párja? Mármint az én olvasatomban ha egy férfi szexinek tart egy nőt, akkor kívánja, ha nem tartja szexinek, akkor nem kívánja. De lehet, h a te olvasatodban mást takar ez a fogalom.
válasz | 2011-01-27 | 16:02
Minősítésről szerintem ne is beszéljünk, mikor egyesek egy embert csak a pénisze cm-ei alapján képes leírni, minősíteni. :)

A goldengate-et meg nem fogom azért nézegetni, h lássam, h egy farokról készített képre miket írtak mások.
1: engem mi a fenéért érdekeljen más farka?
2: nekem miért lenne bármi is másabb, csak mert x nő arra csorgatja a nyálát?
3: egy férfi egy kicsi része a pénisz, én nemcsak arra fókuszálok, ha megbocsátasz :)
4: már magát azt se értem, h miért nézegeti sok-sok másik férfi f*rkát egy nő..de biztos prűd vagyok, mert nem sasolom naponta az említett honlapot az új, feltöltött f*rokképekért :)
válasz | 2011-01-27 | 15:52
Orvos!
Ha van partnered, azt említsd meg a dokinak, vagy ő is menjen el kivizsgáltatni magát.
válasz | 2011-01-27 | 15:50
Érdekes dolog kicsit belegondolni, h ide vajon a nők hány %-a írta azt, h neki X és Y méret kell, a többi mehet a sunyiba.
Nem sok, sőt, mióta itt vagyok, szerintem 2 kezemen meg tudom számolni..és azért elég sok nő szólt ehhez a témához hozzá. Közhely lenne? Így is fel lehet fogni...
De ha most ebből azt hozod ki, h az ilyen iqlapok miatt "fogadják el" a nők az ilyen olyan méretű férfiakat, hát leesek a székről, az biztos :D
válasz | 2011-01-27 | 15:47
Nem, süti egy méretmániás. Ez ilyen egyszerű. Sztem előbb tudja egy pasiról, h hány cm, mint h h hívják és biztos szabócentivel vagy min vonalzóval rohangál mindenfele :D
Gonosz vagyok, ehehh...

Az végképp vicces, h ha egy nő pl nem tudja a párja méretét, ő jelentkezik, mert hát h néz az ki, h nem tudom mm-re pontosan, mekkora a pasidé. Ilyen nem lehet, ezt tudni kell, ez hasznos, ez alap és küldjed csak a képet és én majd megmondom, mekkora is, és h ez oké-e vagy sem :D
válasz | 2011-01-27 | 15:42
Ez már tényleg a beteg kategória :)

Képet kérni egy fórumos párjától, h megmondja, h most ok vagy nem :D Ez már enyhén nagyon beteges.
1: kit izgat, h az xy párjának a mérete a süti szerint jó-e vagy sem
2: ha valaki a süti véleménye alapján értékeli át a szexuális élményeit a párjával, azt csak sajnálni tudom
3: mi a fenének kell ennyire erőszakosan számszerűsíteni a méretet? a hosszának ismerete nélkül nem lehet szex? vagy akkor lesz jó szex, ha tudom, h x cm?

Ne máááár..komolyan???? :D
 
válasz | 2011-01-27 | 10:02
Persze, értem én ;)
És természetesen mindenkinek jól esik, ha dicsérik a testét mindenhol ;) Hiszen nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni amellett sem, h mennyi de mennyi élvezetet kapunk a párunk nemesebb szervétől ;)
válasz | 2011-01-26 | 22:12
"29-én kéne megjöjjön, szóval még van időm, de nagyon félek, mert nem szeretnék váratlan babát. "

MEGOLDÁS: tessék rendesen védekezni!
válasz | 2011-01-26 | 22:11
Van egy olyan érzésem, h ha nem lenne arányos a makk vagy lenne egy pici bibi valahol, ugyanúgy szeretné párod :)
És az a lényeg, h élvezi. Tök mindegy, h milyen, h görbe vagy vastag vagy 15 cm a 17 helyett.. a lényeg, h párod élvezi :)

A szexuális élmény összetett dolog. Aki mindent a farok hosszára eredeztet vissza, az szerintem nem is egy férfival szexel. Mert hát a teljes élményhez nem elég egy általunk tökéletesnek vélt pénisz, az élvezethez, az élményhez, az örömhöz, a kielégüléshez ennél több kell. Bár vannak olyanok, akiknek ennyi elég, csupán a farok méret alapján képesek véleményezni egy együttlétet.
válasz | 2011-01-26 | 11:46
Erről nekem egyből egy nemrég olvasott könyv jutott eszembe: Buja Zélandia. Akár tényleg igaz történet, akár fikció, a fenekelés, mint örömszerzés kulcsmotívum volt benne. A rabul ejtett nőt az őslakos nők legelőször jól elfenekelték, és el is élvezett. Utána bármikor szexet akartak, ezzel a módszerrel izgatták fel a nő(ke)t. Nem hiszem, h tényleg valós sztori az 1800-as évekből, de mindenesetre csak lehet benne valami. :)
Én szívesebben maradok a gyengédebb fenékpaskolásnál, bár lehet, h pont az folyna át igazi élvezetbe, ha durvább lenne, nem tudom :)
Kérdés, h az ilyesfajta izgatás hátterében mazo jellem áll, vagy egyszerűen rájött arra, h ez a fajta fájdalom nála orgazmusba képes torkollani és ezen kívül semmiféle "brutalitás" nem vált ki nála hasonló élvezetet.
válasz | 2011-01-26 | 11:41
Ebben a helyzetben biztosat csak a doki tudna mondani.
Ami így hirtelen eszembe jutott még az az, h közvetlen a vérzés jelentkezése előtt csináltad a tesztet. Anno nekem is pont ekkor mutatott 1 teszt pozitívat. A nődoki aztán elmagyarázta, h a menstruációra felkészülve nemtudommilyen hormon termelődik, amit az érzékeny teszt "összekeverhet" a hcg-vel. Ergo ha ebben az időben csinálsz tesztet és pozitív lesz, az lehet,h ettől van.
válasz | 2011-01-24 | 15:05
"Persze; állítottam, hogy a szárazorgazmus baromság. "

Köszönöm, erről beszéltem :)
válasz | 2011-01-24 | 14:55
Bocsánat, ha azt merem mondani, h nem egy ilyen témájú könyvet olvastam. És az említett 3 férfival is beszélgettünk erről. Kíváncsi voltam a tapasztalataikra, a megélt élményekre, ennyi. Szóval ha mindenáron piszkálódni akarsz, akkor ezzel nem jutsz előrébb, mert nálad sokkal tájékozottabb vagyok ebben a témában nő létemre.
A napi 2 adagot meg nem tudom, mire értetted.

Még csak annyit szeretnék mondani, h vannak dolgok, amikben nem hiszünk. Én sem hiszek az angyalokban, mások meg azokkal gyógyítanak. Utánaolvastam, és elég sok párhuzamot véltem felfedezni az angyalos dolgok és a vonzás törvénye között. Szóval ha a tematikáját nézzük, nem sok különbség van, én mégis maradok a vonzás törvényénél. Ettől függetlenül nem röhögöm ki azokat, akik angyalok segítségét kérik ebben-abban. Én nem hiszek bennük, de nem hinni valamiben vagy azt teljesen lef*kázni két külön dolog. Egyik egy álláspont, amit az emberek tiszteletben tartanak. "Te nem hiszel benne, hát jó!". A másik viszont egy rendkívül rossz tulajdonság, ami a tudatlanságra, korlátoltságra vezethető vissza. Azaz valaki nem ismer valamit, hall róla egy kis gondolatfoszlányt és minden megnyilvánulásával arra törekszik, h azt a hallott, ismeretlen dolgot megszólja. Nem képes elfogadni azt, nem akar abba bele se gondolni, mert kényelmesebb minden hsz-ben szinte leh*lyézni azokat az embereket, akiket ez érdekel, akik ezzel élnek. Ez annyira kényelmes, de azért picit szánalmas is.
válasz | 2011-01-24 | 13:28
Igen, bocsánat azért, ha úgy tűnt, h nem értenék egyet. Egyetértek, csak nem akartam 2 hsz-be szétszedni. Bocsánat, ha félreérthető volt.
válasz | 2011-01-24 | 12:38
Tudod, minél több hsz-ben próbálod lef*kázni ezt az orgazmust, annál inkább magadat járatod le. Hiszen olyan dolgokat szólsz meg (és ez még enyhe kifejezés), amikről nem is hallottál, nemhogy tapasztaltad volna őket.
De ez a te dolgod, csak tessék. Az, h te csuklóból kiröhögöd ezt, nem másokat minősít.
válasz | 2011-01-24 | 10:20
Na, már írni sem tudok :D
2 vasat egy tűzbe lett volna :D
válasz | 2011-01-24 | 10:19
Mindig olyan "szép" azt olvasni, amikor valaki már egy haldokló kapcsolatban kapálózik, de nem zárja le azt addig, amíg nem talál egy másik pasit. "Gyönyörű" dolgok ezek, de inkább nem véleményezem ezt a viselkedést, az ilyen embereket. Persze sokan azzal védekeznek, h nem tudják a teljes sztorit vagy h ők speciel áldozatok vagy blablabla. Érdekes magyarázkodások szoktak születni, h megnyugtassák a saját kis lelküket, h ők végül is nem tettek semmi rosszat, brühühü :D

Visszatérve a te esetedre: hónapok óta közeledsz a pasihoz és a szex után kezdesz el filozni, h miért is nincs lelkifurdalásod? No, ez végképp szép. Már ott be kellett volna kattannia valaminek, amikor elkezdetek találkozgatni, vonzódni egymáshoz. De ezt is tegyük most félre.
A legalapabb az lenne, ha most odaállnál a párod elé és őszintén elmondanál mindent. Bár van egy olyan érzésem, h nem fogod megtenni, max szakítasz vele...vagy talán azt se és egy ideig még megmaradsz ebben a "2 tüzet a vasba" állapotnál.
válasz | 2011-01-24 | 10:10
"Persze, korábban én is olvastam olyan cikkek /női magazinban.../, ami leírta, hogy a férfi számára valószínűleg nem volt kedvező a nővel való élmény, mivel "nem volt magömlés""

Na igen, a női magazinok és a bennük olvasható sok-sok "okosság, amivel többet ártanak, mint használnak. Amúgy ez a gondolat azt erősíti, amit lentebb is írtam, h ha már valami eltér a megszokottól (mert hát a férfiak nagy része el nem tudja képzelni, h az orgazmus szétválasztható a magömléstől), az biztos hülyeség vagy kamu. Ebben "nőttek fel", mindenhol ezt olvasták, hallották, így csuklóból le is hurrogják az egészet.
Végül is ezzel nincs baj, hiszen az ő életük, az ő élvezetük. Ők döntik el, hogyan szexelnek. Bár szerintem senki sem veszített azzal soha semmit, ha nyitott új, jobb, egészségesebb dolgok felé. De ez saját döntés.

"Persze, biztos van ilyen is, amikor a férfi valószínűleg tényleg csak "kamuzik", és az unalmas nőtől "akar szabadulni""
Ebből amúgy látszik, h aki ezt először lent említette, mennyire nincs képben az említett orgazmussal. Hiszen úgy képzeli el, h szexelnek, élvezik, aztán a pasi abbahagyja, h "drágám, elmentem, jó volt, köszi, jó éjt". Na ez a fajta hozzáállás sokat elárul, főleg azt, h az illető életében nem olvasott az ilyen orgazmusokról. Mert ha megtette volna , tudná, h ez nem egészen így zajlik.
Arról nem is beszélve, h egy kapcsolatban, ahol a felek már "összeszoktak"? megismerték egymás testét, reakcióit, ott nem lehet orgazmust hazudni. Aki képes eljátszani és a másiknak nem tűnik fel, akkor ott valami gubanc van. Hiszen elég csak a másik szemébe nézni, az elárul mindent.
Mellesleg az említett száraz orgazmus legtöbb esetben nem jön csak úgy. Nem hirtelen jelenik meg. Gyakorlás, tanulás előzi meg. Persze hallottam olyat, h valaki azért kezdett el ezzel foglalkozni, mert "véletlen" tapasztalta meg 1-2 együttlét alatt és megtetszett neki. Ezektől eltekintve ezt igenis egy folyamat előzi meg.
válasz | 2011-01-22 | 16:31
Ez azért abban az esetben nem teljesen állja meg a helyét, ha a férfinek nem elég 10 perc a "regenerálódáshoz". No meg ha a nő a f*rkát szeretné végig élvezni, érezni. Valóban élvezetes váltogatni a nyelvet, ujjat, f*rkat, de azért néha vágyhatnak egy kiadós szexre, ahol nem kell félni attól, h mindjárt elmegy a pasi és utána a nő csak a nyelvéből kap x ideig.
Szóval érdemes megtanulni leküzdeni a korai magömlést. Vagy ha nincs erről szó, akkor is elérni azt, h ne kelljen lassítgatni, másra gondolni, a f*rkat felváltani mással, h sokáig tartson a szex.
válasz | 2011-01-22 | 16:26
Az agykontroll az edzőtársakkal kapcsolatban merült fel. Mármint h aki nyitott az ilyesféle "külső-belső" sportra, az valószínűleg nyitott a "másmilyen" megközelítésekre is. Ezt igazolta az is, h jó pár edzőtársam is agykontrollos. Kis csapatban járunk agykontrollklubba :D
Amúgy igen, téged is beleszámoltalak ;)

A száraz orgazmussal kapcsolatban csak annyit, h ha ezt meghallja bárki, egyből röhög, legyint, hülyeségnek hiszi. Csak mert ő úgy "nevelkedett", h ha a pasi elélvez, akkor magömlése is van. Bár nem mindegy , ha valaki nagy szemeket mereszt az ilyesmire, vagy úgy kezdi el osztani az észt, h ezzel kapcsolatban még egy sort sem olvasott.
Én megtanultam, h az emberi testtel kapcsolatban semmire sem mondom azt, h lehetetlen. Nap mint nap új csodákat tapasztalok meg :)
válasz | 2011-01-22 | 16:20
Ahogy Case is írta, nem ritka, h terhesség mellett is menstruáljon a nő. De ahogy olvastam, ez nagyon fiatal terhesség lehet. És a terhesség alatti első ciklus során megjött vérzésre van egy spec kifejezés is. A lényeg, h ha eltér a megszokottól a mennyiség, a szín, az időtartam, az már jelenthet terhességet.
A halvány második csík is csík a teszten, szóval az elvileg pozitív (ami persze még nem azt mutatja, h 100%osan terhes vagy).

Én a helyedben figyelném a vérzést és ha rövidebb, kevesebb, stb, akkor az már a 2. jel a terhességre (1. a pozitív teszt).
Azt viszont nem értem, h külföldön miért ne mehetnél el orvoshoz. Ha tényleg terhes vagy, így is-úgy is látogatnod kell majd egy nőgyógyászt.
válasz | 2011-01-21 | 18:39
Hát, én kapásból tudok az ismeretségi körömben 3 ilyen férfit. Sőt, szerintem az igencsak haladó edzőtársaim is élhetnek vele, csak hát nem vagyunk ilyen közeli barátságban. :)
De nem lepődök meg semmin. Sokan az agykontrollt is durván megszólják, miközben elég sokan élnek vele. Bár biztosan van olyan, aki senkit nem ismer, aki ilyesmivel foglalkozna. Én viszont hiszek abban, h a hasonló a hasonlót vonzza. Karácsonyi bulin derült ki, h 4 edzőtársam végzett agykontrollos. Nem véletlen, h ezt a sportot űzik és ilyesmikre is nyitottak :)
válasz | 2011-01-21 | 18:25
Javaslom, h ha mindenáron véleményezni akarsz valamit, akkor előbb olvass utána. Az írásodból látszik, h azt sem tudod, a száraz orgazmus mi fán is terem.
válasz | 2011-01-21 | 16:43
Ezzel kapcsolatban egyetértek veled. :)
A jó szex nagyon fontos a jó kapcsolatban. De az már szerintem sok, amikor azért megy szét a pár, mert pl a nő ezt vagy azt nem enged. Most nem az orálra gondolok, hanem kicsit extrémebb (bár kinek mi az extrém?) dolgokra. Akkor már nem nyújt igazi kielégülést a "mezei" szex? Ezek a kis plusz dolgok megédesíthetik az együttléteket, de nem ezeknek kell megadni az "alap ízt". Ha már ezek nélkül unalmas, ha ezek nélkül a kielégülés nem olyan igazi, akkor érdemes elgondolkodni. Mármint konkrétabban h ha a pasi számára a p*nci vagy egy orál nem olyan izgalmas, neki az kell, h a nő torkán nyomja le a f*rkát, az már valamilyen szinten nem normális. Persze én nem szoktam nemet mondani semmire, szívesen kipróbálok bármit, de mindezt úgy, h tudom, h egy "normál" szeretkezéssel is képesek vagyunk elérni azt a szintű kielégülést.
válasz | 2011-01-21 | 16:34
Tudod, ezzel ici-picit magadat járatod le. Már ha szabad ezt mondanom. Hiszen ezt az oldalt is olvassák olyan férfiak, akik megtanultak ilyen módon élvezni.
No meg nem mindegy, h azt írod, h szerinted ez hülyeség és nem tudod elképzelni vagy azt, h ez egyértelműen hülyeség és a pasik ilyen olyan okok miatt "bújnak" emögé. Van különbség a kettő között.
De minek is írok bármit? :) Te hülyeségnek tartod, csak mert nem élted még át soha (no meg nem is akarod), más pedig nap mint nap ilyen módon élvezkedik. Jaj, bocsánat, szerinted csak színészkedik :P
válasz | 2011-01-21 | 13:52
"Tudod, hogy mi a pasinál a száraz-orgazmus? Baromság."

Néha azért nem kéne csuklóból ilyen durva ítéletet mondani olyan dolgokról, amiket te még nem tapasztaltál meg. Bár, ez a fajta véleményalkotás tőled megszokott :P
válasz | 2011-01-19 | 21:57
Ha nem sikerül vele megértetni, h az ő egészsége és a ti házasságotok forog kockán, ha ezek közül egyik sem fontos számára annyira, h elmenjen orvoshoz, akkor ...
Ilyenkor van az, h utólag döbben rá az ember, milyen hülye is volt, amikor a kapcsolata ráment (helyrehozhatatlanul), vagy akár az egészsége is.
válasz | 2011-01-19 | 21:51
Én elgondolkoznék, h az a bizonyos sok kapcsolatfelvétel még normális, vagy már kissé átlép egy bizonyos határon.
Nekem is van egy férfi barátom, aki most nemrég a kórházban kuksolt és bizony sok sms-t váltottunk, meg most otthon lábadozik, így áttértünk mailezésre. DE azért oda kell figyelni, h ha tényleg csak baráti viszony van a két fél között, az véletlen se hasson úgy, h több van mögötte. Gondolok itt arra, h felettébb gyanús, ha pl barátnőd rohan a telefonhoz, ha az csörög, vagy azt lesi, hívta-e vagy éppen neked mond nemet valamire, mert éppen azzal a pasival msn-ezik. Tehát ok, h jóban vannak, ezzel még nincs semmi gond, de ha már szinte a másik pasi eléd kerül, az ott gond. Tehát amit előbb is írtam, ha látszik rajta, h szinte madarat lehet vele fogatni, csak mert kapott egy sms-t/mailt a pasitól, akkor én ott már ici-picit gyanakodnék.
válasz | 2011-01-15 | 20:06
Ezeket komolyan írod? Ő borul ki? Ő ad időt neked? Ő nem fog ezért elhagyni? Ez komoly? Ha tényleg, én nagyon de nagyon elgondolkoznék ezen a kapcsolaton. De persze ez én vagyok.

Mellesleg te magadnak el tudod érni? Magadon szoktál kísérletezni? Szoktad segíteni a barátod? Konkrétan a behatolásra koncentráltok, h úgy juss csúcsra vagy egyéb módon is kísérleteztek?
válasz | 2011-01-14 | 22:19
Attól függ, számodra mit is jelent a lelki társ. Vannak olyanok, akiknek egy nagyon közeli, nagyon nyílt és őszinte, törődő baráti kapcsolatot annak mondanak,mások pedig túlontúl túlmisztifikálják, túl sok "természetfeletti", teljesíthetetlen követelményt támasztanak a lehetséges lelki társsal szemben.

De akárhonnan is nézzük, és akármelyiket is gondoljuk lelki társnak, szerintem nem egyetlen egy ember él a Földön ilyen. Ahogy a Nagy Ő-ből sem csak egy van. Szakmai ártalom, de sok-sok milliárd férfi közül a nő pont azon a földrészen, pont abban az országban, pont abban a megyében -esetleg városban, suliban- találja meg a párját, azt, akit neki teremtettek. Én hiszek abban, h van olyan ember, akivel érezzük azt a bizonyos pluszt, azt a bizonyos "igen, ő az!" érzést. De szerintem nem csak 1 ilyen ember jár kel a Föld nevű bolygón...nagy számok törvénye...és a milliárd elég nagy szám...mekkora az esélye, h a nagy Ő pont ott van, ahol mi? Na mindegy :) Ebből kiindulva én a lelki társat se egyetlen egy emberben képzelem el.
De ez is emberfüggő. Van, aki egész élete során nem találkozik, csak egy olyan emberrel, akivel érzi ezt, más meg minden második barátjában felfedezi. :P

Viszont szerintem ha a párunkban nem fedezzük fel a lelki összhangot, amit lehet lelki kapcsolatnak is nevezni, akkor a fene megette az egészet. Kihangsúlyozom, ez az én véleményem. Ebből következik, h Párom számomra a lelki társam és szerelem ide vagy oda, még nem találkoztam még egy ilyen emberrel (se barát, se rokon, se ex, se senki), akivel ez a bizonyos összhang, "egymásratalálás" meg lett volna. Bár jobban belegondolva, el sem tudnám képzelni, h mondjuk egy barátnőm a lelki társam legyen, Párom pedig ne. Az olyan furcsa lenne, h míg egy "szimpla" baráttal érezném azt a lelki kapcsot, de azzal az emberrel meg nem, akivel az életemet szeretném leélni. Ebből következik, h én lelki társat -ezek szerint- csak a párunkban tudok elképzelni :)
válasz | 2011-01-12 | 17:00
Szerintem nem elhanyagolható momentum, h ebben a gyermeki, álmodozó, csiki-csuki kapocslatban már 15 évesen átesett egy abortuszon. :S
válasz | 2011-01-10 | 23:04
Ezzel nagyon egyetértek.
Lehet egy aprócska zavaró tényező is, ami miatt a szex még nagyon élvezetes lesz, csak ahhoz mégis elég, h az orgazmusba bezavarjon. Ilyen nekem is van néha, egyszerűen érzem, h akkor és ott nem fog menni az orgazmus. Vagy néha lehet egy amolyan hirtelen, gyors együttlét is, ami pár perc, ami egy gyors ötlet. És mondjuk a körülmények miatt nem tudja elengedni maximálisan a pár magát (idő szűke, extrém hely, stb), és ennyi elég ahhoz, h ne legyen orgazmus. Ami persze nem zárja ki, h egy észvesztőt szexeljenek :)

Én amúgy találkoztam olyan nővel, akinek nem volt orgazmusproblémája, de előfordult, h egy kihajtott nap után vagy anyagi gondok miatt nem tudta úgy kikapcsolni az agyát, h a szexet orgazmus is kísérje. A pasija viszont olyan szinten akarta a nőnek az orgazmust, szinte már erőszakosan, h a nő nem egyszer megjátszotta. Nem azért, mert le akarta rázni a pasit, hanem mert kimondottan zavarta, h ennyire erőltette a pasi azt, h igenis márpedig lesz orgazmus.
válasz | 2011-01-10 | 14:30
Kedves BAby78!
Emlékeztem régről a nickeedre és visszaolvastam a régebbi hsz-eidet is. Meglepődve láttam, h még mindig amiatt a pasi miatt rágódsz, akiben már 2007 júniusában se tudtál maximálisan megbízni. Akkor is már erősen élt benned a gyanú, rágódtál. El sem tudom képzelni, miért húztad eddig a dolgot, 2011-ig :O

Továbbá azon is megakadt a szemem, h nálad nem új keletű ez a másik férfi iránti érdeklődés. Anno írtad, h 1 évig msn-eztél egy olyan férfival, aki nagy hatással volt rád, sőt, ha más körülmények között találkoztatok volna, akkor akár nemcsak a levegő izzott volna köztetek. És persze ez is a mostani kapcsolatod mellett volt. Azért ekkor is felkaphattad volna a fejed, h ez nem teljesen oké, h van valakim, de más tüzel fel. Ezt 2010 augusztusában írtad. Aztán szeptemberben pedig már azt ecseteled, h mennyire nem izgat a szex a pároddal és azzal, akivel neten ismerkedtél meg (gondolom, ez az előbbi msn-es srác), már meddig eljutottatok.
Minek kell még történnie, h beismerd, h a barátod és közted már nincs szinte semmi. Talán nem is volt...
3,5 éve se tudtál már benne megbízni, gyanakodtál, h megcsal. Eközben pedig te is neten keresgéltél pasikat, forró témákról msn-eztetek és vágytál arra, h másokkal is szexelj. Ezek azért nem azt mutatják, h bármiféle kötelék lenne még köztetek. És azért nem feltétlen ő a hibás. Persze ha megcsal, ő is hibás, de te maradtál veled eddig annak ellenére, h sejtetted. És bizony te sem voltál ártatlan bárány a netes ismerkedéssel, forró msn-ezéssel és ki tudja, mik történtek élőben (még ha megálljt is parancsoltál magadnak, képzeletben akkor is arra a másik pasira vágytál).
válasz | 2011-01-10 | 14:14
Az érdekes az egészben, h csak fogta. Nem simogatta, nem markolászta, nem csinált semmi olyasmit, amivel alvás közben izgatta volna magát, csak ott volt a keze. Ennyi. Ez még nem is az a engemannyirazavarhogynélkülemisizgatjamagát kategória. Én már azokat a nőket sem értem, akik olyan szinten "uralkodni" akarnak a férfin, h még a pornónézést, masztit is megtiltják nekik.

Ezt amúgy szóvá is tetted nála? Ha igen, akkor szerintem igencsak furcsán nézhetett, h téged az is zavar, h a keze hol pihen álmában :S
válasz | 2011-01-05 | 11:46
Azért szerintem igencsak köthető az agyhoz. Ha más gondolatok terelik el az ember figyelmét, egyből akadozik az orgazmus. Ha haragszunk a másikra, egyből akadozik az orgazmus. Ha túl sok stressz éri az embert, akadozik az orgazmus. Stb. Ezeknél nincs fizikai hatás, csak az agyban, a gondolatok, problémák, érzések. Tehát hiába csinál mindent ugyanúgy a férfi, ezekben az esetekben viszont előfordulhat, h nem lesz orgazmusa a nőnek.
Vagy pl ott van az az eset, mikor az ember álmában jut csúcsra. Egy álombeli fantáziálás segíti az orgazmushoz, miközben magához sem ér. De láttam már olyat is (csak videon), h a férfi magához sem nyúlt, feküdt, de addig fantáziált (nem aludt), míg el nem élvezett. Persze ez se gyakori, meg nem is menne mindenkinek, de azért látszik, h a gondolatok mennyi mindent befolyásolnak. Még ha csak arra gondol az ember, h felizgul, akkor fel is fog...a test követi az agy "parancsait".
válasz | 2011-01-05 | 11:28
Kérdés: ez miért zavar téged?
Mikor elolvastam a hsz-ed, az elején azt hittem, h valami durva dolgot fogsz leírni. Pl a barátod megcsalt vagy gyanakodsz rá vagy nem foglalkozik veled vagy stb. Erre mikor megláttam, mi is a "kapitális probléma", elmosolyodtam.
Ezzel amúgy mi a gond? Odanyúl, fogja álmában. Ez miben rossz? Miért kell erre választ, okot keresni? Én is ébredtem már nem egyszer, h a bugyimban volt a kezem, sőt sokszor nadrágon keresztül simogattam magam. Na bumm. :D
Amúgy megkérdezte Páromat és Ő erre annyit mondott, h olyan kényelmes póz fekve fogni. :)
válasz | 2011-01-05 | 11:25
Ezt nem tudtam :) Bár oda is írtam, h "szerintem".
Bár gondolom, ez is azoknál működik, akiknek megfelelő orgazmuskészségük van. Mivel az egész folyamat az agyban "kezdődik", ezért ha ott nem "tette még rendbe" a nő a dolgokat, akkor az ilyen összehúzódásokkal nehéz lenne orgazmust indukálni. Bár semmi sem lehetetlen...a háton is van olyan pont, ami izgatása teljesen olyan érzés, mintha a csiklót izgatnák :)
válasz | 2011-01-04 | 14:04
Nem szabad összekeverni a sorrendet. Az orgazmus váltja ki az összehúzódásokat, nem fordítva. Az összehúzódások nem fognak orgazmust előidézni...szerintem. Ennyi erővel az éppen vajúdó nők is orgazmusok sorozatát élnék át :P
válasz | 2011-01-04 | 12:27
Egyszerű a válasz: tabletta mellett nem menstruálsz a szó megszokott értelmében. Így ne is keresd azt a vérmennyiséget, amit anno "természetes" módon megtapasztaltál.
válasz | 2011-01-04 | 12:25
Konkrétan én nem érzem, h a méhizomzatom húzódik-e össze. Vagyis nem tudom ilyen élesen szétválasztani. Orgazmus előtt is már az alhasamon érezhetők az "előjelek". Ha mindenáron meg kéne fogalmaznom, orgazmuskor milyen összehúzódást érzek, akkor annyit tudok mondani, h ott lent mindenben érzem. Vagyis nálam legalábbis eléggé érezhető, össze nem téveszthető...bár akkor az ember nem erre szokott figyelni :)
válasz | 2011-01-04 | 12:00
Némely embernek teljesen felesleges is lenne felcsapnia egy ilyen könyvet, mert az agyáig se jutna el a mondandója.
De szerintem ez már nagyon OFF ebben a témában. Javaslom, folytassuk a Beszélgetünk-ben :)
válasz | 2011-01-04 | 11:47
Azért a női magazinokat ne hasonlítsuk össze ezekkel az emberekkel. Jó, nálad egy kategória, ezt elfogadom.
Mellesleg szerinted ha valaki egyetért pl Csernussal, akkor az egy olyan bólogató jancsi, akinek semmi önálló gondolata? Az meg se fordul a fejedben, h annak a szerinted "agyatlan" fajankónak is vannak gondolatai, véleménye, és ha ezeket mástól is olvassa, akkor arra rábólinthat? Nem, mert akkor egyből az illető "idióták" mögé bújik és mossa kezeit.
Ez is egy nézőpont...nem mellesleg egy rendkívül lesarkosított nézőpont. De talán nem kéne lehülyézni mindenkit, aki szívesen olvassa a fent említett emberek gondolatait.
válasz | 2011-01-04 | 11:35
"Amit te írsz ahhoz intelligencia kell,hogy együtt formálódjunk és vegyük észre egymás hibáit ,amit próbálunk tolerálni.Ismerjük egymást hogy a másiknak éppen miért van valami baja az nap..... "

Igen, igazad van. De én úgy vagyok vele, h ha egy férfi és egy nő szereti egymást, akkor a kapcsolat "fenntartása", "gondozása" nem egy hihetetlen nehéz, verejtékes munka. Bár ehhez szükséges mindkét fél akarata. Ha viszont tényleg szeretik egymást, akkor nem fognak hátradőlni és nézni, ahogy haldoklik a kapcsolatuk. Bár ilyenre is láttam már példát.
válasz | 2011-01-03 | 10:38
Én egy kicsit más véleményen vagyok.
Te azt mondod, h mikor 2 ember eljut arra a szintre, h szinte már utálják egymást, az annak köszönhető, mert nem ismerték igazán egymást, nem vették észre időben a jeleket. Ez részben igaz,de nem minden esetben. Mi sem vagyunk állandóak, nem lehet azt mondani, h mindenben ugyanazok maradunk 5-10-15 év múlva is. A körülmények változnak (új munkahely, költözés, családalapítás, stb), amik hatással lehetnek az egyénre, ezáltal a kapcsolatra. Ezeket a változásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az új helyzetben is meg kell találni a közös nevezőt, ami mindenkinek jó. Azzal egyetértek, h meg kell ismerni a másikat, nem egy idealizált képet kell megszeretnünk benne, és idővel meg majd hullik le a lepel az igazságról. De az eléggé téves elképzelés, h pl esküvőig megismerjük a másikat és onnan nem fog változni, az egy standard állapot és utána nem jöhetnek elő gondok, változások. Állandóan formálódunk és az egész kapcsolatra igaz, nem x évig.
válasz | 2011-01-02 | 18:31
2féle férfitípust vonultattál fel, de azért nemcsak ilyen férfiak élnek a Földön. :P

"Együttélésben előjönnek a hatalmi harcok:na majd én meg váltóztatom a másikat......aztán bele fárad az egészbe a kapcsolat.Aztán jön egy másik ....másik...Egyikre rá mondjuk töketlen,a másik bunkó,a harmadik meg csal...... "

Akinek az együttélés arról szól, h a saját értékrendje alapján formálja a másikat, az ne csodálkozzon, ha jönnek a viták, jön a belefáradás, kikacsintgatás, kapcsolat halála. Fontos, h a 2 ember tisztázza ki "mit hoz otthonról". Ugyanis amit az egyik hibának vélhet, az lehet, h a másiknál egy természetes dolog. Lehet, h azt a másik otthon úgy tanulta, úgy csinálta és korántsem lustaságól vagy gonoszságból folytatja ugyanúgy a párjával. Ezeket meg kell beszélni, nem egymásra ripakodni, veszekedni, megpróbálni átformálni a másikat. A lényeg, h az ilyen eltérő dolgokban is találjon a 2 ember közös nevezőt.
Lehet, h hülye példa, de ha a nő mondjuk a baracklevet szereti, a pasi meg a narancsot, akkor nem az lenne a cél, h a nő mindenáron rászoktassa a pasit a barackra vagy a pasi erőltesse a nőre a narancsot. Akkor vegyenek multit, ha azt mindketten szeretik vagy vegyenek mindkettőből. Tudom, h nem ilyen egyszerű problémák szoktak gondot okozni, ez csak egy példa volt arra, h az együttélés nem egy folyamatos küzdelem, nem arról kéne szólnia, h ki tudja a másikat a saját igényeinek megfelelően átformálni.
válasz | 2011-01-02 | 14:58
Nem véd és érdemes lenne 24 éves létedre picit komolyabban hozzáállni ehhez a kérdéshez. Gondolom, tudod, h hiába veszi ki, attól előváladék kerülhet beléd, amitől ugyanúgy teherbe lehet (!!!) esni.
Azt viszont roppant meglepő, h 3éves tabiszedés után se tudod, hogyan hat. Ez azért meredek, szerintem! Gondolok itt arra, h az már semennyire sem véd!

Javaslom, olvasgass a témában. És kezd az alapoknál.
válasz | 2011-01-02 | 11:23
Lehet valami abban, h depressziós, persze ezt csak egy szakember tudná megmondani.
Viszont írod, h az andrológiára se hajlandó elmenni. Ennyi "áldozatot" nem akar meghozni érted, a kapcsolatotokért, a házasságotokért. Semmilyen segítséget nem akar elfogadni, és ez nagyon nem jó jel.
Én a helyedben elmennék egy szakemberhez, akinek elmondanám minden gondját baját, h ő ezek alapján mire gondol és h vajon milyen módszerrel lehetne picit "feltornázni", h legalább segítséget legyen hajlandó kérni.
válasz | 2010-12-31 | 17:38
Ha igazán vágynál a szexre, akkor nem azt írtad volna, h de a nedvesedés az izgalom jele és mert nedves vagyok, fel is vagyok izgulva, hanem azt, h "igen, ismerem azt, amit leírsz, ezeket érzem is, nemcsak a nedvesedés mennyiségéből következtetek az állapotomra". De nem így tetted...továbbra is a nedvességből eredeztetsz mindent.

És az, h nem fantáziálsz másról közben és h akkor vele vagy, így hozzá köthető, ez továbbra sem azt hangsúlyozza, mennyire kívánod őt. Mármint nekem. Ezek olyan tényszerű megállapítások: vele vagyok, nem fantáziálok másról, nedvesedek, tehát fel vagyok izgulva. Nem tükröződik bennük semmi felfokozott izgalmi vágy, semmi hév, semmi olyasmi, h szinte elviselhetetlenül kívánod őt, h arról fantáziálsz nap közben vagy bármikor, h milyen lesz vele este, stb.
válasz | 2010-12-31 | 09:21
Mindig mindent a nedvesedésben mérsz. Legyen az a csók, az ujjazás, bármi. Mindig azzal jössz, h hova izgulj fel, mikor így és úgy nedvesedsz.
De soha de soha nem írsz a vágyakról. Pedig ez lenne a lényeg. Hiába áll tócsa alattad, ha semmi sem mozdul meg benned, teljesen hideg maradsz. Szerintem az már haladás lenne, ha egyszer az izgalomra nem a nedvesedés mértékét hoznád fel, hanem valami ehhez hasonlót írnál: legszívesebben leteperném, annyira kívánom őt és/vagy minden porcikám belebizsergett, beleremegett a kényeztetésébe és/vagy egyre elviselhetetlenebb lett a várakozás stb...
Persze nem pont ezeket kéne írnod,de valami hasonlót, amiből az jön át, h bizony az izgalmat tényleg a szexuális izgalomban "méred", nem pedig nedvesedésben.
A lényeg az izgalomban pontosan az a bizonyos "elvesztettem a fejem, annyira akartam, alig bírtam kivárni, legszívesebben soha nem hagytam volna abba, mikor lesz újra, annyira feltüzel, ahogy hozzámér, nyal, kényeztet, imádom a f*rkát látni, érezni magamban,kényeztetni" érzés...legalábbis én így tudnám megfogalmazni.
válasz | 2010-12-30 | 20:16
"persze anélkül is létrejöhet orgazmus, de az kb. olyan lenne, mintha masztival lenne megoldva a szexuális élete egy nőnek."

Igen, átélhet a nő orgazmust, de ott vagy agyon kell fantáziálnia magát, h elinduljon benne a csúcsponthoz vezető út, vagy egyszerűen olyan szerencsés alkat, h bármi hozzáér, azzal orgazmust tud produkálni.
A csókos rész viszont nagyon igaz. Nekem is volt olyan exem, akivel jó volt, de nem az igazi, nem volt meg már a csóknál sem az a bizonyos sok-sok kis hangya a testben...vagy h mondjam. Szerencsére Párom csókja (az az igazi, amikor csak egymásra figyel az ember) 4,5 év elteltével is lángra lobbant...OTT is ;)
válasz | 2010-12-30 | 16:15
"Az igazán jó szexhez szerintem valamilyen felfokozott izgalmi-érzelmi állapot kell, nulla agyalással..., vagy, ha lehet minimálissal."

Ha egy olyan férfivel bújik ágyba egy nő, aki szexuálisan felizgatja, akkor már egy érintés is elég ahhoz, h a nő minden porcikájával kívánja a másikat.
Ha alapvetően nincs meg a szexuális rezgés 2 ember között, akkor simogathatják egymást, nyúlkálhatnak egymásba, ott biza nem lesz semmi izgalom, semmi élvezet, semmi orgazmus.
válasz | 2010-12-30 | 13:36
Szia forbidden_feelings! :)

Elolvastam a történetedet és én az alapján 2 dologra tudok gondolni.
Az egyik az, h valamilyen szinten piedesztára emeled az unokatestvéredet és ezért érzed ezt a bizonyos imádatot iránta. Lehet, h valami régi tette, viselkedése váltotta ezt ki, h ilyen szinten ő a tökéletes nő, akinek az ölelése is már maga a gyönyör. Igaz, ezt csak te tudhatod. Mondjuk ebben közrejátszhat az is, h ritkán látod. Nem igazán ismered, csak amikor ilyen családi összejöveteleken együtt vagytok akár pár órát, akár pár napot. Ez nagyon kis szelet belőle, nem ismerheted az egész lényét, az egész személyiségét. Szóval ha így nézzük, ez alapján is valamiféle idealizálás. Tehát tudsz róla valamit, ezt magadban még kiszínezed, kipótolod a hézagokat, megalkotod a tökéletes nőt...miközben lehet, h nem is ilyen. Lehet, h ha napi szinten találkoznátok, megismernéd más oldaláról is.

A másik az, h tényleg szerelmes vagy belé. De ez így ebben a formában nem éppen a legjobb. Unokatestvérek vagytok, tehát még ha viszonozná is az érzéseidet, ez nem lenne egy egészséges kapcsolat, nem lenne jövője, hiszen nagyon közeli rokonok vagytok.
Mellékesen megjegyzem, h az ilyen alvás közbeni hosszas, nagy ölelkezés szerintem nem megszokott rokonokkal. Igaz, nekem nincs, csak 1 korombeli, férfi rokonom, de ő sem közeli, vagyis nem sűrűn találkozunk...szóval nem tudhatom, ez mennyire normális, alap egy ilyen szituációban. De szerintem akkor sem olyan természetes, h egy rokon fiú és lány így aludjon.

Amúgy fontos lenne megtudni, h a lány alapból h viselkedik az ismerős fiúkkal pl.Mert lehet, h ő ilyen hihetetlen közvetlen...az a tipikus ölellek, puszillak, birkózunk, hülyülünk. Mármint láttam már olyat, aki állandóan nagyon közel került mindenkihez a közvetlen környezetében...legyen az férfi vagy nő.

De még ha tényleg viszonozza is az érzéseidet, ez akkor is egy "halott ügy" szerintem. Nem egészséges. Viszont addig semmiképp nem fog múlni, amíg ilyen ritkán kaptok egymásból ilyen kis adagokat. Itt visszakanyarodtunk a legelejére, h akár szerelmes vagy, akár nem...ilyen kevés találkozás és kapcsolattartás mellett, valamilyen szinten biztos idealizálod. De persze ez csak az én véleményem.

Írtad, h voltál már szerelmes és az közel sem ilyen volt. Pedig a szerelemben - saját tapasztalat - ugyanúgy megvan az a bizonyos "csak érezzem a közelségét, csak ölelhessem, csak hallhassam a szuszogását" vágyakozás. H már ezek önmagukban örömet okoznak. Ezzel nem azt mondom, h te szerelmes vagy unokatesódba, csak azt, h amit te talán szerelemnek hittél, az mégsem volt az. De persze ez is az én véleményem...mindenki másképp éli meg a szerelmet. Viszont ha a barátnőidnél nem éreztél ilyenfajta örömmámort csak a közelségüktől, és az unokatesódnál pedig ezt érzed, akkor mégiscsak nem volt még részed barátnőkkel szerelemben.
válasz | 2010-12-29 | 13:56
Furcsa, mert múltkor az a bizonyos "toló" reflex megvolt, amiről írsz. Folyadék is távozott minden alkalommal, ahogy újrakezdtem. Most ezeket nem éreztem, de lehet, h megvoltak, csak egyszerűen más foglalta le az agyamat ( ;) ). Most az érzés az, ami rendkívüli volt.
Én az eddigi orgazmusok alapján olyasmire számítottam, h egyre erősebb lesz és elér egy pontot, ahol jön az orgazmus. Viszont nem tapasztaltam élvezeti görbén emelkedést, csak ezt a "monoton", erős érzést. Nem panaszkodom, mert ez így maga volt a....hmm...nem tudom leírni.
Az is érdekes volt, h ha abbahagyta Párom egy picit, majd folytatta, egyből ugyanolyan szinten élveztem. Nem voltak hullámvölgyek, az érzés egy szinten maradt. Ha viszont nem fáradtam volna ki annyira, szerintem a végtelenségig lehetett volna folytatni..legalábbis ezt éreztem.
De persze még "kísérletezünk", élvezkedünk ;) Köszönöm a bíztató szavakat és BUÉK Neked is :)
válasz | 2010-12-29 | 13:22
Megpróbáltam átlépni a határaimat, de fogalmam sincs, h ez sikerült-e.
Ugyanúgy megvolt az erős inger, viszont ezt hihetetlen élvezet is kísérte..nem úgy, mint mikor egymagam próbálkoztam. Lehet, h annak is köszönhető ez, h közvetlen előtte volt orgazmusom. Az érzés rendkívül erős volt, és nem volt az a bizonyos visszazuhanás, továbbá én nem éreztem folyadék távozását sem. Mármint nem is nagyon tudtam figyelni rá, nagyon semmire se figyeltem. Viszont Párom szerint sokkal de sokkal nedvesebb voltam. Mivel feküdtem, így nem lehetett annyira megfigyelni, h most ugyanolyan kis folyadékszivárgás miatt vagy az élvezet miatt.
Szóval most ugyanott vagyok, h nem tudom, hol vagyok. Hihetetlen mód élveztem, önkívületi állapotba kerültem, de ez folyamatos volt, nem erősödött és nem is tudom, volt-e ejakuláció (mint múltkor magamban). Miután abbahagytuk, percekig olyan érzésem volt, mintha még mindig izgatna Párom...ugyanolyan szaporán vettem a levegőt és remegtem.
válasz | 2010-12-25 | 11:42
Azt megkérdezted már tőle, h neki nem hiányzik az a fajta mozgalmasabb, pezsgőbb élet, ami régebben volt. Amikor szerveztetek programokat, amikor elmentetek erre-arra, amikor még élményekben gazdag volt az életetek és amikor még a szex is gyakoribb volt? Biztosan emlékszik, milyen volt az. Nem hiányzik ez neki? Ő teljesen normálisnak tartja, h 1-1,5 éven belül ilyen szinten besavanyodott? Bocsi, de ez a legjobb szó rá. Sehova se akar menni, mindenre nemet mond, szexet se kívánja, nincs semmi izgalom az életében, és nem vágyik semmi ilyesmire.
Ha kívülről magába/magára néz nem látja a különbséget a mostani és a 1,5 évvel ezelőtti énje, élete között? Vagy ez neki így jó, ahogy van?
Nem hiányzik neki a szórakozás?
Nem hiányoznak neki a veled átélt új élmények?
Nem hiányzik neki, h úgy élvezkedjetek egymással, mint régen?

Mellesleg ő tesz valamit azért, h ne úgy éljetek, mint a besavanyodott nyugdíjasok???? Vagy csak rád ripakodik, ha te valami változatosságot, izgalmat akarsz?
válasz | 2010-12-24 | 08:24
Köszönöm, de én is edzem az izmaimat. Igaz, nem KIT-tel (mert hát ez csak újkeletű név, de nem ő találta fel ;)).
Én most lényegében A multiorgazmusos pár című könyvben leírtakat tanulom, fogom tanulni...igaz, nem könyvből, hanem élőben :)
válasz | 2010-12-24 | 08:22
Bármilyen izomerősítést is végez az ember, hetek, hónapok kellenek, mire az az izom megerősödik. Pc-izmok esetében is min 10 hét tornáztatás kell, h érezhető legyen a változás.Szóval ha most 29-én nem lesz semmiben másabb, akkor se add fel,mert még nem csinálod elég ideje :)
válasz | 2010-12-23 | 20:50
Én úgy tudom, h Kriston Andrea szervez "privát" tanfolyamokat rendszeresen vidéki városokban is. Legalábbis múltkor engem is megkeresett egy ismerős,mert tudta, h érdekel. Ő mondta, h akkor éppen Szegeden lesz és csak ajánlás útján lehet bejutni "titokban" a tanfolyamra. Igaz, végül nem mentem el :P
válasz | 2010-12-23 | 20:47
Igen, ez lényegében az a gyakorlat. A vizelet elállításával érez rá az ember, mely izmokat is kell majd tornáztatnia, és ezzel derül ki, h mennyire van jó állapotban a pc-izomzat. Ezután lehet ráállni az edzésre, ami már szárazon megy, nem vizelés közben :)
Amúgy attól, h valaki el tudja állítani a vizelést, az a pc-izom még nem erős. Szerintem. Mert ezzel nekem sose volt gond, de mikor tornáztattam, erősítettem, akkor utána pár hónappal érezhető volt a különbség, akkor (és azóta is) külön tudom mozgatni, érzem. Én jelenleg most tartom erősnek.
válasz | 2010-12-23 | 15:58
Szerintem először olvass utána Aids témában és csak utána írj véleményt. A hsz-edből annyira látszik, h teljesen nem vagy képben. Ez amolyan tipikus beszűkült látásmód, h a melegek = aids betegek, meg h ők terjesztik.
válasz | 2010-12-23 | 12:50
Ha úton vagy, akkor sem iszol litereket. Nem mindegy, h 1 óra alatt döntöd le a napi 2 litered vagy egész napra szét osztva és ha utóbbi mellett jön az inger és vissza kell tartani, megint más, mint ha az előző esetben terheled a hólyagod.
Az izomerősség tesztelhető szimpla vizelés közben is, nem kell 2 litert belőtyölni, h pukkanásig feszüljön a hólyag :D
válasz | 2010-12-23 | 09:25
Spec én a durexet alapból nem szeretem, így még ezt se próbáltam ki. De szerintem akármelyik óvszerről is van szó, nem olyan hűdevastagok, h ne lehessen kibírni :)
válasz | 2010-12-23 | 09:24
Erről beszélek.Amikor wc-re kell menni, akkor szimplán megpróbálja elállítani a vizelést és ezzel megtudja, mennyire erős a pc-izomzat.
Viszont nem ezt írtad, hanem azt, h 3-4 litert igyon az ember és akkor menjen wc-re, ha már végképp nem bírja..és még ott is kínozza a totálisan telt hólyagját a visszatartással.
válasz | 2010-12-23 | 09:22
Te 19 vagy, gondolom, a barátod se sokkal idősebb.
Kérdés, h mi számít sok időnek? Nem tud erős merevedést produkálni vagy csak sokára? Vagy együttlét közben is enyhül a merevedés erőssége?
válasz | 2010-12-23 | 09:21
Látom, a hsz-emből megint nem jött át a lényeg. :)
Megpróbálom kicsit rövidebben: az ilyen mértékű hirtelen folyadékfogyasztást és a hólyag ilyen mértékű megterhelését én (!!!) nem tartom egészségesnek.
Az urológiai problémát szerintem sima vizeletürítéskor is ki lehet szűrni, nem kell ahhoz litereket magadba döntened és görcsölésig várni az ürítéssel.
De aki bevállalja, csinálja.
válasz | 2010-12-23 | 09:14
"Először csinálni kell egy vízterheléses próbát, hogy kizárható legyen az urológiai gond. Meg kell inni 2 l teát, vagy 4 üveg sört (kinek-kinek tetszése szerint), hogy a hólyag megteljen. A WC-re csak nagyon erős ingerkor szabad kimenni, és nem egyszerre szabad elengedni a vizeletet, hanem pici szakaszokban. "

Én ezen azért csodálkozok. Nem egy helyen olvasni, h nem szabad leterhelni a hólyagot. Erre itt meg arra buzdít, h nyomj magadba egyszerre 3-4 litert és csak akkor menj wc-re, ha már nem bírod tovább. Ezt a pillanatot sosem szabad megvárni szerintem :S:S:S
A másik az, h ilyen mennyiségű folyadék hirtelen vagy rövid időn belüli elfogyasztása sem túl egészséges. Vízmérgezésről is hallottam már. Vagy itt az a lényeg, h folyamatosan iszogasson ennyit az ember? Azaz fél napig folyamatosan igya ezeket az ember és majd fél nap múltán, totálisan, maximálisan feszülő hólyaggal menjen ki wc-re? Akármelyiket is kell csinálni, szerintem igencsak megviseli a hólyagot, szervezetet.
Igaz, egyszer alkalom, de na...
 
válasz | 2010-12-23 | 08:02
Érdemes lenne dokinak megmutatni. Mert ok, h nem kíséri semmi kellemetlen tünet, de ahogy írtad, szaporodnak. Ennek pedig utána kéne járni.
válasz | 2010-12-22 | 21:29
Akármilyen izgató is vagy, az nem magyarázat arra, h konkrét behatolás meghiúsuljon...rendszeresen.
Meg kell tanulnia kibírni az erős ingereket is, különben sose juttok tovább. Igenis szánjon időt arra, olvasgassa ezt a topikot és tegyen azért, h leküzdje a korai magömlést.
válasz | 2010-12-22 | 17:17
Nála a méret a minden. Mindent innen eredeztet és ide vezet vissza.
Ha azt olvassa, h egy nőnek nincs orgazmusa...akkor csakis a pasi mérete lehet a gond.
Ha azt olvassa, h ellaposodik a szex...akkor csakis a pasi mérete lehet a gond.
Ha azt, h megcsalja a nő a pasit...akkor csakis a pasi mérete lehet a gond.
Stb.

Csak azt nem veszi észre, h mindez őt is minősíti. Mindig jön azzal a pasival, aki "kékre d*gta" (az ő szavaival élve). De kérdés, h ez mégis h is történt? Úgy, h a pici száját ki nem nyitotta, csak hagyott mindent. Így könnyű aztán panaszkodni, ha azt várja, h a pasi gondolatolvasással kitalálja, mi jó és mi nem jó neki. Szóval az, h kifogott egy ilyen pasit és ez történt, ugyanúgy az ő hibája is. Persze akkor se ez lett volna a történet vége, ha mondjuk beszélgettek volna a szexről, a vágyaikról. Infok hiányában és visszajelzés nélkül mit vár az ember?:D
válasz | 2010-12-22 | 16:21
Tisztelet? Ugyan :)
Zserbo esetében nincs szó ilyenről. Neki az a minimum, h beletipor a másik lelki világába, csak mert az ő felszínes értékrendje szerint nem felelt meg neki a férfi teljesítménye. De nem elég neki ennyi, még a férfi maradék önbecsülését is szeretné kiirtani. Ha pedig élőben nem teheti ezt, hát itt teszi a fórumon azokkal, akikben van némi bizonytalanság. Alap, h azt érje el, h egy olyan férfi, aki az ő mércéje szerint "selejt" (ő használta ezt a kifejezést), más nőknél se próbálkozzon be, húzza meg magát és élje kis "silány" életét.
válasz | 2010-12-22 | 14:30
1 hónapja is ugyanezzel a problémával írtál be.
Érdemes lenni megmutatni a barátodnak a korai magölés topikot, és kezdjen el gyakorolni. 1 hónap alatt már elérhetett volna elég sok mindent.
válasz | 2010-12-22 | 10:56
Előtted hány nővel volt? 1-2-vel vagy jóval többel? Mert lehet, h hülyeség, de az is fennállhat, h ha 1-2 volt előtted, akkor nekik valami miatt volt kellemetlen az illatuk. Okozhat ilyet egy fertőzés, gomba (candida elterjedt), de akár a foggátló is, dohányzás. Persze ha 10 nő "előzött meg" téged, akkor kicsi az esélye, h mindnek lett volna valami baja. Akkor tényleg az lehet a háttérben, h egyszerűen nem tud megbarátkozni a női nedvvel.
Te véletlen nem dohányzol? Bár a sok húsevésre is hallottam olyat, h rossz irányba befolyásolja az ízét, bár lehet, h ez csak amolyan téves következtetés vagy én emlékszem rosszul.

Ha nincs semmi ok, h kellemetlen legyen az "ízed" és tényleg nem is az, akkor a barátodnak kéne kicsit helyretennie a dolgokat. El nem tudom képzelni, h mi taszíthat valakit a másik gyönyör nedveiben :S
válasz | 2010-12-22 | 00:14
Lehet itt a gond, h én rettentően próbáltam elemezni a helyzetet. :)
válasz | 2010-12-21 | 22:41
Ez végül is logikus, hiszen a szexuális életet nem egyedül éli az ember, hanem a társával. Így ami rá hat, az a másikra is és fordítva.
De szinte mindenre rá lehet ezt húzni egy párkapcsolatban...
válasz | 2010-12-21 | 22:37
"A legszebb az egészben, hogy szeretem, de mégis pokollá fog válni az életem, illetve pont ezért.... "

Ezt kell szerintem végiggondolnod.
Neked ez mennyire fontos? Mekkora áldozat tőled a mostani helyzet elviselése? Már most kiütköztek a különbségek?
Most még nagyon szereted és ez "segít" a helyzet elviselésében. De ha az embernek önmagát kell megtagadnia a másikért, azt az áldozatot nem mindenki bírja megtenni. Persze kérdés, h szerinted ezt hosszútávon tudod-e tartani, mert vannak olyanok, akik elfogadják így a másikat, jelenlegi helyzetben sem elégedetlenkednek, mert nekik így is jó, úgy is jó. Te vajon most így érzed vagy már most tombol benned a hiány?
válasz | 2010-12-20 | 15:37
Kérdés, h mikor jön az orgazmus akkor? Az ejakuláció előtt, közben, után? Vagy a sokadik után? Vagy az folyamatos, összefolyó érzés? Vagy sokszorosan ismételhető?
Vagy lehet, h ne is azt a bizonyos kéjérzetet várjuk?
válasz | 2010-12-20 | 12:39
Na igen, nem könnyű pont úgy helyezkedni, pont úgy mozgatni, h jó legyen. Tudom, h nyomást kéne kifejteni, próbáltam is, ami tőlem telt, de képzeljük el, h ezt önmagának az ember milyen sikerességgel tudja végrehajtani. Én szerintem kihoztam a helyzetből a maximumot.
Párommal is kísérleteztünk: mutató- és kisujj kint, középső kettő bent teljesen felfelé hajlítva (mintha a csontot fogná meg a férfi) és fel-le mozgás. Ott megvolt a nagyon kellemes érzés, de igazán most produkáltam magamban először ezt a hüvelyrászorításos-csepegéses-sokszori valamit.
Ami viszont nagyon de nagyon zavart, az a vizelési inger. Hiába írják mindenhol, h ez ezzel jár, akkor is rendkívül zavaró. :/
válasz | 2010-12-20 | 12:12
Akkor hogy érhető el, h legyen orgazmusom is? :)
És ha viszont nincs orgazmusom, akkor miért van az, h a folyadék távozásával teljesen visszaestem az izgalmi görbén? Mint amikor orgazmusom van, de mégse volt.
válasz | 2010-12-20 | 12:03
Nem nagyon tudom leírni,mit is éreztem...de számokkal talán érzékletesebb :D
Legyen 1 az az izgalmi állapot, amikor kívánom a szexet, 10 pedig az kielégüléses, feloldódásos orgazmus:
1: 1-->5-->9,9--> pár csepp--> 1
2: 1-->6-->9,9--> pár csepp--> 1
.
.
7: 1-->9,9-->12 (feloldódás, megszokott orgazmus nélkül)--> pár csepp--> 1

Tudom, béna ezt most számokkal illusztrálni.
válasz | 2010-12-20 | 11:58
De az a fura, h nem hagytam abba.Azaz mikor erősödni éreztem az érzést, akkor jött az a pár csepp és mintha az izgalmi göbén totál lezuhantam volna a legaljára. Tehát elvileg folyt valami, előtte emelkedett az izgalmi "szint", majd hirtelen visszaesés. De minden ilyen után 1-2 mp-cel ugyanúgy folytattam és azonnal felugrottam megint az orgazmus előtti érzésig az izgalmi görbén.
Elég nagy ingadozások voltak, ha azt nézzük, és nem kellett huzamosabb idő, h szépen közeledjek az orgazmushoz, hiszen mindig 1-2 mp izgatással ott voltam előtte minden újrakezdés után. De mindig ugyanaz ismétlődött....pedig adtam időt a "folyamatnak", de a 7. után már erőm nem volt folytatni.
Amit még megfigyeltem, h egyre erősödtek az érzések. Mintha már a megszokott orgazmus erősségénél is nagyobb lett volna, de mégsem volt az a "feloldódás". Vagy lehet, h pont ez a lényeg? H így lehet a végtelenségig folytatni?
válasz | 2010-12-20 | 11:47
Nem, nem, nem tengert várok és nem is olyan több méteres spricceket.:) Félreétettél vagy én írta rosszul. Az érzés miatt kérdeztem, h ennyi lenne vagy valamit elrontottam. Mert megvolt az a bizonyos nagyon erős,közvetlen orgazmus előtti érzés, aztán hirtelen ennyi. Szóval furcsának találtam, kerestem azt a "szokványos" feloldási érzést.

"a nagyon erős hüvelyizom összehúzódás - gyakorlatilag szinte alig tudja kihúzni ezt követően az ujját. "

Én is ilyesmit éreztem, csak nem összehúzódásokban, hanem úgy egyszerre, nagyon szoros lettem belülről.

"de a legvégén mégis valami hiányzik - pont, - ahogy Te is írod - az "intenzív feloldódás"."

Én még annyit se éreztem, mint te...ezt a lábrángásos-melegséges-izzadásos valamit. Úgy éreztem, mintha a végtelenségig tudnám folytatni, csak a 7. már kivett belőlem sok erőt. Érdekes mód utána viszont nem voltam feltuningolva. Tehát mintha lett volna kielégülés, de az a bizonyos orgazmus alatti "igen, ahh, ez az, huhh" érzés nélkül. Pont olyan, mint amikor véletlen pont orgazmus előtt van abbahagyva az izgatás. Néha történt ilyesmi "baleset" és ilyenkor nagyon halványan lehet érezni azt, h volt valami, de nem az a bizonyos "igen, ez így nagyon jó" befejezés.
válasz | 2010-12-20 | 09:01
Az emberi test csodákra képes és mindig tanul újat az ember.Miért ne kísérletezzen? Hozzáállás kérdése. Van aki nem süllyed mély apátiába , ha ez vagy az nem úgy jön össze nála, más meg olyan szinten kergeti,olyan szinten akarja, h az egész szexuális életét megpecsételi.
Én is tapasztaltam már meg nagyon érdekes dolgokat, így semmire sem mondom azt, h ez nálam tuti nem jön össze ;)
válasz | 2010-12-20 | 08:56
Ebből miért következne az, h a pasi hibás?
Ha a nő olyan férfivel van együtt, olyan férfivel szeretkezik, aki nem izgatja fel, akit nem kíván minden porcikájával, akkor annak a szexnek annyi. És ez miért is a pasi hibája? A nő van együtt azzal a férfivel, az ő döntése, így magának is köszönheti, ha nem izgalmas a szex.
válasz | 2010-12-20 | 08:48
Kíváncsi lennék a G-pontos orgazmust megtapasztalók tanácsaira. Mit csinálok rosszul? :)
Szóval régebb óta van G-pontos vibrátorom, évente ha egyszer előveszem. Ma itt volt az idei alkalom (:D). Videón azt láttam, h a pasi kimondottan fel-le mozgatta a behajlított két ujját, mert így lehet a legjobban ingerelni a G-pontot. Nő legyen a talpán az, aki ezt meg tudja oldani magának. Szóval maradtam a jó öreg ki-be mozdulatnál, bár azért felfelé is nyomtam. Jött is az inger, majd olyasmit éreztem, amit közvetlen orgazmus előtt szoktam.Ezt elég sokáig, majd egyre nehezebben tudtam ki-be mozogni, mintha akadályba ütköztem volna, majd még erősebben éreztem azt a bizonyos orgazmus előtti "feszültséget" és hirtelen minden abbamaradt és azért 10-20 csöpögött le a vibrin (guggoltam, így könnyebb hozzáférni). Majd kezdtem megint mindent az elején, nem kellett 20 mp, megint éreztem a megszokott orgazmus előtti erős "érzést", megint nehezebben tudtam mozgatni a vibrit, majd megint a végét kísérte jó pár csepp. Ezt így folytattam, kb 6-7x ismételtem. A 7. után -mondjuk úgy,- h nem bírtam, akkor volt a végén a legnehezebb már bent mozgatni a vibrit és akkor már nem csak pár csepp jött. Lehet, h a megszokott orgazmus érzését várom, és ezért furcsa ez az egész, de nem volt az a bizonyos intenzív "feloldódás". Vagy itt mást kéne várnom? Vagy valamit eleve rosszul csinálok?
 
válasz | 2010-12-19 | 12:48
"De bement ez szerintem az agyban dől el mármint a hölgynél ha akarja akkor megy és ennyi."

Ez nagyon így van. Amelyik nő szereti, élvezi, vágyik rá, annál érdekes módon nincsenek fennakadások, nem ütközik akadályba a férfi. De elég egy pici aggodalom, stressz a mindennapokból,és teljesen meghiúsulhat az anális behatolás.
válasz | 2010-12-17 | 08:57
Na azért nemcsak a férj a hibás.
Ha Ani nem volna évek óta olyan férfivel, aki már a kezdetekkor se tüzelte fel szexuálisan, akkor nem tartana itt. Persze sokszor elmondta, h jó ember, ebből és még pár megjegyzéséből kiderült, h szeretet-szeretetből szereti, sőt, azt hiszem, ezt ő maga is mondta. Mindemellett még magának se tud elérni semmit. Adjuk ezeket össze és kijön, h Ani se a szegény, ártatlan, szenvedő fél.
Azaz nem vágyik a férfira úgy igazán (igazi, szexuális forrongás nélkül meg ne várjon semmi élvezeteset az ember), nem volt lobogó szerelem sem (tudom, ez az én mániám, de én már csak olyan vagyok, h egy párnál alapnak tekintem a szerelmet...legalább a kezdetekkor), önmaga testét sem ismeri, sőt nem is vágyott arra sok-sok évig, h önmagának örömet szerezzen, nem hiányzott.
Persze ha ez még társul egy változni nem akaró férjjel, akkor kész is a mostani, -szerintem- reménytelen állapot.
válasz | 2010-12-14 | 16:48
Aki ne szed foggátlót, annak néha "rendszertelenkedhet", csúszhat 1-2 napot, stb. De ha egymás utáni ciklusoknál is zavar támad, azaz pl hamarabb jön meg mint 28 nap, vagy később mint 35 nap, akkor én annak utána járnék.
Sok minden befolyásolja a ciklusunkat, ezért 1x-2x-i alkalom még elnézhető, természetes...de ha pl 3-4-5-6-7 cikluson keresztül, az már szerintem közel sem tekinthető normálisnak.
Nekem is volt, h késett jó pár napot, annak tudom az okát, akkor azt hiszem kiléptem a 36 napos ciklusra, de aztán visszament 35 alá...de ha utána is 2-3-4x ilyen sokára jött volna meg, elmentem volna dokihoz.
válasz | 2010-12-13 | 15:08
"Ha gyorsabban ütsz mint az ellenfeled, akkor hamarabb találsz be, és te vered le az Ő fejét, nem pedig fordítva. Ez a harcművészet. "

Ez a küzdősport, ahol technikát tanulsz, fejlesztesz. Ilyen pl a taekwondo, amit én is évekig űztem. Idővel rájöttem, h ez nekem olyan üres. Viszont a harcművészet nemcsak puszta lépések, ütések, stb. sorozata. Ott nem annyi a tanulás, h újra és újra gyakorlod azt az ütést, hárítást, rúgást. Ott már használsz bizonyos "energetikai fogásokat" is, mélyebben beleássa magát az ember. Ez a nagy különbség...és a harcművészetek közé tartozik az általam lentebb említett kung fu és a tai chi is.
Ami engem kimondottan lenyűgözött, az egy olyan kicsi és szimpla ütés, ami méterekre löki el a másikat. Ezt kérhetnéd egy "szimpla" küzdősportolótól, soha nem tudná olyan kicsi ütéssel, mozdulattal megoldani. És tudom, erre szokott jönni az, h az ilyen városi legendák szépek, de blablabla...megsúgom, ezt láttam, 3 méteres távolságból.
Ahogy 2 éve is voltam Bp-en a Shaolin bemutatón.És nekem nagyon az az érzésem, h ott se csak annyit csináltak, h rúgtak, ütöttek, oszt de gyorsak voltak.
válasz | 2010-12-13 | 14:34
Lássuk csak...pl kungfu, tai chi..és mi a misztikum? A chi, a meridiánvonalak, a szervek ilyen-olyan funkciói, stb.
Az, h kineveted ezeket....a te dolgod. :) Unalmas lenne az élet, ha nem lennének közöttünk szkeptikusok. :)
válasz | 2010-12-13 | 11:04
A legtöbb keleti harcművészet olyan dolgokra támaszkodik, amik nem bizonyítottak, nem kézzelfoghatóak, sőt a nyugati szemlélettel egyenesen ki is nevetik...és mégis működik, használ, segít :)
Erről ennyit :)
Szép napot neked! :)
válasz | 2010-12-13 | 09:10
Ha annyira rossz dolog hinni abban, h mi irányíthatunk, h tervezhetünk, h megvalósíthatjuk az elképzeléseinket, akkor nagyon gonosz ember vagyok és dádá a fenekemre :D Nem holmi istenekre kenem a sikertelenségeimet, nem vagyok mazochista, h ha itt rossz, majd odaát jó lesz, stb... Én élem az életem, formálom, alakítom és teremtem. Ha ez ennyire szánalmas más számára, hát akkor ez van.
Aki szkeptikus, aki nem tapasztalta, mikre is képesek ezek a technikák, attól nem is lehet azt várni, h bármi jót is szól majd róla :)
válasz | 2010-12-13 | 08:53
Elfogadom a véleményed :) Ez is egy nézőpont.
Ha valaki nem akarja kihasználni az ezekben rejlő lehetőségeket, nem lehet ráerőltetni. :)
válasz | 2010-12-13 | 08:34
Akkor azt kérdezem meg, h ha folyton ilyen mélyen vagy az érzelmi skálán, akkor mitől is lenne jobb a helyzeted, az érzéseid?
Másképp fogalmazva: ha valaki a negatív dolgokra fókuszál, akkor szinte 0% az esélye, h boldog legyen.És ez most nem agykontroll, nem vonzás törvénye...ez egy teljesen alap dolog, érzelmi kérdés.
válasz | 2010-12-13 | 08:28
"A vonzás törvénye érdekes feltevés. Olyan tézisekre épít, mint pl. a magabiztos kisugárzás felkelti a bizonytalanok figyelmét, és hogyha szuszázod magadnak a Porsche-t, holnap reggelre a garázsodban lesz :-D. Na ez a humbug. Olyan, mint egy érzelmi MLM :-D (de ez csak magánvélemény, persze). "

Ha ezt gondolod róla, azt hiszed, így működik, ezt "hirdeti", akkor nem olvastál még a témában alaposabban.

"De az teljes mértékben irracionális, hogyha megtörnek, és súlykolják beléd; hogy megnyered a lottó jackpot-ot, akkor megnyered. Mivel arra nincs befolyása az agyadnak, sem a testednek."

Ez is egy téves gondolat az agykontrollról. Kicsit kiforgatod, kicsit eltúlzod. Látszik, h ebbe a témába se ástad még bele magad. Az agyad nem fog teljesíteni olyan "tervet", amivel kapcsolatban szemernyi kétséged is van.És mondhatod vigyorogva, önelégülten, senki nem hiszi el 100%-osan, h övé lehet a lottó ötös. "Közelebbi", valószerű célok megvalósíthatók és így az idővel tolható ki az a bizonyos "erről elhiszem, h megvalósulhat agykontrollal" határa. Lényegében az agykontroll is a vonzást alkalmazza,főleg akkor, mikor nem a saját testünkkel kapcsolatban programozunk, tervezünk. De ott is alap feltétel, h az ember képes legyen elhinni, h az a cél megvalósítható. Szóval az a bizonyos holnapra-ott-a-Porshe-a-garázsban túl távoli, túl hihetetlen és nem is fog bekövetkezni.
válasz | 2010-12-12 | 20:54
"ja, ez olyan, mint a "pozitív megerősítés meg stb." - mindig olyanok mondják, akiknek sínen van az életük. "

Bocsi, de ez tipikus reagálás. Abba nem gondol bele az illető, h a másiknak azért van sínen az élete, mert meglépett olyanokat, amilyeneket ő pl nem mer. Mindig azzal védekeznek, h "te jobban állsz", "te megteheted", "neked menni fog, mert..." vagy "te könnyen beszélsz, neked könnyebb". Az sose fordul meg ezeknek az embereknek a fejében, h ezért a másik is tett. Most nem a gazdag apuci kisfiáról beszélek, hanem más, szintén hétköznapi emberekről.
Hogy humbukk a pozitív gondolkodás?
Hogy humbukk a vonzás törvénye?
Hogy humbukk az agykontroll?
Annyira egyszerű ezt így rávágni mindenre, és azzal védekezni, h hát a másik milyen jó helyzetben van, ő könnyen beszél. Nem azt mondom, h most az ember ugorjon fejest mindenbe vagy h az magára erőltesse a pozitív gondolkodást, de azért ha valaki folyton az árnyoldalát nézi mindennek, negatívan vélekedik erről-arról...akkor miért is várja, h jobb legyen?

Nem letámadni akartalak, nem állt szándékomban, de most Thymiannal értek egyet. Lehet uncsi szöveg, de ha folyton azt gondolod, h de rossz az édesanyáddal vagy ha folyton fortyogsz, mert valamit keresztbe tett vagy csak szimplán a szemébe mondod, h ilyen és olyan, akkor attól mi fog változni? Semmi. És ettől miért lenne jobb? Nem lesz jobb.
válasz | 2010-12-12 | 10:55
Egyetértek :)
De tényleg kiakasztó, mikor valaki az ártatlan bárányka bőrben hüpphüppöl és magasról tojik arra, h van egy pasi, akit felszarvaz, és van egy másik, akit meg csak úgy talonban tart, de nem kell neki annyira, h tényleg őt válassza. De persze aztán jön a még nagyobb hüpphüpp, h az a bizonyos másik nem várt rá. "Miért nem várt rám, hiszen szerettem, és a szerelem a legerősebb és emiatt úgyis együtt leszünk újra, az új csajt meg kipöccintem a helyéről" és hasonló gondolatok még jobban erősítik az önzőséget. De h ezen fel vannak háborodva, h mégis milyen jogon jön ő össze bárkivel, hiszen ott van ő neki...az lényegtelen, h csak szeretőként, de hát nagyon szereti, még annál is jobban és ez nem elég egy pasinak? Hát úgy látszik, h nem :P
De az se mellékes - és ezt már párszor leírtam-, h ha egy pasi egy kapcsolatból rángatja ki a nőt, azaz képes elcsábítani egy sok éves kapcsolatból, akkor vajon ő nem fog ugyanígy koppanni? Jah, hát nem, mert őt nagyon szereti és ez vele nem fog megtörténni...na de azt is nagyon szerette eleinte, aki mellől el lett csaklizva...és a történelem ismétli önmagát. Ha már egyszer mutatott arra hajlandóságot, h megromló kapcsolatban a kilépés helyett a megcsalást választotta, akkor esélyes, h hasonló szituációban a jövőben is ez fog történni.
válasz | 2010-12-12 | 07:59
Javítás:
Bocs, a jelenlegi nem hiszi, h minden rendben van veletek, hiszen szakítottatok már, most is majdnem. De azt viszont nem tudja, nem is sejti, h felszarvaztad.
Jaj, de "szép" dolgok ezek....és főleg az, mikor a megcsaló, a félrelépő állítja be magát áldozatnak, h őt ebbe belehajszolták, vagy joga volt a boldogsághoz, vagy h nem tudta, h hirtelen mi is történt vele, vagy stb...
válasz | 2010-12-12 | 07:52
Jól döntöttél...nem is szabad olyan férfira pazarolni éveket, aki nem hajlandó segíteni egy kialakult helyzet helyrehozásán. Mert nekem teljesen az jött le,h te erőlködtél, beszélgettetek, de a másik fél a hallgatáson és az ideglenes javításon kívül nem igen tett semmit azért, h ez a házasság ne legyen halálra ítélve.
Az is furcsa, mikor valaki olyan szinten megváltozik egy kapcsolatban, h rámondja a szexre, h neki nem kell, neki elég a havi 1-2. Miközben régebben meg élt-halt érte, szinte bárhol leteperte a nőt. Jó, vannak olyan "megtérülések", amik hatására képesek bemagyarázni egy embernek, h a szex bűnös és gyereknemzési célon kívül nem "űzhető", de ha ilyen nincs, akkor érdemes kicsit jobban megnézni a szituációt...vajon miért jött ez a pál-fordulat?
válasz | 2010-12-12 | 07:43
Tudod, mi a sajnálatos, sőt szégyenletes ebben a szituációban?
Az, h még most se a meglévő, 4 éves kapcsolatod miatt aggódsz. Nem azon rágódsz, h megérdemel-e téged a barátod, aki szeret, aki azt hiszi, h minden rendben van, mert te megcsaltad, megaláztad...neeeeem. Téged csak az izgat, h egy másik férfi, aki nem volt hajlandó várni egy olyan nőre, aki kismajom módjára nem akarta elengedni a meglévő faágat, h elkapja az újat, továbblépett és h vajon el tudod el marni a jelenlegi, normális, nem szeretői kapcsolata mellől. Bocsi, de ez gusztustalan.
Az pedig végképp, h ha mégse sikerülne a kis szétszakítós, "én voltam előbb és akkor is az enyém lesz" akciód, akkor jobb nincs alapon ott maradnál a jelenlegi barátod mellett tovább hazudva neki és tovább várva egy újabb férfire, aki majd megint nagy hatással lesz rád, akivel megint meg fogod csalni a barátod, és aki miatt akkor talán majd tényleg szakítani is fogsz a jelenlegivel. Mert akármit is mondasz, meg fog történni...újra meg fogod alázni a barátod, mert már nincs köztetek semmi csak megszokás. Megcsalod, beleszeretsz másba és abban reménykedsz, h még működni fog köztetek?
Lehetnél annyira egyenes, h neki is adsz esélyt a boldogságra, ne melletted vegetáljon, miközben te más pasinak teszed szét a lábad és másokról fantáziálsz szerelmesen, miközben mellé bújsz az ágyba.
Nyers voltam? Lehet, de ez az igazság...ez a jelenlegi helyzeted a cukormáz körítés nélkül.
válasz | 2010-12-09 | 14:29
A csikló közvetlen, erős ingerlés hatására kiválthat a test más pontjain ilyen izomrángásokat. A lábrángás tipikus...nekem legalábbis akkor, ha Párom picit erősebben kényeztet. Ilyenkor szoktam jelezni neki, h gyengédebben csinálja. Az alhasi izmok rángása viszont általános jellegű. Magamnak sose produkálom, de ha Párom foglalkozik velem, az esetek nagy %ban megvan :D
Viszont a hüvely izmokra rászorítva ezek visszafoghatók...legalábbis sikerült így elmulasztanom a lábrángást is nem egyszer...mert akkor és ott az erősebb, picit kellemetlenebb csiklóingerlés még tetszett is,csak a lábam mozgása nem :D De általában nem szeretem az ilyen erős ingereket, ahogy Gyöngykagyló is írta, nálam is inkább a közvetett inger a kellemes.
...bár a nagyon erős, kellemetlenebb, közvetlen csiklóingerlés (amikor is előjön a lábrángás) sokkal hamarabb eredményez orgazmust...ezt is egyszer kipróbáltam :D De maga az élmény nem volt olyan katartikus, mint a "megszokott" módon elért orgazmusé.
válasz | 2010-12-09 | 14:02
Nem áll szándékomban.
Attól, h valaki azt mondja, h ez és az 100%-osan amaz, az ne feltétlen igaz mindenkire. Én érzem, én élem át, és ne akarja megcáfolni a saját tapasztalataimat. Az emberi szervezet néha érdekes dolgokat képes produkálni és ha abból indulunk ki, h jelenlegi állás szerint az orvostudomány nem szívesen igazol olyasmit, h akarat, gondolat ereje, agy hatalma, vagy netán a vonzás törvénye...szerintük ezek humbukkok, míg mások életét meg pont ezek mentették meg.
válasz | 2010-12-09 | 13:45
A közbeni összehúzódásokat nem kísérte semmi, semmi olyan orgazmushoz hasonló érzés, semmi "megkönnyebbülés", semmi az egész testen végigfutó érzés. Viszont amikor "végig" csináltam, akkor a végén éreztem az a "tipikus" orgazmus, amilyeneket át szoktam élni. Azzal együtt jött minden orgazmust kísérő "érzés".
válasz | 2010-12-09 | 13:39
"Ha érzett már olyat valaki, hogy a hüvelye pulzál, vagy az alhasában bizsergést, szintén pulzálást észlel. Ez a lüktetés is az orgazmus biztos jele. "

Én ezt megcáfolnám. Legalábbis nem ritkán fordul elő olyan, h izgatást picit abbahagyva ugyanolyan néhány, ritmusos összehúzódást érzek belül, mint orgazmuskor... de ezek száma lényegesen kevesebb és érzem is a különbséget, azaz h ez nem orgazmus.
Volt, amikor direkt ezzel kísérleteztem, h mikor éreztem, h kezdek közeledni (de még messze volt az orgazmus), akkor leálltam és jött ez a 2-3-4 összehúzódás, majd folytattam és megint leálltam olyan fél perc múlva, ismét éreztem az összehúzódásokat, de ezek egyértelműen nem orgazmusok voltak...az csak a végén jött :)
válasz | 2010-12-09 | 13:34
Észrevettem, h folyton a nedvesedéshez méred az izgalmi szintedet. Nem azt mondod, h fel voltál izgulva és ezért nedvesedtél, hanem azt, h nagyon nedves voltál, szóval akkor elvileg fel is voltál izgulva. Számomra ez nagyon furcsa és kicsit ellentétes következtetés. Ezt érzi magán az ember, h "bizsereg" lent, h vágyik a másikra, h akarja...ezeket érzi, nem pedig a nedvesedés alapján állapítja meg, h "na most nedves vagyok, akkor fel vagyok izgulva".
válasz | 2010-12-09 | 09:14
Ha valamit tudsz, ha valamiben biztos vagy, akkor nem tud elbizonytalanítani. Ha te tudod, h átéled az orgazmust, akkor mondhat bárki bármit, h nincs orgazmusod, akkor is tudod, h van. Ez ilyen.
De ha azt mondja, h látja rajtad, h nem 100%ban a szexre figyelsz, h nem zárod ki a külvilágot és nem dobod félre minden gátlásod, akkor abban lehet valami...
válasz | 2010-12-08 | 18:25
Ha már magadtól kérdezed, akkor biztosan nem éled meg. Ez olyan, mint az orgazmus...az ember érzi, tudja, ha átéli..ha viszont magában morfondírozik, h ez vajon orgazmus volt-e, akkor biztos lehet benne, h nem (szerintem!).

A feloldódás nálam azt jelenti, h nem szégyellősködök. Nincsenek gátlásaim, nem érdekel, h most ilyen a hasam, olyan a fenekem, stb. Meg merem mutatni, mennyire is élvezem. Mert ugye sok nő takarja az arcát, visszafojtja a hangját vagy eleve lekapcsoltatja a lámpát. Ha egy nő képes fedetlen arccal és testtel élvezni azt, amit kap és nem fog vissza semmit (mozgást, hangját), akkor ott már beszélhetünk feloldódásról. :) De ez még mindig nem minden, hiszen ha máson kattog az agya, akkor nincs ott teljesen, nem tudja teljesen ráhangolnia magát.

Szóval én a saját tapasztalatom alapján úgy fogalmaznám ezt meg, h ha egy nő gátlások és takargatások nélkül képes teljes mértékig élvezni valamit és ezt úgy teszi, h semmiben nem fogja vissza magát (nyögés, beszéd, mozgás, stb...), továbbá 100%-ig csak a szexre fókuszál, azaz akkor és ott csak magára, a párjára és az élményre figyel, akkor ott beszélhetünk arról, h a nő teljes mértékig feloldódott és nyitott.
válasz | 2010-12-07 | 15:32
Nem az a lényeg, mert az összes síkosítóval be lehet nyúlni, hiszen "oda" valók :) A lényeg, h ha olaj alapú kerül bentre, az roncsolhatja az óvszer anyagát. És mivel mi ezzel védekezünk, ezért nálunk csak a víz alapú síkosítók jöhetnek szóba.
válasz | 2010-12-07 | 15:09
Nem kell tv a hálóba :) Nekünk speciel egyáltalán nincs :D
Így nem kell aggódnunk ilyen "figyelemelterelő" tevékenység miatt :)
válasz | 2010-12-07 | 13:52
Pontosan ezért keresek víz alapú síkosítót, mert abban nincs olaj, így nem árt az óvszernek.
És nem krémet keresek, hanem kimondottan olyan "anyagot", ami nagyon síkosít, amolyan tipikus nedves, vizes hatást kölcsönös. Erre pedig nem jó egy testápoló, egy krém...a masszázsolaj ezeknek a kívánalmaknak eleget tesz, csak ugye olaj--> vigyázni kell, h nehogy "oda" kerüljön belőle.
Síkosító pedig nedves hatású, látványú.

Továbbra is várom a véleményeket tapasztalatokat :)
válasz | 2010-12-07 | 13:50
Úgy vettem ki ebből, h ezek ugye negatív tulajdonságok...nos, én azért belekötnék abba, h egy 7. pontnak megfelelő férfi olyan rossz lenne. Továbbá a "torkos"-t se kell egyből leírni. Ok, az valóban kiábrándító, ha szeretkezés után kipattan az ágyból enni a konyhába...de azzal semmi baj sincs (szerintem!!!!), ha közös nasizásba kezd a pár. Itt most nem arra gondolok, h előkapják a zacskó chipset és elkezdik tömni magukba, hanem arra, h pl egymás testéről leeszegetik a gyümölcsöt, csokit, lenyalogatják a fagyit, stb. Ez minden értelemben jól esik ;)

Amúgy valamiért kimaradt egy típus, ami szerintem ugyanolyan "jó", mint a hiányolt férfitípus...mégpedig amikor a férfi összebújva fekszik a nővel, cirógatják egymást, beszélgetnek. Ez pl egy teljesen megszokott "szituáció" és a férfi sem sorolható be az említett 10 kategóriába...Nem feltétlen kell lebiggyeszteni a nőnek a száját, ha nem bókolnak neki fél óráig szex után vagy 1-2 cirógatás után a párja karja megpihen a testén...
válasz | 2010-12-07 | 13:01
Síkosítókkal kapcsolatban érdeklődnék.

Olyat keresnék:
- amit bárhova lehet használni (konkrétan masszázshoz is szeretnénk az egész testre)
- ami vízbázisú, azaz óvszerbarát
- tartós síkosságot eredményez (ne szívja be olyan gyorsan a bőr)
- ne csomósodjon a bőrön
- ne legyen illata vagy ha van, akkor semmiképp ne erős és/vagy édes...ugyanis találtam jó pár epres, narancsos, cseresznyés, stb ízesítésűt, de ezeket kihagynám :D

Az AQUAglide Original síkosítóval kapcsolatban van valakinek tapasztalata? Egyéb sikosítók????
Hangsúlyozom, nem az intim síkosítás a lényeg, masszázshoz akarjuk használni, de azért ne is kelljen odafigyelnünk, h véletlen se kerüljön "lentre" belőle. Eddig a masszázsolajakkal óvatosan kellett bánni,mert ugye oldhatja a gumi anyagát.
 
válasz | 2010-12-02 | 15:26
Tudod, ha valamiről szentül hiszed, h úgy lesz, az be is következik. Tehát ha eleve úgy állsz a házasságodhoz, h valószínű, h egyszer elváltok, akkor miért lenne az a kapcsolat hosszú életű, egy életen át tartó? Sehogy :)

Amúgy nem azzal van baj, h elmondod, h NEKED (!!!) nem tetszik ez és az. Ezt tedd meg nyugodtan! Inkább azzal van a baj - és erre jó sokszor, jó páran már felhívtuk a figyelmedet-, h a saját értékrended alapján elítélsz embereket, le/megszólsz férfiakat, nyamvadtnak nevezed őket, sőt, szinte arra buzdítod őket, h x cm alatti mérettel ne is próbálkozzanak, mert vagy szánalom szexet kapnak vagy semmit. És ez csak 2 példa abból, amit te is az elmúlt hónapokban írtál. Rengeteg olyan megnyilvánulásod volt, ahol nem azt írtad, h neked mi élvezetes, neked mi tetszik, hanem h ez és az élvezetes egy nőnek, és egy nőnek ez és az nem tetszik, slussz-passz és ezt minden férfi fogadja el.

Egyszerűbben:
1: neked nem tetszik ez és az (OKÉ)
2: elmondod, h neked nem jó ez és az (OKÉ)
3: általánosságokat szórsz a saját értékrendszered alapján (EZ NEM OKÉ)
válasz | 2010-12-02 | 11:02
Írtad, h eleinte mindenképp érdemes mondjuk óvszerrel is védekezni.Ez oké, hiszen még csak tanulja a pár. De mikor jön el az a pillanat, amikor biztonságosan szeretkezhetnek? Gondolom, ez sok mindentől függ, de kérdés, h honnan tudhatják azt, h most már minden "jól működik" ezzel a védekezéssel kapcsolatban? Amikor már nem kell aggódniuk, mert nem eshet teherbe a nő?
válasz | 2010-12-02 | 10:57
Régen nem ilyen volt? Régen szeretett ő is menni erre-arra? Voltak közös programok? Szórakoztatok együtt? Nem kellett kérni, h kimozduljatok valamerre? Akkor nem a tv előtt dekkolt folyamatosan? Voltak barátai, akikkel akkor összefutott, de most totál hanyagolja őket?

Mert kérdés, h ha régen a mostani teljes ellentéte volt, azaz szeretett pezsegni, szeretett élményeket átélni, akkor nem történt vele valami, ami miatt megváltozott minden?

Vagy ez egy folyamatos átmenet volt? Először csak 1-2 dologra mondott nemet, aztán pedig egyre többre, majd szinte mindenre? Vagy ez egy hirtelen változás volt?

Vagy egyszerűen mindig is ilyen volt, csak te nem tulajdonítottál neki nagy jelentőséget, mert szeretted, mert elfogadtad és csak most tudatosult benned, h ő milyen is valójában és h te mennyire mást akarsz?
válasz | 2010-12-02 | 10:51
Felesleges ezt még írni is neki. Hideg, rideg, számító, mindent és mindenkit centiz, és számok alapján értékel. Egy olyan embernek te írhatsz bármit, aki egy pasiban csak a farka méretét látja és ha az 15, akkor jöhet, ha 13, akkor az egész ember egy selejt (bocs, ő a nyamvadt szót használta)...aki az egész szexet percekre osztja, azaz 5-10 perc elég, 15 már unalmas...sőt, akinél előre meg van határozva, h x perc előjáték, y perc szex (y<=10), aztán kávé szendvics, majd ismét ugyanez.
válasz | 2010-11-29 | 15:08
No meg a méhszáj/nyak megdöfése is igencsak kellemetlen, szinte belehasító fájdalommal járhat...sokszor még az aktus utáni órákban is.
válasz | 2010-11-27 | 18:37
Ez nem kicsit önzőség :/
Főleg akkor, h a pár perces "reszelés" után ő kielégülve hanyatt vágja magát és ezzel le is van tudva az együttlét. Neki megvolt az orgazmus és ennyi. Mert tegyük fel, h tényleg jelenleg most nem tud "jobban teljesíteni", de akkor is benne van a férfiban az a vágy, h a nőnek is élvezetes legyen. Ergo akkor "előkapja" a nyelvét és/vagy az ujjait és/vagy egy segédeszközt és kedvére tesz a partnernek is.
Ahogy leírtad, ez olyan...nem is tudom milyen. Nagy nehezen összejön egy együttlét, ahol te le vagy t*jva. Tök mindegy, h hol tart az előjáték vagy a te izgalmi állapotod, uccu neki, nyomjuk, elmegyünk, ahhh...vége...lámpaoltás, jó éjt :/
válasz | 2010-11-26 | 23:12
Én nem mondtam, h nem jó megoldás egy szakember bevonása. De feltételezem, h ha annak az embernek nem képes erről beszélni, aki jelenleg hozzá a legközelebb áll, akkor egy teljesen vadidegennek se lesz túl könnyű olyan dolgokról,érzésekről beszélni, amiket soha senkivel nem osztott meg. Persze ez nem azt jelenti, h biztosan így lesz, de azért esélyes.
válasz | 2010-11-26 | 22:20
Meg kell tanulni megnyílni a párunknak. Erről szól egy kapcsolat. Őszintének lenni,még ha nehéz is, mert sokszor a kapcsolat múlhat rajta. A folyamatos nem-beengedés szakításhoz is vezethet.
Az érzéseinket, bánatunkat, aggályainkat, félelmeinket ugyanúgy meg kell tudni osztani a másikkal, ahogy az örömünket. Őszinteség...akármilyen nehéz is...
válasz | 2010-11-26 | 20:00
Jó, persze egy nő a terhességét az anyjával fogja kibeszélni.Hiszen neki van már tapasztalata. Ilyen szempontból egy férfit kérdezni nem éppen a legszerencsésebb, de azért szerintem teljesen kirekeszteni a férfit se a legjobb. Igen, neki nincs méhe, igen, ő még nem szült, de ő a nőben növekvő gyerek apja. Ő is -jobb esetben- ugyanúgy várja, kíváncsi.

Ilyen szempontból az abortuszról való nembeszélés sem éppen a legjobb megoldás egy új kapcsolatban. Igen, nincs köze a jelenlegi partnernek ahhoz a megszakított terhességhez, de a nőhöz viszont igen, aki ettől némán szenved. Gondolom, szereti Nórit és hát nem tudja mire vélni ezt az érzelmi állapotot. Ő annyit lát ebből, h gond van, de senki nem mondja el neki, h micsoda. Azt veszi csak észre, h ki van zárva valamiből egy párkapcsolatban. Lehet, h nem hozzá köthető az abortusz, de ő most a párja annak a nőnek, aki még mindig marcangolja magát emiatt. Szóval szerintem nem a legjobb megoldás,ha a nő kizárja azt, aki úgymond kap ebből a szenvedésből, amit egyáltalán nem tud hova tenni. Előbb-utóbb elege lesz a férfinek, hiszen azt fogja érezni, h nem őszinték vele, h titkolózik a párja és ez egy kapcsolatban igen rombolóan tud hatni.
válasz | 2010-11-26 | 14:02
Abban igazat adok, h a férfi mégiscsak férfi, és közel sem tudja úgy átérezni, átélni az egész abortuszt, mint egy nő, aki lelkileg-testileg szenvedi azt el.
De az a pasi, aki ilyen szöveggel reagálja le ezt, az kicsit b*nkó. Már bocsánat. Ha szeret egy nőt, akkor látja annak a szenvedését és nem tesz rá egy lapáttal azzal...szerintem.
Igaz, nem voltam ilyen szituációban, így nem tudhatom, h Párom h viselkedne (remélem, nem is fogom megtapasztalni). De emlékszem, mikor ott volt a kezünkben az (ál)pozitív eredmény, a nődokival is már átbeszéltük a dolgok menetét, ha az UH-vizsgálattal megerősítettük volna a terhességet. Mivel nem hétköznapi UH kellett, hanem az a nagyobb érzékenységű, ezért arra is pár napot várni kellett időpont egyeztetése miatt. Abban a pár napban én totál paff voltam, hol pityeregtem, hol csak magamba roskadva bánkódtam. De arra is emlékszem, h Párom mekkora támasz volt. Eltervezte az egészet, ha tényleg be kéne mennem abortuszra. Mindent eltervezett, mindenáron azon volt, h nekem a helyzethez képest minél jobb legyen. Annyira bántotta ez az egész és lehet , h Ő nem úgy éli meg ezt az egészet férfiként, de látta, nekem ez mit jelent, én mit élek át. És annyira sajnálta, annyira rosszul esett Neki és annyira azon volt, h ha picit is, de jobb kedvem legyen.
Szerencsére nem kellett abortuszra mennem, és nem kellett azt a lelki sérülést elszenvednem, de az a pár nap, amíg kétségek között lebegtünk, elég sokat megmutatott abból, h Párom hogyan is viselkedik ilyen helyzetben.
válasz | 2010-11-26 | 12:46
Én azt vettem észre magamon, h ez az idővel is összefügg. Ha 2-3-4 perc alatt csúcsra érek, nagy %-ban amolyan sima orgazmus, de ha 10-20-30 percig is elhúzom ( ;) ), akkor ott tényleg az a tipikus kész-paff-ahhh robbanás önt el ;)
Ezért sokszor direkt húzom az időt ;)
válasz | 2010-11-26 | 12:26
Hát igen....Ismerem az eltérő "bioritmusságot".
Sokszor nekem kell magamra erőszakolni az ébrenlétet késő este, h Párommal lehessek és sokszor meg neki kell ébren virrasztani, h mondjuk napközben együtt legyünk. De az évek során jól összehoztuk ezt...én állandó vagyok, csak Ő a változó az egyenletben :D
válasz | 2010-11-26 | 11:44
A házimunkát, ház körüli teendőket, a napi mozgást nem szabad összetéveszteni a konkrét sporttal. Igen, ezek is megmozgatnak, és sok ember azt hiszi, h elég az a mozgás, amit fahordás, porszívózás, lépcsőzés közben "letud", de nem egészen van ez így.
Ha ezt nézzük, én sok-sok évig napi sok km-t bicikliztem, sokat gyalogoltam, rengeteget lépcsőztem, de azért az mégsem sport.
Amúgy nekem tai chin az tetszik, h én vagyok a legfiatalabb, mindenki idősebb nálam és nem kevés a 40+ éves nő/férfi sem. Tehát azért vannak, akik ilyen idősen is rendszeresen akarnak mozogni.

Amúgy ott van még az általam írt másik ötlet is: agykontroll. Egy gyakorlott agykontrollozó pár perces relaxálással órákra képes feltöltenie magát :)
válasz | 2010-11-26 | 11:35
Előző hsz-emben írtam erre 2 tippet is ;)
Amúgy szerintem az is közre játszik, h benne van az emberben, h X idő múlva indulni kell munkába, nem is tud teljesen átszellemülni. Sőt, akár az orgazmust is befolyásolhatja úgy, h a nő tudja, h "most nem nagyon kéne nagyot élvezni, mert menni kell, nem tudok pihenni"...nem lehet tovább élvezkedni...szinte be van táblázva, h pl 8:00-tól 8:30ig kell összehozni mindent...ez kimondottan frusztráló lehet, ha rendszeresen erre az időintervallumra korlátozódik az összes együttlét.
válasz | 2010-11-26 | 11:28
Erre az esti fáradtságra tudnék 2 megoldást is.
Mármint amikor nem sportoltam, észrevettem, h biza "bepunnyadtam". Lustább voltam, könnyebben fáradtam és nem éreztem magam energikusnak. Ebből az következett, h estére elcsigázódtam, akármilyen napom is volt.
Azt hinné az ember, h a sport még jobban lefáraszt, de nem feltétlen. Nekem kimondottan jó érzés, mikor mozgok. Érzem, h felpezsdül a vérem, és ez kihat a mindennapokra is. Főleg most, h már tai chizom is, ez néha kimondottan felturbóztat akkor is, amikor már fáradtan kéne beleesnem az ágyba.
Szóval a szervezetnek szüksége van a mozgásra és akármennyire nincs ereje az embernek, ha belekezd és rendszeresen kezd el sportolni, észre fogja venni, h energikusabb.
A másik javaslatom az agykontroll. Megfelelő relaxálással a szervezet pár perc alatt képes feltöltődni. Mintha pár órát aludt volna. Szerintem egy 15 perces "alfázás" (=ellazulás) nem nagy áldozat azért, h még legyen kedve, és ereje is az embernek huncutkodni :)
válasz | 2010-11-26 | 11:22
Igen, szerintem is más teljesen a légkör este. És most itt nem a félhomályra gondolok, hanem úgy ...nem tudom megfogalmazni. Egyszerűen este teljesen más :)
Persze ettől függetlenül azért reggelente se szokott frusztrálni az, h reggel van és nem este ;)
Pl este azért is másabb, mert ha ott kellemesen kifárad az ember, összebújhatnak, elszunyókálhatnak :) Reggel meg azért mégiscsak indul a nap...ok, ha lehetőség van rá, akkor reggel is ágyban lehet maradni, de azért mégis nyugisabb este összebújni.
válasz | 2010-11-26 | 11:08
Nem minden férfinél jellemző ez. Igaz, nem vagyok se férfi, se szakember, de azt vettem észre (tapasztalataimra hagyatkozok most), h ha egy férfinek nincs rendszeres szexuális élete,akkor gyakoribb a reggeli merevedés, valamint az éjszakai magömlés (ami ugye nem feltétlen egyenlő az orgazmussal).
Bár lehet, h nincs igazam :P Nem tudom...
Ez most alapvető testi reakció vagy egy izgató álom következménye? Mert hát a nők is tudnak kellően nedvesen ébredni...de ezekért főleg az erotikus álmok a felelősek ;) Vagy az, h a férfi eleve úgy ébreszti a nőt, h már álmában elkezdi kényeztetni...hmmm...nálunk ez utóbbi mostanság kimondottan gyakori és élvezetes az ilyen ébredés ;)
válasz | 2010-11-25 | 21:29
Te ebből a sztoriból csak azt emeled ki, h a rendes munkát nehéz megszokni? :D LOL. Az említett nő minden értelemben egy k*rva volt. Pénz ide vagy oda, otthagyni csapot papot, gyereket, férjet, majd megszökni egy stricivel...no komment. Akinek ennyire fontos a család, az tényleg csak a k*rvulásra jó.
válasz | 2010-11-25 | 21:27
Na, tán már megjött a harmadik webcamszex rajongó/ajánló is? Milyen fura, h így egymás után regisztrálnak és áradoznak :P
 
válasz | 2010-11-25 | 15:47
Áááhh...ugyan :D Ez egy álommeló, ahol kedved szerint osztod be az idődet. Ha éppen nincs hozzá kedved, akkor nem showzol, hiszen ez csak tőled függ. A magad ura vagy, azt teszel, amit akarsz és senki nem zaklat...és eközben halálra keresed magad. :D
válasz | 2010-11-25 | 15:14
És ennek nem lehet esetleg hátulütője? Azaz hogy később se tudja kellően "visszahozni" a peteérést?
A nőnél ez ciklushoz kötött vagy minden napra "vissza van fogva" a peteérése?
És lehet olyan, h a gyakorlatok nem megfelelő alkalmazása során mondjuk ideiglenesen beindul a peteérés, vagy ekkorra már olyan szinten elsajátítja a nő, h ilyesmi nem fordulhat elő?
válasz | 2010-11-25 | 12:10
Engem érdekelne ez a módszer :)
Kifejtenéd picit?
válasz | 2010-11-25 | 11:08
Erről van itt szó :)
Nem hiszel benne, eleve leírod, így valóban nem is fogod megtapasztalni. Ez is egy nézőpont, de mikor az ember saját maga felelős a boldogtalanságáért, akkor ne panaszkodjon, h neki milyen rossz. :P
Szép napot! :)
válasz | 2010-11-25 | 10:56
Ez amúgy nagyon igaz.
Még egy nő is sokszor sokféle intenzitású orgazmust él át. Nálam is volt már, h 2 orgazmus között ég és föld különbség volt. Volt, h utána felpattantam és mintha mi sem történt volna, folytattam a napomat, máskor meg szinte fél óráig csak "kábán" fekszem.
És ezek az orgazmusok egyféle ingerlésre is változhatnak...ha pedig másmilyen ingerlés során létrejött orgazmusérzésekkel is összehasonlítjuk, valóban akár 3-4-5-6-7-8féle orgazmust is fel tud sorolni a nő.
válasz | 2010-11-25 | 10:51
Tudod, én magasról tojok arra, h amerre nézek, rossz kapcsolatokat, boldogtalan házasságokat látok. Ők ők és én én vagyok. Ez itt a legfontosabb. Nem mások tapasztalatai fogják befolyásolni az én (!!!) érzéseimet. Hidegen hagy mások kapcsolata. Persze én is csinálhatnám azt, h szinte beprogramozom magam arra, "de hát 10-ből 9 pár úgyis szétmegy, rám is ez vár"..és várom a kapcsolat lassú halálát, majd mikor bekövetkezik, akkor egyszerűen azzal nyugtázom, h "na megmondtam".
Aki eleve leírja a boldogságát, az ne is várjon csodát.
válasz | 2010-11-25 | 10:48
Megint az az érzésem, h el se olvastad a soraimat. De már megszoktam..nem is értem, minek pazarlok erre egyáltalán karaktert.
Épp azt ecsetelem, h ha valaki elcs*eszett kapcsolatot lát, akkor elhiteti magával, h ez lesz...éééés úgy is lesz. Hiszen h legyen valaki boldog, ha eleve úgy áll hozzá a dologhoz, h halott ügy, előbb-utóbb zátonyra fut. Igen, ez az igazi optimista hozzáállás. Sokkal kényelmesebb azt mondani, h ennek és annak se ment, úgyse fog menni nekem se...és jééé, valóban úgyis lesz...
válasz | 2010-11-25 | 10:44
Mondod úgy, h nem volt részed benne. Egyesek szerint igen, mások szerint nem. Most arra alapozni, amiket mesélnek róla...hát...megteheted.
Én 4,5 év távlatából mondom, h fülig szerelmes vagyok még most is. Lehet én működöm rosszul, mert nem csitul a tűz, a vágy, a Párom iránt táplált érzés...nem tudom. De azt igen, h a múlt héten ünnepelték szüleim is a 25. házassági évfordulójukat úgy, h 30 éve vannak együtt. Nagyon de nagyon szeretik egymást és még ennyi év távlatából is újra és újra képes fellobbanni a szerelem.
Hogy a szerelem múlandó? Lehet. De nem mindenkinél. Az a baj, h sokan szétnéznek és elcs*szett párkapcsolatok, házasságokat látnak, válásokat, megcsalásokat,és ezzel le is írják ezt a dolgot. Mármint h ez úgyse tart örökké, elveszik, aztán vagy kitart egymás mellett a 2 ember vagy félrelépnek vagy elválnak útjaik. Mások tapasztalataira és statisztikai adatokra alapoz, esélyt sem adva annak, h ő talán élete végéig boldog lesz. Ha eleve úgy állunk hozzá valamihez, h egyszer úgyis elmúlik, az el is fog...önbeteljesítő jóslat.
válasz | 2010-11-25 | 10:39
Nekem mindig az jut eszembe, h a gyulladás az rossz. A gyulladással küzd a szervezet valami ellen. És mivel ott van a méhben egy nem természetes szervezet, próbál védekezni ellene évekig, mindhiába...:/ Nem káros ez hosszú távon?
válasz | 2010-11-25 | 10:36
Ki az, aki miatt most itt tartasz?
Ki az, aki szerelem nélkül összekötötte az életét egy férfival, aki rendes, kedves fickó, de ennyi?
Ki volt az, aki fikarcnyi (igazi) vágyat sem érezve évekig panaszkodott a párjára?
Ki az, aki folyton arról papol, h ilyen és olyan könnyű a férfiaknak mindenben?
Ki az, aki szinte már gyűlöli a férfiakat - beleértve a férjét is- mindezekért?

Mindre a válasz: TE.
Nem fogott senki pisztolyt a fejedhez, h kösd össze az életed egy olyan férfival, aki iránt se érzelmileg, se testileg nem lobogott a tűz. Te akartad ezt az egészet, te maradtál mellette. Te mondtad ki úgy az "igen"-t, h romokban hevert már évek óta a szexuális életetek. Akkor mit is akarsz? Jah, igen, panaszkodni. Azzal takarózni, h x éves vagy és házas....
válasz | 2010-11-24 | 22:30
Nem neten láttam, hanem egy folyóiratban. 3. évezred vagy Látkép valamelyik száma volt? Nem tudom..vagy más hasonló újság? Passz...de annyira emlékszem, h láttam...vagy csak álmodtam :D
válasz | 2010-11-24 | 21:57
Esküszöm, valamelyik nap olvastam erről. Előttem van a cikk képe is, de fogalmam sincs, hol akadtam rá.
De valóban, sok megoldással csak kísérleteznek, de akadnak olyanok, amiket alkalmaznak is, bár külföldön. Egyszóval a magyar férfiak számára tényleg marad a száraz orgazmus, megszakításos módszer és az óvszer.
válasz | 2010-11-24 | 15:53
Picit bagoly mondja verébnek eset ez. Hiszen olyan, mintha magadról beszélnél és közben olyan tanácsot adsz, amit magad sem fogadtál meg soha.
válasz | 2010-11-24 | 15:52
Linduskának van orgazmusa, tudja milyen érzés a gyönyör és azt is tudja, hogyan érjen a csúcsra. Ebből a szempontból nem vonhatsz párhuzamot magatok között.

A tanulást pedig arra értettem, mikor mindezt megosztja a párjával. Megmutatja, segíti, irányítja, h neki mi hol meddig és hogyan jó. Ez egy teljesen természetes folyamat, hiszen nem minden ember egyforma. Egyik így szereti,másik úgy és h rájöjjünk, mi a maximálisan élvezetes a párunknak, "meg kell tanulnunk" ezt. Figyelni a rezdüléseit, reakcióit, kérni a segítségét, stb.
Abban az esetben, ha valaki nem képes átadni a vágyait a másiknak érthetően vagy ha mégis , csak a partner nem igazán veti bele abba magát, h éljen ezzel, ott valahol megrekedt a "tanulás". Vagy az egyik nem segít kellően vagy a másik nem "töri" magát eléggé.
válasz | 2010-11-24 | 14:58
Orgazmus hiányzik, de az "ahhoz vezető út" nem? Masztizol, de szexhez nincs kedved?
Az biztosan közrejátszik ebben, h ha együtt vagytok, akkor nincs orgazmusod. De miért nincs? Sose volt? 4,5 év nagyon sok idő...ennyi idő alatt azért meg tudtad neki mutatni, mi hogyan esik neked jól, mit hogyan csináljon, h a csúcsra juss. Ennek ellenére se jött össze? Soha? Nem töri magát vagy te se vagy túl kommunikatív, segítő? Hol akadt el ez a "tanulási" folyamat?
válasz | 2010-11-24 | 14:07
Angolul írd be az "álomotthont" :)
válasz | 2010-11-24 | 14:06
"A webes modellek, pornósok, táncoslányok az erotikaiparban dolgozók nem kurvák, hanem ugyanolyan emberek mint ti! "

Nagyon kár szépíteni a dolgot. Aki igenis pénzért teszi szét a lábát vagy bármiféle szexuális élvezetet ad a pasinak anyagi ellenszolgáltatásért, az bizony prostituált. Akár pornós az illető,akár az út szélén áll, akár a saját lakásában fogadja a kuncsaftot, biza az. A XXI. században már ott tartunk, h a képernyőn keresztül is élvezkedhetünk.Igen, ezeknek a lányoknak a puncijához nem ér más, csak ők és ők sem érintkeznek férfival, de k*rválkodik a pénzért, mert a testét áruba bocsátja, élvezetet (orgazmust) okoz a pasinak és mindezért pénzt is kér. Ez bizony a mai, modern "cyberprostitúció".

"Aki igényli, szereti és élvezi és tiszteli, aki nem az nem! Ez van."
Hát nem tudom, h a tisztelet h jön ide. Nem hiszem, h sok pasi a tisztelet miatt kér ilyen szolgáltatást...vagyis kívánja, nézi,élvezi, de ugyanolyan árucikknek tartja a nőt. Nem kell azért felmagasztalni az ilyen webes lányokat annyira, csak mert ők nem létesítenek testi kapcsolatot a kuncsafttal.
válasz | 2010-11-24 | 12:08
Ez lemaradt:
Persze aki csak ennyit lát, lelke rajta...de akkor nem kell csodálkozni, ha mondjuk kirúgják emiatt valahonnan vagy meg lesz az emberek véleménye vagy ha mondjuk képek/videok is keringenek majd róla vagy ha éppen a választott férfi nem fogja tudni megemészteni, h a nő ilyesmiből él.
válasz | 2010-11-24 | 12:05
Ha most valaki felajánlaná nekem, h webcamba kéne vetkőzni, masztizni, magamba dugdosni mindent, pucsítani, ahogy a "vevő" kívánja, és cserébe 5x ennyit keresnék, mint most...akkor is elküldeném a fenébe. De még ha azt is mondaná, h óránként keresnék 30-40 ezret, akkor sem süllyednék le oda, h elvállaljam.

Nagyon sok nőt ismerek, aki nem él valami jól, sőt nagyon sokat, akik kimondottan rosszul élnek...DE mégsem adják k*rvulásra a fejüket. Pedig megtehetnék, mert megvan a külsejük hozzá. Bár manapság ehhez sem kell dekoratív külső, hiszen vannak férfiak, akik akár neten, akár élőben a teltebb formákat kedvelik, vagy a kimondottan kövéreket. Szóval mindenre van itt igény, és mégse mondják azt, h ok, "menjünk el k*rvának". Hogy jobb lenne-e az életük, ha bevállalnék és jól élnének? De erre szokták azt mondani azok,akiknek a pénz a minden, h "de hát tök jól élnél, gondold meg". Ezek az emberek nem látják azt, h ezek a nők nem lennének képesek a tükörbe nézni se, ha belemennének ilyesmibe. Mert ők nemcsak a ropogós tízezreseket látják ebben az egészben, hanem úgy az összképet. Ez nemcsak arról szól, h letolom a bugyit, masztizok 20 percet egy vibrivel, produkálok egy látványos álorgazmust és kapok érte mondjuk 5 ezret és "juhujjj, ebből majd vehetek egy szexi felsőt".
válasz | 2010-11-24 | 11:55
"Persze; ma akinek pénze van, az okos, szép, zseniális, boldog. "

Én nem feltétlen találok a pénz és boldogság közt párhuzamot. Persze jó, ha van, de attól, h sok van, az ember lehet mérhetetlenül magányos, depressziós.
válasz | 2010-11-24 | 10:05
"Másrészt meg talán még eltorzultabb az ilyen szolgáltatást igénybe vevő férfi nőről alkotott képe -, ha valakinek hiányai vannak a pillanatnyi kapcsolatán belül, akkor a minimum, hogy ott jelzi ezeket a hiányokat. Ha meg nem képes rá, akkor legalább annyira hibás, mint a partnere."

Ámen!
válasz | 2010-11-24 | 10:02
A luxusprosithoz egy megjegyzés:
Nem sajnáltatni akartam, ha véletlen ez jött le.Egyáltalán ne sajnálom..de talán abban az értelemben igen, h neki a húszezresek jelentik a boldogságot. H azt hiszi, milyen kemény az élete, és h mennyire sokan fogják őt sajnálni azért, mert annyi mindent kell megtennie az 1000€-s órabéréért. Senki sem nyom pisztolyt a fejéhez, h csinálja. Egyszerűen gazdag akar lenni és lusta dolgozni. Ezt még ő maga is bevallja. De a poén, h a tervei között szerepel, h ha majd kiöregszik a szakmából, elveteti magát egy gazdag pasival, aki majd élete végégig eltartja. Mert hát ami milliókat keres, azt azonnal elkölti (budai lakás, milliós autó, félmilliós ruhák, stb). Kérdés, h egy 40-50 éves férfi, aki megteheti, h minden nap felbéreljen egy 20on éves, feszes testű luxusprotit, az most vajon tényleg el fog venni egy 40 éves, agyond*gott nőt, akiben mindenki natur "mászkált", és majd finanszírozza is a kis költekezéseit. :D
válasz | 2010-11-24 | 09:55
"Örüljetek hogy ilyen oldalak léteznek, mert a webes modellek sokszor pszichológussá válnak és hallgatják az emberek magánéleti problémáit és családokat házasságokat mentenek meg tanácsokkal amit adnak az el..szott kapcsolatokban élőknek! "

Ha erről lenne szó,akkor elvesztenék a kuncsaftokat, ami nem éppen tesz jót az üzletnek. Szóval kétlem, h egy műsorba kapcsolódott férfivel majd trécselni fognak és azon lenni, h megoldja a problémáját a barátnőjével/feleségével. Sőt, aki már egy vagyont fizet, nem beszélgetni akar, hanem élvezkedni a pénzéért. Szóval ez a "családsegítő tanácsadás" a webcamszex alatt egyik félnek sem kifizetődő.

Amúgy épp most olvasom a Hamis gyönyör című könyvet. Kicsit erről az a luxusprosti jutott eszembe, aki semmit sem lát, csak a pénzt. Ha megalázzák, tárgyként kezelik, megverik, letusol és kész, ennyivel elintézi, mert csak a sok húszezres lebeg a szeme előtt, amit minél hamarabb el fog majd költeni. Őt sem érdekli, mit tesz a pénzért, h ilyen összegekért nem mondhat nemet. Nincs olyan, h gumit húzzon a pasi, nincs olyan, h gyengédebben szorítsa. De a nőt ez nem érdekli, mert ő gazdag akar lenni, bármi áron.
Szóval vannak olyan emberek, akiket nem izgat a célhoz vezető út. Nem izgatja őket, h olyat tesznek, aminek lehetnek következményei. Webcamszexelésnél már lentebb említettük ugye, h előbb-utóbb keringhetnek majd felvételek a nőről és ez esetleg igencsak megnehezítheti az életét a későbbiekben. Szóval vannak ilyen emberek...férfiak és nők is. Ha nem lennének, nem virágozhatna a (cyber)prostitúció.
válasz | 2010-11-24 | 09:42
Most komolyan bele akarsz ebbe menni? :)
Tudod egyáltalán, mit is jelent az, h tartása van valakinek? Ha igen, akkor azt is tudod, h ha valaki válogatás nélkül vetkőzik, masztizik bárkinek, aki X összeget fizet ezért, ott ne igen beszélhetünk erről. Akárhogy szépíted, szexuális szolgáltatást nyújtanak pénzért ezek a nők.
válasz | 2010-11-24 | 00:24
Cyberk*rvákat toborozni reklámmal. A szabályzat egy pontja kitér a reklámra és annyira átlátszó ez az egész "én halálra kerestem magam a webcamszexszel, csináljátok ti is" duma.
Ez csak egy honlapüzemeltető reklámja.

Az,h valóság? Lehet...a k*rvulás is az, de attól, h valaki halálra keresi magát ezzel (bár ebben sem hiszek), nem fog mindenki ráharapni erre. Némely nőben még van tartás.
válasz | 2010-11-24 | 00:02
Na, igen...ahogy sejtettem, kőkemény reklám ez...Egy kis kedvcsináló, gazdagságot ajánló blablával :P Pfff....
 
válasz | 2010-11-23 | 22:53
Nemcsak lassan. Ez kezdettől a mániája, mindent innen eredeztet és ide vezet vissza. Bárki bármit ír, ő a méret összefüggését keresi mindennel kapcsolatban.
Ha megcsalnak valakit, biztos azért, mert kicsi volt neki, ha nem stimm a kapcsolat, biztosan azért, mert kicsi van neki, ha dobják a pasit, biztosan azért, mert kicsi van neki. De ha egy nő ír olyat, h neki nem számít, akkor vagy nem volt még naggyal vagy önmagát áltatja. Egyszóval nála mindennek az alfája és omegája a méret...ilyennek is kell lenni. Túl sivár lenne az élet, ha egy nő sem nézné a pasik pénzét,méretét.
válasz | 2010-11-22 | 20:58
"A férfiak csak gumival tudnak védekezni és azt meg én nem akartam."

Nem egészen :)
válasz | 2010-11-22 | 16:29
Egyetértek! Nekem is az ad biztonságérzetet, ha tudom, h gondoskodtam róla.Mármint a férfi az férfi, a nő meg nő. Ezzel nem azt mondom, h a férfi fittyet hányna erre, de mégiscsak nem az ő testéről van szó, ha mégis teherbe esik a nő. A nő szenvedi el a tesi kellemetlenségeket, ha el kell vetetni...
Ezért szép és jók a mostani egyre bővülő férfi foggátlók tárháza, de nem bíznék ilyesmit csak a férfire. Nekem az nem adna teljes nyugalmat.
Bár nálam eleve ott kezdődik a védelem, h belém se kerül. Lehetne bennem spirál, gyűrű, tabletta, attól ugyanúgy aggódnék.
válasz | 2010-11-20 | 17:03
Amúgy ebben nagyon egyetértek. Az egy dolog, h valaki elégedett egy ilyen munkával x évig. De előbb-utóbb bekerül egy közösségbe , bekerül egy munkahelyre és azért ha ott derül ki ilyesmi, az elég ciki lehet a cég számára ( már ha komoly).
Mert hiába van kismillió diplomája valakinek és hiába beszél 20 nyelven, bizonyos állásokhoz elvárnak valamit. Na már most ha odalibben egy nő, akiről kiderül, h ilyesmivel foglalkozott, megnézheti, meddig marad egy olyan helyen, ahol az ő helyére 20 másik, normális előéletű nő pályázik. Vajon maradni fog, vagy repülni? Vagy lehet, h magánszámoznia kell a főnöknek, ha már eleve ilyet csinált korábban. Szóval ha az ilyen kiderül, nem igen jöhet ki jól a helyzetből. De ez van. Ő döntött, ő választott, és ő fog élni a következményekkel.
válasz | 2010-11-20 | 16:58
Csak én értetlenkedek, vagy itt valami kavar van?
Szenyi írta be tegnap este az ömlengését a hiperszupercsodás álláslehetőségről. Erre ma samy úgy válaszol, mintha ő ugyanaz lenne. Szenyi NŐ és 25 éves és samy FF és 36 éves.

"Úgylátom mégis felkeltettem az érdeklődésedet:) "
"Még csak annyit szeretnék elmondani neked hogy 2 főiskolát végeztem és 4 nyelven beszélek! Vannak ambícióim, de az anyagi jólétem megteremtése elsődleges szempont volt fiatalon és nem anyura meg apura vártam hogy majd legyen valami vagy megteremtsék számomra a jövőt. "

Ez nekem legalábbis úgy hat, mintha az eredeti tegnapi hozzászóló reagált volna a válaszolókra...miközben nem is ugyanaz a felhasználó...hmmm...valami nem stimm itt. vagy tényleg nagyon durva reklám megy a háttérben, vagy inkább munkaerőtoborzás.
 
válasz | 2010-11-20 | 08:19
Elképzeltem a szituációt, ahogy egy csókot nyomok Párom szájára,majd elvonulok a szobába. Majd Ő egy mosollyal nyugtázza, h most mindenféle idegen pasiknak fogok vetkőzni, akiknek ilyen-olyan dolgokat gofok dugdosni magamba...persze egy pár megjátszott orgazmus sem maradhat ki. Majd X idő múlva kijövök a szobából és élménybeszámolót tartok, h most 5 pasinak műsoroztam. Ő pedig olyan büszke lenne rá, h ennyit keresek és az sem érdekelné, h mit teszek a pénzért.

Ehhez gyomor kell, neked volt, más nem feltétlenül dobja félre az elveit, a tartását, csak mert abban pénz van. Kicsit ez k*rvulás, persze nem a szó szoros értelmében. Hiszen szex csak nálad van, azaz maszti és esetleg segédeszközök bevonása, ezt a másik nézi, élvezkedik rá, és fizet. Cyberszex pénzért...a modern kor k*rvulása, akárhogy is szépítjük.

Az egy dolog, h szinte emellett kampányolsz, h neked meghozta a kánaánt, h gazdag lettél. Az viszont fura, h az egészből csak a pénz számít. :S Az nem is izgat, hány pasi élvezkedett a p*ncidra, a showdra és hányan vették fel. Mert ahogy Red is írta, ne hidd, h nem rögzítették páran a kis műsorodat. És abban is igaza van, h ezek előbb-utóbb itt-ott felbukkannak a neten.

Az szintén más kérdés, h ha lesz vagy van partnered, akkor ő mennyiben fogadja el vagy fogja elfogadni, h ezzel kerested a pénzt. Igaz, nem a lakásodban fogadtad az úriembereket, de azért egy ici picit zavaró lehet az a tudat, h a barátnőmet akár több ezren is sasolták, miközben vetkőzött, magába nyúlkált, d*gdosott ezt-azt magába. Ezt nem mindenki gyomra venné be. De gondolom, szüleidnek sincsenek nagyon képben. Valahogy nem tudom elképzelni, h hasonló büszkeséggel újságoltad nekik az eseményeket, mint ahogy itt az egekig magasztaltad ezt a szuper álláslehetőséget, ami csak hozza a pénzt.
válasz | 2010-11-19 | 18:11
Mit lát egy nő? Külföldi, valszeg pénzes, ha még fel is ajánlja, hát gyerünk. Na jó, ehhez kell gyomor meg hajlandóság.
Mellesleg nemcsak Bp-en dívik ez. Másik nagyvárosban hasonló eseteket hallottam a külföldi diákoktól. Sőt, egyenesen "kiskirálynak" érzik itt magukat, mert akkora sikerük van és szinte úgy kell levakarni a nőket magukról :S
válasz | 2010-11-19 | 17:36
Van aki hirdet, más pedig elfogadja. Az ő dolguk...lehet ezt így vagy úgy nézni, ugyanúgy prostik. Csak az egyik egy úr kitartottja és "albérlője", másik pedig több úrnak teszi szét a lábát.
Senki sem sajnálta őket, én sem sajnálom őket. Ha van ehhez gyomruk tegyék. De ha pl egy ilyen nő oktatna ki engem valamiben, egyik fülemen bemenne, másikon ki. Szóval éljen kedve szerint, de akiben nincs tartás, nincs erkölcsösség, az ne várja, h az átlag ember ártatlan, kis hölgyként kezeli őket.

És igen, vannak más nők is rossz helyzetben, mégsem alacsonyodnak le addig, h holmi jöttmenteket lesz*pjon. Nem tudom, én sose fogadtam el azt, h "nem volt más választásom".
válasz | 2010-11-19 | 17:26
Mellesleg én csak kíváncsiságból olvastam el ezt a könyvet (úgy, ahogy a Mások férjével című könyvet is). A kezembe akadt és ha már ott vagyok és az időm is engedi, átrágtam rajta magam. Nem felmagasztalom a saját életemet, a saját kapcsolatomat, de eddig is "ápolgattam", szóval a könyv nem igen változtatott meg bennem semmit. Talán 1-2 dolog kicsit jobban körvonalazódott, de ennyi.

Azoknak viszont, akik alapjaiban rontják el a kapcsolataikat, nekik talán érdemes lenne átfutni...ők talán sokszor csapkodnának a homlokukhoz.
válasz | 2010-11-19 | 17:22
Tegyük fel, h az általad említett nő elmeséli a szituációt egy barátnak (neked, barátnőnek, bárkinek). Annak meglesz a véleménye, amit el is mond, ami őt vagy megbántja vagy nem. Ez egy vélemény.
Viszont ha ezt egy könyvben olvassa, ami nem egy esetet ragad ki, hanem éppen azt taglalja, h mennyi nő csinálja ezt, mennyi nőnek nincs tartása, stb, akkor az máshogy hat. Legalábbis szerintem.
Vagyis embere válogatja. Valakinek nem kell ezt olvasnia a felismeréshez, mert anélkül is belátja, elfogadja a másik véleményét...de akadnak olyanok, akiknek akkor koppan nagyot, ha látja, h manapság hány nő éli úgy az életét ahogy, és h ezek a nők mire számíthatnak stb. ...bár van, akinek így sem esik le..vagy egyszerűen nem érdekli.
válasz | 2010-11-19 | 17:07
Én Rako párti vagyok. Még az elején, mikor kerestem a megfelelőt, 2x megjártam Lifestyles-szal. Idő közben kipróbáltuk a durexet, masculant,de maradtunk a Rakonál. :)
válasz | 2010-11-19 | 16:48
Ezzel szerintem nincs semmi baj. Mármint, h nincs gyomrod ahhoz, h szerető legyél vagy h ezért még pénzbeni juttatást is kapjál. Ez valahol szerintem egy normális megközelítés...hiszen a PÁRkapcsolat 2 emberre utal és nem k*rvaságra, eltartásra.
válasz | 2010-11-19 | 16:44
Na igen! Régen rossz, ha eleve úgy kezdi el egy pár a szexet, h a nő elvárja az edzést, a pasi pedig próbál ennek eleget tenni. Ez már így nem az élvezetről, szórakozásról szól, hanem arról, h én kérek valamit, neki meg meg kell csinálnia, különben...
No, és akkor mi a helyzet, ha pl sokáig dolgozik a férfi, hazaesik (késő) este és (korán) reggel kelnie kell. Kicsit se lehet frusztráló, h egy fárasztó nap után nem pihenheti ki magát, mert a mellette fekvő kedves morcos lesz, netán már pasi után néz, csak mert nem teljesítette a napi min 2 órás edzést.
válasz | 2010-11-19 | 16:39
Furcsa, mert nálam az orgazmusok inkább segítenek. Mármint amikor érzem a görcsölést, akkor egy kis orgazmussal csak enyhíteni tudom azokat, könnyedebben viselem utána a vérzés elejét és az első napot.
Persze nem sok nő fejében fordul meg a maszti+ orgazmus kérdése, mikor a kezdeti, erős görcsöktől szenvednek. Én erről anno olvastam valahol, mármint az összehúzódások jótékony hatásáról és azóta alkalmazom ;)
válasz | 2010-11-19 | 16:31
Nagyon sok olyanról ír, amit mélyen legbelül tud a nő, de inkább elhesegeti. És persze a "probléma szőnyeg alá söprése" következményeit is jól kifejti, amik arra várnak, akik így élnek. Talán erre kinyílik a szemük.
Vagy sok olyan van, amit az ember nem lát meg, mert benne van, de ha az olvasottak alapján ráismer a helyzetre, talán eléri a "jéé, ennek igaza van" állapotot és talán más szemszögből közelíti meg.

No meg sok ember követel, panaszkodik és alapjaiban hibádzik a kapcsolatuk, amit ez a könyv is feketén-fehéren leír.

Persze vannak dolgok, amikkel kapcsolatban nem értettem egyet, de elég sok volt a "igen, ez pontosan így van és mennyien nem veszik észre" valamint a "jéééé, tééényleg" pillanat az olvasása közben.
válasz | 2010-11-19 | 16:27
Ezen felesleges kiakadni. Eléggé elterjedt "életmód" ez manapság. Sok fősulis, egyetemista lány dobj félre az elveit és lesz fizetett szerető azért, h a férfi fizesse az albérletet, tanulmányait. De persze nemcsak ezt a korosztályt érinti ez.
Elég azt megnézni,h az emberek többségébe mennyi erkölcsösség is szorult. Ebből kiindulva nem meglepő, ha egy férfi ilyen ajánlattal próbálkozik be...mit veszthet?
válasz | 2010-11-19 | 16:23
Én speciel annak a híve vagyok, h semmi "veszélyes" ne kerüljön belém.Ezért nekem az óvszer nyújtja a biztonság érzését, és több mint 7 éve sikeresen "alkalmazom". Jó minőség, megfelelő használat.
válasz | 2010-11-15 | 23:05
Teljesen mindegy, h mikortól szedi. Nem hiába van kitalálva, h naponta 1 szem, és nem hiába van a tájékoztatóban is külön fejezet arról az esetről, ha elmarad a bevétel.
1 hiányzó tabi bonthatja az addigi (abban a ciklusban) levő rendszert.
Az, h nála ez nem első eset, elgondolkodtató. Talán komolyabban kéne ehhez hozzáállnia, ha nem akar terhességet.

Tesztet azért érdemes lenne venni olyan 2-3 héttel az esemény után...no meg a kiegészítő védekezés erre a ciklusra sem egy utolsó dolog.Már ha szeretnétek minimálisra csökkenteni a jelen helyzetben kialakult teherbe esés esélyét.
válasz | 2010-11-15 | 23:00
Ez emberfüggő :) Én szeretem a "felvezetést", nem pedig egyenesen fejest ugrani az első intim együttlétkor ;)
válasz | 2010-11-14 | 18:07
Javítás:
"No meg rémlik valami"
Ez egy régebbi hsz-re utalás kezdete lett volna, ahol le lett írva, h 5-7 év max a felhőtlen, boldog szexuális élet, aztán jön a mélyrepülés. Hozzáteszem, ezt sem nagyon érzem magamon.De talán annak köszönhetem ezt, h odafigyelek sok-sok dologra ;)
válasz | 2010-11-14 | 18:05
A saját életed csak egy példa. Ne általánosíts, h mindenkire ez vár.
Igaz, nem számoltam az orgazmusaim számát, de nagyon saccperkb-ra is bőven 2000 fölött van. Na, akkor most frigid leszek? Hát nem érzem, h közelednék efelé az állapot felé. No meg rémlik valami

Szóval attól, h téged a sok orgazmus kikészített, frigiddé tett, még nem kell itt ilyen vészjóslatokat írni, h mindenkire ez vár...mert bizony nem vagyunk egyformák. Főleg nem kell ilyen szintű támadó hangnembe átváltani.

De úgyis tudom, erre mit fogsz reagálni. H előbb-utóbb én is a te sorsodra jutok és h csakis te tudod a mindent megváltó megoldást, te vagy csak a Földön az, aki ezen tud segíteni. Csuklóból lef*kázol minden más nézetet, más technikákat,módszereket...legyenek azok több 100 vagy több 1000 évesek. Mert az neked úgy sem jó, ha ilyesmikre figyel az ember, foglalkozik ezekkel, mert nem a te 5 éves tapasztalataidra épülő módszert alkalmazza...ebből következik, h amit csinál, az rossz, káros, felesleges. Ez a hozzáállás mellesleg rengeteget elárul rólad, és ne hidd, h pozitív irányba billentené a vélemény-mérlegét.
válasz | 2010-11-14 | 17:01
mmlove2010 személyében ismét egy kis kártevőt köszönthetünk köreinkben. Teleszemetelte a cikkeket, és gondolom, mindenki kapott tőle 1 vagy több privát levelet.
 
válasz | 2010-11-13 | 12:49
Kicsit mulatságos, h mennyire nem veszed észre, h ezzel magadat is milyen szinten minősíted :)
válasz | 2010-11-13 | 11:00
Segítek:
Ne is keress-kutass ilyen kapcsolatok után. És ne is költs pénzt ilyen csodaszerekre...főleg, ha neten rendelhetők. Utóbbiak iszonyat veszélyesek, és ne hidd, h van olyan bogyi, amitől megnő cm-eket a péniszed, ha rendszeresen szeded. EZ egy átverés...egy nagyon hatásos, hiszen sok férfi nem elégedett a méretével és bevállalnak mindenféle durva dolgot.
válasz | 2010-11-12 | 23:01
Hát, körbenéztem a házban, és amiben láttam némi fantáziát ;) De ez egy régebbi korszakomban volt, amikor kísérletezgettem :)
válasz | 2010-11-12 | 22:50
Kérdés, h most az első éjszak/alkalom mit is takar? Mert nálam speciel első intim együttlétkor nem történt meg soha minden.
Tehát ha most arra vagy kíváncsi, amikor tudjuk, h szex fog következni, akkor már ugye láttuk egymást meztelenül, kényeztettük is a másikat, tanultunk már pár fogást, h az a másiknak hogyan esik jól.

"Mit éreztek? És miért? "
Izgultam, mert hát egy új partner az mindig egy új ember, akinél ki kell tapasztalni, mi hogyan tetszik, mit hogyan élvez :) Végigfutott az agyamban, h vajon ez most neki így élvezetes lesz-e, mert az előzőnek pl tetszett, de neki vajon fog-e?

"Mit gondoltok magatokról? "
Azt, h iszonyat jó érzés, h kíván. És h azon leszek, h emlékezetes esténk/együttlétünk legyen, h figyelni fogom minden rezdülését, h amit adni fogok, azt maximálisan élvezze ;)

"A pasiról? "
Hogy nagyon kívánom :D No meg ugye ilyenkorra már nagyjából képben voltam az előzmények (petting) fényében, h mit hogyan csinál. És kíváncsi vagyok, h szexben h fog viselkedni, abban mit szeret, milyen tempóban, milyen pózban, ki meri-e adni a hangját, mennyire domináns, mi izgatja fel, stb :)

"Mit vártok az egésztől? "
Egy nagyon élvezetes estét ;) És azután még sok-sok (talán még) élvezetes(ebb) estét ;) A lényeg, h megtaláljuk a kezdeti összhangot, amit aztán tovább "csiszolhatunk" ;)
válasz | 2010-11-12 | 21:23
Engem sose zavart az ilyesmi. Sőt, akkor sem ijedek meg, ha épp lenyalom Párom ujjáról magamat ;)

"És az együttlét után, késztetést éreztek a tisztálkodásra mielőtt emberek közé mentek (akár otthon)????"

Hát mondjuk, ha látható nyoma maradt, ami másnak is szembetűnő lenne, azt természetesen eltüntetjük ;) Persze ha mondjuk enyhén fárasztó, izzasztó, mindent "összekenő" volt az együttlét és valahová készülünk menni vagy valakit várunk, akkor azért egy kiadós fürdés nem hiányozhat.
válasz | 2010-11-12 | 11:22
Szóval ha egy pasi nyal és megd*g mint egy kutyát, az fejlett szexuális kultúrára vall?
Ööö...érdekes megközelítés...nagyon is. Nem attól lesz élvezetes, "minőségi" egy szex, h a pasi benyal párszor, mielőtt meghág.
válasz | 2010-11-12 | 11:19
Ezzel csak az előző hsz-emben írtakat erősítetted (legalábbis bennem). Ha valaki minőségi szexet akar, azért tennie is kell, nemcsak hanyatt vágnia és meghágatnia magát, mint egy állatot. Mert a leírtak alapján semmiben nem volt másabb az általad leírt szex, mintha 2 kutya akadt volna össze az utcán. És hidd el, ez nemcsak a férfi szexuális kultúráját minősíti.
De persze ez is egy hozzáállás, csak akkor nem kell sipítozni. Ez annak az esete, mint amikor valaki felelőtlen, teherbe esik és sajnáltatja magát. Hát ő is tehet róla...ennyi.
válasz | 2010-11-12 | 08:45
Már annyiszor felemlegetted ezt...én nem nevetnék ezen annyira, mert rólad is is elárul valamit. Nekem legalábbis ezekből az jött le, h nem nagyon próbálod csiszolni a szexet. Szétteszed a lábad, nyomjad és ennyi. Ha iszonyatosan fáj, amit a másik csinál, csak hagyod, nem szólsz, aztán meg itt sipítozol, h mekkora egy paraszt volt...miközben annyi lett volna az egész, h kommunikáltok szex közben. Tudod, meg lehet mondani, h ez erős, h ez fáj, ezt emígy, azt amúgy...de mivel kukaként tűröd, nem is nagyon kéne ezt ilyen humorosan, panaszkodósan felemlegetni, mert ez ugyanúgy a te hibás is volt.

Azon végképp nem lepődök meg, h továbbra is szajkózod a méretmániás agymenéseidet. Mármint h ha nagyobb van a pasinak, lassan is mozog, mert kellően érzi...de ha kisebb, akkor reszel, mert különben nem éri inger. Ha minden partneredre le tudod ezeket vetíteni, akkor picit sajnállak, mert igencsak kezdetleged szexuális kultúrájú férfiakkal hozott össze a sors. Vagyis inkább te választottál ilyen pasikat.
válasz | 2010-11-11 | 22:04
Nem is 30 perc volt itt írva...csak 5 percnél több.
De szerintem felesleges ezen rágódni. Igen, tudom, h fárasztó és izzasztó és utána alig él az ember, de ez benne a jó...legalábbis én szeretem. Az se zavar, ha csupa izomláz leszek vagy ha órákig csak punnyadok...nekem ez tetszik. És attól, h 5+ percet írok, nem rögtön fél órára gondolok.
válasz | 2010-11-11 | 10:06
Csak a pontosság kedvéért:
Nem beszéltünk el mi sem egymás mellett. Nem a teljes együttlétre értettem az 5+ percet. Többször is leírtam, h erőteljes, intenzív, folyamatos mozgás megállás, lassítás, pihenés nélkül. A pózváltás eleve megtöri ezt, tehát én azt nem vettem bele. Ezek fényében nekem (!!!!!) a 3-5 perc kevés, én (!!!!!) tovább szeretem élvezni. Az, h másnak ez már szép teljesítmény vagy h ennyi idő alatt mindkét fél maximálisan kielégül, az már más kérdés. Embere válogatja.
válasz | 2010-11-10 | 21:10
"Egyébként; ha 3-5 percig tart keményre varázsolni, akkor joggal várod el a teljesítményt ;-)!"

Ezt honnan vetted? Egy szót sem írtam semmi ilyen badarságról. :O
Amúgy teljesen mindegy, most milyen árnyalatnyi különbség van a tempóink között...nekem a 3-5 perc igencsak kevéske lenne és nem azért, mert annyi nem elég az orgazmushoz...egyszerűen élvezem és szeretem sokáig érezni, ennyi :) És nem mondtam azt se, h Párom Rambo1000 lenne. Csak annyit mondtam, h szerintem nem emberfeletti teljesítmény 5 percnél (akár jóval) tovább bírni a (te szavaiddal élve) "reszelést". Persze rendkívül intenzív mozgás, intenzív élmény, de hát ez benne a jó ;)
válasz | 2010-11-10 | 20:07
"Talán más értéket értünk "intenzitás" illetve "gyorsaság" alatt."

Azt írtad, h a konkrét 3-5 perces "reszelés" már nagyon jó teljesítmény egy férfinek. Szerintem ezt nem lehet félreérteni :) Gondolom, a tipikusan "adjunk neki, nem fogjuk vissza magunkat" és az amolyan "úgy ösztönösen, állatiasan" együttesére gondolsz a megállás nélküli "reszelés" alatt...én is :)
válasz | 2010-11-10 | 18:34
Miért is? Csak a vibri képes erre? Nem hiszem...No meg minek keresgéljek? Párkapcsolatban élek, nem kell semmi más pasi, se vibri...utóbbiakat eleve nem nagyon szeretem.
válasz | 2010-11-10 | 16:53
"A 3-5perc durva/gyors reszelés igen nagy teljesítmény (pihenés, lassítás nélkül)"

Nagy teljesítmény? :S Igen? Szerintem nem igen...bár ha ez mindkét félnek elegendő, kielégítő, akkor nincs semmi gond.
Én speciel jobb szeretem a "sima reszelést" is sokáig élvezni.
válasz | 2010-11-10 | 14:26
Na igen...
Amúgy gondoljunk bele, h ha egy férfi 3-5 perc pl csók és/vagy simi és/vagy orál után már ott tartana, h mindjárt elélvez, és még szexre sem került a sor, akkor már korai magömlésről beszélhetünk,nem? Vagyis ha már az előjáték során vissza kell fognia a nőnek és a férfinek is magát, folyamatosan le kell állni, h nehogy elélvezzen, az hol kellemes?
válasz | 2010-11-10 | 14:04
Én azt sem értem, miért cél az, h 3-5 perc gyengéd erotika után már orgazmus közelébe kerüljön? Vagy lehet, én értelmezek valamit félre, de akkor sem értem. Gyengéd erotikához tartozik az előjáték is (szerintem!). Most akkor az előjáték is abból kéne, h álljon, h percenként le kéne állni, mert a pasi folyton majdnem elmegy?
válasz | 2010-11-10 | 10:02
Ha most lehetne valami +1-et nyomni a hsz-edre, akkor megtenném :D
De ne hidd, h végzett..múltkor is kiviharzott, aztán volt pár nap pihi, majd kezdődött minden elölről :/

De h ne legyek ennyira off, tegnap tai chi-n bejelentette a mester, h majd januárban lesz olyan pár hétvégés tanfolyama, ahol a szexuális energiákról fogunk tanulni, vagyis azok hasznosítását fogjuk elsajátítani. Nagyon várom már :) Az egy dolog, h olvastam ezt azt könyvben, de mégis az az igazi, ha egy mester tanít, segít. És az az érdekes, h viccesen megjegyezte, h nem kell félnünk, nem lesz ott orgia, meg beavatás, meg ilyenek. (Hmm...hát mégis lehet ezt így oktatni? :P)
Minden esetre nagyon várom és kíváncsi leszek a hatására ;) Már a mostani chikungoktól is teljesen fel vagyok villanyozva :)
válasz | 2010-11-09 | 15:49
Én nem is csak egonak nevezném ezt. Bár igen, mérhetetlen egora vall, de ez még azon is túlnő. Lásd a több ezer éves tanok lehordása. Főleg, h ezt pár évnyi tapasztalatszerzésre alapozza....ami igencsak rövidtáv. Még nem is tudható, milyen mellékhatásai lehetnek ennek a csodamódszernek, hiszen talán még senkinél "nem ütközött ki". Persze lehet, h nincs mellékhatása, de ahogy SiHing Hou is rávilágított, néhol hiányos, sőt kacifántos az a bizonyos tudás. Ebből kifolyólag meg mi a biztosíték, h azokat a bizonyos fontos energia-gyakorlatokat jól tanítja-e meg? Semmi...és ilyenekkel nem érdemes szórakozni, mert komoly gondokat okozhat.

És igen, a nimfomániás jelző használata szintén eléggé téves. Régen rossz, ha valaki nimfomán, vagyis ezt az állapotot akarja elérni vagy ezt akarja másnál elérni. Az, h egészséges szexuális vágyunk van, nem jelenti azt, h nimfomániásak lennék..az egy normális állapot, a nimfománia viszont legtöbbször beteges, kóros.

Amin meg elgondolkoztam, h ezeket lehet normális módon is tanítani. Mondani, segíteni, mutatni, stb. Nem feltétlen kell k*rvát csinálni magunkból. Bár tény, h dobhat az ügyfelek számán, ha felspékeli valami ilyesmivel az ember a szolgáltatásait. Na de kérdés, mi volt előbb? A k*rvaság, amihez hozzá kellett dobni valamit vagy eredendően a csodatechnika megosztása köré épült a k*rvaság? Hm...

Arra pedig már nem is találok szavakat, h semelyik nőnek sincs orgazmusa :D Jó, ez így nem lett kimondva, de mivel mindenkibe bele lett kötve, ki lett okosítva, ezért általánosíthatunk..mármint, h senkinek sincs orgazmusa :D
válasz | 2010-11-05 | 16:01
Ez alapból masszázsolaj, az Aromaxnak a mandarin és levendula olaja. Foltot nem hagyott, de érződött a lepedőn nagyon.
Nálunk meg azon lenne a hangsúly, h nagyon tocsogunk ;) Bár lehet, h körbe kéne nézni spec masszázs cuccok terén, hátha van valamilyen eldobható terítő :)
válasz | 2010-11-05 | 09:55
Már kivizsgáltattad magad?

"Szerintem azert nem mondja meg mert el akarja vetetni! "
Ha terhes is, miért olyan nagy baj, h egy ilyen estéből fakadóan, nem norm kapcsolat melletti terhességet nem szeretne megtartani?
válasz | 2010-11-05 | 09:53
Nem igazán tudom, h ez a topik-e a legmegfelelőbb.

Az lenne a kérdésem, h ki h szokott masszázsolajat használni. Mármint mit terít az ágyra? Lepedőt? Ki tudja mosni belőle az olajat? Mert nekem se előáztatással, se sokszori kimosással, se magas hőfokkal, se sok öblítővel, de még zsíroldó mosogatószerrel való átdörzsöléssel se sikerült kiszednem a lepedőből azt a tipikus olajszagot. Szóval azt sajnos ki kellett dobni.
Van erre valami jó módszer? Akár amit alánk teríthetünk, akár amivel sikerülne kiszedni az olajat és a szagát a lepedőből/törülközőből.

Igazándiból itt nem is csak amolyan "megmasszírozott, beszívta a bőröm és úgy fordultam meg a lepedőn" dologra kell gondolni. Szeretjük (vagyis jelenleg csak szeretnénk) az olyan igazi, csúszós, nagyon olajos testű szeretkezéseket, ahol nem sajnáljuk az olajat.
 
válasz | 2010-11-05 | 09:35
Utólag derül ki, h nagy r*banc? Hmm...akkor nem is gondoltál erre, mikor tök részegen felajánlkozott neked, h d*gd meg rendesen? Én azért már itt is gyanakodtam volna, h nem egy nehezen kapható nőről van szó :)
Ezt a fonalat folytatva: én megnézetném magam a helyedben úgy mindenre..nem ártana meggyőződnöd róla, h nem-e elkaptál valami kellemetlen (vagy akár maradandó) kórt.

"De mar egy alkalomtol is teherbe lehet esni?"
Ez egy olyan eset, mikor se az egyik, se a másik fél nincs tisztában az emberi szaporodással. Szerencsés, ha legalább a férfi vagy a nő tisztában van azzal, h ondó+petesejt= terhesség. Mellesleg az előváladék is elegendő, nemhogy többszöri nőbe élvezés.
válasz | 2010-11-05 | 08:39
Bőőőőven...
Ennyi észt..gratula :/ Ha neki nincs, neked legalább lehetne...pfff... Vagy ehhez elég lenne minimális tudás arról, h hogyan is lesz a kisbaba :S
válasz | 2010-11-05 | 08:38
Kedves Moderátor!

Kérlek,nézz be, mi folyik az üzenőfalon. Amióta regisztrált, Myrjam teleszemeteli az ilyenekkel az üzenőfalat és egyre inkább zavaró a fórumosok számára.
Csupa zavart, kacifántos, oda nem illő, zavart komment...sokszorozva:S
 
válasz | 2010-11-04 | 13:00
Ha valaki mindenáron magába akar dugdosni ezt-azt, húzzon már rá gumit. A seprűn is milyen bacik lehetnek, meg felsértheti a hüvelyt, a banánon/ban levő vegyi anyagokról ne is beszéljünk.
Nem mondom, h én nem próbálkoztam ezzel-azzal, de akármit is vetettem be, gondoltam arra, h ezen mik tanyázhatnak és inkább gumit húztam rá;)
válasz | 2010-11-04 | 12:52
De SiHing Hou javíts ki, ha tévedek :)
Mert hát én inkább hiszek olyannak, aki olyasmit képvisel, ami sok-sok évre nyúlik vissza, aminek van múltja, van bizonyíték rá, h használ és arra is, h hosszú távon (nem 1-2-3-4 év) nem okoz gondot, nincsenek negatív következményei. Valamint ami szerint az illető is sok-sok éve él, és sok-sok éve is tanítja. Nem tudom, lehet, én vagyok csak ilyen...de ha valami elém állna egy újdonsággal, ami 3-4-5 éve pattant ki a fejéből mindenféle keleti tanok összegyúrásából, és váltig állítaná, h ez a legjobb, a többi az csak humbukk...lennének (vagyis vannak) fenntartásaim.
válasz | 2010-11-04 | 12:40
Nem vagyok még annyira szakértője ezeknek, de én úgy olvastam és tai chi-n is úgy tanítják, h megszületünk egy adott energiamennyiséggel, ami az életünk során fogy, majd mikor mindet felhasználtuk, jön a halál. Ebből nem lehet beszerezni többet, ez adva van. Csak ugye meg lehet választani, ki milyen módon, milyen ütemben, milyen mennyiségben és minőségben használja fel. Tehát lehet változtatni az életmódon, és akkor "lassabban merül az elemünk", de h most valahonnan szerezzünk be még..akkor sokan meg se halnának, ha ez lehetséges lenne.
válasz | 2010-11-03 | 18:18
Én ezt a "ritkán élvezzen el a nő,mert így nő a libidója" dolgot úgy tudom elképzelni, h a nő úgymond "félkész" állapotban marad. Ezért persze kívánni fogja a folytatást, azt, h még többet kapjon, h kielégülhessen...hiszen vágyik arra az élvezetre. Szóval ez szerintem a "felhúzva hagyjuk a nőt, így természetesen még többet akar".
válasz | 2010-11-03 | 08:06
Tessék lássék :D Itt egy nőnek se volt még orgazmusa...úgy ám :D Ne ringassátok magatokat hiú ábrándokba, nincs igazi orgazmusotok...mert egy "nagytudású" nő ezt mondja :D
Ja,mert ő nem képes további orgazmusokra, ezért ez nem is létezik és aki képes, az vagy nincs úgy vagy nem is igazi orgazmusai vannak.
Jaj, istenem...hova lehet ezt még fokozni????!!!! :D

No meg persze az is kőbe van védve, h max 5-7 évig élhetsz úgy, h kívánod a szexet..utána bizony ki fog mindenki égni, bizony bizony. Azok meg akik csak nem hajlandóak...hát hiba a mátrixban. De várjunk csak! Akkor rengeteg hiba van a mátrixban. Hmmm..vajon hibádzik az elmélet? Hmm....:D
 
válasz | 2010-11-02 | 20:17
..és ilyenkor jönnek a legélvezetesebb dolgok. Mikor a partner igenis folytatja akár a szeretkezést, akár izgatás formájában...és a nő már az orgazmustól eleve azt se tudja, merre hol mi. Ilyenkor aztán olyan magasan szárnyalhat a nő az orgazmus hullámain, h akár bele is ájulhat ;)
Mármint legalábbis nálam így elnyúlik az orgazmus..akár sok-sok percre is..miközben azt se tudom, mit teszek (utólag szokta elmesélni Párom). Majd mikor végképp nem bírom tovább, akkor aztán mégiscsak hagy pihenni ;)
válasz | 2010-11-02 | 09:42
Igen, a szex a legfontosabb...nyugodtan legyen p*raszt a férj (pl.: megcsal és/vagy megaláz stb...) vagy egy lusta disznó, akivel nem lehet közös jövőt tervezni. Persze, nyugodtan, csak az a lényeg, h a szexszel minden rendben legyen, a többi majd ezután jön :D
válasz | 2010-11-02 | 09:05
Akármilyen régi a szexpartner...
1: most férjed van
2: találkoznál az ex-szexpartnerrel, hogy...
3: te vagy felháborodva, h a férjed megcsal

1+2+3: te is meg akarod csalni vagy meg is fogod
válasz | 2010-11-02 | 08:46
És még te vagy kiakadva, h a férjednek szeretője van? Te sem vagy különb, már bocs :)
válasz | 2010-11-01 | 09:42
Abba nem gondol bele, h mi lesz később? Már most kerüli az intimitást veled. Ha nem lesz szex, nem lesz élvezetes összebújni, akkor egyre inkább eltávolodtok, egyre kevesebbet ölelitek, csókoljátok egymást. És ha szépen lassan megszűnik mindenféle testi kontaktus, az a kapcsolat halálra van ítélve. Pár éve olvastam, h igenis kimutatták, h azok a párok, akik nagyon sokszor "érintkeztek" egymással (ölelés, összebújás, kézfogás, csók, szex, ...), azok kevésbé voltak ingerültek, kevésbé ment tönkre a kapcsolat. Szóval le lehet ezt egyszerűsíteni úgy,h "régen rossz, ha a dugás hiánya miatt múlik el a szerelem", de ha az ember jobban belegondol, meglátja, h ez így van..igaz, vannak köztes "megállók", nem azonnal következik be a végeredmény.
válasz | 2010-11-01 | 09:27
Az a baj, h teljesen elzárkózik a probléma és annak megoldása elől.Probléma van? Akkor nem is reagál rád, elmegy a kedve,kerüli az együttléteket, h nehogy kudarcot valljon. Ezzel mit ér el? A nagy semmit. Ezzel max elhidegültök, megunjátok/utáljátok egymást, nem lesz szexuális életetek.
Meg kéne nyílnia...tudni kéne beszélni erről, nem hárítani, duzzogni, visszatámadni. Igenis van egy probléma, amit nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert ebből max a házasságotok vége származhat. Most kéne azt mondania, h "igen, baj van, de oldjuk meg együtt". Igenis neki is be kéne látnia, h az egészsége érdeke, a kapcsolatotok érdeke, h először is elmenjen kivizsgáltatni magát. Ez a viselkedés azt mutatja, h nem elég fontos neki a házassága, h ilyen ici-pici "áldozatot" meghozzon...már ha ezt áldozatnak lehet egyáltalán nevezni. Totálisan kizár az intimitásból téged :/ Egy férfinek nagyon kényes téma ez, de most inkább hagyja tönkremenni a házasságát,inkább elveszít téged, minthogy megtegye azt, h ezt megbeszélitek, vagy h elmenjen dokihoz meglépve az első lépést???? Komolyan?
válasz | 2010-11-01 | 09:19
"Szerintetek; miért van az, hogy bizonyos kapcsolatokban mégis működnek a dologok? Hogy a pasas nem papucs, a nő nem alárendelt, és nem menekül senki semerre? Hogy bizonyos nők izgalmasak maradnak, mindamellett ráveszik a pasast a porszívózásra, a bevásárlásra, és egyéb apróságokra veszekedés, anyázás, és ilyesmik nélkül? "

Vannak ilyen kapcsolatok, persze :) A mienk is ilyen és igen, tenni kell érte. Nem panaszkodni, hibáztatni, hanem közösen, együtt "építgetni" a kapcsolatot. :) Áldozat is akkor lesz az ember, ha hagyja. Vannak jelek, vannak előzmények, amikor már fel kéne kapnia az embernek a fejét. Persze, persze, szerelem, lila köd...de rózsaszín felhő ide vagy oda, ha egy nő nem veszi észre pl h porig van alázva vagy ha egy pasi se eszmél rá, h "hopp, itt szinte kiherélnek", akkor magára vessen...ő engedi, h ezt tegyék vele.

Visszatérve a takarítás témához: én sem mondom azt Páromnak, h márpedig Ő 2 naponta porszívózzon, mert tudom, h ez számára a "legnemtetszőbb" házimunka :D Szóval hetente-1,5 hetente megcsinálja, kiveszi a részét, de most nem fogok toporzékolni, h igenis x naponta csinálja...akkor megcsinálom én. Én szeretem a rendet, a tisztaságot és Ő besegít, de nem várom el, h olyan szinten takarítgasson, mint én. Én szeretem csinálni,élvezni a végeredményt, de az én "ritmusomat" nem kényszerítem rá...így csak "el kell tűrnie", h a lakás mindig csillog-villog...galád egy nőszemély vagyok :D
válasz | 2010-10-31 | 16:46
Gondolj már bele, itt milyen kompromisszumot kell kötni???? :D Annyi a "dolga", h hagyja, h a nő takarítson. Ebben hol a neki nem tetsző? Mi ebben a kényszer, a rossz? Mi ebben az, ami a pasinak rosszul esne??? Ugyaaaaan :D
Elképzelem, h Párom azt mondaná, h csak 4-5 naponta takaríthatnék (bárhol)...hát merednék rá nagy szemekkel, h most miben, mivel sértem meg az Ő érzéseit azzal,ha napi szinte vagy 2 naponta csinálom ezeket? :D Nem rúgom fel a napirendjét, nem fogom be többször, mint amennyiszer szeretné. Vagy ez egy olyan nagyon durva dolog, h eltűnök 1 órára pl a fürdőbe? Ezt nem lehet elviselni? Ezért kéne kompromisszumot kötni? H csak 2 hetente tűnhetek el a fürdőben 1 órára? Ettől jobb lenne?:D
válasz | 2010-10-31 | 16:43
Szerintem nem fóbia az, ha az ember nem szereti nézni a poros polcokat, a fogkrémes mosdókagylót, a porcicákat (amik így csukott ablakoknál is 3 nap után már igencsak láthatóan a "mozgalmas" helyeken). Vagy a piszkos edényeket se szívesen csodálom nap mint nap...és ha már elmosogatok, letakarítom a pultokat is, gáztűzhelyet. A konyhában való sertepertélés során óhatatlanul is lehullik ez-az, lecsöppen ez-az. Én szeretem, ha szép tiszta, nem mániám a rend, egyszerűen szeretem úgy otthagyni a konyhát, h bármikor kicsoszoghatok akár zokniban is vagy mezítláb és nem lépek bele semmibe, nem ropog semmi a lábam alatt. Ha pedig valaki allergiás, érdemes gyakran porszívózni a szőnyegeket is.
Én legalábbis olyan "állapotban" tartom a lakást (konyha, fürdő, nappali, dolgozó, háló), h ha bárki jön vendégségbe, szép tisztaságot lásson :) De szerintem nem kezdenék el hisztizni, ha nem tudnék takarítani jó pár napig...mint múltkor, amikor 1 hétig feküdtem betegen. :D

A kompromisszumokról annyit, h jelen esetben min is kéne engednie a nőnek? Kevesebbet kéne takarítania??? Ugyan már. Nem nyomott felmosót a pasi kezébe és nem fogta be porszívózni. Ezeket csak "eltűrni" kéne...mármint semmit nem kell csinálni, csak hagyni, h kedvére takarítson a nő. Akkor megérteném a felháborodást, ha azt mondta volna, h "2 naponta te porszívózol és teszed rendbe a konyhát", miközben ettől a pasinak a hátán is felállna a szőr...ekkor érthető, h "idomulni" kell. Na de, h a másik csak nézze, hagyja, h a nő kedvére tüsténkedik????!!! LOL.
válasz | 2010-10-31 | 08:26
Igazad is van...
Írtad, h szeretett,de mégis veszekedések során lek*rvázott. Mégis volt olyan, h kitetted a szűrét..és azt is írtad, h ha éppen a pornónézése után nem volt kedved szexhez, akkor "ki kellett verned" neki. Ehhez még hozzájön az, h bejelenti, h márpedig ő más nőket is ágyba fog vinni,mert neki ez kell. Ez igencsak furcsa viselkedés egy "szerető" férfitól.
Szerintem tipikusan az a fajta férfi, aki egy cselédként és szexuális segédeszközként tekint a nőre, akit szóban is megalázhat :S
válasz | 2010-10-31 | 08:21
Hát sorry, de ez nem egy normális hozzáállás a részéről. Én is imádom a rendet és h most valaki az "én házamban" ne tartsa be a szabályokat.... Nem arra kérted, h ő is takarítson nap mint nap, hanem arra, h legalább ne rondítson bele és vegye le a cipőjét.
Teljesen meg tudlak érteni, én is napi szinten takarítok, nagyon szeretem a tisztaságot, a rendet és ha most valaki azzal állna elém, h "nem engedi", h szépen rendben tartsam a lakást...hááát...
válasz | 2010-10-30 | 21:47
Pláne a mai világban hol talál ilyen asszonykát? Most nézzük el azt, h cselédként kezelné, csak szimplán gondoskodó,rendszerető nőkre gondoljunk. Én azt vettem észre, h már a 20-as évek elején levő nők nagy részének sincs késztetése a rendtevéshez, a házimunkához. Olyan lakásokat láttam, amikben lányok, nők éltek, h undorodtam. És ez nem ritkaság. Főzni? Az meg még nagyobb luxus. A ruhák szanaszét, néha a szemét is, konyhában már a penész is kinő, fürdőről ne is beszéljünk :S nincs igénye a rendre, a tisztaságra...pfff...

Jaj, ez nagyon off lett, bocsánat.
válasz | 2010-10-30 | 14:38
Na igen...ez itt a lényeg.
Mi is csinálhatnánk, h "jól van, nem olyan, mint régen a szex, akkor csáó, ennyi volt". Persze biztosan egyesek így is tesznek, de ha igazán kötődik egymáshoz a 2 ember..és itt nem megszokásra gondolok, akkor nem fognak más ölében kikötni vagy nem dobják ki a kukába a kapcsolatukat csak így. Bár tény, ezek a "legkönnyebb" módszerek.
válasz | 2010-10-28 | 22:28
Egyesek engedélyt kérnek, mások anélkül megteszik.