KOMMENT
Anális szex férfiaknak


Szégyenlős férfi, közel 602007-10-08 - 11:11

Anális ingerlést kedvelő férfiak nem minden esetben ferde hajlamúak. Én sem! Én pl. súlyos lelki sérülések miatt elvesztettem az orgazmus, ill. ejakuláló képességemet, és anális úton, a prosztatám közvetlen ingerlésével értem csak el, hogy végre "élvezni" tudok anális ingerlés nélkül is. Közben nagyon megkedveltem az anális izgatást, és igen gyakran alkalmazom, amikor maszturbálok.
Egy 16 cm hosszú, 16 milliméter átmérőjű, vastagfalú kémcsövet használok ehhez, melynek tisztántartása nem igényel szinte semmilyen gondot. Langyos szappanos vízzel mosom el, de van úgyis, hogy csak vízzel kell lemosnom, mert az is elegendő.
Lévén üveg segédeszköz, sikosítót se kell használnom!
Már tudok élvezni, de a korábbi sok ejakuláslás, ill. orgazmus nélküli szex miatt eleinte csak egyfajta érdektelenséggel kellett szembetalálkoznom, de később már súlyos merevedési zavarok is jelentkeztek az ágyban.
Feleségem nagyon megértő, de az anális önizgatásaimról egyelőre nem tud, mert vélhetően nagyon igegenkedne tőle.
A merevedési zavart feleségemmel egyelőre még nem tudtam kiheverni, de majd eljön ennek is az ideje egyszer!
Amúgy teljesen normális, igen hosszantartó merevedéseim vannak éjszakánként több alkalommal is annak ellenére, hogy immár 60 éves leszek. Gyakran olyan hosszantartóak, hogy ezen maszturbálással kell enyhítenem, holott az élményt szeretném megosztani a feleségemmel. Félve a kudarctól, közeledni hozzá sajnos nemigen merek.
Remélem, tapasztalataim leírásával valakinek tudok segíteni!!!

#913 |

Link:
 

TÉMAKÖRÖK
SZAVAZÓ
Ki fizessen az első randin?
Nemed:
Férfi
Fele-fele arányban
FRISS KOMMENTEK
FÓRUM
» Szex a terhesség alatt és után
» Maszturbálás
» Beszélgetünk
» Anális szex
» Orális szex
» Merevedési zavarok
» Biszexualitás
» Erotikus játékok
» Korai magömlés
» Láb, harisnya és tűsarok
» Segédeszközök
» Mit változtatnál a szexualitas.hu-n?
» Prosztata masszázs, prosztata orgazmus
» Barátság extrákkal
» Szüzesség elvesztése
» A méret a lényeg?
» Hűtlenség, megcsalás
» Idézetek
» Nemi betegségek
» Női orgazmus
» A terhesség első jelei
» Nők szexuális problémái
» Könyv, zene, film, TV
» Homoszexualitás
» Szakítás
» Abortusz
» Pornográfia
» Szerelem, párkapcsolat
» Szex különleges helyeken
» Fogamzásgátlás
» Menstruáció
» Intimtorna
 


RSS cikkek