szexualitas.hu logo
Regisztráció | Belépés
főoldal cikkek fórum szavazó kereső
FÓRUM - HOZZÁSZÓLÁS

Női orgazmus


válasz | 2009-12-02 | 21:13
Tegnap éjjel azt hiszem, végre megértettem sok mindent, amit eddig furcsának, bizarrnak gondoltam. A döbbenet és az eufória váltakozott bennem. A fél éjszakát átbőgtem, annyira felzaklatott mindaz, amire ráébredtem. Még jó, hogy délelőtt rengeteg munkám volt, ami lekötött, így már kicsit higgadtabban át tudom gondolni a dogokat. De nem mondhatom, hogy megnyugodtam, sőt, most kerített igazán hálójába a félelem. Kissé megrettentem…
Mielőtt bárki félreértené, sietek leszögezni, nem történt semmi közöttünk SiHing Hou-val, csak megtapasztaltam, milyen hatalmas energia, erő lakozik benne… Furcsa módon, erről már hetekkel ezelőtt kaptam egy „üzenetet”, de akkor elhessegettem a gondolatot, annyira bizarrnak tűnt…
Amikor Ő idejött a fórumra, én akkor már menni készültem, de ahogy megismertem azt a szellemiséget, amit képvisel, valami visszatartott. Volt, hogy úgy ültem a gép előtt, hogy potyogtak a könnyeim, ahogy olvastam, amiket írt… Aztán kb. egy hónapja eléggé magam alatt voltam, úgy döntöttem, befejezem a fórumozást, írtam is nektek egy kis „búcsúlevelet”, amibe sok mindent belefoglaltam, amit akkor fontosnak tartottam, de egy laza mozdulattal sikerült az egészet elküldenem a semmibe… Elkezdtem elölről, de pár sor után jött egy sugallat, talán nem véletlen, hogy elszállt a levelem, és van valami, amiért érdemes maradnom…
Mindig is érdekeltek a keleti filozófiák, a buddhizmus, hinduizmus, de a taoizmusról szinte semmit nem tudtam… Még csak most kezdtem belemélyedni jobban ezekbe a tanulmányokba, de olyan dolgok történnek velem, amik azt bizonyítják, talán jóval előbbre tartok… Mivel tudatlan voltam, sokáig egyszerűen csak élveztem, amiket átéltem, nem kerestem az okát. Kapitánynak igaza van, nem tudtam, hogy mit is csinálok. De itt most nem az előző hetek, napok történéseire gondolok, hanem egy lassan egy éve tartó folyamatról!!! Akkor még semmit nem tudtam arról a bizonyos kundaliniről vagy ching chi-ről, de sokszor átéltem azt, hogy szinte orgazmus közeli állapotba kerültem, mindenféle külső inger nélkül… Biztosan emlékeztek rá, amikor megírtam egy spontán orgazmusomat… Nem tudtam, mit kezdeni vele… Egy könyvben talált magyarázat szerint az ESO-nak vannak ilyen hatásai… Egy szexológus nő is csak annyit írt erre, biztosan a kezdődő klimax okoz nálam ilyen extrém tüneteket…
Most, hogy már kicsivel többet tudok ezekről a dogokról és tudatosabban figyelek a testem jelzéseire, sokkal intenzívebben élem át ezeket az élményeket. Ha kicsit cinikusan akarnék fogalmazni, ehhez nem kell se pasi, se vibri, mert ez az érzés belülről generálódik, nem egy külső hatásra, ingerre… De eddig nem törekedtem tudatosan erre! Csak fekszem mozdulatlanul és élvezem, ami történik velem…Először csak egy enyhe vibrálást érzek, de ahogy egyre jobban figyelek rá, ez egyre erősebbé válik, hiszen az energia oda gyűlik össze, ahova a szellemet irányítják. Egyre jobban lüktet, bizsereg az ölem, de ez nem olyan sürgető érzés, hogy gyorsan az orgazmusba kell, hajszoljam magam, hanem sokkal lágyabb, jól esik hosszan lebegni ebben az érzésben. Közben elkezd szétáradni az egész testemben valami hatalmas boldogság, olyan, mint amikor valaminek annyira örülsz, hogy beleremeg az egész tested…és ez eltart akár több óráig is…
Vasárnap éjjel is hasonló állapotba kerültem, és amikor a párom bejött a szobába és mellém bújt, csak annyit mondott, milyen meleg az egész testem. Nem volt melegem, hanem azt éreztem, az egész testem egyenletesen átmelegedett. És biztosan sugároztam magamból felé valamiféle energiát, amit ő érzékelt, mert annak ellenére, hogy előtte lelkileg igencsak padlót fogtunk egy családi gubancnak köszönhetően, és ilyenkor a szex nála szóba sem jöhet, az eddigi legcsodálatosabb, legmeghittebb szeretkezést éltük át, amit ő kezdeményezett…

SiHing Hou tanítása arra is jó volt, hogy megértsem, mi az, amit érzek, ami történik velem, de jelenleg ez inkább nyugtalanít, mint megnyugtat…
 

Fórum

Társkereső oldalak, vélemény
2020-03-17 - 16:43

Női orgazmus
2020-03-08 - 20:29

Segédeszközök
2020-03-05 - 05:15

Orális szex
2020-03-04 - 14:50

Barátság extrákkal
2020-03-03 - 09:05

Szexuális nevelés
2020-03-03 - 03:08

Beszélgetünk
2020-03-01 - 19:03

Láb, harisnya és tűsarok
2020-02-10 - 20:20

Prosztata masszázs, prosztata orgazmus
2020-02-04 - 16:44

Erotikus játékok
2020-02-04 - 16:43

Pornográfia
2020-02-04 - 16:43

Szüzesség elvesztése
2020-02-04 - 16:42

Anális szex
2020-02-04 - 16:41

Biszexualitás
2020-01-11 - 21:35

Maszturbálás
2019-12-01 - 17:23

A méret a lényeg?
2019-11-25 - 22:44

Hűtlenség, megcsalás
2019-11-25 - 22:41

Merevedési zavarok
2019-11-20 - 11:45

Menstruáció
2019-10-13 - 19:11

Nők szexuális problémái
2019-08-06 - 23:37

Szex különleges helyeken
2019-07-17 - 16:01

A terhesség első jelei
2019-07-08 - 18:49

Nemi betegségek
2019-01-04 - 00:08

Mit változtatnál a szexualitas.hu-n?
2018-09-16 - 23:08

Korai magömlés
2018-04-22 - 17:17

Szex a terhesség alatt és után
2018-02-15 - 16:18

Idézetek
2016-02-27 - 09:58

Könyv, zene, film, TV
2015-01-15 - 21:49

Homoszexualitás
2014-03-10 - 21:49

Szakítás
2013-12-30 - 01:18

Abortusz
2013-12-30 - 00:35

Szerelem, párkapcsolat
2013-08-22 - 09:53

Fogamzásgátlás
2013-04-13 - 15:22

Intimtorna
2012-10-18 - 10:41